Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-21 / 293. szám, kedd

4 Régió ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 21. www.ujszo.com A kemény fagy is nehezítette a tűzoltók dolgát Leégett egy családi ház Nagymegyeren ÚJ SZÓ-HÍR Nagymegyer. December 19-én, 23 perccel éjfél után az Eper utcában álló városi tulaj­donú szükséglakásokhoz kel­lett riasztani a nagymegyeri tűzoltókat. Lángra kapott a sorház tetőszerkezete. A tűzoltók munkáját nehezí­tette, hogy többször befagytak a csövek, s a ráfagyott víz miatt a padlástéren való mozgás is veszélyessé vált. Közel négy­órás megfeszített munkával si­került csak eloltaniuk a tüzet. Értesüléseink szerint két lakás teljesen kiégett, további négy lakhatatlanná vált, így összes­ségében harminc személyt kel­lett kiköltöztetni. A Nagy­szombat Megyei Tűzoltó-pa­rancsnokság jelentése szerint a keletkezett anyagi kár 3320 eu­ró, ugyanakkor mintegy 16 500 euró értékű ingóságot sikerült megmenteni. A tüzet nyílt láng használata okozta, (la) Két lakás teljesen kiégett (Tűzoltósági felvétel) RENDŐRSÉGI NAPLO Saját autója ütötte el Pozsony. Nem húzta be a kéziféket Tatra 815 típusú te­herautóján egy 60 éves sofőr, kis híján ez lett a veszte. Az au­tó megindult, és elütötte a sofőrt, súlyos sérüléseket okozva neki. A férfi nem fogyasztott alkoholt, a járműben 500 eurós kár keletkezett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgál­ja. (TASR) Busszal ütközött az autó Pozsonyepeijes. Súlyos az állapota annak a 18 éves so­főrnek, aki tegnap személyautójával ütközött össze egy au­tóbusszal Pozsonyeperjesen. Az autó először oldalról ütkö­zött a busszal, majd az tovább tolta maga előtt az autót. A jármű 18 éves sofőrjét mentőhelikopter szállította a pozso­nyi kórházba. A férfit gépek lélegeztetik. Súlyosan megsérült utastársa is. (SITA) Fű és metamfetamin volt a dílereknél Csaca. Tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat az a két férfi, akiket Csacán, kábítószer-terjesztés miatt vett őri­zetbe a rendőrség. A 24 éves gyanúsítottnál 16 tasak mari­huána volt, melyből 136-270 egyszeri adagot lehetett volna előállítani. A 26 éves gyanúsítottnál fehér, kristályos anya­got találtak. A szakértői vizsgálat megállapította, 5-20 adag- nyi metamfetamint találtak. Mindkét férfi vásárolta a dro­got, és felhasználóknak adta tovább. Javasolták vizsgálati fogságba helyezésüket. (TASR) Benzinkútrablás Nagyrőcén Nagyrőce. Álarcos támadó rabolt ki egy benzinkutat Nagyrőcén. A rabló kendővel takarta el az arcát, a pénztárost késsel kényszerítette a bevétel átadására. 420 euróval távo­zott. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség rablás miatt indított eljárást. (SITA) Kormánypárti jobboldali többség a gömöri város újonnan megalakuló képvieslő-testületében Ma lép hivatalba az új polgármester Rimaszombatban Leköszön a régi vezetés Rimaszombatban (Szekeres Éva felvétele) Rimaszombat. Ma délelőtt kilenc órakor teszik le a hivatali esküt Rima­szombat újonnan megvá­lasztott képviselői, a ti­zenkilenc tagú testület­ben a kormánypártok je­löltjei és egy független­ként megválasztott kép­viselő alakított többségi frakciót, a SMER-SD nyolc képviselője saját frakcióban fog dolgozni egy HZDS-es társukkal együtt. SZÁSZI ZOLTÁN Akormánypárti és jobboldali pártok képviselőiből összeállt többséget képező frakcióban együtt politizál az MKP három és a Híd két képviselője, a KDH és az SDKÚ-DS két-két képvise­lőjével és egy, függetlenként megválasztott képviselővel. Az MKP színeiben Juhász Péter, Auxt Ferenc, Rigó László, a Híd jelöltjeiként Magdaléna Valušová és Sliva Tamás, a KDH színekben Viliam Vas és Peter Bartakovič, az SDKÚ-DS képviselőiként pedig Jaroslav Bagačka és Július Sojka, vala­mint az egyetlen függetlenként megválasztott képviselő, Cso- bo Alica dolgozik majd együtt. Rimaszombatban az ellen­zéki frakcióban a SMER-SD je­löltjeként a testület tagja lesz Ján Čeman, Anita Antalová, Ivan Hazucha, Ján Fiľo, Éva Bornayová, Erika Juhászová, Ján Végh, Peter Gulík és az ĽS- HZDS színeiben megválasztott Štefan Baláž. Értesüléseink szerint az új polgármester, Jo­zef Šimko Ján Čemant válasz­taná helyetteséül. Az alpol­gármester azonban a korábbi választási időszakkal ellentét­ben nem dolgozik majd főál­lásban, az új polgármester ezt a választási programjában is hangsúlyozta. Ezzel a lépéssel Šimko mintegy 40-45 ezer eu- rót szeretne megtakarítani. A rimaszombati képviselő- testület alakuló ülésén a hiva­tali eskü letétele után az új tes­tület megszabja a polgármester fizetését, megválasztja a bi­zottságok elnökét, kinevezi a polgári esküvők megtartására jogosult képviselőket, és tu­domásul veszi a polgármester­nek az alpolgármester szemé­lyére tett javaslatát. Jozef Šimko, Rimaszombat új polgármestere a munkát a városi hivatal átvételével kez­di, személyi és pénzügyi elem­zést készített és szeretné mi­hamarabb előkészíteni a jövő évi költségvetés tervezetét, hogy azt minél előbb elfogad­hassa a testület. Személyi vál­tozásokra is sor kerülhet, a vá­rosi hivatal osztályvezetői po­zícióira, a város által fenntar­tott intézmények igazgatói posztjaira pályázatokat fognak kiírni. Šimko átlátható, tisztes­séges, a polgárok érdekeit fi­gyelembe vevő politizálást ígért a választóknak. Az új polgármester egyéb­ként még a választások után rágalmazás miatt feljelentést tett a helyi választási bizottság két tagja - a SMER-SD helyi ve­zetője, Róbert Orosz és Berki Zoltán, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés - RIS bizottsá­gi tagja ellen, akik szavazatvá­sárlás gyanúja miatt nem vol­tak hajlandóak aláírni a válasz­tási jegyzőkönyvet. Mária Fal- tániová, a Besztercebányai Ke­rületi rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a felje­lentés tényét, az ügyben eljárás is indult. Egy férfi elgázolt négy személyt Nagysallón - a szemtanúk vallomása ellentmond egymásnak Gyilkossági kísérlet vagy közúti baleset? FORGÁCS MIKLÓS Nagysalló (Tekovské Lužany). Egy gázolás ügyében nyomoz a rendőrség. A Lévai járásbeli községben valószínű­leg egy kocsmai szóváltás fa­julhatott el vasárnap hajnal­ban. Egy fiatal famadi férfi négy embert ütött el Peugeot-jával a szomszédos Nagysallóban, hárman közülük súlyosan meg­sérültek. A helyiek szerint egyértelműen szándékos volt a gázolás, a rendőrség egyelőre közlekedési baleset ügyében nyomoz. Két baráti társaság tartózkodott vasárnap hajnal­ban a falu központjában lévő borozóban. A vallomások el­lentmondásosak. Van, aki sze­rint semmi különös nem tör­tént a kocsmában, nem volt feltűnő, komolyabb konfliktus, mely előre jelezhette volna a drámai végkifejletet, mások szerint viszont igenis össze­vesztek ivás közben a két cso­port tagjai, ez folytatódott az utcán. Felmerült az' is, hogy akár féltékenység is állhat az események mögött. Magát a gázolást is különbözőképpen írják le a tanúk. Az egyik válto­zat szerint a négy későbbi áldo­zat az autó elé állt, és nem en­gedték elhajtani. A sofőr hirte­len indított, így sodorta el az őt akadályozókat. A másik verzió az, hogy a Peugeot-t vezető fia­talember felhajtott a járdára és szándékosan nekihajtott az ott álldogáló férfiaknak. Az elgá­zolt férfiak állítják, fogalmuk sincsen, mi dühítette fel annyi­ra a sofőrt, hogy meg akarta öl­ni őket. A szemtanúk hívták ki a mentőket és a rendőrséget. A három sérültet azonnal a lévai kórház sebészeti ügyeletére szállították, ahol ellátták őket, de saját felelősségükre haza­mentek. Egy 58 éves férfinak eltört a medencecsontja és a fejét is beütötte. Egy negy­venöt éves áldozat agyrázkó­dást szenvedett, a vállán és a combján is megsérült. A legfi­atalabb, húsz éves áldozatnak a térde sérült meg súlyosan, valószínűleg operálni kell. Az autót vezető 25 éves férfi megszökött a helyszínről, csak később sikerült elfogni. Az üt­közés miatt leszakadt a jármű rendszámtáblája, ez alapján is könnyen azonosították a tu­lajdonost és a járművet. A kék színű autót végül Léván, a Ha­lastavak (Rybníky) lakótele­pen sikerült megállítani. A tettes szabadlábon van. Ha testi sértés miatt vádat emel­nek ellene, 4-től tizenkét évig terjedő börtönbüntetés szab­ható ki rá. Az ügy résztvevői egytől egyik ittasak volt. Az autót vezető férfi vérében 1,3 ezreléknyi alkoholt mutatott a szonda. A három áldozat állítja az autó vezetője meg akarta őket ölni (A rendőrség felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom