Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-11 / 7. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 11. www.ujszo.com Megállás nélkül hajtott a főútra Súlyos közúti baleset ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely/Egyház- karcsa. Súlyos közlekedési baleset történt tegnap reggel 9 óra körül a 63-as főút kereszteződésében. Egy Egyházkarcsa irányából érkező Alfa Romeo típusú gépkocsi 59 éves sofőrje nem adott előnyt, és megállás nélkül áthajtott a kereszteződésen, ahol ütközött egy Komárom felől Pozsony irányába tartó, szabályosan közlekedő Iveco teherautóval. A baleset során mindkét jármű az árokba sodródott, a személyautó sofőrjét a tűzoltók szabadították ki a roncsból. Őt a mentők súlyos sérülésekkel előbb a dunaszer- dahelyi kórház intenzív osztályára, majd az Érsekújvári Egyetemi Kórházba szállították. Az Iveco vezetője nem sérült meg. (tm) A személyautó sofőrje nem adott előnyt (Fogas Ferenc felvétele RENDŐRSÉGI NAPLO Lövésekkel állították meg Lég/Gomba. Lövésekkel állítottak meg a rendőrök egy menekülő BMW-t. Az autót tegnapra virradóra Lég községben akarták ellenőrizni, de a sofőr menekülőre fogta. Le akarta szorítani az útról a rendőrségi kocsit. A sofőr Csallóközcsütör- tök felé menekült. Gomba községnél a rendőrök elállták az útját, a sofőr azonban nem állt meg, sőt, el akart gázolni egy rendőrt. A rendőrség három figyelmeztető lövést adott le, majd tizenhatot az autóra. Az autó 31 éves utasa a szántóföldön át menekült, de elfogták. A 34 éves sofőr a volán mögött megadta magát. A rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást. Később kiderült, a férfi jogosítványát korábban bevonták, így emiatt is felelnie kell. (TASR) Tanévkezdés bombariadóval Pozsony. Nem kezdődött zökkenőmentesen az oktatás a téli szünetet követően a pozsonyi Novohradská utcai egyesített iskolában. Ismeretlen tettes bejelentette, hogy bomba van az épületben. A rendőrség és a tűzoltóság 1000 személyt evakuált. Tűzszerészek átvizsgálták az épületet, de bombát nem találtak. Keresik a rémhírterjesztőt. (TASR) Megtalálták az eltűnt lányt Pozsony. Megtalálta a rendőrség a 15 éves pozsonyi Nikola Bartalovát. A lány december 31-én szilveszteri buliba indult. Utoljára 19 órakor beszélt édesanyjával telefonon. Azóta nem adott életjelt magáról. A rendőrség január 8-án megtalálta és átadta a szüleinek. (TASR) Ékszereket loptak Kassán Kassa. Biztosra ment az a betörő, aki egy kassai lakásba tört be a Zupkova utcában. A lakásban 12 ékszerkészlet volt, összesen 20 500 euró értékben. A tettes 500 euró készpénzt is elvitt. (TASR) Leégett egy családi ház Hársád (Litmanová). Leégett egy családi ház az ólublói járásbeli Hársád községben. A tűz valószínűleg a kandallóból kezdett terjedni. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 33 ezer euróra tehető. (TASR) Csak februártól indulhat újra a termelés, a dolgozók kétharmadát kényszerszabadságra küldték Háromhetes kényszerszünet a poltári üveggyárban Remélhetőleg februártól újraindul a gyártás (Képarchívum) Poltár. Tartozás miatt elzárta a gázt a szolgáltató, a poltári Slovglass üveggyárban legalább három hétre le kell állítani a termelést, a dolgozóknak mintegy kétharmadát kényszerszabadságra küldték. SZÁSZ1 ZOLTÁN A gázt január 8-án zárta le a Szlovák Gázművek, a szolgáltató és a Slovglass ugyanis nem tudott megegyezni a gázszolgáltatás további feltételeiben. A gyár több mint 600 ezer eu- róval tartozik, a szolgáltató a szerződés megújítására indított tárgyalásokon - részben emiatt a tartozás miatt is - nem volt hajlandó elfogadni a Slovglass képviselőinek ajánlatát a részletfizetések üteméről és feltételeiről. 2011-re már nem kötöttek új szerződést a gyárral. A szolgáltatás leállításáról állítólag időben tájékoztatták az üveggyár vezetését, a szerződés tavaly év végével járt le. Új gázszolgáltatót valószínűleg csak február elejére sikerül találnia az üveggyárnak, addig kényszerszabadságra küldték a dolgozók túlnyomó részét. A szabadságok ideje alatt karbantartási munkák folynak és elkezdik a gyár technológiai és termékszerkezeti átállítását is. Két olvasztókád helyett a jövőben már csak egy fog működni, ezzel jelentős energiamegtakarítást lehet elérni. 1970 óta az üveggyár Poltár legnagyobb munkáltatója, korábban - még a rendszerváltás előtt - közel ezerháromszázán dolgoztak az üveggyártásban és az üvegipari szakmunkások képzésében. Jelenleg 530 alkalmazottja van a gyárnak, a szakemberképzés azonban megszűnt, Besztercebánya megye néhány hónapja adta át a városnak jelképes összegért az egykori üvegipari szakközépiskola ingatlanjainak egy részét. Poháron egyre többen aggódnak amiatt, hogy végleg bezárhat az évek óta problémákkal küszködő üveggyár, ennek pedig katasztrofális következményei lennének. Néhány helyi szakember szerint az sem kizárt, hogy az üveggyártásban érdekelt németországi konkurens cég állhat a gázszolgáltatás leállítása mögött, de erre konkrét bizonyítékkal nem tudtak szolgálni. Az európai üveggyártás a magas energiaárak miatt már évek óta problémákkal küzd, a munkaigényes termelésben a béreken lehet a legjobban spórolni. Részben a külföldi üveggyárakénál alacsonyabb bérekkel tudna verseny- képes lenni a Slovglass, amelynek kiváló szakemberei és tapasztalt törzsgárdája van. A Poltári járásban és a járási székhelyen szinte alig van olyan család, amelynek ne dolgozna valamelyik tagja az üveggyárban. Az új városvezetés is aggódik a foglalkoztatásban kialakult problémák miatt, mihamarabbi megegyezést szorgalmaznak az üveggyár és a gáz- szolgáltató közt. Ján Granzer, a Slovglass poltári üzemének igazgatója többször is hangsúlyozta: nem fenyegeti a gyárat bezárás, a februári újraindulás után világszínvonalú, keresett termékkel szeretnének kirukkolni a piacon. A hírek szerint a poltári Slovglass üzeme Swarovski kristállyal díszített kollekcióval szeretne betörni az európai és a világpiacon. Pecséteket, okmánybélyegeket, étkezési jegyeket, számítógép-tartozékokat vitt el a betörő Betörtek a Rimaszombati Körzeti Hivatalba SZÁSZl ZOLTÁN Rimaszombat. Nyolc hivatali pecsétet - köztük az anyakönyvi hivatal hitelesítő bélyegzőjét - okmánybélyegeket, étkezési utalványokat, készpénzt, számítógép-tartozékokat és egy monitort vittek el ismeretlen betörők a hétvégén a Rimaszombati Körzeti Hivatal épületéből. Értesüléseink szerint a betörők először a közlekedési szakosztály irodáiba jutottak be, ott szétszedtek egy számítógépet, annak bizonyos alkatrészeit kiszerelték és egy monitort is elvittek. Ezután felfeszítették az anyakönyvi hivatal irodáinak ajtaját, elvitték a hitelesítésre szolgáló bélyegzőket, majd az épület első emeletén lévő hivatalvezetői irodába is betörtek. A pénztárból étkezési utalványokat, készpénzt és okmánybélyegeket vittek el. A betörés miatt keletkezett kár pontos összege még nem ismert, az eltulajdonított számítógép-alkatrészek és a monitor értékét 1500 euróra becsülték, az okmánybélyegek értékének megállapítása még folyamatban van. Máté Ferenc, a Rimaszombati Körzeti Hivatal elöljárója arra kéri a polgárokat, a közeljövőben legyenek óvatosak az okmányok, például adásvételi szerződések, lakáscsere, autóeladás vagy vásárlás hitelesítésekor. A hivatal elöljárója szerint arra is figyelni kell, hogy a polgárok ne vásároljanak ismeretlen személytől okmánybélyeget vagy étkezési utalványt, és ha ilyet kínálnának nekik, azonnal értesítsék a rendőrséget. „Közleményben tudatjuk a polgárokkal, melyik hivatali osztály milyen számú pecsétjeit lopták el a betörők, az ezekkel ellátott iratok érvénytelenek, hamisítványnak tekinthetők. A betörés komoly gondokat okozott a hivatalnak, a pecséteket a lehető leghamarabb pótoljuk” - mondta Máté Ferenc, a Rimaszombati Körzeti Hivatal vezetője. A rendőrség megkezdte a nyomozást, tegnap délelőtt a nyombiztosítók dolgoztak a hivatal épületében (Szekeres Éva felvétele)