Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-09 / 283. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 9. Pihenő 23 HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Feszült a hangulata, hibákat követhet el munkája, magánélete terén. Minden kicsinység kihozza a sodrából, hullámzóvá válhat kedélyállapota. Minden átmenet nélkül a negatív énje kerül előtérbe, s megsérthet jó néhány embert! Bika (IV. 20.-V. 19.) Jó passzban van, de épp ezért képes túlfeszítem a húrt. Ezt mindenképpen kerülje el főleg! Nem célszerű agyonhajtania magát, hisz nem biztos, hogy ez a hozzáállás hozhatja meg a kívánt sikert és elismerést. Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Pozitív és sikeres időszak köszönt be életében. Tele van energiával, csaknem minden tervét könnyedén megvalósítja. Hosszú távon az erkölcsi sikerek mellett anyagi elismerésekre is számíthat. Tetteihez odaadás és lelki stabilitás is társul. Rák (VI. 21.—VII. 21.) Csapong a szeretet és a gyűlölet érzése között. Ez nem helyes, mert ezzel megrémíti környezetét. Furán mutatja ki érzelmeit, amely miatt félreértésekbe bonyolódhat. Sajnos környezete sem tud ezzel a helyzettel mit kezdem. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Jogosan vátja el, hogy megbecsüljék, felnézzenek önre, elismeijék cselekedeteit. Erre most minden esélye meg is van. A napokban olyan tettekre is képessé válhat, melyekről saját maga sem gondolta volna, hogy végre tudja hajtani. Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) Munkájával kapcsolatban érdekes, ugyanakkor pozitív hatásokkal szembesülhet. Elégedett és büszke, hisz karrierje komoly fejlődésen megy keresztül, amit kemény munkájának gyümölcseként értékelhet. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Meglepő és különös, mégis sikeres és szerencsés helyzeteket tartogat ez a nap, főképpen anyagi ügyeivel kapcsolatban. Bár a kiszámíthatadanságot nemcsak most, de régen is nehezen viselte, s lelki szinten is megpróbáltatásnak van kitéve. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Létfontosságú lenne, hogy az a bizonytalanságérzet, ami most eluralkodott önön, végre megszűnjön. Ehhez arra van szükség, hogy szembenézzen önmagával! Ugyanis attól fél, hogy kicsúszik a lába alól a talaj. Nem kell félnie! Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Jól érzi magát a bőrében, főleg azért, mert érzi, hogy sok embernek van szüksége önre, s ez büszkeséggel tölti el. Ám megérzése mégis azt sugallja, nem mennek jól a dolgai. Pedig feleslegesen aggódik! Bak (XII. 21.—1.19.) Élete minden területen bizonytalan, csupán pénzügyei javulhatnak a napokban. Ha úgy érzi, gyenge, akkor annak az időjárás is oka lehet. Bármennyire levertnek, fáradtnak érzi magát, próbáljon megoldást találni a problémára. Vízöntő (I. 20.—II. 17.) Kedvező napokra van küátás, melyek főleg munkájában, karrierjében, anyagiak terén segíthetik tervei véghezvitelét. Bár minden körülmények között realista típus, itt az ideje észrevenni a különleges lehetőségeket. Halak (II. 18.-III. 20.) Harmonikus, békés, szinte minden bonyodalomtól és nehézségtől mentes napok követik egymást. Probléma legfeljebb csak abból származhat, ha keres magának valamit, ami kizökkenti ebből a nyugalomból. Julia Roberts bája és vonzereje csak nem kopik meg: ő lett az évtized legjobban fizetett sztárja, megelőzve Sandra Bullockotés Reese Wit- herspoont. A sztár manapság sem panaszkodhat a gázsijára: nemrégiben szerepet kapott egy 45 másodperces Lavazza kávéreklámban, melyért 1,2 millió eurót kapott, ráadásul egy szót sem kellett mondania, (i) (Képarchívum) GONDOLKODÓ Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 3 8 4 9 3 7 6 9 8 4 3 9 5 6 2 7 2 1 8 7 2 3 7 5 8 6 9 7 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. GÉM GŐTE MACSKA MANDARINRÉCE MEZEI SZALAMANDRA MOLUKKI KAKADU MÓKUS OSZTRIGA ŐSTULOK POROSZHAL PULYKA TEVE VIPERA M E Z E I S Z A L A M A N D A R I N R M S O C P o R O S É A Z K A S E V E Z C N T Y T E K R T H E D R L Ő I S A A A U R I U G U G Ó R L D A G P K V I P E Ő A G A Ó K o L U T S K É M O L u K K I K A M Tegnapi feladványunk megfejtése: mézkalauz. MIT SÜSSÜNK MA? Tökmagos pogácsa Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 pohár tejföl, 2 tojássárgája, só, 30 g élesztő, kis tej, cukor, juhtúró, tökmag. Elkészítés: Az élesztőt a langyos, cukros tejbe morzsoljuk és kevés ideig állni hagyjuk. A lisztet egy nagy keverőtálba tesszük, majd hozzáadjuk az élesztős tejet, a 2 tojás sárgáját, a tejfölt, a sót és a puha margarint. Belemorzsoljuk a juhtúrót is. Alaposan összedolgozzuk, majd meleg helyen kelni hagyjuk a tésztát. Kis pihentetés után 1 cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát, majd késsel berácsozzuk a tetejét. Kivajazott és lisztezett tepsibe rakosgatjuk a kiszaggatott pogácsákat, a tojások fehérjével megkenjük őket, majd mindegyikre tetszés szerint tökmagokat teszünk. Egy picit nyomkodjuk bele a tésztába a magokat, hogy ne essenek le sütés vagy fogyasztás közben. 150-200 fokon kb. 30 percig sütjük őket, míg meg nem pirulnak, (s) t * Mai időjárás Túlnyomóan felhős idő, helyenként eső, szitálás, a hegyekben havazás. J EPERJES 9*C i ZSOLNA POPRAD .g-fv .. KASSA re TRENCSEN LOSONC 8*C ÉRSEKÚJVÁR Átlaghőmérséklet 5°C POZSONY 5*C 0°C Szélirány Gyönge déli szél, erősebb széllökésekkel. Éjszakai hőmérséklet . #"* * Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása 1 vtá '■ J , r • / Helsinki Oslo j í-4*C -4°C , ^ London -Dm*- Varsó Berlin VC-v -re T AMoszkva 0°C-Párizs % Budapest °°C & 8*C •gjp.w* jj<~| Madrid ^thén 14°C 14C 21°C Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Csütörtök Gvűqv 7°C Dunaszerdahely 7°C Komárom 6°C Őavalla 6°C Léva 6°C Naavmihálv 10°C Naqvrőce 6°C Rozsnyó 6“C Szene 3°C Csorbató 3°C Párkány 7°C Naqvszombat 5°C Losonc 8°C 10°C Péntek ~ 1/ 5 4& »2/3 Változóan felhős idő, helyenként hózáporok. Pozsony w? 2°C Érsekúivár m 2°C Losonc jSpf 2°C Kassa Sft re Szombat 3rj/§ Sr-3/2 Változóan felhős idő, nyugat felől havazásokkal, havas esővel. Pozsony 3r 2°C Érsekúivár “ 2°C Losonc ~ -re Kassa Mallorca 18°C Ibiza 18°C Török riviéra 19°C Kréta-* 21°C Rodosz ast I9°c Ciprus 19°C Szicília 20°C Isztria _________________m 16°C Dubrovnik SC I4°c Várna 16°C Zadar 16°C Kairó 22°C Malaqa 19°C Tunisz 22°C Tőketerebes