Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-14 / 36. szám, hétfő
Vélemény És háttér 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. FEBRUÁR 14. A hadsereg magatartása a forradalom kitörése óta ambivalens és nehezen értelmezhető Ki jön az arab dominóban? Az egyiptomi forradalmat egyöntetűen címlapjain üdvözlő francia sajtó szombaton azt a kérdést tette fel, hogy Ben Ali tunéziai elnök elmenekülése, Mubarak egyiptomi államfő lemondása után ki lesz a következő az arab dominóban. MT1-ÖSSZEF0GLALÓ A prognózisok élén Buteflika algériai elnök áll. „A rettegés térfelet cserélt, és a félelem befurakodott a diktátorok koponyájába ... Kevesebb, mint száz nap alatt Tuniszban és Kairóban két legyőzhetetlennek tűnő rezsim került a történelem süllyesztőjébe” - hangsúlyozza a baloldali Libération. A liberális Le Monde szerint az egyiptomi vezetés élén bekövetkező változás alapjaiban érintheti a politikai status quót a Közel-Keleten, ahol - Izraelt kivéve - mindegyik ország ugyanazoktól a betegségektől szenved, mint Egyiptom: a patemaliz- mustól, a politikai rendőrségtől és a választási csalásoktól. A lap szerint az egyiptomi forradalom „a politikai érettség példája, a polgári engedetlenség olyan modellje, amilyenből keveset látott még a világ: erőszakmentesség, bátorság a rezsim kiszolgálóival szemben és abszolút elszántság”. A konzervatív Le Figaro szerint „számos tekintélyelvű rezsimnek kell alkalmazkodnia az új helyzethez vagy pedig fel kell készülnie a távozásra”. A La Montage című regionális lap azt írta, hogy „a szabadság járványa továbbterjed az arab világban, amiről eddig azt hittük, hogy a diktatúra szemfedője alatt mozdulatlan, mint a múmiák. Ma minden tekintet Algéria felé fordul, ahova a társadalmi elégedetlenség miatt már beszivárgott a szabadságvágy. Nem tudhatjuk, hogy a tuniszi és a kairói friss levegő milyen gyorsan jut el oda. Ám, amikor a történelmi szél fújni kezd, nem áll meg a határoknál” - fogalmazott a vidéki lap. A lyoni Progres úgy véli, hogy „a milliomos diktátorok alkonya két égető kérdést vetett fel: Ki lesz a következő? És mi következik azután?” A Liberation szerint Egyiptomot illetően az a kérdés merül fel, hogy a hadsereg azért áldozta-e fel Mubarakot, hogy megtarthassa a hatalom jelentősebb részét, vagy pedig azért, mert a katonákat is megérintették azok az eszmék, amelyekről „a szűk látókőrűek eddig azt gondolták, hogy csak a nyugati világéi. Ez a kérdés fogja meghatározni az új fejezetet, amely annak az országnak a dicsőséges történelmében nyílik, ahol a civilizáció megszületett” - írta a baloldali lap. A Le Figaro szerint a hadsereg magatartása a forradalom kitörése óta ambivalens és nehezen értelmezhető, s elsősorban a vezérkaron belüli sokféleséget tükrözi. A vezetésben idős tábornokok foglalnak helyet, s a fiatal tisztek nagyon különböznek tőlük. Rengeteg katonai és gazdasági érdek ütközik. A Le Monde szerint az egyiptomi rezsimnek 1952 óta alapját jelentő, nagy tiszteletben álló hadsereg is annyira megosztott, mint az egész ország. A katonák között is vannak baloldali ellenzékiek, iszlamisták, reformpártiak és konzervatívok. Rájuk vár a hatalmas, szokatlan és nem könnyű feladat: megszervezni az átmenetet a demokratikus és stabil kormányzáshoz. Az első lépést megtették: az egyiptomi katonai kormányzat vasárnap feloszlatta a parlamentet, és felfüggesztette az alkotmányt. A demokráciát követelő tüntetőknek is ez volt a két fő követelése azóta, hogy Hoszni Mubarak elnök pénteken este távozott a hatalomból.- Kiáltsuk együtt: siketlimpia! A visszhang meg válaszol: szégyen, szégyen... (Peter Gossónyi rajza) Andeas Oplatka történész írása a Neue Zürcher Zeitungban Magyarországról Kicsivel nagyobb arányérzék kéretik MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Magyarország, a közép és a szemmérték címmel közölt hosszú írást a svájci konzervatív Neue Zürcher Zeitung (NZZ) nemzetközi kiadása szombaton Andreas Oplatka történész, újságíró, a lap korábbi szerkesztője tollából. Magyarországon a rendszer- váltás óta újra mozgásba lendült a hajóhinta - írta, Karinthy Frigyes egyik írását idézve. A privatizációval együtt járó vita mellett Magyarországon két, egymással szemben máig ellenséges politikai tábor is kialakult. A történelmi okok egyikét a tárgyalásos átmenetben látja Oplatka és abban, hogy a kommunisták politikailag aktívak maradtak, s hogy „szocialista pártjuk vetélytárs nélkül képviselte az egész baloldalt”. Modern liberális párt nem tudta megvetni a lábát Magyarországon. A Fidesz 1994 után nemzeti konzervatív irányba kanyarodott el; a Szabad Demokraták Szövetsége nem kevésbé kétséges fordulatot hajtott végre, amikor 1994-ben a „szocialista-ex- kommunista választási győztes” MSZP-nek állandó koalíciós partnerként állt a rendelkezésére-írta. A 2002 és 2010 közötti baloldali kormányok időszaka a gazdasági sikerekben legszegényebb és a hajmeresztő korrupciós ügyekben leggazdagabb évek voltak a rendszerváltás óta. A számlát a 2010-es választásokon nyújtották be a választók: a Fidesz kétharmados többséget szerzett, a „szélsőjobboldali” Jobbik 17 százalékot. Nyugat- Európa, jelesül a német nyelvű sajtó, amely a magyar baloldalnál csak bocsánatos bűnöket fedezett fel, az első naptól kezdve figyelemreméltó ellenségességgel fogadta az Orbán-kormányt. „A Fideszt keverték a rasszista Jobbikkal, Orbán pártját félig vagy egészen fasisztának tartották”. A szabaddemokraták szellemi mentorai „erőteljesen kongatták a vészharangokat egy állítólag közeledő diktatúra miatt”, „őszinte aggodalmaikat és félelmeiket, de frusztrációjukat és pánikhangulatukat is bevitték a nyugati sajtóba, köztük ebbe a lapba (az NZZ-be) is”. A tulajdonképpeni botrányt a médiatörvény váltotta ki. A szerző úgy látja, a törvény szövege többféleképp értelmezhető megfogalmazásokat tartalmaz. Ezek „magukban foglalják az állami beavatkozás és a kemény bírságok lehetőségét”, s ez egy demokráciában elfogadhatatlan. Szükséges és hasznos volna azonban egy kicsivel nagyobb arányérzék Nyugat-Eu- rópában is. Az, hogy Magyarországon a közmédiában politika- üag motivált cserék zajlottak le, igaz és zavaró. Ffihetőbb volna azonban a hangos európai kritika, ha például Franciaország ellen is irányulna, ahol a hatalomváltások után hasonló eljárás szokásos” - olvasható a cikkben. KOMMENTÁR Újra jár az arab óra S1DÓH. ZOLTÁN Tunéziában már január derekán elkergették az elnököt, Egyiptomban pénteken dőlt meg Hoszni Mubarak 1981 óta fennálló rendszere, a hétvégén Jemenben és Algériában voltak demonstrációk. Az arab világban, ahol mindeddig állt az idő - ahogyan Fareed Zakaria A szabadság jövője című könyvében fogalmazott-, most hirtelen meglódult a mutató. A felpörgő események végkimenete egyelőre ismeretlen. Azonban nem véletlen az évtizedek óta felhalmozódó feszültségeket követő politikai robbanás. Az Arab Ligába tömörült 21 országban és a Palesztin Hatóság területén mintegy 300 millió ember él, ám a nép- szaporulat mostani üteme mellett 2020-ra ez a szám jócskán meghaladja a 400 milliót. A hihetetlen demográfiai nyomás (ahol sok a dologtalan, kilátástalan helyzetű fiatal, ott szinte garantált a forradalmi helyzet) viszont elképesztően rossz gazdasági helyzettel párosul. Még jócskán a világválság kirobbanása előtt az ENSZ közzétett egy átfogó jelentést az arab világ elmaradottságáról, melyből kiderül: az elmúlt 20 évben az egy főre jutó össztermék évente átlagosan csupán 0,5 százalékkal nőtt az arab országokban, ami Fekete-Afrika után a legalacsonyabb a világon. Ä tartósan és mélyen autokratikus, elnyomó és korrupt hatalom miatt gyakorlatilag csődöt mondott az arab társadalmi berendezkedés, ezzel együtt kitapintható az arab térség világpolitikai súlyának csökkenése. Ha a sivatag mélyén nem húzódnának olajtengerek, ha a régió nem szállítaná futószalagon a terrorista merényleteket, akkor bizony az egykor hatalmas és fényes arab civilizáció halódására oda se figyelnénk. Az Egyesült Arab Emírségek luxust sugárzó építményeinek sora, Kuvait gazdagsága vagy Hurghada turistaparadicsoma elfedi a lényeget. Egyrészt azt, hogy az olajból hirtelen és könnyen jött gazdagság az arra felkészületlen országokban csak konzerválta a fennálló hatalmi rendet, elodázta a politikai rendszer mondemizálását. Másrészt azt a korántsem jelentéktelen tényt, hogy elképesztő az arab világ kulturális elmaradottsága. Ez nemcsak a több mint 60 millió felnőtt analfabétát jelenti, hanem például azt is, hogy Egyiptomban - az arab világ intellektuális központjában - évente alig 400 új könyvet adnak ki, ami tízszeresen elmarad az összehasonlíthatatlanul kisebb Izrael mutatójától. Az arab könyvkiadás mennyiségi adatai csak a Szaharától délre fekvő, minden téren sereghajtó államokkal vethetők egybe. Az arab országok tudományban elfoglalt szerepe pedig gyakorlatilag kimutathatatlan. Az időközben felcseperedett és a korábbinál jóval tanultabb népes nemzedék rendre a merev társadalmi korlátokba ütközött. A frusztrációt okozó helyzet természetesen már hosszú évek óta tart, ami viszont új, az a távközlés forradalma. A világhálón és mobiltelefonon keresztül villámgyorsan eljutnak a hírek, és szélsebes a szerveződések lehetősége is. Természetesen azt senki sem gondolta, hogy egy egyetemet végzett, ám illegális zöldségárusításból tengődő kétségbeesett tunéziai fiatalember decemberi önégetése lesz majd az a szikra, ami kirobbantja a Mauritániától egészen Jemenig terjedő tömegmegmozdulásokat. A gyújtózsinórt meggyújthatta volna akár a tavaly nyáron a kairói rendőrök által egy kávéházból indokolatlanul kirángatott és halálra vert fiatal esete is. A Tunéziában és Egyiptomban önerőből bekövetkezett fordulat még nem hozza el a demokráciát, viszont elvezethet az értelmetlen tiltások, az évtizedes szükségállapotok eltörléséhez, a társadalom erjedéséhez és az önvizsgálathoz. A saját vezetőik által megbéldyózott, ám most a szabadság levegőjét beszippantó tömegek feltehetik a kérdést: vallási fanatikusok által irányított humuszos bajkeverők vagy a nyugati társadalmi berendezkedés és gazdaságirányítás elemeit az iszlám vüágával sikeresen ötvözök akarnak lenni. TALLÓZÓ THE SUNDAVT1MES Londonban is keresik Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök kimenekített vagyonát - írta nyomozati és hírszerzési forrásokra hivatkozva a The Sunday Times. A lap úgy tudja, hogy a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozó szervezet (Serious Fraud Office, SFO) keresi azokat a milliókat, amelyeket a minap elűzött Mubarak készpénz és vagyonbefektetések formájában menekíthetett Londonba. Richard Alderman, az SFO igazgatója gyakorlatilag megerősítette a kutatás hírét. Kijelentette: a közvélemény azt várja, hogy az SFO - ha tudomást szerez ilyen vagyo- nokról - kutassa fel és próbálja meg azokat visszajuttatni, hogy ezek a pénzek „az érintett országok népének javát szolgálhassák”. (MTI)
