Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-03 / 27. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 3. Régió-hirdetés 5 Jóváhagyták a vágsellyei terelőút megépítéséhez szükséges területi határozatot - a szakemberek hét variánsból választhatták ki a megfelelőt Zaj szűrő falat emelnek a községek közelében Vágsellye. Jóváhagyták a vágsellyei terelőút meg­építéséhez szükséges te­rületi határozatot. SZÁZ ILDIKÓ A terelőút megépítéséről 2004 óta vita folyik, a szakem­berek hét variánsból választot­ták ki a megfelelőt és 2007-ben a nyilvánosságot is bevonták a tervezet megvita­tásába. Az útvám országos be­vezetése óta ötven százalékkal nőtt a kamionforgalom a vá­rosban. Tavaly ősszel a járási szék­helyre látogattak a közleke­désügyi tárca szakemberei, hogy tárgyaljanak a város ve­zetésével. A 66,5 millió eurós állami beruházás 12,6 kilomé­teres szakaszt és több kör­nyékbeli települést érint. A já­rási székhelyen elviselhetetlen a teherforgalom a Szlovák nemzeti felkelés, a Vágkirály- fai és a Štúr utcában, ahol a la­kosok heteken át tiltakoztak, lassították a forgalmat. Petíci­ójukat eljuttatták a közleke­désügyi tárcához, amelyben az állt, hogy megrepedezett a há­zuk fala, túl nagy a nagy zaj, és életveszélyes a közlekedés a sűrű teherforgalom miatt. El­adhatatlanná váltak az ingat­lanok ezen a környéken. A te­relőút 2015-re most már min­den bizonnyal megépül. A Szlovák Útkarbantartó Igazga­tóság tavaly szeptemberben adta be kérelmét, és a napok­ban hagyták jóvá az építkezés megkezdéséhez szükséges te­rületi határozatot. Az I/75-ös terelőút megépítése Vág­sellyén kívül még Vághosszú- valut, Vágkirályfát és Vágtor- nócot fogja érinteni, valamint Felsőjattót (Horný Jatov), a községhez vezető út kereszte­ződésétől. A területi határo­zatban a következő olvasható: az építkezési terv tartalmazza a szükséges építkezési és re­kultivációs munkálatokat, a bekötőutak megépítését, a Vá­gón átívelő híd melletti járdák felújítását, a szántóföldek fe­lett átívelő utak megépítését, továbbá egy 1,9 kilométeres zajszűrő fal építését az út bal oldalán, valamint egy hasonlót az 5,8 kilométeres szakaszon, a jobb oldalon. A beruházás a vágkirályfai víztározóhoz vezető csatorna- hálózatot és a Duslo vegyi gyár vízvezeték-hálózatát is érinte­ni fogjat. Vágtomócon nem szokatlan látvány, hogy kamionok lassítják, vagy blokkolják a forgalmat (Csuport István felvétele) AJÁNLÓ Február 3. (csütörtök) Galánta -17.00: Galántai paletta - a galántai képzőművészeti kör tagjai­nak munkáiból nyílik kiállí­tás a reneszánsz kastélyban. A kiállítás március 13-ig te­kinthető meg. (jm) Pozsony -18.00: - idén is elárverezik a feleslegesnek bizonyult karácsonyi aján­dékokat, az otthon talált tár­gyakat a Pozsonyi Casinó- ban. A bevétel felajánlható a PC javára, (ú) Ipolypásztó - 8.30: Az aranyszőrű bárány - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és nép­táncpedagógus tartja, (ú) Lontó - 9.45: Az aranyszőrű bárány - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában, (ú) Ipolyszakállos - 11.00: Az aranyszőrű bárány - me­se néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és nép­táncpedagógus tartja, (ú) Komárom - 20.00: tánc­ház a Madách Art Caféban; az este folyamán hagyomá­nyos falusi tánczene szól az erdélyi Mezőségről és Kalo- taszegről. Közreműködik az Art Café Hungarian Folk Band: Horsa István (hegedű), Alt István (hegedű), Hanusz Zoltán (kontra), Szitkai Zsolt (kontra), Lelkes Tibor (tan­góharmonika), Farkas Ró­bert (nagybőgő), (vkm) Február 4. (péntek) Komárom -17.00: Képek - kiállítás Szénásiné Preiner Éva festményeiből a Csema- dok Galériában. A tárlatot Kocsis Ernő festőművész méltatja, közreműködnek a művészeti alapiskola növen­dékei. (vkm) Komárom - 18.00: Nyelvcsapások - nyelvelő zenés tere-fere a rendszer- váltás előtti időkről. A műsor összeállítója és házigazdája: Zsákovics László, vendég: Pásztor István, a városi hiva­tal megbízott vezetője, egy­kori polgármester. Közremű­ködik a Sziget Csoport és a Memória Társulat. Helyszín a művészeti alapiskola kon­certterme. (vkm) Ipolyszécsényke - 8.30: Az aranyszőrű bárány - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és nép­táncpedagógus tartja, (ú) Ipolybalog - 9.45: Az aranyszőrű bárány - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin tartja, (ú) Ipolybalog - 10.00: Fel­vidék, ahol élünk - rendha­gyó történelemóra az alapis­kolában. Diavetítéssel egy­bekötött előadás a felvidéki természetről, a természetvé­delemről, városokról, kultu­rális értékekről - történelmi, irodalmi, régészeti hivatko­zásokkal. Előadó: Benedek László fotóművész, barlang- kutató, a Gömöri Fotóklub vezetője (ú) Ipolykeszi - 11.00: A csillagszemű juhász - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és nép­táncpedagógus tartja, (ú) Inám - 12.00: Az aranyszőrű bárány - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában. A foglalkozást Mács Katalin óvoda- és nép­táncpedagógus tartja, (ú) Szlovákia különböző területeiről szerzett értesülések szerint házhoz járó ügynökök szólítják meg ügyfeleinket, és ajánlják fel nekik, hogy velük kössenek új gázszolgáltatási szerződést. Úgy érezzük, ügyfeleinknek szükségük lehet 7 praktikus, hasznos tanácsra, amelyek alapján rájöhetnek az egyes ügynökök fortélyaira, és ne hagyja csőbe húzni magukat. ^ 7 TANACS ARRA, HOGYAN ÁLLJUNK ELLEN A GYANÚS AJÁNLATOKNAK _M VEGYEN ZSÁKBAMACSKÁT Ellenőrizze az Önt felkereső ügynök személyazonosságét. Néha másnak adja ki magát, mint aki valójában. 'Aôiýilf' Gondolja meg, hogy az illetőt beengedi-e a lakásába. A hiszékeny emberek gyakran esnek áldozatul lopásnak, rablásnak. Kérje, hogy az ajánlatát írásban terjessze elő, legjobb, ha cége fejléces papírján nyújtja át. Ezzel csökkenti annak a kockázatát, hogy valaki olyan cég nevében tesz ajánlatot, amelyet nem is képvisel. Ne engedje, hogy a viszonylagos alacsony ár elkábitsa! Az ajánlatot figyelmesen olvassa el! Jó, ha ellenőrzi az ajánlat egyes tételeit (termék, szolgáltatás, ár összetevői, illetékek, kereskedelmi feltételek). Az ár végösszege magasabb lehet, mint az, amit most fizet. Ne siesse el! Kérjen magának elegendő időt, hogy kellőképpen mérlegelhesse az ajánlatot, ellenőrizhesse az adatokat és feltehesse kérdéseit, elmondja elvárásait. Az árajánlat elbírálásánál, az SPP áraival való összehasonlitásnál szívesen segítünk. Az ehhez hasonló szerződések, illetve kereskedelmi feltételek gyakran tartalmaznak különböző illetékeket is, például a szolgáltatásaikért számítanak fel dijakat. Ha valaki az SPP képviselőjének mondja magát, ne hagyja,hogy megtévessze, mi ugyanis nem házaló ügynökök útján kínáljuk szolgáltatásainkat. Az SPP leolvasói nem ellenőrizhetik az ügyfelek személyazonosságát, nem vehetnek át készpénzt. A leolvasásról írásban előreértesitjük ügyfeleinket. Ha valaki aláírat Önnel valamit, ellenőrizze, hogy mit ír alá! Amennyiben ilyen szerződést áláirtak a hatályos fogyasztóvédelmi törvények szerint joguk van az olyan szerződést indoklás nélkül felmondani, amely házalói formában köttetett meg (tehát az Önök háztartásában) az aláírástól számított 7 napon belül. Mindezt annál a szolgáltatónál teheti meg, akivel az ilyen jellegű szerződését megkötötte. A jövőben is ügyfeleink megbízható partnere szeretnénk maradni, ezért úgy éreztük, reagálnunk kell a fennálló helyzetre. Reméljük, hogy a fenti tanácsaink sokaknak segítenek majd megelőzni a problémákat vagy a felesleges kiadásokat. Az SPP ezenkívül még felkínálja termékeit, szolgáltatásait és energetikai tanácsait. A részletes, tájékoztatást a www.spp.sk honlapon olvashatja. Nyitottak vagyunk javaslataira, hogy elégedettebb legyen szolgáltatásainkkal, és köszönjük bizalmát! SP? Energia Služby Spolahliuost Ha kétségei vagy kérdései vannak, forduljon hozzánk bizalommal. Szívesen segítünk megoldani gondjait az SPP ügyfélszolgálati vonalán: 0850 111 363. illetve SPP bármelyik ügyfélszolgálati központjában. RE101100066

Next

/
Oldalképek
Tartalom