Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-11 / 285. szám, szombat

8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 11. www.ujszo.com wamnjmm Adventi hangverseny Ipolyság. Ma 16 órakor kerül sor a római katolikus templomban a hagyomá­nyos adventi hangver­senyre. Fellép a Fegyver­nek Ferenc Közös Igazga­tású Katolikus Iskola Mag­nificat Gyermekkara, az Ipolysági Művészeti Alap­iskola Vegyeskara, az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Ve­gyeskara, a budapesti Ubi- bene Énekegyüttes, vala­mint az ipolysági Musica Aurea Énekegyüttes, (ú) Elhunyt James Moody Zürich. Elhunyt James Moody amerikai szaxofo­nos; a neves zenészt 85 éves korában érte a halál. A zenész Pennsylvaniában és New Jerseyben nőtt fel, 1941-ben kezdett szaxo­fonozni, autodidakta mó­don tanult. Együtt játszott többek között Dizzy Gil- lespie-vel, de bebop-zené- szekkel is kipróbálta ma­gát. Nagy ismertséget ho­zott számára az I'm In The Mood For Love című szám, amely révén a legnagyobb improvizálok között tar­tották számon. (MTI) Yuri Dojc Kísértés című fotókiállítása január 30-áig látható a Pozsonyi Városi Galéria Mirbach-palotai kiállítótermeiben A könyvek elmúlásának ihlető csöndje Pozsony. Homonnán szüle­tett 1946-ban. Angliában nyelvi tanfolyamon vett részt az 1968-as évben. Itt szerzett tudomást hírek­ből arról, hogy az oroszok bevonultak Csehszlováki­ába. Az orosz tankok a ka­nadai nagykövetségre űzték Yuri Dojcot. Nem sokkal később hat dollár­ral a zsebében megérke­zett Torontóba. TALLÓSI BÉIA Most egy kiállítás erejéig ha­zatért. A világ különböző tájai­nak városképeit, a történelem megpróbáltatásait s egyben a ki­állás portréit, a női test és erotika esztétikai kifürkészhetetlensé- geit, az amerikai álommal kap­csolatos sajátos vizuális leleple­zéseket, a szellem hagyatékának könyv-galaxisba nyomtatott fo­tós újrafogalmazását hozta el Kanadából, illetve a nagyvilág­ból Yuri Dojc a Henkel Slovens­ko Slovensku elnevezésű projekt tizenegyedik kiállításaként. A Henkel Slovensko tizenegy éve indította el azt a projektet, melynek lényege, hogy a cég évente hozzájárul egy kiállítás megvalósításához. Minden év­ben olyan külföldön élő, vüágvi- szonylatban elismert művész munkáiból állíttanak össze Az első megkísértés a női test volt. A kiállítás bevezető részé­ben merész megfogalmazásban mutatja a kitárulkozó, minden gátlástól megszabadított női testet már pályája kezdetéről, s legújabb, pár hónapja készült munkáin is. A reklámfotózások kapcsán gyakran utazik, így szü­letett meg a Nagyvárosi helyszí­nek című sorozat, melynek da­rabjai sajátos képkockák a váro­sok jellegzetes formáival, azok­kal, amelyek nem szerepelnek a képeslapokon. Az Amerikai álom sorozat vibrálóan színes képei a Szürreál széria felvétele­inek ugyancsak álomszerű irrea­litással kapcsolt valóságához vezetnek el. A legintenzívebb érzelmi töltéssel a Könyvek című sorozat hat. Régi, idő foga rágta könyvlapok tisztelegnek a tudás előtt, idézik meg a történelmet, s örökítik meg a könyv(ek) halá­lának pülanatait. Yuri Dojc képe­ivel azoknak is emléket állít, akiknek egykori létét nem őrzik sírkövek. E sorozathoz kapcso­lódnak - szellemiekben és ér­zelmiekben mindenképpen - a Portrék, melyekről holokauszt- túlélők, illetve kanadai háborús veteránok tekintenek a nézőre. Egy megrázó sorozattal a ruan- ,dai népirtást idézi meg. A könyvek elmúlását őrző kiállítóterem Yuri Dojc felvéte­leivel egy kultúra sírkertjének ihlető csöndjével parancsol tiszteletet. (Képarchívum) Üres kézzel ment el 1968-ban, s vándorolt ki Kanadába, s most, harminc évvel később világszer­te elismert művészként tér vissza ezzel a kiállítással.” Yuri Dojc pedig úgy tekint az álomra, hogy csak addig lehet hinni benne, s csak addig lehet kergetni az objektívvei, illetve csak addig lehet róla képeket al­kotni, amíg az ember nem éli meg. „Ezért is élek Kanadában, s nem Amerikában” - mondta a kiállítás megnyitása előtt tartott sajtótájékoztatón. Yuri Dojc Könyvek című sorozatának egyik felvétele képzőművészeti bemutatót, akiknek életrajzában kimutat­ható valamilyen szlovákiai vo­natkozás. A kiállításoknak ha­gyományosan a Pozsonyi Városi Galéria ad otthont. Idén a Yuri Dojc eddigi életművét bemutató fotókiállí­tás prezentálja a projektet. A Kí­sértés címmel közönség elé tárt fotóanyag - Marián Pauer kurá­tor rendezésében összeállítva - hét témakörbe rendszerezi Yuri Dojc érdeklődését, „megkísér­léseit”. A Kísértés cím ugyanis azt fe­jezi ki - s ennek valóban beszé­des tükre a kiállítás -, hogy Yuri Dojc számára minden új fizikai helyzet kihívás a szemnek, s kí­sértés arra, hogy fényképezőgé­pével felfedezze, bejárja, s meg­örökítse azt, ami megkísértette. A legnagyobb kísértésbe őt is a sokak által megkívánt ameri­kai álom hozta. Az álom betelje­sülésével kapcsolatos Marián Pauer nyilatkozata is, vagyis hogy: „Ő maga jelképezi, jelenti valójában az amerikai álmot. VMK REVKOMAROM 2011. január 26. ­Jegyárusítás: VMK Révkomárom (Hradná 1, Tá: 035/7713 550,0905 892 579), ANERI-TON, Nové Zámky (M.R.Štefánika 14, Tel: 035/6400187) Focus Music Shop, Dunajská Streda (Näm.Á Vámbéryho 51, Tel: 031/5515102) Online jegyrendelés: www.focusmusic.sk Jegyár: 13,4 Információ: www.gerbo.hu úB/ö 8fm ESS Social Network - A közösségi háló: felemelkedés- vagy kudarctörténet(?) Véletlenül milliárdos? KASZÁS DÁVID Facebook. Démoni agyszü­lemény? A legnépszerűbb, in­timitást mellőző szórakozási forma? Időrabló korhóbort? Valamennyi. S egyik sem. E je­lenség - melyet cirka félmilli- árdnyian használunk -, mint kereskedelmi cikk másodlagos a cselekményt illetően, nem er­re fókuszál David Fincher (He­tedik, Játsz/ma, Harcosok klubja, Benjamin Button...) és Aaron Sorkin. Sokkal inkább egy (fiktív) portrét vázolnának, melyet Ben Mezrich sikerkönyvéből hámoztak ki. A konspirációval, rivalizálással bolondított mozi­ra Mark Zuckerberg (a hálózat atyja) csak legyintett, mond­ván, korántsem ilyen ese­ménydús az élete, találmánya születésének celluloidra máso­lásánál pedig el-elcsúszik a hangsúly, átszíneződnek an­nak körülményei. Sorkin, az intrikák nagymestere itt je­gyezné meg: „nem az igazság­hoz akartam hű lenni, hanem a sztorihoz.” A planéta majdani legfiata­labb milliárdosa meg önma­gához. Szerelmi bánatát sajá­tosan dolgozza fel, miközben részeg, dühös és ostoba. S blo- gol. Csajozni akar és barátokat szerezni. Valamint bekerülni a legmenőbb elitklubokba. Gyíkként boldogulni lehetet­len, ezért a fennálló struktúrá­ba nem beágyazódni akar, ha­nem megkerülni azt a szent cél érdekében. Idegen toliakkal ékeskedő szarkánkat plági­ummal vádolják meg, míg szörnyszülöttje elindul a maga világmegváltó útján... Mindez több szálon fut, ket­tőzött visszatekintéssel meg­festve. Sodró lendülettel, pör­gő diskurzussal, sziporkázó szereplőkkel. Még a tiszavirág­életű fájlmegosztó (Napster) létrehozójának hüvelyében pöffeszkedő Justin Timberlake is ragyog! Fogékonyan rezdül- nek a generális instruálására, aki sajátos elbeszélésmóddal mutatja be az ellentmondásos alakokat. Ugyanakkor nem magyaráz, s nem ítélkezik, sza­badon hagyván több értelme­zési lehetőséget is. Trent Reznor és Atticus Ross kellemes szerzeményei fonód­nak össze Jeff Cronenweth kivá­ló fényképezésével, teljessé té­ve az élményt. A fentieknek kö­szönhetően e slágerfilm ritkán látott pozitív kritikai visszhang­ra lelt a nagyvilágban. A Meta- critic oldalán, a Rotten Toma­toes virtuális lapjain, a Rolling Stone hasábjain, de még Roger Ebert pennájának hegyén is.je- lesre vizsgázott. Hamarosan a zászlót bontó díjszezon mocsa­rában Is megmérettetik. A töb­biről a világhálón értekezünk. „Keress meg aFacebookon!” Csak a lehetőségre várnak: Justin Timberlake és Jesse Eisenberg (Képarchívum) MP911335

Next

/
Oldalképek
Tartalom