Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-07 / 281. szám, kedd
24 Karrier - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 7. www.ujszo.com A cégek harmada semmit sem tesz érdekükben Titkárnőt, könyvelőt viszonylag könnyű, ám mérnököt, informatikust, szakmunkást nehéz találni Női vezető a siker titka? ÖSSZEFOGLALÓ Egyre több vállalatvezető gondolja úgy a világban, hogy a nők bevonása a cégvezetésbe javítja az üzleti eredményeiket, ugyanakkor a cégek egyharmada semmit sem tesz ennek érdekében. A McKinsey globális kutatása szerint a vállalatvezetők 72%-a úgy gondolja, hogy sikeresebb az a cég, amelynek vezetésében nők is részt vesznek. A női válaszadók esetében ez arány 85%, míg a férfiak körében 58%. A nők előrejutási esélye azon cégeknél könnyebb, ahol a nemi sokszínűséget kiemelt stratégiai célnak tekintik, és ennek érdekében megfelelő intézkedéseket is hoznak. A nők előrejutását a három legfontosabb stratégiai célnak tekintők körében 32%-kal több cég van, amelynek felsővezetésében a nők aránya meghaladja a 15%-ot. Ugyanakkor a megkérdezett cégek mindössze 28%-ánál szerepel a legfontosabb tíz cél között a cégvezetetés nemi sokszínűségének elősegítése, amelyben nem történt előrelépés a korábbi évekhez képest. Pozitív változásként könyvelhető el, hogy a tavalyi 40%-hoz képest 2010-re 32%-ra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, ahol a nők előrejutásának kérdése egyáltalán nincs napirenden. A nők előrejutását segítő intézkedések közül kiemelkedik a rugalmas munkaidő biztosítása, és a családi és munkahelyi feladatok összeegyeztethetőségét biztosító lépések. A térségenkénti összehasonlítás eredményei szerint főleg az ázsiai-óceániai régióban szerepel kiemelt célként a nők felsővezetésbe segítése. Ott a cégek 35%-ánál szerepel a legfontosabb tíz cél között a nemi diverzitás. Ugyanez az arány Európában 27%. (NapiG.) ALLASAJANLAT ♦ Jövedelmező mellékállás mindenkinek! www.mandurateam.tk MR916743 ♦ 350 eurós kereset, mellékállásba munkatársakat keresünk Érsekújvár, Párkány környékéről. Tel.: 0908/039 719. MR916791 A MACH Hydina Budmerice s. r. o. Budmerice 780,900 86 Budmerice keres. Munkaköri feladatok: > a húsállatok szaporítását irányító technikai előírások felügyelete > az állategészségügyi és állathigiénés előírások betartásának felügyelete Követelmények: > felső- vagy középiskolai szakirányú végzettség > 3 éves szakmai gyakorlat Kontaktus: MvDr. Ivan Buckó, 0902 946 120, bucko@machhydina.sk MP91I321 ♦ Szakácsot és pincért keresünk a szapi csárdába. 0908/153 757. MR916842 ♦ Dunaszerdahelyen felveszünk pincért - segédpincért. 0911/457 301. MR916863 ♦ Telemarketinges irodai munka Pozsonyban fiataloknak 750 eurótól. Jelentkezés SMS-ben a 0918/973 375-ös telefonszámon. MR916865 Az egyes hirdetések nyelvtani és tartalmi helyességéért nem vállalunk felelősséget! Weber Automation s.r.o, Brno, Wolfratshausen-i székhelü Weber Schraubautomaten GmbH vállalat, amelyet Németországban a legjelentősebb gépészeti és automatizációs berendezések gyártójaként tartanak számon, szeretné csapatát megerősíteni egy műszaki és kereskedelmi képviselővel. Elvárások: ■ főiskolai vagy középiskolai végzettség műszaki szakirányultsággal (gépészet, elektrotechnika)- értékesítési tapasztalat a gépipar területén- az autó és járműiparban szerzett tapasztalatok beszállítókkal- nyelvi ismeretek: szlovák, magyar és német nyelv, vagy angol nyelv szóbeli és írásbeli ismerete- 8 típusú jogosítvány, hajlandóság utazni- önállóság, terhelhetőség, kommunikációs készség- lehetőleg pozsonyi vagy dél-szlovákiai lakhely Munkaköri feladatok:- Weber típusú gépek értékesítése mindenekelöt Magyarországon (esetlegesen Szlovákia határvidékén)- új ügyfelek megszólítása, megrendelések szerzése, bonyolítása és az ügyfelek ellátása- a Weber típusú berendezések beszerelése és szervizének elltása az ügyfeleknél Amit kínálunk:- teljesítménybér (alapbér + provízió az értékesítésből)- a betanulási idő után szolgálati gépkocsi, akár magáncélokra is, notebook, mobiltelefon- egy sokéves tapasztalatokkal rendelkező német cég nyújotta stabil háttér. Amennyiben felkeltettük érdeklődését fényképes szakmai önéletrajzát szlovák és német/vagy angol nyelven a következő postacímre/ e-mail címre küldhetik: Weber Automation s.r.o., Ing. Petr Novák, Šmídkova 5,61600 Brno, Česká republika, e-mail: pnovak@weber-online.com [WEBER] A TECHNIKA, AMI ÖSSZEKÖT Akiket az álláspiacon keresnek Egyes ágazatokban hiány mutatkozik a szakmunkásokból (Jón Krošlók felvétele) Titkárnőt, személyzetist (HR-es), könyvelőt akár néhány nap alatt lehet találni, mérnököt, informatikust, szakmunkást azonban sokszor több hónapig is keresnek a cégek - derül ki személyzeti tanácsadó cégek körében készített magyar gyorsszondából, ami döntően a mi munkaerőpiacunkra is érvényes. ÖSSZEFOGLALÓ Adminisztratív területen különösen éles a verseny, nem ritka a 200-300 pályázat sem egy álláshirdetésre. A terület kelendőségével a szakmát választók is tisztában vannak - jelentős konkurenciát generálva mindezzel maguknak, hiszen jelentkezőkből is bő a kínálat. „Nemrégiben hirdettünk meg egy irodavezetői állást. A hirdetés az állást keresők számára vasárnap éjjeltől volt elérhető. Ehhez képest kedd reggel már le kellett- zárni a jelentkezést, mert ilyen rövid idő alatt is 250 álláspályázat érkezett” - számolt be tapasztalatairól Csudu- tov Csudinka, a'Mimox Kft ügyvezető igazgatója. Rendszeresen él át hasonlókat az adminisztratív munkákra pályáztatás kapcsán Sipos Barbara, a szombathelyi Human Matrix vezető tanácsadója is. „Adminisztratív területekre, ügyintézői, ügyfélszolgálati munkára néhány nap már elegendő lehet a megfelelő személyek megtalálására.” A személyzeti tanácsadók öröme így a pozíciókra pályázók bánata is egyben. A szoros versenyben ugyanis gyakran apró részletek - nyelvtani hiba az életrajzban vagy elgépelés - döntenek. A kereskedelemben dolgozók felkutatása ugyancsak hálás feladat a toborzó szempontjából. „Nemrégiben egy optikai üzlet kereste nálunk leendő üzletvezetőjét és eladóját. A feladatra legalkalmasabb jelölteket egy nap alatt sikeresen meg is találtuk” - meséli Sipos Barbara. A szakember tapasztalatai szerint jelenleg a személyügy területén sem túl nehéz megtalálni az ideális jelölteket - amennyiben persze meggyőzőek a referenciáik és a személyiségük. Utóbbi, ha megnyerő, esetenként még a pályázó eredeti végzettségét is felülírhatja. Jelenleg könyvelőkből és kontrollerekből is bőséges szakemberkínálat áll a cégek rendelkezésére. Kevés a mérnök Mérnök és informatikus vonalon már korántsem ennyire könnyű a fejvadászok dolga. Szakmailag és angoltudás szempontjából egyaránt megfelelő gépész-, villamosmérnököt találni nem ritkán több hónapos kutatás eredménye. Ami nem csoda, mivel a biztos ide- gennyelv-tudás mellett a folyamatos innováció miatt akár 2-3 havonta kell új technológiákat, fejlesztéseket elsajátítaniuk. A helyzetet tovább bonyolítja a szakemberek magas fizetése. Az angolul jól tudó, ambiciózus, 3-4 éves munkatapasztalattal rendelkező réteg a magas fizetés láttán szinte automatikusan külföld felé veszi az irányt. Az itthon maradók pedig nem szívesen váltanak, és sokaknak pedig elavul a tudása. Az informatikusok csak akkor jelentkeznek maguktól tanácsadó cégnél, ha bajban vannak - például leépítés előtt állnak vagy épp most mondtak fel nekik. Egyéb esetekben fejvadászattal kell felkutatni őket. Az állásvadászaiban érdekelt szakemberek másik, jellemzően nagy próbatétele az shared service centerek (ssc) telefonos ügyfélszolgálatosainak megtalálása. A megfelelő jelöltek felkutatásánál nagy nehézség, ha a pályázóknak az angol mellett egy másik, de kevésbé beszélt nyelvet (svéd, dán, finn, norvég, szlovák, orosz, stb.) is profin tudniuk kell. Hiányzó technikusok Nem kevésbé jelent komoly kihívást az álláspiaci szakemberek számára a technikusok felkutatása. „Középfokú végzettségű, elektrotechnikai ismeretekkel bíró technikust találni már-már a csodával határos” - osztja meg tapasztalatait Sipos Barbara. A szakember szerint a hiány oka egyrészt az oktatási rendszer hiányosságaiban, másrészt a szülők hozzáállásában is keresendő. Utóbbiak nem látják elég magas presztízsűnek a munkakört, így a fiatalokat sem orientálják a hasonló pályák felé. A ruhaipar - így a varrónők felkutatása is nagy falat. Az ok itt a szerény javadalmazás és a szektort jellemző alacsony bérek - a pályázók ugyanis nem vállalták el a munkát 6 órában, a minimálbér arányos részéért. A másik neuralgikus terület, ahol gyakran találkozhatunk a munkaerőhiánnyal, az építőipar. Kőművesből, ácsból, bur- kolóból, tetőfedőből, ács-állványozóból még mindig érezhetően hiány van. „A válság a kereslet-kínálat arányát valamivel kiegyensúlyozottabbá tette - de a fellendülés után újra előállhat az előző, régebbi állapot” - állítja Szilágyi János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és szakképzési igazgatója. Fémipari szakmunkásokból, esztergályosokból, CNC-gépkeze- lőkből ugyancsak hiány van. Kozmetikus, fodrász: túlkínálat A kétkezi szakmák tekintetében amúgy is nagy a szórás - legalábbis ami a túljelentkezéseket illeti. „A szépségipar gyakorlatilag kiteheti már a megtelt táblát. A kozmetikusok, fodrászok, masszőrök az utóbbi években valósággal elözönlötték a munkaerőpiacot. Ennek oka elég kézenfekvő, mégpedig egy régi beidegződés: rengeteg szülő véli úgy, hogy a fiatal nőknek csakis ezen a területen teremhet babér” - kutatja a jelenség okait Szilágyi. (TG, Mons., ú) Befolyásolja-e a barátságot a megszerzett pozíció? A munkahelyen más szabályok uralkodnak Nehezen kivédhető a váratlan hátbatámadás ÖSSZEFOGLALÓ Ahol néhány napnál több időt töltünk el, ott igyekszünk kapcsolatokat kiépíteni, barátokat szerezni. Nem kivétel ez alól a munkahelyünk sem. Akkor fogunk igazán beilleszkedni, ha jól érezzük ott magunkat. Ehhez pedig a kollégáink és a velük való viszony nagyban hozzájárul. A munkahelyi barátságok viszont speciálisak. Hiszen részben rá vagyunk kényszerülve, hogy valakihez csapódjunk és „átvészeljük” a mindennapokat. A munkahelyi barátokra szükség van. Az, aki ugyanabban a közegben dolgozik, megérti a munkával járó stresszt és problémákat. Jól esik az embernek egy kávé vagy ebéd közben elmondani, mi és ki bosszantotta fel aznap, kiengedni a fáradt gőzt és újult erővel átlendülni az esetleges problémákon. Bosszúságok ugyanis mindig történnek, a sor szinte végtelen. Tehát nem árt, ha van valaki, akivel ezeket meg lehet osztani. A munkahelyi barátságoknak más ismérve is van. Ha elcsípünk egy információt, ami hasznos lehet a másik számára, nem habozunk azt megosztani vele. Sőt, miért ne szólnánk egy pár jó szót a barát érdekében, ha megtehetjük? A rég áhított magasabb pozíció végre az ölébe pottyanna? Természetes, hogy segítünk, mivel barátról van szó. A probléma az, hogy néhány ember könnyebben megszédül, ha magasabb fokon áll azon a bizonyos ranglétrán. Hirtelen más szemszögből látszanak a dolgok, és valószínűleg az eltérő légköri viszonyok miatt, úgy véli - az eddig alsóbb szinteken - megszerzett tudását át kell adnia a főnökeinek. Különben mi mással lehetne azt magyarázni, ha a „barátunk” egyből kiteregeti a szennyesünket az új irodájában? Amihez ráadásul mi segítettük hozzá. Ha jobban belegondolunk, ezért nem lehet elítélni. Egyszerűen csak szeretné bebiztosítani a pozícióját a főnökénél. Ennél könnyebb és kézenfekvőbb megoldást pedig nem találna. Viszont ilyenkor azt sem árt végiggondolni, hogy a létra közepén áll az illető. Belekapaszkodni a másikba, vagy lelökni, nem ugyanaz. Mivel alatta és felette is vannak, könnyen előfordulhat, hogy legközelebb ő lesz az útjában egy „barátjának”, (napidok) MP911304