Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-11 / 285. szám, szombat
26 Szalon ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 11. www.ujszo.com Az ember mindig alkalmazkodik, hol a törökökhöz, hol a Habsburgokhoz, hol az oroszokhoz... Ráday Mihály még nem megy nyugdíjba Az Unokáink sem fogják látni műsora. Mi sem fogjuk látni A kormányváltást követően a Magyar Televízióban is gyorsan végbement a „hatalom- átvétel”. Ezen nincs mit csodálkozni, azon viszont annál inkább, hogy egy teljesen politika- mentes műsor, Ráday Mihály műemlékvédő sorozata is áldozatul esett a nagyszabású átalakításnak. GYŐRI ZSÓFIA A több mint harminc éven át futó, rendkívül népszerű, a maga nemében egyedülálló, fontos sorozat, az Unokáink sem fogják látni megszűnésének körülményeiről, valamint a budapesti városházán betöltendő új állásáról beszélgettünk Ráday Mihállyal. Kezdjük talán a kényszernyugdíjazással. Mi történt? Az MTV kabinetfőnöké hívatott februárban, és arról kezdett beszélni, hogy mi lenne, ha nyugdíjba mennék. Az első kérdésem az volt, hogy ez milyen következményekkel jár majd a műsorra nézve. Azt a választ kaptam, hogy erről június után, más szóval a választásokat követően lesz érdemes beszélni. A következő különös esemény az volt, hogy bár nyáron nem készülnek műsorok a közszolgálati televízióknál, az Unokáink... esetében sosem volt szükség nyári szünetre, havonta megjelenő műsorról lévén szó. Mégis, májusban került az utolsó adás tévébe, ami példátlan. A leforgatott anyagokat sem júniusban, sem júliusban nem adta le az ml. Szeptember elején a bánsági és partiumi műemlékvédők által rendezett konferencián vettem rész, ahol megjelennek Erdély neves helytörténészei. Az évente megrendezésre kerülő eseményen rendszeresen részt veszek, amelyről minden alkalommal a Magyar Televízió képernyőjén be is szoktam számolni. Ilyenkor mindig forgatok a helyi érdekességekről, műemlékekről is. Ehhez kértem kamerát idén is a műsor gyártásvezetőjétől. A kérésre adott válasz megdöbbentett; nem tud az ügyben intézkedni, mert nincs ilyen műsor ősztől. így derült ki számomra, hogy a sorozatot levették a műsorról. Ezt követően újra bekérették, mikor megjutalmazták az elmúlt évtizedek munkáját egy „A magyar televíziózásért” oklevéllel, és aláíratták Önnel a kölcsönös megegyezést munkaviszonya megszüntetéséről. így az Unokáink... 30 év után kihunyt. Pár hónapja elindult egy internetes aláírásgyűjtés azzal, hogy talánmégnemkéső... Winkler Gábor professzor pár hónappal ezelőtt indította az aláírás-gyűjtési akciót. Az akció minden reklámozás nélkül terjed, és a mai napra már a 16 ezer nevet meghaladó támogatottsággal rendelkezik. Külön örömömre szolgál, hogy a listán a legelismertebb magyar- országi nevek mellett rengeteg magánszemély képviselteti magát, az élet legkülönbözőbb területeiről. Kováts Adél, Psota Irén, Mácsai Pál, Sebestyén Márta, Szörényi Szabolcs, Koncz Zsuzsa, vagy éppen Finta József neve mellett nyugdíjasok, diákok, értelmiségiek és építőmunkások is szerepelnek. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy egy igazán nagy érdeklődésre számot tartó műsor volt. Mit vár Ön a kezdeményezéstől? Egyelőre ez az akció a kedélyállapotomon javít. Addig nincs mit várni ettől, amíg ugyanez a vezetés van. Nagy változások vannak a közszolgálati szférában. Összevonták a Magyar Televízió, a Duna TV, az MTI és a Rádió ingatlan vagyonát, nem lehet tudni, hogy ezek irányítása hogyan fog működni. A jövőbeli vezérigazgató személye jelen pillanatban még kérdéses. Bármi történjék is, az aláírásgyűjtő akciót elindító professzornak lehetősége lesz ezt az ívet az aktuális vezetőségnek bemutatni, ám addig, amíg nincs kinek, nem érdemes ehhez nagy reményeket fűzni és tervezgetni. (Az interjút követő napon jelentették be - a Ráday állását, munkáját megszüntető - Medveczky Balázs kinevezését - a szerző megj.) Azt is fontos megjegyezni, hogy emberek határon innen és túl, akik engem fontos műsorkészítőnek tartanak, elkezdtek leveleket írogatni, amelyekkel szintén széles körben aláírásokkal és támogatókkal gyarapították a műsor „megmentéséért” folytatott harcot. Ezeket a leveleket több helyre is elküldték, például Réthelyi miniszter úrnak és Szalai Annamáriának. Mindkét helyről érkezett válasz; Szalai Annamáriának „nincs módja” beleszólni a televíziós műsor- készítésbe, a műemlékvédelemért is felelős miniszter úr titkárságáról pedig azt a választ kapták, hogy Réthelyinek nincs hatásköre a tárgyban. Érdekes, hogy a Magyar Televíziót egy ennyire régóta futó és nagy népszerűségnek örvendő műsora hirtelen zavarai kezdte. Nem indokolták meg a menesztését, de elképzelése van az okokról? Nekem senki nem adott magyarázatot a műsor megszüntetésével kapcsolatban. Politikai okai aligha lehetnek, hiszen nem politikai témájú műsorról van szó. Azzal vádolni valakit, hogy nem a mi oldalunkon áll, elég következetlen dolog. Ha az volt az ellenérv, hogy a műsor régies, természetesen megértem, bár amikor az ember egy középkori templomot mutat be, nem vág alá popzenét és nem rángatja a kamerát, mint azt az új, fiatalos műsorokban szokták. Hosszú évek televíziós tapasztalata áll Ön mögött, több változást is megélt a Magyar Televízió berkeiben, a mostani médiaalkotmány és médiatanács megjelenéséről mi a véleménye? Mi a közszolgálati tévé jövője? Nekem szerencsém volt, rengeteg tévéjátékot, játékfilmet forgathattam, klasszikus és kortárs szerzőktől egyaránt, plusz világviszonylatban is népszerű gyerekműsorokat, mint a Keménykalap és krumpliorr. Ma vagy könnyed szórakoztatást, vagy politikai műsorokat jelent a televíziózás. Ez utóbbi miatt a mai vezetés jobban kézben akarja tartani a sajtót.' Gyakorlatilag alig van olyan sajtóorgánum, amely nyíltan baloldali, liberális értékeket képviselne, ha van is, csak szűk körben vehető. Gondolok itt a rádiózásra. Néhány balosnak nevezhető újság még működik, de a reklámpiac, a hirdetők érdekeinek átalakulásával ez is hamarosan veszélybe kerülhet. Akik a tévét vezetik, tudják, hogyan kell alkalmazkodni. Az ember mindig alkalmazkodik, hol a törökökhöz, hol a Habsburgokhoz, hol az oroszokhoz. Mi lesz most Ráday Mihállyal? Marad az eddig is végzett rengeteg „társadalmi munka” folytatása? Jelentős változás állt be az életemben. Két héttel ezelőtt a budapesti főpolgármester a főtanácsadójává nevezett ki. Ez azt jelenti, hogy mostantól a Városházán dolgozom. Viszonylag új szerepkör ez számomra, hiszen soha éltemben nem voltam hivatalnok és nem dolgoztam irodában. Természetesen a tanácsadás, gondolkozás, ötletelés közel áll hozzám. Még kísérleti időszaknak érzem ezt, meg kell szokni az új feladatokat és munkát. Meg kell próbálnom - például - olyan nehéz ügyeket kezelni, amelyeket a főpolgármester nyilvánosan véleményezni fog. Barátkozom a helyzettel és próbálom megtalálni a helyem ebben az új szituációban, az új csapatban. Ezenkívül mindig hangot adok annak, hogy közszolgálati televíziózásban újra szívesen részt vennék, hiszen annak a fiatal csapatnak, amely az Unokáink... harminc éve alatt kialakult és folyatja a munkát, jót tenne a publicitás. Azt gondolná az ember, hogy politikai okokból kifolyólag szűnt meg a műsora, ám erre erősen rácáfol az új kinevezés. Kétségkívül, ez egy különleges helyzet. Bizonyítja, hogy a főpolgármester úr egyéniség, és nem feltétlenül működik úgy, mint sokan, akik szeretik, ha terelgetik őket. Olyan embereket választ maga köré, akiknek - pártállástól függetlenül - megbízik a véleményében. Nota bene arról is szót ejtett, hogy a jövőben tervezett budapesti televíziós csatornánál feltétlenül számít a közreműködésemre. Az új élet kezdetén még pillantsunk vissza egy kis nosztalgiázás erejéig az Unokáink...-ra. Mit érez az elmúlt harminc év legnagyobb eredményének? Nehéz lenne egy konkrét eseményt kiemelni, talán a legnagyobb siker a gondolatváltás. Elértük azt, hogy az emberek becsülik épített örökségüket és nyitottabb szemmel járnak a közvetlen környezetükben. Gondolkoznak az őket körülvevő közösségi terekről, jobban észreveszik az utca értékeit, amiket használni is lehet. Például egy telefonfülkéből lehet telefonálni akkor is, ha az örökségként megőrizve áll az utcán, vagy egy lámpa akkor is szép, ha éppen nem világít. Ezek az utcai bútorok csoportjába tartoznak, ami egy szívemhez közel álló téma. Ráadásul az évek folyamán egyre nőtt a városvédelemmel foglalkozó egyesületek száma. Ma kétszázötven ilyen civil csoportról tudok, ezenkívül sok más, általam nem ismert kezdeményezés tevékenykedik a városvédelem témakörében. Szintén nem elhanyagolható a gyerekek bevonása a város védelmébe. Idén 18. alkalommal rendezzük meg az ifjúsági pályázatot, amelyben számukra fontos műemlékeket írnak le vagy lerajzolnak, fényképeznek, majd a verseny végeztével kiállíthatják a munkáikat egy közös tárlaton. Bár nincsen kifejezett utódom, de az ilyen fajta gondolkodás, az épített örökség szeretete sok ember fejében megszületett, és remélem, hogy ezen az úton sokan fognak eztán is aktívan tovább haladni. Ráday Mihály: „Kétségkívül, ez egy különleges helyzet. Bizonyítja, hogy a főpolgármester úr egyéniség..." (Képek: archívum)
