Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-27 / 273. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 27. Közélet 3 Valószínűleg az intenzívebb és költségesebb kampány hatására sem éri el az önkormányzati választásokon való részvétel a parlamenti Elégedetlen választók, alacsony részvétel Pozsony. Már 50 százalékos részvételi aránnyal is elégedettek lehetnénk a mai önkormányzati választásokon, a részvétel ugyanis 1990 óta folyamatosan csökken. Ehhez az is hozzájárulhat, hogy a lakosság mindössze 33,1 százaléka elégedett az önkormányzat munkájával. LAJOS P. JÁNOS Az önkormányzati választásokon eddig mindig sokkal alacsonyabb volt a részvétel, mint a sokkal fontosabbnak tartott parlamenti választásokon. Már 1990-ben, az első szabad választások alkalmával is több mint 30 százalékpontnyi küRészvételi arány 1990-től (%) Önkormányzati választások parlamenti választások 1990 64 95,39 1998 54 84,24 2002 49,51 70,06 2006 47,65 54,67 2010 ? 58,83 Forrás: statisztikai hivatal lönbség volt a két részvételi arány között. A különbség ugyan választásról választásra csökkent, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy a parlamenti választásokon való részvétel is jelentősen megcsappant az elmúlt két évtizedben. Négy évvel ezelőtt már csak mintegy 7 százalékpontnyi volt a különbség, mivel a parlamenti választásokon való részvétel is 55 százalék alá esett. Az önkormányzati választás azonban akkor is érvényes lenne, ha csak egyetlen ember menne el szavazni. Az önkormányzati választások esetében nincs kötelező részvételi arány. Egyre elégedetlenebbek az emberek A Focus közvélemény-kutató ügynökség október eleji felmérése alapján a lakosság mindössze 32,1 százaléka elégedett a településén működő önkormányzat munkájával. Ez az arány ugyan csak fél százalék- ponttal csökkent 2006-hoz képest - akkor 32,7 százalék volt az elégedetlenek aránya sokkal nagyobb mértékben nőtt. A nagyon elégedetlenek aránya a 2006-os 5,7%-ról 12,1%-ra emelkedett, vagyis megduplázódott, az elégedetleneké pedig közel három százalékponttal 21,5%-ra emelkedett. A Focus szerint a kisebb települések lakosai az elégedettebbek. ,A 2000 lakosnál kisebb községek inkább elégedettek a polgármesterükkel” - jelentette ki Martin Slosiarik, a Focus közvélemény-kutató ügynökség munkatársa. A legelégetleneb- bek a nagyközségek és a kisvárosok lakosai. ,A polgármester és a helyi képviselők munkájával az átlagnál elégedetlenebbek a 2-5 ezer lakosú falvak és az 5-20 ezer lakosú települések lakói” - mondta lapunknak Slosiarik. Az ügynökség az átlagnál nagyobb elégedetlenséget mért Nyitra és Besztercebánya megye településein. Ez összefügghet azzal, hogy az elégedetlenség nagyobb az MKP potenciális választói között. Az átlagnál magasabb az elégedetlenség az SDKÚ választói és a nem szavazók között is, elégedettebbek viszont a polgármesterükkel a KDH, a Smer, az SNS és a HZDS választói. Éles kampány Nem kizárt, hogy a részvétel magasabb lesz a négy évvel ezelőttinél, a Focus szerint elérheti az 50%-ot. A részvételt növelheti az eddiginél szokatlanul intenzívebb kampány, amely ezúttal nemcsak a nagyobb városok privilégiuma volt, a kisebb falvakban is tartottak választási gyűléseket, megjelentek a plakátok és választásokét szórólapok. Miroslav Ŕádek politológus szerint észrevehetően több jelöltnek volt professzionális kampánya. „Sokan a kisebb városokban is komolyan vették a kampányt, érzékelhető volt a különbség a profi kampány és az egyszerű csapattal dolgozók megjelenése között” - mondta a Sme napilapnak a politológus. Szerinte aktívabbak voltak a független jelöltek is, nem tudták háttérbe szorítani őket a pártok jelöltjei. Az intenzívebb kampány néhány esetben gyalázkodástól sem volt mentes, Michal Horský politológus szerint rányomta bélyegét a bal- és a jobboldal közti küzdelem is. Úgy véli, a pártok a szokásosnál több pénzt költöttek kampányra, ami hozzájárul a politikai élet további polarizálásához. VÁLASZTÁSI TUDNIVALÓK 4 Voksolni ma reggel hét órától este nyolc óráig lehet. ♦ A község jelölte ki a választási körzeteket, ahol kevesebb, mint 12 képviselőt választanak, csak egy választási körzet van. Ki voksolhat? ♦ Aki az adott településen állandó lakhellyel rendelkezik. ♦ Aki a választás napjáig betöltötte 18. életévét. ♦ Szavazhatnak azok a külföldi állampolgárok, akik a településen állandó lakhellyel rendelkeznek. ♦ Nem szavazhatnak az elítéltek és a közügyektől eltiltott személyek. Kit választunk? 4 Önkormányzati képviselőket és polgármestert. 4 Pozsonyban és Kassán a városrész helyi képviselői és polgármestere mellett főpolgármestert és városi képviselőket is választanak (tehát négy szavazólapot kapnak a választók). 4 Ahol több választókörzetet hoztak létre, ott csak az adott körzetbe tartozó jelöltek közül lehet választani. 4 Helyi képviselő lehet, aki állandó lakhellyel rendelkezik a településen, betöltötte 18. életévét, nem ül börtönben és nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától. 4 A független jelölteknek támogató aláírásokat kellett összegyűjteniük a település nagyságától függően. 501-2000 lakosú településen 100, 2001-20 000 lakosú településen 200, 100 ezerig 400, 100 ezer felett pedig 600 támogató aláírásra van szükség. 4 25 évesnél fiatalabb személy nem indulhat a polgármesteri posztért. Mit vigyünk magunkkal ? 4 személyi igazolványt 4 a szavazó személyazonosságát igazolhatja a választási bizottság bármely tagja Hogyan választunk? 4 Csak személyesen lehet szavazni. Külön szavazólapon szerepelnek a polgármester-, illetve a képviselőjelöltek. 4 A polgármesterjelöltek közül egy sorszámát karikázhatjuk, a képviselő-jelöltek közül annyiét, ahányan az adott szavazókörből bejuthatnak a képviselő-testületbe (a számot a választási bizottság közli a szavazóval). 4 A jelölteket ábécésorrendben tüntetik fel a szavazólapon. 4 Nem kötelező egyetlen párt jelöltjeit választani, szemezgethetünk a különféle pártok jelöltjei és a függetlenek között. 4 Ha tévesen karikázunk, kérhetünk új szavazólapot. 4 A két szavazólapot két külön borítékba tesszük. 4 Aki nem tudja felkeresni a szavazóhelyiséget, mozgóumát kérhet. A mozgóurnát a választási bizottság legalább két tagja viszi ki, csak az adott választókörzetbe tartozó lakosokat kereshetik fel. (SITA-felvétel) EPERJES 2*C ZSOLNA re POPRÄD o*c Mai időjárás Változóan felhős, borult idő, helyenként hóesés. KASSA TRENCSEN LOSONC 5*C Ľ Szélirány Gyenge délkeleti szél. Átlaghőmérséklet o°c ÉRSEKÚJVÁR 3*C POZSONY 3-C 0°C W 5 C Éjszakai hőmérséklet /Ä. -5 °C Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása "■Tú®' r / j' V Helsinki Oslo -10°C-8"C London Párizs 2“C • # * Varsó Berlin q°q-2°C Madrid re ? Budapest n Moszkva-TC m Róma Athén 9’C ' # Szombat Gvűqv 4°C Rozsnyó 2°C Vasárnap-1/4 CS -6 / -2 Dunaszerdahelv 4°C Szene 4°C Változóan felhős idő'. Komárom 3°C Csorbató-2°C helyenként köd. Öavalla 3°C Párkány 3°C Pozsony 3°C Léva 2°C Naqvszombat 4“C Érsekújvár 3°C Naavmihálv 4°C Losonc . 5°C Losonc 3°C Naqvrőce 2°C Tőketerebes 2°C Kassa PC Hétfő Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken f^-s/i # -5/0 Mallorca SF“ 14°C Isztria 12°C Felhős, borult idő. Ibiza Sár 14°C Dubrovnik ZSS 9°C havas eső, hó. Török riviéra 2PC Várna Se 16°C Pozsony & 2°C Kréta Ä 2PC Zadar 10°C Érsekújvár 2°C Rodosz 2PC Kairó 26°C Losonc m 3°c Ciprus 2PC Malaqa 1PC Kassa m 2°c Szicília 18°C Tunisz 358? 18°C