Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)

2011-02-17 / 39. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 17. Vélemény És háttér 7 Az írástudatlan tömegek arra fognak szavazni, akit a papok ajánlanak nekik Türelemjáték Fontos bejelentést tett kedden a Muzulmán Testvériség mozgalom Egyiptomban: pártot alapít, amint a hatósá­gok feloldják az erre vo­natkozó korlátozásokat. MAL1NÁK ISTVÁN Megfigyelők ennek kapcsán emlékeztettek a Testvériségnek arra a korábbi nyilatkozatára, hogy nem állít jelöltef az elnök- választáson, és nem akar több­séget szerezni a parlamentben. E három állításnak együtt nincs értelme. Minden pártnak az a célja, hogy megnyerje a válasz­tásokat és kormányra jusson, ez alól a Testvériség sem kivétel. Egyiptomban jelenleg két szervezett erő van. A hadsereg, amely képes arra, hogy levezé­nyelje az átmenetet, s mint a ka­tonai tanács ígéri, nagyjából fél évre lesz szükség ahhoz, hogy megrendezhessék a szabad és' demokratikus választásokat. A másik szervezett erő éppen a Testvériség, amely már most is rendelkezik azokkal a struktú­rákkal, amelyek szavatolni tud­ják a választási győzelmet. Ez­zel magasan megelőzi az összes többi civil szerveződést, ame­lyet gyűjtőnéven ellenzéknek is mondhatnánk, de annyira hete­rogén, hogy még csak jellemez­ni sem lehet. Különösen veszélyes a Test­vériség pillanatnyi - taktikai megfontolásokból tett - vissza­fogott nyilatkozataiból messze­menő következtetéseket levon­ni. A Testvériség egész történe­te, a belőle kinőtt hasonszőrű szervezetek - Hamász, Hezbol­lah - ideológiája tetszik vagy sem: a sárijára épülő iszlám ál­lam. A párttá szerveződéstől még messze álló szekuláris cso­portok nagy hátránya, hogy nincs olyan ideológiájuk, amely egyesíteni tudná őket. A Testvé- riség hatékonyan tud kampá- nyoíni ellenük azzal, hogy el­utasítják az iszlámot, ők pedig - mint arra Ayaan Hirsi Ali volt holland képviselő felhívta a fi­gyelmet - nem tudják meg­győzni a tömegeket arról, hogy ők csak a sáriját utasítják el, nem az ország életét meghatá­rozó iszlám vallást. Egészen apró dolgok hatá­rozhatják meg Egyiptom arcu­latát, s az egész közel-keleti helyzetet. A hivatalos statiszti­ka szerint a kb. 80 milliós or­szágban az emberek 40 száza­léka (valószínűleg alábecsült adat) írástudatlan, főleg vidé­ken. Itt a vallás is sokkal na­gyobb szerepet játszik, mint a műveltebb városi fiatalok éle­tében. Az írástudatlan tömegek arra fognak szavazni, akit a ve­lük napi kapcsolatban álló pa­pok ajánlanak, arra a pártra, mozgalomra, melynek lógójá­ban ott lesz például a félhold, hiszen a jelszavakat úgysem tudják elolvasni. Valószínű tehát, hogy az or­szág milyenségéért folytatott küzdelem a majdani, talán fél év múlva esedékes választások­kal nem dől el, hanem csak el­kezdődik. Tanulságos volt, hogy a napokban a 85-ös, a„Ni- meri-rezsim hatalmát megdön­tő szudáni felkelés győztesei in­tették türelemre a Tahrír térie­ket: ne siessék el a választáso­kat. Ők ezt tették, egy év átme­net után rendeztek választáso­kat, a kormányzásra felkészü­letlen, rosszul szervezett pártok győzelme elégedetlenséghez vezetett, s az egész szudáni for­radalomnak egy iszlamista-ka- tonai puccs vetett véget. (Peter Gossányi rajza) Látja, igazgató úr, megy ez arany ejtőernyő nélkül is! KOMMENTAR Katonai ügyész, civilbe! KOCUR LÁSZLÓ Tegnap a kormányülésen Ľubomír Gaiko vé­delmi és Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter soron kívül megegyezett a katonai ügyészek sorsáról. Ezzel hamarosan befejeződik a kato­nai igazságszolgáltatás felszámolása Szlováki­ában. A katonai bíróságok után a katonai ügyészségek is megszűnnek, a hadsereg tagjai felett a polgári bíróságok fognak ítélkezni. Igaz, a folyamat nem új keletű, még az előző kormány alatt kezdődött, több lépcsőben. A folyamat „mérnöke” valószínűleg Štefan Harabin akkori, HZDS-jelölte igazság­ügyi miniszter lehetett, legalábbis ezt támasztják alá a kato­nai bíróságok szerepéről a sajtóban tett kijelentései, és per­sze később maga a törvényjavaslat. 2007 novemberében Ján Kovarčík HZDS-es parlamenti képviselő, a védelmi bizottság tagja indítványozta, hogy a rendőrség, a vasúti rendőrség, a Szlovák Információs Szolgálat, a Nemzetbiztonsági Hivatal, a vám- és pénzügyőrség és a büntetés-végrehajtás dolgozói felett ne a katonai, hanem a polgári bíróságok ítélkezzenek. A javaslat ellen az ellenzéki képviselők sem tiltakoztak, Kovarčík pedig 2008 februárjában a rendőrök jogállásáról szóló törvény módosításához be is nyújtotta javaslatát, mely az ellenzék obstrukciós kísérlete ellenére 76 szavazattal el­fogadtatott. így a katonai bíróságok hatáskörében már csak a mintegy 20 ezer fős hadsereg állománya maradt, amely kö­rében a bűnözési ráta kimondottan alacsony. Jogos a kérdés: melyik húszezer fős, törvénytisztelő mintapolgárok lakta vá­ros számára tartanak fenn önálló bíróságot? Következő lépésként a parlament 2009 februárjában úgy döntött, áprilistól megszűnnek a katonai bíróságok. Egy évet hagytak annak igazolására, hogy a 20 ezer fős hadseregre fe­lesleges húsz bírót és 58 egyéb alkalmazottat fizetni. A kato­nai bírósági rendszer fennállásának utolsó teljes évében a bí­róságok 263 személy felett ítélkeztek. Úgy véljük, az alapve­tő hibát a törvényhozás nem akkor követte el, amikor ki­mondta a katonai bíróságok megszűnését, illetve nem most követi el, amikor ugyanerre készül a katonai ügyészségekkel kapcsolatban, hanem akkor, amikor a hadseregen kívüli egyéb fegyveres testületek dolgozóit kivonta a katonai igaz­ságszolgáltatás alól. A fegyveres testületek dolgozói különleges emberek, külön törvény rendelkezik róluk, és olyan jogosítványokkal bírnak - az igazoltatástól a fegyverhasználatig terjedő spektrumon -, melyekkel a szülésznők, a csaposok, a Linux-rendszergaz­dák stb. nem. Jó lett volna, ha különlegességüket a felelős­ségre vonás során is megőrzik. A korábbi rendszer alkalmas volt arra, hogy felül tudjon emelkedni azokon az összefonó­dásokon, melyek a helyi igazságszolgáltatás és a rendőrség között kétségkívül léteznek a szoros munkakapcsolat miatt. Éppen ezért lett volna az állami rendőrség esetében különö­sen indokolt az előző rendszer fenntartása. Az ügyészségről szóló törvény módosítása, s ennek keretében a katonai ügyészségek felszámolása már csak az utolsó szög egy rend­szereket túlélő, zömmel jól működő, a célcsoportra elretten­tő erővel bíró, így társadalmilag hasznos intézményrendszer koporsójába. JEGYZET Szárnyszegés LAMPL ZSUZSANNA Akisgyerek számyacskáit bontogatva reppenne a ma­gasba, de mö­götte az apja, kezében a nagy­olló, és lenyisszantja vele a szárnyak végeit. Mögöttük a falon képkeretek, s mind­egyik képkeretben levágott szárnyak... Kedvenc karika- turistám raj zát akkor tettem ki az íróasztalomra, amikor a gyerekeim még kicsik voltak. Figyelmeztetőül tettem ki. Mondta is nekem egyszer va­laki, hogy nem jól értelme­zem én azt a képet - meg a nevelést-, mert a gyereket igenis nyesni kell. Es jött az ismert hasonlat a fiatal, még hajlítható fáról. Én sem va­gyok a mindent megengedő nevelés híve, védekeztem, de ez nem is a félrenövések nye- segetéséről szól, hanem a gyerek alkotókezdeményei­nek, bimbózó tehetségének a megöléséről! Az álmai meg­fojtásáról! A lelke megkötö­zéséről! És ez bűn! Mert az ember szárnyalásra van te­remtve! Máig is ebben hiszek, s épp ezért szomorít el, ha számy- szegésre emlékeztető esetek­ről hallok. Például egy fiatal lánynak sportteljesítménye alapján már rég a váloga­tottban lett volna a helye, de az edző, ki tudja, miért, so­sem adott neki lehetőséget. A lánynak már teljesen el­ment a kedve a sportolástól, s talán abba is hagyta volna, ha nem jön egy másik edző, aki azonnal beállította őt. Ez az eset szerencsére jól vég­ződött. De a másik nem. Egy ugyancsak fiatal és ugyan­csak tehetséges sportolónak az volt az álma, hogy kijus­son egy világversenyre. Időt, pénzt, energiát nem kímélve edzett, hogy megfeleljen a követelményeknek - leg­alábbis azoknak, amelyeket a sportklub nyilvánosan fel­tüntetett. Sikerült neki. S egy világ omlott össze ben­ne, amikor mégsem őt vá­lasztották ki. Szögre akasz­totta a sportszerét. Elszállt a hite, az ereje, teljesen össze­tört. Akit helyette jelöltek, sportteljesítményben nem ért a nyomába, de a szülei jó­kora pénzösszeggel támo­gatták a klubot... . Néhány napja magam is szemtanúja voltam egy számyszegésnek. Az előző két példához képest talán szerényebb számyacska volt, de hát különböző emberek vagyunk, különböző szár­nyakat növesztünk, ám min­den szárny a magasba emel. Nevelőnőjük kíséretében egy csapat fogyatékos fiatal várt a buszra. Az egyik lányka észre­vett egy bokrot. Odament, le­tört néhány ágacskát, majd ki­vett a hajából egy gumit, azzal csokorba fogta az ágakat, és nevetve odabotorkált a neve­lőnőhöz. Átnyújtotta a csok­rocskát. Boldog Valentint, mondta, mivel épp Bálint-nap volt. A nevelőnő szigorúan rá­nézett, aztán fagyosan meg­szólalt. Nem tördelünk ága­kat. Különben is, dobd el gyor­san azt a csúnyaságot. Mondom, szerény számyacs­ka volt ez. De láttamalány arcán, hogy nagyon fájt a nyisszan tás. TALLÓZÓ ÚJ MAGYAR SZÓ Interneten is követhetők hétfőtől a Román Televízió különböző csatornáin közve­tített magyar nyelvű műsorok - írja az Új Magyar Szó buka­resti napilap internetes olda­lán. „A magyaradas.ro címen elérhető honlap egyrészt azért jött létre, mert lépést akarunk tartani a techniká­val, másrészt azért, hogy az aktív lakosság is követni tudja a műsorainkat” - nyilatkozta a lapnak Kacsó Sándor, a hon­lap ötletgazdája, aki a román közszolgálati televízió (TVR) magyar adásának megbízott főszerkesztője. Kacsó Sándor elmondta, hogy a TVR-en a magyar adásokat „nagyon rossz időpontokban sugároz­zák”, délelőtt vagy kora dél­után. Ezt szeretnénk ellensú­lyozni a saját honlappal, ame­lyet a www.tvr.ro/magyar vagy a magyaradas.ro címen lehet elérni. A nyitólapon ta­lálható a következő adások tartalmát bemutató Ajánló. A menüből lehet el jutni a TVR különböző csatornáin sugár­zott magyar nyelvű műsorok ismertetéséhez. A Műsorok listán megtekinthetők koráb­bi adások, így a Mozgóképes Krónika, a Heti Krónika, a Szi­eszta, a Képzelt Kávéház vagy a Kultúra műsorok már sugár­zott adásai. A TVR egyelőre nem tervezi, hogy az interne­ten élő egyenes adásban is közvetítse a magyar műso- rokat-írjaazÚjMagyarSzó.A magyaradas.ro kétnyelvű, magyar és román honlap. Minden anyaghoz lehet meg­jegyzést fűzni, ezenkívül a Fó­rum rovatba várják a nézők megjegyzéseit, és témaajánla­tait is. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom