Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-03 / 27. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 3. www.ujszo.com SZEMPONT Ne dioxinos tojással! (TASR-felvétel) SZEMSZÖG Alkotmányosság és jogállam... Nem tűröm tovább, össze kell hívnomegy rendkívüli ülést! „Milyen nap is vanholnap?”-kérdez- tem hangosan. Csak egy röpke pillanat után tudatosítottam, hogy magammal kommunikálok, a szomszéd irodában nem volt ott az asszisztensem. „Csütörtök. Rendkívüli kormányülés lesz. Miért kellene megvárni a következő szerdát. Rendezni kell a kérdést!” Tájékoztattam a minisztereimet, hogy holnap reggel kilenckor kabinetülés, egyetlen napirendi pont a polgármesterek fizetése. Előre örültem, hogy a kormány napirendjére kerül az oly sokakat foglalkoztató kérdés. „Megint egy kommentár, egy újabb részletes elemző írás, mellette az utca embere arról, nem keresnek-e túl sokat Szlovákiában a polgármesterek. T úlfizetet- tek a város- és faluvezetők, nem hajlandók a saját bérükön takarékoskodni. Vannak kivételek. Hódolatom és minden tiszteletem az övék. De a többség jókora összegeket markol fel, szemrebbenés nélkül vágja zsebre a havi keresetét, amely jócskán felülmúlja az enyémet is” - dühöngök. S hirtelenjében jobban figyelek a lapban közölt bértáblázatra. Po- zsony-Óváros polgármestere 4780 eurót gombol le havonta a városi kasszából, emellett parlamenti képviselő. ,A honanyasági jövedelem a polgármesteri keresete mellé már csak zsebpénz, mindössze 3415 euró. Összesen 8195 euró? Nekem mint kormányfőnek meg 3758 jár? Az 5001-10 000 fős városok vezető atyái 1934-3668 euró között kaphatnak havi bért. Borítékolható, hogy a minimális határt nem szavaztatják meg a képviselő-testülettel, mert elképzelhető, hogy babonásak a két világháború közti időszakra, kihagyják a harmincnégyest. Inkább köze- ledteka felső határhoz, bár annak utolsó két száma sem idéz mézesheteket. De az oroszok már kivonultak, a magyar kormányfővel megkötöttükaközös gázvezetékről szóló egyezményt, jöhet a maximális havi fizetés. A 20-50 ezres városokban lepipálnak engem havi keresetükkel a főnökök. Az 50-100 ezres nagyvárosokban a polgármesterek havi alapfizetésének alsó határa 2633 euró, afelső 5266”-mormolom. Csütörtök délelőtt háromnegyed kilenc. Az újságírók már ott toporognak a dermesztő hidegben a kormányhivatal bejáratánál. A miniszterek lassan érkeznek. Megnyitom a tanácskozást, ismertetem a napirendi pontot. „Takarékoskodunk, megszorító intézkedésekkel gyötörjük a lakosságot, a létminimum szintjén tengődőket a nyomor szakadékénak szélén figyeljük, s azért aggódunk, nehogy bekövetkezzen a zuhanás, a polgármesterek meg magasabb béreket kapnak, mint én” - vezetem fel a témát. A miniszter kollégák szót kémek, senki sem védi a városvezetőket. Kitekintek az ablakon a fővárosi ködbe, egyre szaporodika tömeg. „Ezek kicsodák? Csak nem került elő a sajtó valamennyi szlovákiai képviselője nemzetközi újságíróhaddal bővülve?” - kérdezem a minisztereket. De nem a toliforgatók gyülekeznek. A tömegben transzparensek tűnnek fel, amelyeken városok neve olvasható. „Ki kell mennünk, és szólni kell hozzájuk” - vetem fel. Okéznak a miniszterek, a belügyi tárca vezetője humorizálva megjegyzi: „Bizonyára tojások is röpülnek felénk!” „Csak ne legyenek dioxi- nosak”, vágjará a mezőgazdasági miniszter... Egy emberként állunk fel, hogy kivonuljunk a tömeg elé. Több transzparens szövegére leszünk figyelmesek, amelyeken ez a szöveg áll: „Félre a gazdasági megszorításokkal. Mi adunk a rászorulóknak havi keresetünkből. Lefaragni a polgármesteribéreket, ezért jöttünk ide, mi, a nyomorgó lakosokkal együtt érző polgármesterek! ” Valamit az irodámban felejtettem, visszaszaladok. A naptárba pillantok. Az előző évi kalendáriumom áll az asztalon. Már 2055-ötírunk. SuslaBéla Nem véletlen, hogy két évtizeddel a rendszerváltás után a nemzetiségi kérdés, a kisebbségek helyzete Szlovákiában továbbra is érzékeny pont. 1989 novembere után megszűnt a „trianoni államalakulat”, és a szlovák parlament is visszafogott, bizonytalan e kérdés igazságos megoldásában. Az alkotmányos jogállam, és az Európai Unió elvárásai egyre sürgetőbbé teszik Kelet-Közép-Európában a nemzeti kisebbségekjogainakbiztosí- tását. Az integrálódni akarás hozzátartozik az európai fejlődés fő vonalához, politikai eszme- rendszeréhez, intézményeihez. Ezek ugyanis évszázadok történelmi tapasztalatát és civilizációs vívmányait jelentik, meghonosításuk a polgári fejlődés feltétele. Okkal és joggal írta (az Új Szó 2010. november 27-i számában, majd a Sme 2011. január 8-i számában) Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes, hogy „89 novemberének éthosza” teremtette meg „a csehek és a szlovákok következetesen demokratikus föderációját, a kisebbségekteljes és tényleges egyenlőségen alapuló jogainak és helyzetének törvényes rendezését”. Az SZNF téren elfogadott (12 pontos) nyilatkozat első felét „láthatóan túlteljesítettük: ma mindkét nemzetnek saját állama van”, a „nyilatkozat második fele már nem ad okot a derűlátásra, mert a törvény- könyvbe csak annyit vettünk fel, amennyire a nyugati elvárások és szerződéses kötelezettségeink rákényszerítettek. (...) Ezért tart ma, huszonegy év elteltével a szlovák társadalom történelmi válaszút előtt: elfogadhat egy olyan törvényt a kisebbségek nyelvének használatáról, sőt részben akár a jogállásukról is, melyet maguk a ídsebbségek is elfogadhatónak tartanának, sőt amely éppen az ő aktív közreműködésükkel születne.” A döntő szó ezekben a kérdésekben „a szlovákiaimagyaroké”. Példátlanul bátor és kemény Rudolf Chmelnek az a megállapí- tásais, hogy ha akisebbségijogok nyelvhasználatának tagadását vállalják a törvényhozók, ebben „a nemzetállam láthatatlan, de aktívasszimilációs keze van”. Helyén való a végkövetkeztetés is: „ha valaki azt mondja, hogy Szlovákiában elmagyarosítás van, az nem mond igazat!” És még egy felfigyeltető gondolat: „Vagy a másik lehetőséget választva a kisebbségek és nyelvük meglétét ajándéknak fogja fel, ha nem egyenest isteni gondviselésnek vagy emberi intelligencia, műveltség és tudás következményének.” Ha a szlovák politikai elit „lemond jogállami elveiről, s megint a nemzetállam híve lesz, az egy nemzet, egy nyelv híve. Úgy tekint a többnyelvűségre, mint balsorsravagy csapásra”. Kilenc kisebbség ügyének rendezéséről van szó, s nem az „átlagon felüli” jogok mítoszát kell szajkózni, hanem „a nemzeti kisebbséget megillető emberi jogoknak kellszabadutatadni!” Trianon óta a magyarság történelmének kegyetlen századát élte meg. Két nagyhatalom világhódító éhségét: a német fasizmust és az orosz bolsevizmust. És a Kárpát-medence nacionalista nemzetállamainak diktatúráját. Csehszlovákiában, Szlovákiában a kollektív bűnösség elve, melynek alapján a féktelen bosszúállás csinálmánya mindvégig érvényben van. 1919-től a kisebbségi magyarság máig érő létküzdelmet folytat nyelvéért, műveltségéért, gazdasági gyarapodásáért. A történelem szégyenfoltja az az állapot, mely az 1945-ös fel- szabadulás után érte a szlovákiai magyarságot. A kitelepítéssel, deportálással sok tízezer ártadan magyart aláztak meg, tettek földönfutóvá. A szlovákiai magyar református egyházat is mezítelenre vetkőztették. Elkobzott tulajdonaikat a mai napig sem rendezték. Csallóköz őstulajdonosainak a földjét másod- és harmadrendű tulajdonosok árulhatták a rendszerváltás után. Kapzsi újgazdagoknak szolgáltatták ki az elkobzott vagyont. Hiszékeny voltaz MKP, amikor a kormányban való részvételekor az igazságos megoldásban reménykedett, azt hitte, a közel százezer magyar földönfutásának újraértelmezését nem lehet megkerülni. A demokratikus erőszakmásként gondolta. .. A magyar kisebbségi politika viszonyulása a szlovák nemzethez mindig pozitív volt. A szlovákiai magyar arra törekedett, hogy segítse a szlovák politika demokratikus törekvéseit. A magyar jelenlét a politikában megoldásokat és egyensúlyi állapotokat kereső magatartás volt. Bizonysága ennek az is, hogy a magyar magatartásnak mindig fontos volt megőrizni a kormánykoalíció egységét. A magyar jelenlét és magatartás a demokratikus és az európai gondolkodást segítette. Winston Churchill azt mondta, egy nemzet fejlettségének fokát az mutatja, miként viszonyul a kisebbségekhez. A nacionalizmussal folytatott csatát nehéz megnyerni. A küzdelemre, a másként akarásra szükség van! A nacionalizmussal folytatott küzdelemről azonban nem mondhattunkle. Az MKP országlása idején nemzeti létünket erősítő javaslatok sorát vetette el a parlament. A koalíció tagjai nem voltak hajlandók a Regionális vagy a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája értelmében a magyar nyelvet regionális nyelvként elfogadni. Koldusbotra jutott a szlovákiai magyar kultúra is. A hatalmi erőszak mindig fontosabb volt, mint a demokratikus jogok. Amegyékésamegyehatárok,a járási határok újraértelmezésekor sem vették figyelembe a történelmi, közigazgatási, gazdasági és a nemzetiségi határokat. A demokratikus erőszak mindig erősebb volt, mint a közös sors vagy a közös jövő építése. A magyar lakosság nem formálhatta újjá egykori gazdasági, közigazgatási, nemzetiségi határait. A szlovákiai magyarság nagy része szegény és nélkülöz. Hasznos lenne kimutatni a magyarok lakta területek munkahelyi, műveltségi, érvényesülési, vagy a termelési lehetőségeit meghatározó viszonyokat, a szlovákok lakta területekhez viszonyítva. Megoldatlanok a magyarok lakta területeken az útviszonyok, megdöbbentően nagy a munkanélküliség. Csökken a magyar tannyelvű iskolák tanulóinak a száma és az országos átlagon aluli a magyar lakosság műveltségi szintje. Nagymértékű az elvándorlás, vészesen kevés a születések száma. Érdemes volna az európai hagyomány szempontjából megvizsgálni, hogyan értékeljük/ér- telmezzük a jog uralmát és a jogállamiságkérdését. .Alkotmányosság és jogállam - Brunner György professzort idézve - Európa évezredes történelmének nélkülözhetetlen része. A két fogalom az európai, pontosabban a nyugat-európai történelmi fejlődés terméke, melynek a magyar és a közép-európai népek történelme mindig is szerves része volt.” Arra a kérdésre, hogy az alkotmányosságot Nyugat-Európában mennyiben követik, s Kelet-Közép-Európa országai mennyire mutatnak példát, izgalmas kérdés ma is. Brunner professzor szerint „az alkotmányosságnak három fő eleme van. E három követelményt már 1789-ben, a francia Emberi é.s Polgári Jogok Nyilatkozata megfogalmazta. Eszerint az alkotmánynak tartalmaznia kell az államhatalom megosztásának elvét, tartalmaznia kell az emberi és polgári jogokat és végezetül, gondoskodnia kell ezek hatékonyszavatolásáról”. Mivel a „nemzeti identitás” nem elhanyagolható szerepet játszik, nemcsak a „túlhajtá- soktól” kell oltalmazni a demokratikus változásokat, hanem a nemzeti érzés, mások jogainak tisztelete, a humánum és az együttélés érdekeinek, szempontjainak érvényesítése vonatkozásában is. Ez lehet a biztosíték arra, hogy a „nemzetiségi problémákkal küszködő országok” is rájönnek, nem koldulni kell az emberi jogokat, hanem tisztességgel megadni. Helsinki, bécsi, koppenhágai stb. záróokmányok és jogi kötelezettségek szólítják meg a nemzetállamokat, hogy a 21. században a humánum és az együttélés szempontjai érvényesüljenek. Dobos László (ČTK-felvétel A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik.
