Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-18 / 291. szám, szombat
4 Régió ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 18. www.ujszo.com e-mail: regio@ujsio.com, fax: 02/59 233 469 Ifjú tehetségek mutatkoznak be Szárnypróba Kassán ÚJ SZÓ-ELŐZETES Kassa. Szárnypróba címmel szervez rendezvényt a Márai Sándor Polgári Társaság december 20-án 18 órától a Thá- lia színházban. Tehetséges gyerekek bemutatkozó előadását láthatnak azok, akik ellátogatnak hétfőn a Thália színházba. „1996-ban a Márai Sándor szavalóverseny előtt szerveztünk hasonló rendezvényt Czajlik József rendezővel. Nagy siker volt. Reményeim szerint sikerül hagyományt teremteni. A cél, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk az ifjú tehetségeknek” - nyilatkozott Dudás Péter színművész, a rendezvény főszervezője. RENDŐRSÉGI NAPLO Pervitint főztek a nyaralóban Kassa. Pervitinfőzés közben fülelt le a rendőrség három férfit egy kassai kiskertövezetben. A 31 éves Štefan L., a 20 éves Peter C., és a 26 éves Marek M. ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. A trió eddig ismeretlen mennyiségű drogot állított elő. Ha bebizonyosodik bűnösségük, 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. (TASR) Szarvasagancs miatt került bajba Szinna. Vadorzás miatt indult eljárás egy 52 éves, szinnai járásbeli férfi ellen. A gyanúsított egy szarvastetemet talált az erdőben, 20 méterre a tetemtől pedig a fejét, rajta az aganccsal. A trófeát hazavitte, ezzel a vadásztársaságnak 226 eurós kárt okozott. Az orvvadászt, aki lelőtte a szarvast, továbbra is keresik. (SITA) Szíven lőtte magát Hilyó (Hýľov). Átalakított disznóölő pisztollyal vetett véget életének egy 54 éves férfi csütörtökön a Kassa-vidéki járásbeli Hilyó községben. A fegyverből eltávolította az elsütéskor kivágódó fémrudat, és flóberttöltény kilövésére alakította át. A fegyverrel szíven lőtte magát. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. (TASR) Eltévedt az idős férfi Turócszentmárton. Megtalálta a rendőrség azt a 84 éves férfit, akit csütörtökön kezdtek keresni. Az idős ehiber a gyógyszertárba indult, de már nem tért haza. Hajnali két óra körül találták meg. Később kiderült, eltévedt. (SITA) Nyitra megyében a Lévai járás van az utolsó előtti helyen a munkanélküliség tekintetében Minden harmadik munkanélküli betegállományban van Léva. A Lévai járás évtizedekig az utolsó volt a munkanélküliség tekintetében Nyitra megyében, a legutóbbi adatok szerint mára az utolsó előtti helyre tornászta fel magát. FORGÁCS MIKLÓS Jelenleg a térségben 14,3 százalékos a munkanélküliség, vagyis 9562 személy szerepel a munkahivatal nyilvántartásában. Furcsa helyzet, hogy az Érsekújvári járás a lévai régió előtt van a listán, pedig több munkakeresőt jegyeznek, viszont a munkanélküliség mértékét a gazdaságilag aktív lakosok arányából számolják ki, így statisztikailag jobban állnak. Fordított a helyzet a komáromi térségben. A Lévai járáshoz képest itt kevesebben keresnek munkát, de arányaiban mégis több mint egy százalékkal rosszabb a munkanélküliségi mutató. Léva környékén ebben az évben, ellentétben a többi régióval, mindössze két csoportos elbocsátást jelentettek be, azokat is az év második felében, ez tulajdonképpen nem gyakorolt jelentős hatást a munkanélküliség alakulására. Csak a garam- tolmácsi gépgyár (SES Tlmače) és az ipolysági kórház jelentettek csoportos elbocsátást a járásban. A SES megszünteti zse- lízi részlegét, ezért a vezetés augusztus elsejétől jelezte 52 alkalmazott fokozatosa elbocsátását. A folyamatnak 2011. március végéig kell lezajlania. Anna Brokešová, a Lévai Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal szóvivője elmondta, mostanáig nyolc személy elbocsátásáról tudnak, közülük négyen vetették magukat nyilvántartásba. Ipolyságon október elsejétől új üzemeltetője van a kórháznak, a korábbi működtető 46 személy elbocsátását jelentette a munkahivatalban, ebből a létszámból tizennégyen kerültek a nyilvántartásba. A régió pillanatnyilag két százalékkal marad el a szlovákiai, és 2,75 százalékkal a Nyitra megyei átlagtól. Hozzávetőleg minden harmadik ember betegállományban van, ezen a téren rekorder a járás Nyitra megyében. Havonta átlagosan a munkanélküliek 29-31 százaléka jelent beteget. Ezért is alacsonyabb azoknak a száma, kik azonnal képesek lennének munkába állni. Az adatok szerint novemberben egyensúlyban volt a nyilvántartásba felvett és onnan törölt személyek száma - körülbelül ötszáz főről van szó. A távozók 68 százalékban el tudtak helyezkedni. Lelassult a munkanélküliség növekedése. 2008 és 2009 között 3 százalékkal - több mint 2000 fővel - voltak rosszabbak a mutatók, 2009 és 2010 között a különbség, már alig 0,8 százaléknyi, ez mintegy négyszáz személy. A képviselők és a polgármester fizetéséről, a város költségvetésének módosításáról is dönteni kell Idén utoljára tanácskozik az önkormányzat Az új nagykaposi önkormányzatnak Popély István, Ján Vetrecin, Michal Hriš, Barkó Attila és Ladislav Káplár már az előző választási ciklusban is a tagja volt (Képarchívum) LECZO ZOLTÁN Nagykapos. A jövő hét elején újra tanácskozik az Ung-vi- déki város újonnan megválasztott képviselő-testülete, az idei utolsó önkormányzati ülésen több, a település szempontjából fontos ügyben is határozatokat kell hozni. A nagykaposi önkormányzat alakuló ülésére még 2010. december 6-án került sor, ám ezen csak a választások végeredményét ismertették a megjelentekkel, a polgármester és a képviselők letették a hivatali esküt, majd megalakították a testület munkáját segítő nyolc szakbizottságot, melyeknek a tagjait és az elnökeit is megválasztották. Ifj. Gyime- si György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a hétfői megbeszélésen a képviselők egyebek mellett a település 2010-es költségvetésének a módosításáról fognak tárgyalni, ugyanis az állami támogatások elmaradása, a kifizetések rendszertelensége valamint egyéb változások miatt a dokumentumot mindenképpen aktualizálni kell. A testület tagjai elé most egy olyan tervezet kerül, mely a változtatások után kb. 1600 euró (48 200 korona) nyereséggel számol. Ugyanezen a tanácskozáson a Centrum Il-es lakótelepen épült új lakások bérlőit is kiválasztják, és az előterjesztések között a közterület-fenntartó vállalat létrehozása illetve annak a város járulékos szervezeteként való működtetése is szerepel. Mivel az alakuló ülésen sem a képviselők, sem a polgármesterjavadalmazásáról nem született döntés, most ezt a hiányosságot szintén pótolhatják. Az előre kiadott tárgyalási rend szerint a képviselők néhány helyi érvényű rendelet megtárgyalását követően a településen működő oktatási intézmények iskolaszékébe új küldötteket választanak. Az elmúlt választási ciklus idején a szervezetek új tagjait még Petrikán Péter polgármester saját hatáskörében jelölte ki, mostanra azonban a szabályozás megváltozott, így ebben a kérdésben már a képviselők hivatottak döntést hozni. A hivatalvezető tájékoztatása szerint az idei utolsó ülésen a város jövő évi költségvetéstervezetét nem terjesztik a testület elé, erről valószínűleg csak 2011 első hónapjaiban tárgyalnak majd. Egyelőre az alpolgármester kijelölésére sem kerül sor, a vonatkozó törvények szerint ebben az ügyben a polgármesternek az alakuló üléstől számított 60 napon belül kell döntenie. Az önkormányzatba négy MKP-s, négy hidas, két smeres és öt független jelölt jutott be - azt még nem tudni, ki lesz az alpolgármester Megtartotta alakuló ülését a párkányi képviselő-testület GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Megtartotta alakuló ülését Párkány képviselőtestülete. A napirendi pontok között szerepelt a különféle bizottságok, a városi tanács és a városi cégeket felügyelő bizottságok létrehozása is. Az alpolgármester kinevezése a polgármester hatáskörébe tartozik. Az önkormányzatba négy MKP-s, négy hidas, két smeres és öt független jelölt jutott be. A város polgármestere Ján Oravec (független) maradt. Még nem derült ki, ki kerül a leköszönő alpolgármester, Szép Rudolf helyére. A városi tanácsba választották Csepregi Zoltánt (MKP) és A megújult testület próbaszavazása - a többség először próbálta ki a nyomógombokat (A szerző felvétele) Vitkó Andreát (Híd) is. Kornélia Slabáková (független) és Ondrej Mokos (Smer) nem kapott elég szavazatot, így ők nem kerültek be az öttagú szervezetbe, melynek tagja az alpolgármester is. A városi képviselő-testület bizottságaiban elnöki posztot kapott Szigeti László (MKP), Karakán Gábor (MKP), Vitkó Andrea (Híd), Lengyel Attila (Híd) és Miroslav Chalmovský (Smer). Több bizottság neve módosult. A pénzügyi, tervezési és költségvetési bizottság elnöke Szigeti László, az építési, környezeti, területgazdálkodási és közlekedési bizottság elnöke Karakán Gábor lett. Módosult a kulturális, művelődési és sportbizottság, a szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság, valamint a vállalkozói, idegenforgalmi, vagyongazdálkodási és regionális bizottság elnevezése is. A kultúra, művelődés, sport és idegenforgalmi bizottság elnöke Vitkó Andrea lett. A munkaügyi, szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság elnöke Miroslav Chalmovský lesz. A vagyongazdálkodási, vállalkozói és regionális bizottság elnökévé a képviselők Lengyel Attilát választották. Döntés született arról is, hogy esküvők esetén a polgármester és az alpolgármes: tér távollétében a polgári szertartást Szigeti László vagy Miroslav Chalmovský fogja vezetni.