Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-27 / 273. szám, szombat

22 Sport-hirdetés ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 27. www.ujszo.com Nem vehető komolyan Nerlinger beszólt Louis van Gaalnak München. Folytatódott a he­tek óta tartó szócsata az idén jócskán alulteljesítő Bayem München sportigazgatója, Christian Nerlinger, és edzője, Louis van Gaal között. Nerlin­ger a van Gaal és Franck Ribéry közti konfliktusra reagálva kije­lentette: nem kell mindig ko­molyan venni, amit a holland edző mond. Louis van Gaal a napokban nyilvánosan bírálta francia focistáját. Az edző sze­rint a hosszas sérüléséből fel­épülő vb-ezüstérmes játékos nem hajtott kellőképpen az idény közben játszott barátsá­gos meccseken, melyeket rész­ben pont az erőnléte vissza­szerzése érdekében szerveztek. Ribéry válaszul elmondta: csa­lódott, hogy van Gaal a német sajtóban bírálta, és nem szemé­lyesen beszélt vele a problé­mákról. Mikor az edzővel "Való viszonyáról kérdezték, a francia diplomatikusan csak annyit mondott: „Ő végzi a maga munkáját, és én is az enyémet.” A Bayem ugyan már biztosan továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportköréből, de a bajnok­ságban mindössze a nyolcadik helyen áll. (origo.hu) Megtizedelt csapattal készülnek a Dubnica elleni rangadóra a dunaszerdahelyiek (Somogyi Tibor felvétele) Radványi a máriatölgyesiek ellen nem számíthat a sérült Struhárra, az eltiltott Hrabačra és az Iránba szerződött Harsányira A DAC győzelemmel zárná az őszi idényt Gluténmentes termékek már az iskolákban is Az egyre elterjedtebb élelmi­szer allergia miatt gombamód szaporodnak a reform-, bio­élelmiszereket kínáló üzletek. Kevés azonban az olyan bolt, ahol a különféle összetevőkre érzékenyek mindent egy helyen találnak meg, illetve amelyek kínálatával az iskolák is elége­dettek. Komáromban van olyan bolt, ahol a tej-, laktóz-, glutén-, tojás-, liszt­érzékenyek, illetve cukorbetegek mindent egy helyen találnak meg. De nem csak a választék óriási, szívesen adnak tanácsot mindenki­nek, aki betér, ráadásul itt kis kós­tolóval is segítenek a döntésben. Olyan termékek is megtalálhatók a boltban, amelyek Szlovákia szerte máshol nem kaphatók. Fagyasz­tott árut is találunk a kínálatban, ráadásul olyan kombinációban rendelhetők meg sütemények, torták, amilyent a vásárló választ az érzékenységére való tekintettel. A minőségre az is garancia, hogy már a komáromi iskolák közül is egyre többen vásárolnak itt, főleg a glutén-mentes termékek iránt érdeklődnek. Aki az interneten kiválaszt akár más hasonló hon­lapon kínált árut, a boltban pedig megrendeli a terméket, megspó­rolja a postaköltséget. Minden igényhez rugalmasan állnak hozzá, a készletet hetente töltik fel, ami azt jelenti, hogy ha valaki a keresett árut nem találja meg azonnal a pol­cokon, rendeléssel bebiztosítják. A sütemények, torták mellett pizza­tésztát, lángost, öko-kenyeret, és a Mester Család termékeit is megtalálják itt a vásárlók. ZÖLD ÜZLET ­GREEN SHOP!) Használja ki csomagküldő szolgálatunkat! FAMILY KISKER+NAGYKER Észak-Komárom, Vásárcsarnok, emelet 0948/506 779, www.mesterfamily.eu Ma (17.30) a hetedik he­lyen álló DAC a seregható máriatölgyesi csapatot fo­gadja a labdarúgó Corgoň Liga őszi utolsó, 18. fordu­lójában. A múlt héten, Eperjesen megszakadt a csallóközi együttes kilenc bajnoki meccsen át tartó veretlenségi sorozata. A Radványi-legénység idény­záró győzelemmel kezdene új szériát. SZABÓ ZOLTÁN Elég nagy gondban van a DAC vezetőedzője, mivel Struhár a hét közben izomsérülést szenvedett, Hrabač pedig Eperjesen begyűjtötte negyedik sárga lapját, ezért nem léphet pályára. Ráadá­sul Harsányi Zoltán már Iránban rúgja a labdát, ugyanis a 23 esz­tendős csatár csütörtökön, az irá­ni átigazolási időszak utolsó nap­ján öthónapos kölcsönjátékra az ázsiai országba igazolt. Harsányi a megállapodás aláírása előtt egy évvel meghosszabbította a szer­ződését a DAC-cal, amely így 2011. december végéig érvényes. „Sajnos a Dubnica elleni meccsre szétesett a védelem tengelyében az eddig rendre remeklő Struhár, Hrabač duó. Nehéz lesz őket pótolni, a nem teljesen egészséges Konečnýt hozom be középre, akinek a pár­ja a kameruni Boya lesz. Még szerencse, hogy Obert már rendbe jött és vállalhatja a sze­replést. Harsányi és Nkendo tá­vozásával a csatársorban sincs választási lehetőségem, csak Matúšra, Filóra és a tehetséges Csonkára számíthatok - mondta lapunknak Radványi Miklós. - Alaposan feltérképeztem a főleg fiatal játékosokból álló mária­tölgyesi csapatot, amely hajtós futballt produkál. Egyáltalán nem lesz egyszerű legyőzni őket, mert a sereghajtó általában az első bekapott gólig masszívan védekezik. Van miért visszavág­nunk, hiszen augusztusban rendkívül peches meccsen 2:l-re kikaptunk. Akkor Bajza kapus szinte még a szemünket is kivéd­te, az utóbbi meccseken viszont rendre potyagólokat kap. Bízom benne, hogy korán sikerül fel­törnünk a vendégek védelmét, és a három pont mellett jó játék­kal is kedveskedünk hűséges szurkolóinknak a szezonzárón.” A DAC várható összeállítása: Kováč-Obert, Boya, Konečný, Ďurica-Helísek, Halimi, Hílek, Gašparík-Matúš, Filo. Cserejáté­kosként Kiss Dániel, Lénárth, Csonka, Németh Zsolt, valamint Abena vár bevetésre készen. A máriatölgyesiek nagyon rossz passzban vannak, utoljára a 13. fordulóban, október 23-án, Nősek góljával nyertek l:0-ra Rózsahegyen. Azóta 420 percen keresztül nem találtak a hálóba. Legutóbbi négy meccsükön zsinórban négy ve­reséget szenvedtek Gergely edző tanítványai: Senica 0:1 (otthon), Trnava 0:4 (idegen­ben), Prešov 0:1 (o), Zlaté Mo­ravce 0:4 (o). Ezek után nem csoda, hogy az utolsó helyre csúszott le a komoly anyagi gondokkal küszködő dubnicai csapat, amely idegenben négy pontot szerzett: a váratlan ró­zsahegyi siker mellett Eperjesen döntetlenezett. Érdekesség, hogy az eddigi ti­zenegy egymás elleni bajnokiból csak négyet játszottak Duna- szerdahelyen, hét meccsre Má- riatölgyesen került sor. A DAC jelenlegi keretéből Michal Filo és Igor Obert rendelkezik mária­tölgyesi múlttal. A Dubnica utol­só dunaszerdahelyi látogatása alkalmával (2009. november 7.) mindketten pályára léptek a vendégek mezében az l:l-gyel zárult a mérkőzésen. Legutóbb augusztus 28-án ta­lálkozott a két csapat, az MFK 2:l-re nyert (góllövők: Gorelka, Ižvolt, ill. Hűek), pedig a DAC 60 percen át emberelőnyben futballozott. SPORT A KÉPERNYŐN Szombat M 2, STV 3: 16.00: Rövidpályás úszó Eb, Eindhoven (élő) STV 3, NOVA SPORT - 19.00: New Jersey-Philadelphia jégko­rong NHL-mérkőzés (élő) NOVA SPORT -14.55: Szpartak Moszkva-Avangard Omszk jég­korong KHL-mérkőzés (élő) 21.25: Mesterek Kupája férfi te­nisztorna (élő) EUROSPORT - 9.30: Északi összetett Vk-viadal, Kuusamu, ugrás (élő) 11.00: Sífutó Vk-viadal, Kuusa­mu, női 5 km hagyományos stí­lus (élő) 11.30: Szánkó Vk-viadal, 2. for­duló, Igls (élő) 12.30: Sífutó Vk-viadal, Kuusa­mu, férfi 10 km hagyományos stílus (élő) 14.15: Északi összetett VK-via- dal, Kuusamu, futás (élő) 15.00: Síugró Vk-viadal, Kuu­samu, csapatverseny (élő) 16.45: Rövidpályás úszó Eb, Eindhoven (élő) 18.00,21.00: Alpesisí Vk-viadal, Aspen, női óriás-műlesiklás (élő) 19.15: Alpesisí Vk-viadal, Lake Louise, férfi lesiklás (élő) SPORT 1 (szlovák) - 18.15: Bumley-Derby County angol második ligás focimeccs (élő) DIGI SPORT - 13.40: Aston Villa-Arsenal angol bajnoki fo­cimeccs (élő) 15.55: Manchester United- Blackbum angol bajnoki foci­meccs (élő) 20.40: Juventus-Fiorentina olasz bajnoki focimeccs (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 18.55: Brest-Lens francia bajnoki foci­meccs (élő) SPORT 1 (magyar) - 14.30: Videoton-Siófok NB I-es bajnoki focimeccs (élő) 17.15: Paks-Ferencváros NB I-es bajnoki focimeccs (élő) 21.00: Mesterek Kupája férfi te­nisztorna, elődöntő (élő) 23.00: Super Six profi bokszgála, Helsinki: Arthur Abraham-Carl Froch mérkőzés (élő) SPORTKLUB - 13.50: Wimbledon-Stevenage labdarú­gó FA-kupa-mérkőzés (élő) 16.00: Brighton-FC United of Manchester labdarúgó FA-kupa- mérkőzés (élő) 20.00: Anderlecht-Charleroi belga bajnoki focimeccs (élő) DIGI SPORT (magyar) - 22.40: Sporting Lisszabon-FC Porto portugál bajnoki focimeccs (élő) Vasárnap DIGI SPORT (szlovák) - 14.25: Žilina-Trnava labdarúgó Corgoň Liga-mérkőzés (élő) DIGI SPORT - 16.55: Tottenham-Liverpool angol baj­noki focimeccs (élő) 20.40: Palermo-AS Roma olasz bajnoki focimeccs (élő) M 2, EUROSPORT: 16.00: Rö­vidpályás úszó Eb, Eindhoven (élő) STV 3 -17.35: Rövidpályás úszó Eb, Eindhoven (élő) NOVASPORT -18.30: Mesterek Kupája férfi tenisztorna, döntő (élő) 21.05: New Orleans-San Anto­nio kosárlabda NBA-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 11.00: Sífutó VK-viadal, Kuusamu, női 10 km szabadstílus (élő) 12.00: Sífutó Vk-viadal, Kuusa­mu, férfi 15 km szabadstílus (élő) 13.15: Síugró Vk-viadal, Kuu­samu (élő) 18.00, 21.00: Alpesisí Vk-viadal, Aspen, női műlesiklás (élő) 19.00: Alpesisí Vk-viadal, Lake Louise, férfi szuperóriás- műlesiklás (élő) SPORT 1 (szlovák) - 13.00: Dundee United-Glasgow Ran­gers skót bajnoki focimérkőzés (élő) SPORT 1 (magyar): - 14.00: Norwich City-Ipsw'ich Town an­gol másodosztályú focimeccs (élő) 18.30: Mesterek Kupája férfi te­nisztorna, döntő (élő) 21.00: Valencia-Almería spa­nyol bajnoki focimeccs (élő) SPORTKLUB - 12.10: Ferrari Challenge autósverseny, Valen­cia (élő) 16.30: Sopron-Pécs női kosár­labda NB I-es mérkőzés (élő) DIGI SPORT (magyar) - 12.15: Intemazionale-Parma olasz baj­noki focimeccs (élő) 14.25: Newcastle-Chelsea angol bajnoki focimeccs (élő) MP911100

Next

/
Oldalképek
Tartalom