Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-25 / 19. szám, kedd
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 25. Több módszer van arra, hogy azok üljenek a parlamentben, akik tényleges megbízást kaptak Matovič listája Elégedetlen a szlovákiai választási rendszerrel Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője. Az üzletember, aki az SaS listáján jutott a parlamentbe valószínűleg új pártot alapít, amely egyfajta közös gyűjtőlista lehet. TOKÁRGÉZA A politikus nagy reményeket fűz a kezdeményezéshez, de kevés esélye van a sikerre. Az viszont egyáltalán nem ártana, ha társadalmi párbeszéd alakulna ki a választási rendszerről. Matovič komoly problémának tartja, hogy a választásokon egy jelölt csak pártlistán indulhat. Az ötlete egyszerű: a helyi polgári aktivisták szívesen csatlakoznának egy ideológiához nem köthető, színtelen gyűjtőpárthoz, a nagy pártok listáit ■ ugyanis kisajátították maguknak a kipróbált káderek. Matovič az előző választásokon 38 ezer szavazatot szerzett, főként helyi támogatóinak köszönhetően, és terve az első pillantásra megvalósíthatónak tűnik. Ha a választások előtt találna még három olyan polgári aktivistát, aki olyan népszerű, mint ő, vagy sok, egyenként is komoly támogatásnak örvendő helyi hatalmasságot, akár sikerrel is járhatna. . Csakhogy egy közös listának buktatói is vannak: mindössze a legnépszerűbbek, vagy a lista legelőkelőbb helyein állók jutnak be a parlamentbe, ajelöltek közti különbségek pedig elriaszthatják a voksolókat. Egyetlen magyar szavazót se töltene el örömmel például, ha az általa karikázott dél-szlovákiai aktivista nem szerezne elég preferenciaszavazatot Matovič listáján, de a pártra leadott voks elég lenne ahhoz, hogy a parlamentbejuttasson egy tősgyökeres szlovák jelöltet. Az Egyszerű Emberek vezetőjének abban igaza van, hogy a szlovákiai választási rendszer közel sem tökéletes. Mire jók az országos pártlisták? Egyebek között arra, hogy az ismert politikusok farvizén olyan arctalan személyiségek kerüljenek a parlamentbe, akiknek senki sem adott erre közvetlenül felhatalmazást. A legszélsőségesebb példa a Smer árnyékkormányának egykori gazdasági minisztere, Maroš Kondrót. A politikus összesen 642 preferenciaszavazattal került be a törvény- hozásba - Szlovákia 4 362 369 szavazópolgárából mindössze ennyien tartották érdemesnek bekarikázni a nevét. Nagy szerencséjére a Smer listájának harmincadik helyén indulhatott, s nem is csúszott lejjebb a végső rangsorban. Több módszer is létezik arra, hogy azok a személyek üljenek a parlamentben, akik tényleges megbízást kaptak erre a választóktól. Az országos lista helyett megyei listákra szavazhatnánk, tovább lehetne növelni a preferenciaszavazatok jelentőségét, alacsonyabb lehetne a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb. Akár meg is lehetne szüntetni a választásokon való indulás listához kötését, ahogy Matovič követeli. Ehhez viszont arra van szükség, hogy társadalmi igény keletkezzen a szabályok megváltoztatásához - az pedig egyelőre nincs.- Egy átlagember nem képes annyi szemetet produkálni évente, amennyi ostobaságot összehord némelyik politikus! (Peter Gossányi rajza) A felmérések szerint a lakosság pénzügyi ismeretei és kockázattűrő hajlama alacsony szinten van Nyugdíjügyi szereptévesztés HORBULÁK ZSOLT A kormány nyögvenyelős, két lépést előre, egyet hátra módszerrel végrehajtott reformjai közül most jutottunk el a tőkefedezeti nyugdíjpillér átalakításának egyik állomásához. A koalíciós tanács tervei alapján bevezetik a „szuperrészvény alapot”. Tulajdonképpen ez azon átalakítások közé tartozik, amelyek a legkevesebb politikai és társadalmi ellenállásba ütköznek. Annak idején, amikor a Fico-kormány kétszer is megnyitotta a II. pillért, hogy kiterelje onnan a megtakarítókat, rájött, hogy a lakosság ebben a kérdésben mégsem viselkedik juhnyájként, és nem hagyja ott tömegesen a II. pillért. Mivel a Smer akkor is és most is relatív támogatottságot élvezett, illetve élvez, nyilvánvaló, hogy az állami rendszerből még a Fico-rajongók sem kértek. Mivel a kormánykoalíció ebben a kérdésben azonos állásponton van, csak idő kérdése volt, hogy mikor változtatnak a szabályokon. A szakemberek többsége azt várta, hogy néhány kisebb módosítástól eltekintve a kiinduló helyzet tér vissza, legfőképpen az újonnan munkába állók belépésének kötelezővé tétele és hat hónapos teljesítményfigyelés eltörlése. Az elfogadott elképzelés alapján azonban döntés született az úgynevezett szuperrészvény alapról. A további részletek szerint a konzervatív és a kiegyenlített alapot összevonnák, a részvényest kisebb átalakításokkal megtartanák. Ezzel kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy aki a nagyobb nyereség érdekében hajlandó nagyobb kockázatot is vállalni, megtehesse. Az elképzelés azért ellentmondásos, mert valahány felmérés készült eddig a lakosság pénzügyi ismereteiről és kockázattűrő hajlamáról mind azt mutatta, hogy az mindkét esetben nagyon alacsony, ezért a terv magában hordozza a későbbi problémák magvát. Eddig is volt lehetőség rá, hogy az alapkezelők több részvényt tarthassanak portfolióban. Ezt azonban sohasem használták ki, hiszen ők is tudatában voltak a lakosság kockázatvállalási korlátainak. A magas rizikó ugyanis nem a nyugdíjalapok sajátja. Ezek azok a pénzügyi intézmények, melyek a legbiztonságosabb értékpapírokat szokták választani, hogy a lehetőség szerint minél inkább kiszámítható perspektívát kínáljanak a leendő nyugdíjasoknak. Az utóbbi évek tőzsdepiaci eseményei pedig arra mutatnak rá, hogy a biztonságosnak hitt államkötvények vagy multinacionális vállalatok papírjai, de a hitelminősítő cégek ajánlásai sem jelentenek garanciát. A valóban kockázatos és magas hozammal kecsegtető befektetések realizálása máshol inkább a kiegészítő nyugdíj- pénztárak szerepe. Ezek Szlovákiában a III. pillér alapjai, amelynek attraktivitását a kormány éppen most szűkítette az adókedvezmény megszüntetésével. KOMMENTAR Sajtó- és szólásszabadság NAGY ANDRÁS A sajtó és a szólás szabadsága két olyan jog, melyekre talán a legbüszkébbeknek kell lennünk az elmúlt pár évből, hiszen ezek azok a jogok, melyeknek hála felemelhetjük hangunkat, ha minden más jog csorbul. Éppen ezért ez a két jog az, amely a leginkább szúrja a mindenkori hatalom szemét, s talán az lenne az elsők egyike, melyhez hozzányúlnának, hatehetnék, és nem volna oly erős a hazai, s a nemzetközi kontroll. Márpedig a kontroll működik, ahogy ezt a magyar példa is mutatja. Akétszabadság kategóriáját mártöbb évszázada definiálták, az internet világában akétjogkezd összemosódni. Mígmondjuk a 19. században a sajtó szabadsága valójában csak a nyomtatott lapokat érintette, a 20. század végéig pedig a nyomtatott és az elektronikus sajtót, ma az arányok teljesen eltolódnak. Az internetnek hála hirtelen mindenki újra ímikezdett. Nincs szükség költséges felületekre, bárki, bármilyen véleményt megfogalmazhat, és bárkihez eljuttathat. Hogy ebben a helyzetben akkor most mi a sajtó és mi a magánjellegű írás, mire vonatkozhatna mondjuk a sajtótörvény és mire nem? Ha egyedül írokblogot, az még magánkezdeményezés, de ha mondjuk tízen, akkor az már sajtótermék? A magyar kormánynak egyebek között ebbe törött bele a bicskája. Az internet miatt a hatá- rokis eltűnnek. Vajonmelyikinternetes újság tekinthető magyarnak? Amelynek.huavégződése?Vagy amelynekaszer- kesztője Magyarországon van? És ha az egyiksem igaz, viszont minden témájában magyar a sajtótermék? Akkor már nem vonatkozik rá semmi? Az elmúlt néhány évben a technikai fejlődésnek hála pont ez a két szabadság a demokratikus országokban végtelenné és ellenőrizhetedenné, míg a diktatúrákban a korábbiakhoz képest ellenőrizhetetlenebbé vált. A diktatúrában úgy harcolnak ellene, hogy vagy letiltják az internet egyré- szét (Kína), vagypárhuzamos, államinetethoznaklétre (Észak-Korea).Ademokratikus rendszerek többségében arra jöttek rá, hogy internetes szólásszabadságot már nem lehet szabályozni, legfeljebb felhasználják, saját véleményüketüt- köztetik itt az ellenféllel. Aztán persze van néhány ország, ahol mégis a régi, konzervatív gondolkodásmódhoz, törvényi felfogáshoz próbálják igazítani az új, megváltozott vüágot. De ahhoz, hogy valóban sikereket tudjanak elérni, más lehetőségük nincs, mint diktatórikus módszereket alkalmazni. Ezt pedig mindenki szeretné elkerülni, mert legszívesebben elegánsan tartanák ellenőrzés alatt az egészet. Am ez a vonat már elment. Talán még a 20. századi médiát, a nyomtatott lapokat, a tévéket és rádiókat még kordában lehet tartani egy sajtótörvénnyel. Ám amióta a szólás szabadsága az internetre költözött, ott már nem állíthatja meg senki. TALLÓZÓ TAGESSP1EI Magyarország megalázása címmel közölt cikket a berlini Der Tagesspiegel. A liberális napilap szerzője, Aexander Gauland konzervatív publicista előrebocsátja: nem ismeri a magyar médiatörvény tartalmát. így lehet ezzel a külföldi kommentátorok többsége is. „Hogy akadnak-e a jogszabályban olyan rendelkezések, amelyeket másként is meg lehetett volna fogalmazni, nem tudható. Ám az egyhangú elmarasztalást nem érdemelte meg az a nép, amely újabb kori történelmében többet tett és szenvedett Európa szabadságáért, mint az olcsó bírálók népei” - mutat rá a cikkíró .Emlékeztet arra, hogy a trianoni szerződéshez képest, amely következtében Magyarország elvesztette területe kétharmadát, a németeket sújtó ver- sailles-i békeszerződés lanyha fuvallat volt. ,A Magyar Királyság elveszítette Nyugat- Magyarországot, Horvátországot, Szlovákiát, a Bánátot és Erdélyt, jóllehet a katasztrófáért nem terhelte nagyobb felelősség, mint másokat, győzteseket és veszteseket. Egy ilyen sokk hosszú időn át érezteti a hatását a népben, ezáltal a történelem tovább marad eleven, mint a szerencsésebb országokban.” Gauland szerint fölmerül a gyanú, hogy a bírálókat még inkább elkeseríti az új kormány jobboldali karaktere - egy magyar Chávez vagy Morales kisebb irritációt váltott volna ki - utalt a szerző a venezuelai és a bolíviai baloldali populista vezetőkre, és hozzátette: még egyetlen cikket sem cenzúráztak, egyetlen újságot sem tiltottak be, és - Olaszországtól eltérően - az elektronikus sajtó sem egy ember érdekeit szolgálja. „Azt, hogyan lehet kiszabadítani egy büszke népet a maga választotta elszigeteltségből és elkeseredésből, Magyarország esetében Erzsébet osztrák császárné mutatta meg, aki meggyőzte férjét, Ferenc Józsefet az 1867-es kiegyezés szükségességéről, melyet Magyarország négy legboldogabb évtizede követett. Erzsébet belátással és elismeréssel talált utat a magyarok szívéhez. Európa is tanulhatna Sissitől” - zárta írásátaszerző. (MTI)
