Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-26 / 20. szám, szerda
2 Közélet ÜJSZÓ 2011 JANUÁR 26. www.ujszo.com A Maiina Hedvig-jelentésről nem nyilatkozik Nem törölték Peter Labašt a szakértők jegyzékéből VRABEC AAÁR1A Pozsony. A tegnap megjelent hírekkel ellentétben nem törölték az igazságügyi szakértők jegyzékéből Peter Labašt, a Comenius Egyetem Orvostudományi Karának dékánját. Ellenkezőleg, az eddigi sebész szakértői képesítés mellé még egyet szerzett, most már a baleseti sebészet tárgykörében is írhat szakvéleményeket. A Maiina Hedvig egészégi állapotáról szóló jelentésével el- híresült professzor ugyan az interneten elérhető szakértői jegyzék szerint nem fizette be erre az évre a felelősségbiztosítást, ami minden hatósági szakértő számára kötelező, de ez még nem jelenti azt, hogy azonnal törlik a nevét. Amint az igazságügyi minisztérium szóvivőjétől, Peter Bublától megtudtuk, Peter Labaš biztosítása 2011. január 5-ig volt érvényes, de a szakértői engedélyét csak akkor vonnák meg, ha három hónapon belül sem fizetné be az idei összeget. Peter Labaš megkeresésünkre azt mondta, hogy mindent rendezett már, csak az erről szóló igazolást felejtette el bemutatni a minisztériumban. „Hogy én nem vagyok szakértő? Egy csomó jelentést írtam meg január 5-e óta” - mondta a dékán, de arra a kérdésre, mikor készül el a Hedvig-jelentés javított változatával, nem volt hajlandó válaszolni. Sárközy László dunaszerdahelyi pszichiáternél azonban máig sem jelentkezett Hedvig leleteiért, annak ellenére, hogy ezek figyelembevételére a főügyészség kötelezte őt. Tavaly decemberben az igazságügyi tárca írásbeli megrovásban részesítette Labašt, amiért egy szakértői jelentésében nem tett eleget a törvénynek: nem tüntette fel saját azonosító adatait, és a szakértői vizsgálat tárgyát, a jelentésből hiányoznak azok a mellékletek is, amelyek lehetővé tennék megállapításainak az ellenőrzését. Még egy panasz kapcsán folyik eljárás Labaš ellen, ha ez esetben is mulasztásokat és hibákat talál a minisztérium akkor a szerző már bírsággal, esetleg a szakértői engedély megvonásával sújtható. „Minden esetet egyénileg bírálunk el, nem tudom milyen jellegű a panasz, de biztos, hogy nem a Maiina Hedvig-je- lentéssel kapcsolatos” - tájékoztatott Peter Bubla. Mint ismeretes, Labaš a Maiina Hedvig-jelentésben számos leletet nem vett figyelembe, másokat megváltoztatott, és olyan szakértőket tüntetett fel konzultánsként, akik erről nem is tudtak. Peter Labaš véleménye minderről ma az, hogy „az esetleges adminisztratív jellegű hibák nem kérdőjelezhetik meg a szakértelmemet és a jelentéseim lényegi következtetéseit”. RÖVIDEN Orbán pénteken Pozsonyban Pozsony. Orbán Viktor magyar kormányfő pénteken egynapos munkalátogatásra érkezik Pozsonyba, hogy a szlovák miniszterelnökkel aláírja a két országot összekötő gázvezeték megépítéséről szóló nemzetközi szerződést. (TASR) Új környezetvédelmi törvény Pozsony. Parlament elé kerül a környezeti terhelések szabályozásáról szóló törvénytervezet, melyet a környezetvédelmi minisztérium készített. A javaslathoz készült tanulmány szerint Szlovákiában 30 ezer lehetséges szennyezésforrás található, ebből 1100 hely komoly veszélyt jelenthet. A törvénytervezet tisztázza a természetes és jogi személyek kötelességeit, meghatározza a felelős személyek kötelességeit, valamint szabályozza az állami intézmények feladatait. Nagy József (Híd) miniszter kezdeményezésére a javaslatról a Zöld Érdekegyeztető Tanács is tárgyalt, és az észrevételek, javaslatok nagy részételfogadták. (MSz) Törökországba vízum nélkül Pozsony. Már idén nyáron vízum nélkül utazhatunk Törökországba, ha a szlovák-török vízumkényszer megszüntetésére felálló bizottságnak sikerül időben előkészítenie a módosítás menetét. Erről Mikuláš Dzurinda szlovák külügyminiszter számolt be, miután tegnap fogadta Egemen Bagis török, európai integrációért felelős minisztert. (TASR) Pontosítás Tegnapi számunkban tévesen azt írtuk, hogy Dániel Lipšic belügyminiszter a választójogi kódex módosításánál többek között összevonná a parlamenti és az önkormányzati választásokat, valamint hatékonyabban szabályozná a kampánycsend intézményét. Lipšic az önkormányzati választásokat a megyei önkormányzatok választásaivá vonná össze (egy évvel lerövidítve a jelenlegi polgármesterek hivatali idejét), a kampánycsendet pedig megszüntetné. A téves adatokért elnézést kérünk, (vps) Andrej Ďurkovský távozott a Kereszténydemokrata Mozgalomból, de vissza akar térni Fogy a kormánykoalíció Andrej Ďurkovský bejelenti távozását (Tomáš Benedikovič felvétele) Pozsony. Andrej Ďurkovský, a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselője kilép pártjából, így ezentúl már csak 78 képviselője van a kormány- koalíciónak. Pozsony korábbi főpolgármesterét városirányítási botrányaiért kizárták volna, ha nem lép ki magától. Ďurkovský parlamenti mandátumáról nem mond le. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Kereszténydemokrata Mozgalom elnöksége hétfőn hat órán át vitázott Ďurkovský jövőjéről, a késő este közölt eredmény: eggyel kevesebb képviselője lesz a koalíciónak. Andrej Ďurkovský saját elmondása szerint azért döntött a kilépés mellett, hogy ne ártson pártja hírnevének. A képviselő nevének megtisztítása után vissza szeretne térni pártjába. Ďurkovský 2002-től nyolc éven át vezette a fővárost, s főként az utóbbi években több botrányos döntés miatt is a kritika kereszttüzébe került - a PKO lebontásának ügye, a botrányos lakáskiosztások, a városi ingatlanok áron aluli értékesítése, a fővárosi vízművek rejtettprivatizációja. A képviselő mandátumáról nem mond le, úgy véli, a választásokon kapott preferenciaszavazatok kötelezik őt, hogy maradjon a parlamentben. Michal Horský politológus szerint Ďurkovský azért marad képviselő, és fogja továbbra is támogatni a koalíciót, hogy ezzel is biztosítsa érinthetetlenségét az esetleges büntető eljárások során. A KDH - amint a hétfő esti ülés hossza is mutatja - megosztott Ďurkovský ügyében. Daniel Lipšic belügyminiszter, a KDH alelnöke tegnap elmondta: ha a képviselő nem távozott volna magától, akkor kizárását javasolta volna. Lipšic nem tudja elképzelni, hogy Ďurkovský visszatérhetne a pártba. Pavol Hrušovský, a KDH korábbi elnöke szerint viszont a volt főpolgármester nem korrupt politikus. Ján Čarnogurský, a párt alapítója és korábbi elnöke szerint pedig a KDH-nak a PKO lebontásának ügyében ki kellett volna állnia Ďurkovský mellett. A kormánykoalíció többi pártja Ďurkovský távozása kapcsán egyelőre nem fél attól, hogy gyengülne a koalíció parlamenti ereje. Iveta Radičová kormányfő szóvivője szerint tudomásul vette a párt döntését és elvárja, hogy Ďurkovský szavazatával továbbra is a koalíciót segítse. „Lehet, hogy ezután többet kell majd egyeztetnünk” - mondta Sólymos László, a Híd frakcióvezetője. Jozef Kollár, az SaS frakcióvezetője szerint ugyanakkor Ďurkovskýnak le kellett volna mondania parlamenti mandátumáról is. Kollár bízik benne, hogy a képviselő támogatni fogja a koalíciót. Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke szerint Ján Figeľ, a KDH elnöke hazudik, ha azt állítja, nem tudott Ďurkovský viselt dolgairól. Fico rámutatott, a fővárosi vízművekben botrányos döntéseket hozó vállalatvezetők most Figeľ minisztériumában, illetve a közlekedésügyi tárca alá tartozó vállalatokban töltenek be vezető pozíciókat. Fico szerint Ďurkovský távozása nem egyenlő a felelősség vállalásával, csupán „egy halálos bűnért mondott miatyánkkal ér fel”. (MSz, SITA) A Szociális Biztosítóba egyelőre nem kell járulékot elvezetniük Vállalkozóvá lett háziurak SÁNDOR RENÁTA Pozsony. E hónap végéig jelentkeznie kell az egészségbiztosítójában annak, aki a lakását bérbe adja, ugyanis a törvény értelmében idén januártól az ilyen személy egyéni vállalkozóvá (SZČO) vált. A lakás kiadása januártól egyéni vállalkozásnak számít, tehát a lakást kiadónak, mint „újdonsült” egyéni vállalkozónak egészség- biztosítást kell fizetnie, melynek minimális összege 46,06 euró. Ha eddig kevesebbet fizetettjanuártól akkor is legalább 46,06 eurót kell fizetnie. Abban az esetben, ha az évi 500 eurót meghaladja a lakáskiadásból származó jövedelem, köteles egészségbiztosítási járulékot fizetni a lakástulajdonos. A lakásukat bérbe adók csak egy csoportja azoknak, akik januártól a törvény értelmében egyéni vállalkozókká váltak. Minden olyan személy egyéni vállalkozónak minősül, aki betöltötte a 18. életévét, és regisztrálva van az adókezelési törvény alapján, azaz van adó- azonosító száma (DIČ). Az így egyéni vállalkozóvá vált személyek - ide tartoznak a szerzők, művészek is - kötelesek január 31-ig bejelentkezni az egészségbiztosítóba, és ha eddig kevesebbet fizettek, mint 46,06 euró, januártól ezt az összeget kell fizetniük egészségügyi járulékként. Nem minősül egyéni vállalkozónak viszont az, aki szerződés alapján személyi asszisztense a súlyosan egészségkárosodottnak. Nemcsak adót, hanem egészségügyi járulékot is kell fizetni a lakásukat bérbe adóknak (Ján Krošlákfelvétele) Nemcsak az „akaratukon kívül” egyéni vállalkozóvá vált személyek számára lett magasabb az egészségbiztosítási járulék, hanem például az önkéntes munkanélkülieknek is. Ók eddig nem egész 30 eurót fizettek, januártól szintén 46,06 eurót. Rosszul jártak a 26. életévüket betöltött egyetemisták is. A módosított törvény szerint ugyanis ők is kötelesek egészségügyi járulékot fizetni. Az Egyetemi Hallgatók Tanácsának tiltakozására Iveta Radičová kormányfő ugyan visszakozott: ígéretet tett, hogy újra módosítják a törvényt, s feltehetően áprilistól már ismét az állam biztosítottjai lesznek ezek a diákok is. Addig azonban a hatályos törvény alapján január 31-ig ugyancsak be kell jelentkezniük az egészségbiztosítóba, s havi 46,06 eurót fizetniük. A magasabb járulékot először februárban kell befizetni, legkésőbb február 8-ig. Egészségügyi járulékot kell fizetni például a jutalmak, vég- kielégítés, nyereségrészesedés után is. A kivetési alap, tehát amiből a járulékok nagyságát számítják ki, magasabb lesz: beleszámítódnak ugyanis a jutalmak, a jubileumokra kapott jutalmak is, a végkielégítés, lényegében tehát minden béren kívüli adóköteles bevétel, de még akár az anyák napjára a cégtől kapott ajándék is. Ez tehát azt jelenti, hogy mivel a kivetési alap magasabb lesz, növekedik az egészségügyi járulék s a társadalombiztosítási járulékok (nyugdíj-, betegbiztosítás, munkanélküli biztosítás) nagysága is. Azoknak, akik az új meghatározás alapján egyéni vállalkozókká váltak, az egészségbiztosító felé igen, de a Szociális Biztosító felé egyelőre nincs bejelentési kötelezettségük. A bejelentési kötelezettség a Szociális Biztosítóba csak akkor lép érvénybe, amikor a törvény alapján járulékfizetési kötelessége lesz az érintett személynek, legkorábban 2012 júliusában, a 2011-es évre szóló adóbevallás alapján. Az egyéni vállalkozóknak a törvény alapján csak egy bizonyos bevétel után kell társadalombiztosítási járulékot fizetniük, idén annak, akinek 2010-es bevételei meghaladják a 3948,72 eurót. Népszámlálás 2011 MKP és a Híd: közös célok Pozsony. Buzdítani az embereket, hogy a májusi népszámláláson saját nemzetiségükhöz tartozónak vallják magukat. A Híd és az MKP is ezzel vág neki a májusi népszámlálásnak. A közös fellépés viszont egyelőre kérdéses. A Híd elsősorban a kulturális értékek megőrzésének fontosságára kívánja helyezni népszámlálási kampányában a hangsúlyt. A magyarokon kívül a ruszin és a roma kisebbség körében is terveznek akciókat. „Nem utasítjuk el az MKP-val való együttműködést, az önkormányzati választásokon ezek az együttműködések az egyes csoportok vérmérsékletétől függtek, általában a kerületi MKP-elnökökön bukott meg a dolog” - magyarázta lapunk kérdésére Bugár. Berényi József MKP-elnök szintén diplomatikusan nyilatkozik a kérdésben. „Már korábban kijelentettük, mindenkivel együttműködünk, nem zárkózunk el senki elől. Pozitívan szeretnénk motiválni, hogy a fiatalok is érezzék, magyarnak lenni a hazai közegben nagy lépéselőny, szélesebb mozgásteret jelent az érvényesülésben is” - így Berényi. Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke szerint az összefogás fontos lenne. „A népszámlálás nem egy politikai aktus, minden szlovákiai magyar szervezetnek együtt kellene működnie a közös cél érdekében” - véli Farkas. A kezdeményezést szerinte a Hídnak kellene felvállalnia. (vps)