Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-15 / 288. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 15. Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés 11 A városatyák több mint a duplájára emelték az ún. bérelt parkolók árát - a lakótömbök környékén több mint kétszáz helyért fizetnek .a lakók Januártól Szencen is fizetünk a parkolásért Szene. Január elsejétől már Szencen is fizetni kell a parkolásért. Egyelőre csupán a posta melletti tizenhat férőhelyes parkolóért lesz fizetős, a testület viszont további területekre is szemet vetett. JUHOS MELINDA A parkolót üzemeltető Szenei Idegenforgalmi Vállalat (SCR) vezetőjétől, Robert Podolskýtól megtudtuk, hogy a posta melletti parkoló fizetőssé tételére azért volt szükség, mert sok autós egész napra itt állította le a kocsiját, gátolva így a városközpontban ügyeiket intézők parkolását. A jövőben, várhatóan 2012-től a városháza és a művelődési központ előtti téren is fizetős lesz a parkoló. A postánál fél órára húsz centet, egy órára negyven centet fizetnek majd az autósok hétköznaponként reggel nyolc és este hat között, szombaton pedig, reggel nyolc és déli tizenkettő között. A parkolót a városi rendőrség munkatársai fogják ellenőrizni. A múlt hét csütörtöki képviselő-testületi ülésen a városatyák több mint a duplájára emelték az ún. bérelt parkolók árát. A lakótömbök környékén szinte minden harmadik beállóhelynél kinn van a parkoló tulajdonosának rendszáma, ott kizárólag a bérlő parkolhat. Jelenleg több mint kétszáz helyet bérelnek a városban. A tarifák szempontjából Szene két részre van felosztva, a belvárosi A zónában egy parkolóhely éves bérlete jelenleg (A szerző felvétele Zsebükbe nyúlhatnak az autósok 170 euró körül mozog, a B zónában kb. 130 eurós kiadást jelent. A díj jelentősen megemelkedik januártól. Az A zónában a bérelt parkolóhely díja egy évre 373,39 euró lesz, a B zónában pedig 251,52 euró. Karol Kvál, Szene polgár- mestere szerint ilyen radikális emelésre azért volt szükség, hogy kicsit megszűrjék az igénylőket, így talán visszaesik a kérelnek száma. A parkolóknak legfeljebb negyven százalékát adhatja bérbe a város. Az eddig érvényes díjakat nyolc évvel ezelőtt határozták meg. Régiónk két színészpalántája a budapesti színpadokon bizonyít; a szakma befogadja őket Ketten reflektorfényben - csallóközi fiatalok a nagyvilágban A Szegény gazdagok próbáján (Képarchívum^ KOVÁCS ANDREA Dunaszerdahely/Sotnoija/ Budapest. Mindketten tehetségesek - énekelnek, táncolnak, a maguk könnyed módján szórakoztatják a közönséget. Évekig amatőr színtársulatokban játszottak, tavaly aztán fontos döntést hoztak: a budapesti Gór Nagy Mária Színitanodában kezdték meg tanulmányaikat. Idén második osztályba léptek, lelkesedésük töretlen; reflektorfényben Szabó Mária és Brunczlík Péter. Péter Somorjáról származik; hatéves kora óta néptáncot tanult, középiskolás korában csatlakozott a komáromi VISZTA színtársulathoz. „Itt tapasztaltam meg először a közösség erejét - meséli. - Nagy élmény volt úgy előadni színpadi művet, hogy egy egész csapat munkája volt benne. Bemutatkozásként a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalben játszhattam, melynek koreográfiája Érsekújvárban kü- löndíjat nyert. Ezután a Hair című klasszikust állítottuk színpadra, ez szintén sikert aratott. Nagy harással volt rám Kiss Péntek József rendező; jelentős szerepe volt abban, hogy a színészetet választottam hivatásnak.” Péterre nemrég aztán rámo- solygott a szerencse: meghívást kapott a budapesti József Attila Színház társulatába. Jelenleg a Szegény gazdagok című musicalben táncol, számos elismert színésszel szerepel a darabban, vallomása szerint azonban egyáltalán nem viselkednek idegenként a kezdőkkel szemben. Mária dunaszerdahelyi, kétéves kora óta színésznő akart lenni. Állítása szerint ez mindig tudatos volt benne, inkább az okozott fejtörést, hogy miképp adja családja értésére a szándékát. Először a helyi Novus Ortus Diákszínpad tagjaként szerepelt közönség előtt, itt ismerte meg a rögtönzés és a színpadi fegyelem alapjait. Énekelni néhány éve tanul. A felvételin ő is sikerrel túljutott. „Persze mindannyian nagyon félünk a próbatételek előtt - mondja -, de biztatjuk egymást. Meglepő, hogy ebben a szakmában, ahol mindenki az egyéni sikerén munkálkodik, mennyire fontos a csapatszellem. Csak akkor tudunk kiemelkedőt alkotni, ha ösz- szetartunk.” A vizsgaelőadások jeleneteit gyakran maguk írják, rendezik. A színészpalánták elméleti órákon vesznek részt, ezenkívül heti három órán színpadi mozgást tanulnak, hetente egyszer pedig táncot. Ez azonban kevés ahhoz, hogy valaki jó kondícióban maradjon és végigtáncoljon egy-egy darabot. Fontos a rendszeres sport és az egészséges étrend. Mária nemrég felkérést kapott Kiss Gábor rendezőtől, hogy vegyen részt csapatával egy svédországi turnén. Móricz Zsigmond Parasztkabaréját adták elő négy szereplővel. Máriának Szik Juliska karaktere jutott. A szerep érdekessége, hogy Farkasházi Réka és Ábel Anita is eljátszották már. A másik három szereplő 0. Nagy Gábor Jászai Mari-díjas szí- 'nész, Szabó Zsuzsa és maga Kiss Gábor volt. Bejárták Svédország nagyvárosait, megfordultak Malmöben, Stockholmban és Göteborgban is. Meglepően sok magyar jött el az előadásokra, rengetegen volt közöttük az erdélyi kivándorolt. Az utazás és a közös szereplés hatalmas élmény volt számára, ösztönzőleg hat rá a továbbiakban. Tanulmányai befejeztével örömmel csatlakozna bármelyik színházhoz. Szerepálmáról a következőket vallotta: „Shakespeare Makrancos Katája közel áll a szívemhez, de Áz ember tragédiájának Luciferje is. Tudom, hogy ez eredendően egy férfiszerep, de nem riadnék meg a kihívástól.” IMII Sötétítő zöld-arany, 300 cm magas, 1 100% poliészter 4 0,99 8,99 €/fm Organza uni függöny ecru, 290 cm magas, 100% poliészter 3,59 €/fm BÚMBA 7Í9 4,69 Standard plus Clik 7 mm bükk parketta mintázat, HDF alapú laminált DUNASZERDAHELY, Gyurcso István u. 10. (Kcrtmozival szemben) Tel.: 031/550-1158 Nyitva: H-P: 9-18, Sz: 9-13 www.diego-slovakia.sk MP910678 Búvárok is kerestek a gyereket Két nap után megtalálták a kislányt holttestét ÚJ SZÓ-HÍR Nyústya (Hnúšťa). Tegnap délelőtt tíz óra tájban búvárok találták meg a hétvégén szánkózás közben a Rima folyóba fulladt kislány holttestét. Vasárnap délután a kilenc- és a hároméves gyerekek szülei jelentették a testvérpár eltűnését. Azt mondták, szánkózni indultak, de nem mentek haza. Egy helyi járókelő is riasztotta a rendőrséget, aki a kisfiú holttestét látta sodródni a megáradt folyóban. A kiérkező rendőrök és tűzoltók vasárnap megtalálták a kilencéves fiút, a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A hároméves kislány holttestét kétnapi keresés után emelték ki a folyóból a búvárok a baleset helyszínéhez közel. Á rendőrök, a tűzoltók és önkéntesek mintegy húsz kilométernyi partszakaszt kutattak át két nap alatt. A gyerekek vasárnap a házuktól nem messze, a Rima töltésén szánkóztak, és a megáradt jeges folyóba csúsztak. A rendőrség halálokozás miatt indított eljárást. (szász) NAJLACNEJŠÍ VIANOČNÝ KAPOR Záhradné centrum Dolný Bar www.riat.sk ^ druhy rýh tel.: 0905 486 576 y ^ MP911343 megvásárolható Müller Péter- Isten bohócai Hőse egy varázshatalommal rendelkező nagy művész, egy Mester, aki nemcsak bölcs gondolatokkal, de tánccal avatja be tanítványait életük titkaiba. Frei Tamás- A Megmentő Konspiráció, szerelem, hatalom, pénz, tündöklés és leszámolás - Frei Tamás kalandregénye új műfajt képvisel a magyar könyvpiacon. Igazi újdonság! A kedves gondok ünnepe Karácsonyi antológia A minőségi olvasmányélményre olyan klasszikus magyar írónevek jelentenek még garanciát, mint Babits Miháty, Krúdy Gyula, Tömörkény István, Harsányi Zsolt, Surányi Miklós vagy Ady Étidre Rhonda Byme- Az erő Bánét megteremthetsz, bármit megváltoztathatsz, csupánegyetlendokxpavan szükséged AZ ERŐRE taa. sa kaarmfaefc Sf AVION, NónAa IS. I Auparfc Shopping Center, Entemxn 18 Pozsony f Műk Cty Center, Vajnorské 100 | Na Poi*o»«v Pozsony i Gozdosor 1998, Somorja { AQAfttO SHOPPING CENTS, Nénonsfco cesto 111. Úfvér f lithnerovó ui 30, Settee f Koeaérate. Nédor ufco 37 | Kosso. OC Optewo. Makfawká 32 I Komp. Kárryvpakito. fo utas 73 | ttono«Mri1nkiéj', .hionrirýtteo MP910579 CO Panta Rhei