Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-11 / 285. szám, szombat
10 Szalon ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 11. www.ujszo.com 2010. december 8-án Pozsonyban tartották Vrabec Mária magyarul és szlovákul megjelent kötetének bemutatóját. Képeink a nagy érdeklődést kiváltó rendezvényen készültek Hedvig: Mindent kiforgattak és ellenem használtak fel, amit eddig elmondtam nekik, ezért nem voltam hajlandó többé vallomást tenni. Akkor még nem sejtettem, hogy egy volt titkosszolgálati ügynök jelentett fel, aki egy irodában dolgozott a főügyész feleségével. Talán furcsán hangzik, de amikor ez kiderült, megnyugodtam, mert addig nem tudtam, kivel állok szemben, olyan volt az egész, mint a ködszur- kálás. ♦ ♦ ♦ Azon a nyáron üzente meg a sajtón keresztül a Nyitrai Kerületi Ügyészség szóvivője, hogy ha beismerem, hogy hazudtam, ejtik a vádat. Felfoghatatlan volt számomra, hogyan gondolhatták ezt: az áldozat ismerje be, hogy nem támadták meg, sőt kitalálta az egészet? ♦ ♦ ♦ Nagyon ritkán fordult elő, hogy valaki nyíltan, őszintén érdeklődött. Pedig jólesett volna egy kicsit panaszkodni, kibeszélni magamból a sok feszültséget. Az emberek nem tudják, hogyan viszonyuljanak ilyen helyzetekhez, azt hiszik, akkor tapintatosak, ha úgy tesznek, mintha nem tudnának semmit. Pedig ez a legrosszabb. Kvasnica ügyvéd: Az, hogy az egészet Hedvigre kenték, véleményem szerint csak pótmegoldás volt, miután olyan pontos személyleírást adott a tettesekről. A rendőrök már a támadás másnapján megtalálták a fantomképekre hasonlító személyeket, de ahelyett, hogy mindent megtettek volna az azonosításuk érdekében, azt mondták - nyilván nem ok nélkül hogy kikezdhetetlen alibijük van. Evekkel később kiderült, hogy ez a kikezdhetetlen alibi egyikük édesanyjának a szava volt, aki azt mondta, hogy a fia otthon tartózkodott. ♦ ♦ ♦ Hedvig után az őt feljelentő személynek kellett volna vallomást tennie, és amikor megkérdeztem a nyomozótól, lesz- e újabb kihallgatás, azt mondta, nem lesz, mert a feljelentéstevő személy felakasztotta magát. Ezen már meg sem lepődtem, annyi szokatlan dolog történt ebben az ügyben. Az ügyészséget sem hozta zavarba az új fejlemény, nemsokára nyilvánosságra hozták, hogy tulajdonképpen két feljelentő volt, de a másikról akkor még nem tudtunk semmit. Hašto pszichiáter: Szerencsére meghallgatta a tanácsomat, és nem olvasgatta azokat az internetes fórumokat, ahol alpári módon szidalmazták őt. Ezek a hozzászólások eleinte nagyon megkeserítették az életét, ha megjelent valami a lapokban, legszívesebben kiszaladt volna az utcára, és világgá kiabálta volna, hogy ez nem igaz! Borzasztóan megviselte a tehetetlenség, hogy nem tud védekezni, holott ellene van az egész kormány, a rendőrség és az újságírók nagy része. A kezelést megelőzően már-már oda jutott, hogy kételkedni kezdett saját magában. Felhívta az évfolyam- társait és a tanárait, tényleg úgy nézett-e ki, mint a fotókon. Hedvig: Azért fordultunk Strasbourghoz, mert itthon akkor már nem reméltem jogorvoslatot. Az ügyészség épp különböző nyomozási kísérleteket folytatott, azt mérte, mennyi idő alatt tehettem meg az utat a buszpályaudvartól az egyetemig és mekkora pofontól eshettem a földre, csak a lényegről nem volt szó. Arról soha senki nem beszélt az illetékesek közül, hogy minden, amit a kihallgatásokon mondtam, beigazolódott, és mindenről, amit ők állítottak, kiderült, hogy hazugság. ♦ ♦ ♦ A záróvizsga nagyon nyugodt, jó hangulatban zajlott, örültünk, hogy befejeztük az egyetemet, és egyáltalán nem iá került szóba, mi történt velem két éve. Az a nap az örömé volt, nem akartuk elrontani a rossz emlékek felidézésével. Ahogy eljöttünk Nyitráról, már csak a születendő kislányomra gondoltam. Semmi félelem nem volt bennem, inkább csak várakozás és kíváncsiság, milyen is lesz. Az azóta bezárt vágsellyei kórházban szültem, az utolsó kismamák egyike voltam ott. Nagyon kedvesek, rendesek voltak hozzám az orvosok és a nővérek, éreztem a felém irányuló szimpátiát. Az egyik nővérke mondta is, hogy, jaj, maga sokkal helyesebb, mint hittük az újságok alapján. Mindennap benézett hozzám, és elmesélte, mennyire megrázta az, ami velem történt. Ott jöttem rá, hogy én már soha nem fogom magam mögött hagyni azt, ami velem történt, mindenkinek mindig ez fog eszébe jutni rólam, bármit érek is el még az életben. Kvasnica ügyvéd: Többször kértem a főügyészségtől annak a videofelvételnek az átiratát, amelyet Hedvig 2006. szeptember 9-i kihallgatásán készítettek. Annak ellenére, hogy a belügyminiszter a sajtótájékoztatóján erre a felvételre hivatkozott, maga a felvétel hiányzott a Hedvig elleni támadás ügyében folytatott vizsgálat aktájából, és nem volt része az állítólagos hamis tanúzás ügyében folytatott vizsgálat aktájának sem. Először azt mondták, hogy csak belső használatra készítették, de ilyen kategóriát nem ismer a törvény. Sejtem, mi volt a céljuk: ha sikerült volna megtörniük Hedviget, másnap az összes tévéhíradó leadja a felvételt. Amikor megkérdeztem, melyik törvény engedélyezi, hogy bírósági engedély nélkül videofelvételeket készítsenek a sértett személy kihallgatásáról, megértették, hogy ebből gond lehet. Előkerítették a videofelvételt, de először szakértői elemzésre küldték, aztán eljuttatták az egyik kereskedelmi televízióhoz, és csak utána került hozzánk. Nem az egész felvétel, mert ha a belügyminiszter igazat mondott, amikor öt és háromnegyed órás felvételre hivatkozott mint annak bizonyítékára, hogy Maiina Hedvig felháborító módon hazudott márpedig ezt máig nem vonta vissza -, akkor több mint kétórányi felvétel hiányzik. ♦ ♦ ♦ Ebbe az ügybe nagyon sokan túlbuzgóságból keveredtek bele, mert tolni akarták a kormány szekerét, abban a reményben, hogy néhány morzsa nekik is lehull róla. Es még többen voltak, akik egyszerűen nem tettek semmit, mert attól tartottak, hogy nemzetárulónak kiáltják ki őket. Az én szememben ez a legnagyobb gyávaság és becstelenség, és sajnos, az egész parlamenti ellenzéket ez jellemezte. Tétlenségükkel és hallgatásukkal jóváhagyták mindazt, amit Maiina Hedviggel tettek. Nagyon sok emberrel beszéltem, akikről még véletlenül sem lehetett azt mondani, hogy a Smer, a HZDS vagy az SNS támogatói, és egy-két kivételtől eltekintve elhárították maguktól az ügyet. Hittek az államhatalom propagandájának, vagy egyszerűen nem akartak foglalkozni az esettel - könnyebb volt elhinni, hogy bölcs és erős kormányunk megvédi polgárait a szlovákellenes ármánytól. Hašto pszichiáter: A szülők egész életüket arra tették fel, hogy a lányuk rendbe jöjjön. Készségesen hozták-vitték Hedviget, hol Pöstyénbe doktor Kvasnicához, hol hozzám Tren- csénbe a kezelésekre. Kimondhatatlanul szenvedtek, de még ebben a helyzetben is egymást óvták, a családban mindenki igyekezett kímélni a másikat. Amikor Hedvig édesanyjától megkérdeztem, mit szólt hozzá a férje, hogy egyesek egy Hedvig nevű célpontra lődöztek, azt válaszolta, hogy nem mondta meg neki. Tudta, mekkora keserűséget okozna vele, férje nem tudna aludni sem, hát hallgatott róla. Hedvig: Igazából senkitől nem várok már semmit. A biztató jeleknél megrezdül a lelkem, de annyiszor csalódtam már, hogy leginkább talán azt szeretném, ha békén hagynának. Boldog vagyok a családommal, és nem akarom újra föleleveníteni a múltat. Félek az újabb meghurcoltatásoktól, amelyeknek úgyis csak az lenne a végük, hogy maradnak a kételyek. Kvasnica ügyvéd: Sajnos, azt is kevesen mérték fel, milyen hatalmas súlya van, ha befolyásos politikusok nyilatkoznak egy folyamatban levő büntetőeljárásról. A 2006. szeptember 12-i sajtótájékoztatót még csak politikai ballépésnek tartottam, amelyért az érintetteknek természetesen viselniük kellett volna a politikai felelősséget. Büntetőjogi szempontból azonban sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, hogy amikor hamis tanúzás és hamis eskü miatt vádat emeltek Maiina Hedvig ellen, a kormányfő úgy nyilatkozott: a Maiina Hedvig-ügy- nek a kormány megdöntése volt acélja. ♦ ♦ ♦ 2009 tavasza óta lényegében semmi nem történik a főügyészségen. Néhányszor felhívtam az állítólagos vizsgálócsoportot vezető ügyészt, miért nem végzik el azokat a bizonyítási eljárásokat, amelyeket többször is írásban javasoltam. Kitérő válaszokat kaptam, tudtam, hogy csak azidőthúzzák. Hašto pszichiáter: Számomra Hedvig története olyan, mint a nagyító, amelyen keresztül az egész szlovák társadalom minden erénye és gyengesége megmutatkozott. Pontosan láthattuk, ki hogyan állt hozzá, mennyire volt képes értelmezni az információkat, akarta-e látni, keresni az igazságot, müyen a viszonya kisebbségekhez, megérinti-e mások szenvedése, vagy ragaszkodik az önbecsapáshoz, hogy semmi köze az ilyen dolgokhoz. Ezek mind nagyon fontos kérdések, mert ha őszintén válaszolunk rájuk, kiderül, kik vagyunk valójában. Lehet, hogy nem lesz hízelgő a kép, amelyet kapunk, de legalább dolgozhatunk rajta, hogy jobbá tegyük. Kezdetnek az is elég, ha feltesszük magunknak a kérdést, min akarunk és tudunk változtatni. És hangosan kimondjuk az igazságot. Hedvig: A pedagógusi pályáról végleg lemondtam, beérem azzal, hogy vannak magántanítványaim. Németet tanítok, mellette angol nyelvtanfolyamra járok, szeretem lefoglalni magam, és azt gondolom, hogy mindig abban kell helytállnom, amit épp csinálok. Ha az a takarítás vagy a főzés, akkor abban, ha az otthonom berendezése, akkor abban. Nemsokára költözünk, egy kis házat építettünk Duna- szerdahelyen, úgyhogy évekig lesz dolgom, amíg otthont teremtek belőle. Derűs, kényelmes, angol stílusú otthont szeretnék fabútorokkal, virágmintás függönyökkel. Mindebből egyelőre csak egy rózsás huzatú kanapé van meg sok vánkossal, de nagyon szeretném, ha karácsonyra beköltözhetnénk. Az a vágyam, hogy én hívhassam meg vacsorára az egész családot, egyik nagyszülőnek se kelljen otthon várnia az unokákra. Szemben a sok-sok kamerával és fényképezőgéppel: a szerző, Vrabec Mária, Maiina Hedvig, Jozef Hašto pszichiáter és Roman Kvasnica ügyvéd (Somogyi Tibor felvételei)
