Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-27 / 296. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 27. Autó-motor 17 A rendőrség bízik benne, nemcsak a korrupciót sikerül majd visszaszorítani, hanem az ámokfutókat is lecsillapítja majd a büntetések új rendszere Megszűnhet a bírságok alsó és felső határa Pozsony. Úgy tűnik, hogy jövőre a rendőrök már nem dönthetik el, milyen bírságot adnak a sofőr­nek a közúti szabályok megszegéséért. Daniel Lipšic belügyminiszter ugyanis úgy akarja mó­dosítani a bírságokról szóló rendeletet, hogy abban már ne legyen meghatározva a kihágá­sok alsó és felső határa, csupán a szabálysérté­sért járó egy, konkrét összeg. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A bírságok összegét az Or­szágos Rendőr-főkapitányság dolgozta ki; a dokumentum je­lenleg a szakminiszter aláírásá­ra vár. Korrupció elleni harc A rendőrök most előre meg­határozott kereteken belül ma­guk dönthetik el, milyen bírsá­got adnak a szabálysértőnek. „A módosítás egyik legfontosabb célja, csökkenteni a korrupció lehetőségét” - magyarázta a Hospodárske noviny napilap­nak Ľubomír Ábel, az országos rendőrfőkapitány helyettese. Például, ha januártól köz­ségben 21-25 km/órával lépik túl az előírt, 50 km/órás se­bességet, akkor automatiku­san 70 eurós bírságot kapnak. A jelenleg még hatályos szabá­lyok szerint viszont a rendőr ezért a gyorshajtásért 50 és 100 euró között mozgó bírsá­I VÁLTOZÁSOK 2011 JANUÁRJÁTÓL , Bírságok új díjszabása 6-tól 10 km/óráig ............................... ..........10 euró 11-től 15 km/óráig ............................... ...30/20 euró* 16-tól 20 km/óráig .................................50/30 euró* 21-től 36 km/óráig .................................70/50 euró* 26-tól 30 km/óráig ...............................100/80 euró* 31-től 35 km/óráig ...........................................150/120 euró* 36-tól 40 km/óráig ............................200/150 euró* 41-től 50 km/óráig ............................300/280 euró* 51-től 55 km/óráig ......................................350 euró 56-tól 60 km/óráig ......................................400 euró 61-től 65 km/óráig ......................................450 euró 66-tól 70 km/óráig ......................................550 euró 71 km/óra felett ...........................................650 euró Kihágásokért járó bírságok ma 6-tól 10 km/óráig............................................10 euró 11-től 20 km/óráig.......................30-50/20-30 euró* 21-től30 km/óráig .................................50-100 euró 31-től 40 km/óráig ...............................100-200 euró 41-től 50 km/óráig...............................200-300 euró 51-től 60 km/óráig...............................300-400 euró 61-től 70 km/óráig...............................400-500 euró 71 km/óra felett ..............................................500-650 euró HÉ * községben/községen kívül /■ *m m p°U'Clľ POLÍCIA Közúti táblák előírásainak megszegése Ha tilos helyen előznek, akkor a jelenlegi 60 euró helyett 150 eurós bírságra számíthatnak. Ha nem adnak előnyt a főúton haladó gépko­csiknak, akkor 100 helyett 150 eurós bünte­tés kaphatnak. äSäW Közlekedési kihágások nálunk Év elejétől szeptember 30-ig a sofőrök 289 794 közlekedési kihágást követtek el, ezeket a rendőrök helyszíni bírsággal oldották meg. A legtöbb büntetést j gyorshajtásért kapták, azért, hogy nem kapcsolták be a biztonsági övét, vagy mert a gépkocsinak rossz volt a |S‘ műszaki állapota. Bírságokon a figyelt időszak­ban 14,75 millió eurót szedtek be. Milyen büntetés fenyegethet még? Azok a sofőrök, akik elfelejtik napközben be­kapcsolni a fényszórókat, azok a jelenlegi 60 eurós bírság helyett 20 eurós büntetésre számít­hatnak. Viszont a 60 eurós büntetés megma­rad, ha rossz látási viszonyok mellett vezetnek majd kikapcsolt fényszórókkal. Forrás: ORFK, fotó: TASR got adhat. Aki több mint 71 km/órával lépi túl az előírt se­bességet, az kerek 650 eurójá- tól búcsúzhat el. A rendőrök toleranciája 5 km/óra lesz. Kisebb károk Azt, hogy a büntetéseket a jelenlegi 10 helyett már 5 km/óránként fogják növelni, Jozef Drahovský közlekedés- biztonsági elemző is pozitívan értékeli. „A módosítás valóban hatással lehet a biztonság nö­velésére az utakon, hiszen na­gyon sok sofőr úgy gondolja: mindegy, 51 vagy 59 km/órával haladok, mert úgy is ugyanolyan büntetést kapok” - vélekedik a szakértő. A stabil összegeket a fuvaro­zó társaságokat tömörítő ČESMAD képviselői is támogat­ják. „Én egyetértek azzal, hogy pontos szabályok legyenek ér­vényben. A sofőr így pontosan tudni fogja, milyen büntetést kaphat” - mondta Pavol Jančovič, a ČESMAD képviselő­je. Ha a bírságok új díjszabását még a héten aláírja a belügy­miniszter, akkor január 1-jétől léphet hatályba. Ámokfutók ellen Ábel szerint a rendőrök nap mint nap találkoznak olyan so­főrökkel, akiket úgymond hi­degen hagynak a sebességkor­látozások. „Minden nap elfog­nak az egyenruhások egy ámokfutót, aki a 200 kilométe­res sebességet is túllépi” - mondta a rendőrfőkapitány he­lyettese azzal, hogy ezek ellen a sofőrök ellen mindig is szigo­rúan lépnek fel, s rendre a leg­szigorúbb büntetést szabják ki. Ezekre az ámokfutókra össz­pontosít a hatóságok speciális közúti kommandója, a Kobra. Képviselőinek pontos száma, il­letve az általuk használt gép­kocsik típusa is titkos; az illeté­kesek szerint viszont ha be­mérnek egy ámokfutót, azt ga­rantáltan utolérik, bármüyen sebességgel is halad. Nem lesz 160 km/óra A rendőrség már elvetette azt a felvetést, hogy a Dl-es illetve a D2-es autópálya bi­zonyos szakaszain 130-ról 160 km/órára növelnék a se­bességet. A Dl figyelt szakaszain csak abban az esetben lehetne gyor­sabban haladni, ha a sztrádá­kon további biztonsági eleme­ket építenének meg, és kiszéle­sítenék az utat. Erre jelenleg lehetőség és pénz sincs. A D2- vel kapcsolatban ilyen tanul­mányt nem dolgoztatott ki a rendőrség, és a továbbiakban sem fog. (dem) Előzetes felmérések szerint Párizs lakói közül 2,4 millióan használnák Elektromosautó-kölcsönző indul MTI-ÖSSZEFOGIAIÓ Párizs. Önkiszolgáló elekt­romosautó-kölcsönző rend­szert indítanak Párizsban jövő ősztől. A tervek szerint a kör­nyezetbarát kocsik kölcsönzése nem kerül majd többe, mint a metró használata - közölte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása. Bertrand Delanoé, Párizs szocialista párti polgármestere reményét fejezte ki, hogy az Autolib legalább annyira népszerű lesz, mint a 2007-ben általa bevezetett, és azóta több nagyváros által átvett bicikli­kölcsönző rendszer, a Vélib. Nem drágább a metrónál Az Autolib flottájába három­ezer kis méretű, némi meglepe­tésre kék színű, buborékformá­jú autó tartozik majd, amelyek városszerte - beleértve a külvá­rosokat is - ezer önkiszolgáló állomásról lesznek kölcsönöz­hetők. A rendszer használatának alapdíja éves előfizetőknek ha­vonta mindössze 12 euró lesz, az egyes kölcsönzésekkor pe­dig öt eurót kell fizetni az első fél órában, négyet a második­ban, majd hatot minden továb­biban. Áz árszabás lényege - akárcsak a Vélib esetében - a rövid utazások ösztönzése. Az egyszeri heti alapdíj 15 euró, a napi alapdíj 10 euró lesz. Bíznak a népszerűségben A Bolloré francia nagyválla­lati csoport által gyártott, GPS- szel felszerelt kocsik végsebes­sége 130 km/h, egy töltéssel 250 kilométert tudnak meg­tenni, az elemek újratöltése pedig átlagosan négy órát vesz igénybe. Az autókat online, telefonon vagy a kölcsönző állomásokon lehet majd lefoglalni, és ugyancsak előre lefoglalhatok lesznek a parkolóhelyek egy- egy utazás végére. A hírhedten ideges párizsi autóvezetőknek biztosan időbe telik majd hozzászokni a kis autó lassú gyorsulásához - 60 km/h-ra 6,3 másodperc -, a polgármester mégis reméli, hogy az Autolib forradalmasí­tani fogja a párizsi közlekedést. Erre van is esély, hiszen az előzetes felmérések szerint a francia főváros lakói közül 2,4 millióan szándékoznak hasz­nálni a rendszert, amelynek 160-200-ezer előfizetőre van szüksége, hogy gazdaságilag életképes legyen. Bertrand Delanoé szabályos háborút hirdetett a magántu­lajdonban lévő autók ellen: a polgármestersége alatt kiépí­tett busz- és kerékpársáv háló­zat valódi átok az autósoknak, ráadásul tervei között szerepel a belváros jelentős területei­nek és a Szajna-menti sugár- utaknak gyalogos övezetté alakítása is. Jelenleg a párizsi­ak 42 százalékának van autó­ja, 16 százalékuk azonban ke­vesebb, mint havonta egyszer használja. A városvezetés által kivá­lasztott autó gyártója, a Bolloré 60 millió eurót (16,4 müliárd forintot) ruház be az összessé­gében mintegy 110 millió eu­róba (30,1 milliárd forint) ke­rülő rendszer kiépítésébe. A francia holding tulajdonosa, Vincent Bolloré többek között arról ismert, hogy kölcsönadta óriásjachtját a frissen francia elnökké választott Nicolas Sar- kozynek. SZILVESZTERI TRÉFA Rendőrnek is lehet humorérzéke „Vegye le a kezét az autóról mert különben olyat teszek, hogy a születési anyakönyvi kivonata érvénytelen lesz. ” „Ha fut, azzal csak annyitér el hogy fáradtan megy elő­zetesbe. ” „Csak akkor próbálja meg, ha tud gyorsabban futni, mint 400 méter másodpercenként. Ugyanis annyi a fegyveremből kilőhető 9 mm-es lövedék átlagsebessége. ” „Szóval nem tudja, mennyi­vel ment? Akkor azt írhatok a feljelentésbe, amit csak akarok?” „Persze, hogy beszélhet az ügyeletes tiszttel, de nem hin­ném, hogy az sokat segítene. Ja, tényleg, említettem már, hogy én vagyok az ügyeletes tiszt?” „Figyelmeztetés? Azt akarja, hogy figyelmeztessem? Rend­ben, akkor figyelmeztetem, hogy ne csináljon ilyet még egy­szer, mert akkor megint felfo­gom jelenteni, úgy mint ebben a pillanatban.” „A következő kérdésre adott válasza alapján fogom eldön­teni, hogy részeg-e vagy sem. Miki egér macska volt vagy kutya?” „Nyugi, a bilincs csak azért szoros, mert új. Ha viseli egy darabig, kitágul. ” „Igen, meg van szabva, hogy mennyit kell bírságolnunk na­ponta. Még két feljelentés, és kapok egy kenyérpirítót. ” „Istenben bízunk, a többie­ket megnézzük a nyilván­tartásban.” „Pontosan két mekkora sört ivottvezetés előtt?” „Nem uram, már nincs meg­szabva, hogy mennyit kell bír­ságolnunk. Régen megvolt, de ma már annyit bírságolha­tunk, amennyit csak akarunk. ” „Örömmel hallom, hogy a főkapitány úr az ön személyes jó barátja. Legalább nem kell aggódnia, mert lesz, aki leteszi magáért az óvadékot. ” „Szóval azt hallotta, hogy a szép nőket nem bírságoljuk meg? Hát ez így is van. 300 eu­ró lesz.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom