Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-26 / 272. szám, péntek

8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 26. www.ujszo.com SZEMPONT ___SS a ■ . SZEMSZÖG Plakátmosoly A „G” csoportok A mosoly életünk része, kapu a lélekhez, biztatás a jó cselekedet­re. S ingyen van, mint Isten ke­gyelme, amelyet gyakran akkor is megkapunk, ha nem érdemeljük meg. Ahogy fejlődik a világ, a mo­solynak kitalálták egy jellegzetes fajtáját, a plakátmosolyt is. A plakátmosoly olyan embere­ké, akik valamilyen nagy és nemes feladatra készülnek, például pol­gármesteri poszt betöltésére, em­berek képviselésére önkormány­zatokban. Ők mosolyukkal üzenik a választópolgároknak, hogy jók arra, amit csinálni szeretnének. Egyébként sírva nem készül az ember semmilyen feladatra, ha­csak nem segít a cél elérésében. Sajnos nekünk, akik polgári mi­nőségben eltöltött évtizedeinkben jelentősen elhasználódtunk és nemegyszer eltévelyedtünk a vá­lasztási labirintusokban, már las­san csak a plakátmosolyból kell megítélnünk, ki az, aki a legmél­tóbb, legfelkészültebb a feladatra, a közszolgálatra. Hogy aztán az lesz-e belőle, általában kiderül. A szlovákiai választópolgár a választások előtt a plakátmosoly teljes repertoárjával találkozhat. Ugyanis különböző változatai vannak. A jó szemű választók meg tudják különböztetni, melyik a természetes, melyiket állította be a fotós, melyik az érett, éretlen, netán idétlen. Vannak továbbá zárt szájjal és fogsorkivillantással kreált mosolyok is. Ez utóbbiak a leggyakoribbak, de vigyázat, eb­ben lehet ravaszság is. Az őszinte üzenet, az emberi melegség a természetes mosolyban van, mert az sejteti, hogy a jelölt lelkiisme­retesen készült és fel is készült a feladatra, tudja, mit akar és a pol­gár remélheti, hogy a plakátmo­solyt viszontláthatja a polgármes­teri hivatalban egy apró ügy elin­tézésénél, a járdán néhány udva­rias kérdés kíséretében, vagy egy jól sikerült árvízvédelmi beavat­kozás után gumicsizmában a Ti­sza, a Duna, vagy a Nyitra gátján. A plakátmosolyok tulajdonosa­inak komoly feladatoknak kell eleget tenniük. Meg kell jelenni­ük a választópolgárok tömegei előtt életnagyságban, sőt, hang­juknak is igazolnia kell, hogy a mosoly belülről jön, amellyel meggyőzően és hitelesen el kell mondani egy szokásos szöveget, a választási programot. Ezt na­gyon sok helyen, nagyon sok em­bernek kell a karikázásig elmon­dania. Ezek az alkalmak nagyon jók arra, hogy a plakátmosolyt a jelöltek gyakorolják, összehan­golják alkatukkal, egyéniségük­kel, teljesítőképességükkel és programjuk tartalmával. A - re­mélem! - nagyra becsült válasz­tópolgároknak pedig, el kell tud­niuk dönteni, melyik jelölt érde­mes a feladat betöltésére. Jóba Mihály 1975-ben a francia kisváros, Rambouillet kastélyában találkoz­tak először hat nyugati állam veze­tői, hogy „meghitt környezetben” beszéljék meg a „világ dolgait”. Az ötlet az akkori német kancellártól, Helmut Schmidttől eredt, aki Ford amerikai, H. Wilson angol, Giscard d’Estaing francia, Aldo Moro olasz és Takeo Miki japán vezetőt hívta meg atalálkozóra. Később Kanadais csat­lakozott, így alakult meg a G7-es csoport, majd 1998-ban Oroszor­szágot is meghívták, azóta nevük a nyolcak csoportja (G 8). A G8 az azóta eltelt évtizedekben évente megtartotta találkozóját, szorgalmasan tárgyaltak a világ sor­sáról. Lehetne helyesbíteni és in­kább azt mondani, megtárgyalták a világ pénzügyi helyzetét, és ami a legfontosabb: „egy megállapodási teret biztosítottak a nagy gazdasági világhatalmaknak”. A bírálók véle­ménye szerint a G8 elég gyorsan „felfejlődött”, szinte már világkor­mányként kezdett működni, és a nagy gazdasági szervezetek, mint pl. a Világbank, vagy a Nemzetközi Valutaalap „ötleteit” igyekezett a je­lenlévő államvezetőkre rákénysze­ríteni. így kerültek igen fontos hatá­rozatok az illetékes parlamentek elé, gazdasági döntések születtek, anélkül, hogy ezekre demokratikus felhatalmazást kaptak volna. 1999 óta már G20 is létezik. En­nek tagjai képviselik a világ kéthar­madát és a világ kereskedelmi for­galmának 90%-át. A találkozásokat eleinte évente, 2008-tól már kétszer egy évben hívják össze. Idén is két­szer volt „nagy találkozás”, június­ban Torontóban és most néhány napja Dél-Korea fővárosában, Szö­ulban. Nincs értelme a G-csoportok találkozásait analizálni, a médiák részletesen beszámolnak, és akit a téma érdekel, tengernyi anyagot tud összegyűjteni és olvashatja reggel­től estig. Egy biztos, az átlag polgárt nem érdeklik az ilyen találkozások, már torkig van azzal, hogy az adófi­zetők pénzéből a „fejesek” állandó­an összeülnek, persze luxus környe­zetben, jól érzik magukat, cseveg­nek egy kicsit, aztán minden marad arégiben. Bizonyoscivüszervezetek régóta követelik a G-találkozók fel­oszlatását, de akormányokés főleg a hátuk mögött álló „erők”, azt teszik, amit akarnak, a hatalom az ő kezük­ben van. A globalizációt bíráló mé­dia megírja véleményét, de ez saj­nos, egyelőre, nem elég, a helyzet változatlan marad. Elgondolkoztató, hogy a demok­rácia látszata alatt mi minden törté­nik, amihez a népnek semmi köze. Világunkban általában hármas tago­lódást lehetett megfigyelni a hatal­mi és szervezési funkciók elosztásá­nál. A királyság képviselte a legfel­sőbb hatalmat és a katonai funkció­kat, mellette ott volt az egyház mint lelki és erkölcsi irányító és végül a nagy tömeg, a parasztok, kéz­művesek, kerekedők, mai szóhasz­nálattal a civil társadalom, akik „csak” dolgoztak. Igazi hatalma en­nek a hatalmas rétegnek sohasem volt, pedig nélkülük a társadalom elpusztult volna, hiszen ők termel­tek, ők alkottak. A felvilágosodás korszaka és a polgári forradalom végre meghozta a változást, az új polgári társadalom ideológiát ka­pott, a liberalizmust és a világ átala­kult. Az utóbbi két évszázad újabb és újabb ideológiákat szült, óriási vál­tozásokon mentünk keresztül, vég­re leráztuk az egyeduralmakat, a ve­szélyes diktatúrákat, és most büsz­kén játszadozunk” egy ún. demok­ratikus államrendszerrel, amelyben - elméletileg - a civil társadalom­nak, a dolgozóknak, termelőknek, szellemi újítóknakjutnaafőszerep. Ez jutott eszemben, a G 20 csúcs után! De hol rejtőzik valójában az igazi hatalom, kiknek a kezében van sorsunk irányítása? Semmi esetre sem a civil társadalom kezében. A szellem nagyjai, írók, művészek, tu­dósok, hangoztathatják ugyan vé­leményüket, de a világ nem hallgat rájuk. Rejtély, ami velünk történik. Az összeesküvés-elméletek magya­rázzák ugyan, hogy valójában mi történik a hátunk mögött, de ezt so­kan tagadják, misztériumnak tart­ják, hiszen semmi sem bizonyítható. Maradjunk tehát annál, amit látunk. A régi hármas tagolódás ma már ér­vénytelen. Apapok, a vallás szerepe elenyésző, senki nem veszi őket ko­molyan, (pedig néha nekik is juthat­na szó), királyok helyett ma kormá­nyok „ igazgatnak”, de nagy hatal­muk nincs. A dolgozó, alkotó réteg választhat, szavazhat, tiltakozhat, tüntethet, ennyi és nem több. Az iga­zi hatalom a pénz hatalma, a pénz- impérium hatalma, ami bár új „fogalom”, illetve új valóság, de va­lójában mindig ott volt a háttérben. Ebben a hatalmi rendszerben ma is létezik egy tagolódás, mely szerint a gazdasági élet rugói elsősorban a nemzetközi mamutvállalatok, ezeknek ellenőrzése bizonyos in­tézményrendszerek feladata (Vi­lágbank. IFM, WTO stb.), végül léte­zik egy széles bankrendszer, mely behálózza az egész világot és a pénz „sikeres forgalmáért” felel. Kevés mozgástér és hatalom marad a nem­zeti kormányoknak, és jóformán semmi beleszólási joguk nincs a „rendszeri’ szenvedő alanyainak, a civüpolgároknak. A világ teljesen megváltozott, vagy visszaváltozott? És ez nem volna más, mint egy „modern, új középkor”?! Napjainkban sok je­lenség alátámasztja az „új középkor” elméletet, (1. Umberto Eco) de ahogy akkor is sok volt a jó és sok volt a rossz, ma is lehet­ne választani a végletek között. A mai globalizációs szisztéma ed­dig azt bizonyította, hogy több bajt okozott, mint hasznot ho­zott. A háttérben megbújó ha­talmasoktól, akik pénzük segít­ségével irányítják a dolgok me­netét, el kell venni a korlátlan uralkodás jogát és átadni szelle­mi életünk kiválóságainak. Aho­gyan ezt már többen is szépen fogalmazták: egy pénzközpontú világrend helyett, jöjjön végre egy emberközpontú világrend. A középkornak a humanista élet- felfogás vetett végett, a jelen­korban, a megtorpant, meg­roggyant emberséges gondolko­dást kell új erőre ébresztem. A G-csúcsok helyett várjuk szel­lemi életünk nagyjainak csúcstalál­kozóját! Hollai Hehs Ottó, Németország A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. Perm Rozprávku, ktoré si zamifuje každá generácia CELÚ SÉRIU piatich DVD ZA ZVÝHODNENÚ CENU 17,50 € v zberateľskom kartónovom balení SI MÔŽETE ZAKÚPIŤ ALEBO OBJEDNAŤ PRIAMO VO VYDAVATEĽSTVE PETIT PRESS, a. s., Lazaretská 12, 811 08 Bratislava. Call centrum: 02/32 37 77 77. Informácie o edícii nájdete aj na internetových stránkach: www.petitshop.sme.sk a www.sfu.sk HH ■<ÍPá C" v- ■ ■ - t&'Pň> r 1 4 WV*^»**,' ,'ľebmm MíWL IM 'D edícia denní fia SME a Sfovettsliéúo fdmovéúo ústavu Od piatka 26.11. v predaji celý týždeň ^ v novinových stánkoch len za 5 € DVD + origináli , s!® k ylata Q^i\pťekt \fotmnski)c l^ozprái :hu 1 H)k A k M Zábavná hororová rozprávka Juraja Jakubiska parodujúca frankensteinovské historky. Príbeh chlapca - siroty, ktorý sa očitá na hrade plnom strašidiel túžiacich po láske. 29.10. Perinbaba H. 11. -\ falni liena zlatá panna 12. 11. b^áľ Drozdia brada 19. 11. $oľ nad zlato 26. 11. Pehám) Max a strašidlá 29. K). ľerinňaôa 8. II.-MáĎuliena xfatá panna 12. II. is^aľ Drozdia ftrada 19. II. 26. II. Soľ j ‘■PeĎavý Max naďzfato a strašidlá

Next

/
Oldalképek
Tartalom