Új Szó, 2011. február (64. évfolyam, 25-48. szám)
2011-02-12 / 35. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2011. FEBRUAR 12. SZTÁRVILÁG 19 ségin könnyebben menjen az angol. Februárban, az amerikai úton felmérheti, hol is tart, s nyilván ott is ragad rá valami. „Ott rákényszerülök, hogy angolul beszéljek.” No és magyarul? „Az is megy, a szemeti nagymamával, meg anyuval is magyarul beszélek, már csak a kistestvérem, Samko miatt is, ha azt akarjuk, hogy ne értse, amit mondunk. Öt is tanítjuk, de azért még nem ért mindent.” „Májustól egy gonddal kevesebb lesz, de az is biztos, hogy nagyon fog hiányozni az iskola, a társak, akikkel annyi mindent átéltünk. Ha belegondolok, már most elfog a nosztalgia.” Pedig Dominika talán még nem is sejti, s csak később jön a felismerés, hogy az érettségivel akarva-akaratíanul véget ér a gondtalan, felhőtlen, boldog gyermekkor. Felnőttként saját magáért lesz felelős. Régóta mondogatja, hogy a zene mellett sem fogja hanyagolni a továbbtanulást. Ezen mi sem változott. „Két főiskolára is beadom a felvételi kérvényemet - az egyiken tömegkommunikációs szakra, a közgazdasági egyetemen pedig a menedzseri karra. Am ahhoz, hogy énekelhessek, nincs szükségem diplomára, én legalább is így gondolom. Soha nem tanulok meg rajzolni, mert nincs hozzá tehetségem, de az énekléshez van. Ennek élek. Szeretnék énekes lenni, jó énekes, de vonz a színészet is, és én úgy hiszem, hogy minden énekesben rejlik egy színész is. Ügy kell előadnia a dalt, hogy elhiggyék neki. Ha, mondjuk, én még nem éltem meg a szerelmi csalódást, akkor azt el kell játszanom, mert ha hiányzik a dalomból az érzelem, csak üres hangok szólalnak meg. A szupersztár nagyon sokat segített abban, hogy azt csinálhassam, amit szeretnék. Az volt az álmom, hogy kiállhassak a pódiumra, énekelhessek, és el se tudtam képzelni, hogy úgy, ahogy annak idején én szurkoltam valakinek, most engem néz több millió ember a tévé képernyőjén. Nem tudtam elhinni. Nem bántam meg, hogy nekivágtam, de volt, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább” - mondta őszintén a szupersztár után. Az addig családi környezetben mozgó kislány számára nem volt könnyű az otthontól távol töltött néhány hét. Fizikailag az volt fárasztó, hogy ide-oda cipelték őket, késő éjszakába nyúló fogadásokra is. Megesett, hogy éjjel kettőkor került ágyba, s reggel hatkor már kelt, mert hétkor utaztak. „Isten megsegített, hogy kibírjam.” Feje tetejére állt a világ Van egy szigorú értékrendje. „Helyt kell állnom az érettségin, most ez az elsőrendű célom. Egyébként a család és a zene a legfontosabb számomra. A család az, amely támaszt nyújt, tartást ad, amelyben mindig segítségre lelek, anyagiakban, lelkiekben, a zene pedig mar régóta nem kedvtelés számomra, hanem az életem.” Nemcsak Dominika életében, a családban is minden megváltozott. „Sok mindent kellett átszervezni. Naivan azt hittem, hogy minden úgy megy tovább, ahogy eddig, de nagyot tévedtem. Itt, Somorján a mamát, a papát, az öcséimet is megismerik az utcán, s az, hogy a bulvársajtó sok hazugságot összehordott, őket ugyanúgy érintette, mint engem. De lassan megtanuljuk ezt is kezelni.” Dominika idősebbik öccse, Janko is szépen énekel, de egy ideje nem n Nem mondanám, hogy elrabolták a gyermekkoromat, úgy érzem, én is megéltem azt, amit a többi tini. Csak másképp. hajlandó, szégyenkezik. A két és fél éves kis Samko, aki nagy betyár, még táncra is perdül. Anyai részről az egész család zenél. A mama zongorázik, énekkart vezetett, fivére, a műépítész Kollmann Ottó a tévében is fellépett az Elán show-ban, a legidősebb testvér, Luigi ikrei szintén zenélnek, de hadd ne folytassuk, mert az egész családfát fel kellene sorolni. Dominika édesapja, Ján Starý Alsókubinból származik, egyébként két évig Magyarországon dolgozott, vele volt a család is. A szemeti nagypapa eleinte azt mondogatta unokájának, hogy „leánykám, fiatal vagy te még az ilyesmire”, később már ő is biztatta unokáját, hogy nekivághat a szupersztár versenynek, amit sajnos, nem ért meg. A nagymamák viszont nagyon szurkoltak, még a Facebookra is feliratkoztak. Felnőtt lett, s még gyerek se volt Ha az ember jobban belegondol, Dominikának nem is nagyon volt gyerekkora. Míg a kortársai moziba, buliba, randira jártak, őt a fellépések várták. Persze, valamit valamiért. Ingyen nem adnak semmit az életben - ezt már any- nyi sikeres sportolótól, bajnoktól is hallottuk. „Nem mondanám, hogy elrabolták a gyermekkoromat, úgy érzem, én is megéltem azt, amit a többi tini. Csak másképp. Amíg a barátnőim diszkóba jártak, én dalokat tanultam, fellépni mentem, meg versenyekre, aztán még a tananyagot is be kellett pótolnom. Nem egyik napról a másikra kezdtem el énekelni, tíz-tizenegy évesen, s nincs az az érzésem, hogy megfosztottak valamitől, bár tudom, hogy másképp is tölthettem volna az időmet. De én ezt akartam, ez az, amit életcélul tűztem ki, s ha ezért áldozatot kell hozni, akkor sem bánom. Még ha nagy lesz is az áldozat. Az Isten erőt ad ahhoz, hogy megbirkózzak vele. Ezért imádkozom. A hitem eddig átsegített az akadályokon - mert akadtak olyan problémák, amelyekkel még a szüleim is nehezen birkóztak meg, nem egy tizenhat éves lány - s hiszem, hogy a jövőben is így lesz.” Abban a világban, amely felé Dominika kacsingat, nagy szüksége lesz erre a hitre, a showbiz világa nem csak simogat, kényeztet, tudni kell cselezni, mozogni benne. Nem tudom, hogy a szigorú értékrendű Dominikának ez mennyire lesz ínyére. Amerikai út, album, érettségi, felvételi vizsga. Sűrű a program. Dominika ugyan törékeny, de elszánt és célratörő. Ha valamit a fejébe vesz, abból nem enged. „Nem foglalkozom azzal, hogy hogyan, azt mondom, hogy meg fogom csinálni. S akkor az úgy is lesz.” Urbán Klára A két és fél éves kis Samko nagy betyár im ■ I Barátnőkkel a szalagavatón
