Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-25 / 271. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 25. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ KRÓNIKA A „magyar szeparatizmus” ellen szervez tüntetést december elsején Marosvásárhelyen az Új Jobboldal (Noua Dreap- ta) román szélsőséges szervezet, az Új Magyar Gárda székely szakasza megemlékezést tervez Kolozsváron - jelezte a Krónika. „Ha eleged van a magyar szeparatista nyomásból, ha nem vagy közömbös a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok sorsa iránt, akik idegenné váltak a saját hazájukban, ha román vagy és erre büszke is vagy, gyere a felvonulásra a nemzeti ünnepen. December elsején, a te napodon és az összes román napján várunk Románia szívébe, Marosvásárhelyre. (MTI) A félsziget megosztottsága és a feszültség szinten tartása a nagy szomszédnak, Kínának is alapvető érdeke Kína áldásával Az ötvenhármas tűzszüneti egyezmény óta a sztálini típusú kommunista rezsim több tucatnyi, a keddinél is súlyosabb provokációt hajtott végre összehasonlíthatatlanul fejlettebb déli szomszédja ellen, de Szöul válasza sosem volt katonai. Valószínűleg így lesz ez most is. MAL1NÁK ISTVÁN A gazdasági szankciók mellett a diplomáciai megoldást választotta Dél-Korea akkor is, amikor Phenjan 1987-ben felrobbantott egy repülőgépet 115 utassal a fedélzetén, amikor északi ügynökök 1974-ben Pák Csöng Hi államfő helyett „csak” a first ladyt tudták megölni, amikor 1983-ban északi ügynökök 17 déli kormánytaggal végeztek, és tovább lehetne sorolni a véres eseteket. Legutóbb márciusban 46 tengerész lelte halálát hullámsírban, amikor az északi torpedó elsüllyesztette a Cshonan hadihajót. Hol van az a határ, amikor már elfogy a déliek türelme? A világ 15. legfejlettebb gazdaságával, rendkívül sikeres autóiparával rendelkező Dél-Korea nem akar háborút, mert gazdasági, politikai és humanitárius katasztrófával járna az egész térségre nézve. Vagyis nem csak azért fél, mert Szöul még 50 kilométerre sincs a határtól, ahol Észak rakétaütegeket, erős tüzérséget sorakoztatott fel. Mi állhat a keddi provokáció hátterében? A tapasztalat azt mutatja, Phenjan azért provokál, hogy így kényszerítse tárgyalóasztalhoz Szöult és Washingtont. Az atomprogramja körüli huzavonának is ez az egyik oka, beleértve azt a három-négy napja felröppent hírt, hogy rendkívül korszerű urándúsító létesítménnyel is bír. További ok lehet a keddi agresszióra: a Kedves Vezető, Kim Dzsong II fokozatosan átadja a hatalmat legkisebb fiának, s jelezni akarja, hogy a hatalomváltás nem jelent kurzusváltást is. A fő cél tehát a status quo megőrzése, az újraegyesítés gondolatának kiirtása a romantikus fejekből. A jelenlegi helyzet megőrzése, vagyis a félsziget megosztottsága és a feszültség szinten tartása a nagy szomszédnak, Kínának is alapvető érdeke. Ha bedőlne a phenjani kommunista rezsim, nyomorgók milliói indulnának meg nemcsak a déli szomszéd felé, hanem északra, a kínai határ felé is. Dél-Korea nem Németország, egy váratlan újraegyesítés gazdaságilag talán Szöult is a padlóra küldené. A világhatalmi státusra törő Kínának a gazdasági megfontolások mellett politikai aggályai is vannak. Az egyesült Korea is Amerika-barát maradna, mint most Dél-Korea, ahol 28 ezer amerikai katona is állomásozik? Ha Észak- Korea megszűnne ütközőállam lenni, ez a haderő a kínai határ közvetlen közelébe kerülne? Azzal a nem tudni milyen mennyiségű és minőségű, de feltételezhetően valamilyen formában létező nukleáris potenciállal együtt, amellyel Phenjan most a világot és szomszédait riogatja? Ri Mjong Bak dél-koreai elnök természetesen kemény szavakkal fenyegette meg a provokátorokét, de valószínűleg mindent megtesz azért, hogy a konfliktus kiteijedését megakadályozza. Ha a háború nem érdeke sem Szöulnak, sem Pekingnek, sem Washingtonnak, akkor felmerül a kérdés, hogy Phenjan meddig folytatja-folytathatja még esztelen játékait. A legkézenfekvőbb válasz: addig, amíg Kína érdekei úgy kívánják. KÉZJRAT Üzenet MIKLÓSI PÉTER Ha csakugyan egy nemzethez tartozunk - márpedig így van -, akkor innen Pozsonyból én miért ne szólhatnék bele az anyaországitörténésekbe? Éppúgy, ahogyan ezt sokan, főként a második Orbán-kormánymegalakulásá- tól eltelt hónapok folyamán teszik. Onnan ide beszélve. Korábban éltem ama meggyőződésemben: bármely ottani politikus és párt próbálja is bizonygatni, csakis ő meg a pártja segíthet rajtam, határon túli magyaron, akkor az illető úgy jár el helyesen s demokratikusan, ha nem kezel le bennünket, nem kényszerít ránk semmit, és főleg nem épít ki klientúrát a maga számára azokból, akik itteni propagandájukkal 'őket kiszolgálni hajlandók. Azt szeretném ugyanis, ha Magyar- ország egyetlen pártja és politikusa sem vetemedne arra, hogy engem és „kívül” élő nemzettársaimat a maga politikai céljaira használjon fel. Ám tavasz óta olyan dolgok történnek „otthon” Magyarországon, egyes politikusok s politikai csoportosulások nyílt kezdeményezésére, amelyekről (ha csakugyan egy nemzethez tartozunk!) akáravissza- honosítás lehetőségének, akár a feltételezhetően ezzel járó magyarországi választójog várományosaként szólnom kell. Kell, mert dermesztő számomra a magyar demokrácia leépülése. Csalódással figyelem az alkotmányos jogállamnak a kétharmados parlamenti többséggel igazolni vélt felszámolását, a zsákmánykormányzást. Szlovákiai magyarként is, de főként demokrataként tavasz óta rosszallással elegy aggódással követem az Alkotmány- bíróság semmibevételét s ezzel az alkotmányosság farba billenté- sét; a külföldi befektetők, a bankok, a magán-nyugdíjpénztárak vagy akár az államhatalom felügyeletére hivatott Költségvetési Tanács megalázását; a közmédia lenyúlását; az államfőtől a Magyar Olimpiai Bizottság új elnökének személyéig a bizalmi emberek pozícióba emelését; mindezzel egy időben a másként gondolkodók pökhendi kiebrudalá- sát a sajtótól a közhivatalokig. Ahogy ilyenkor szokás: erőnek erejével, fenyegető gőggel... Ha tehát csakugyan egy nemzethez tartozunk - márpedig így van -, akkor nekem, „felvidéki” magyarnak kötelességem szóba hozni, hogy az efféle, mindenre rátenyerelő és mindent ráúszás- sal megközelítő, a politikai ellenfeleket agresszívan megfenyegető „demokrácia” számomra, sajnos, első kézből ismerős! Ugyanis Szlovákia rendszerváltást követő éveiben ez volt az a stílus, ama mečiari korszak, amitől aztán a ficói négy esztendő sem különbözött sokban. Rögvest kedvetlenül hozzáfűzöm: nagy kár, hogy az anyaországi valóság is ilyen mélyre züllött - szemben a civüi- zált demokráciák erkölcsi felfogásával. .. Régi tapasztalat, hogy az efféle helyzetek ürömét csupán az (ön) irónia öröme oldhatja. Ezért hát, ha egy nemzethez tartozunk, már pedig így van, szabadjon oly javaslattal előáll- nom, amely még az igazi magyar vircsaft hatalmi virtuskodóinak talán Budapesten sem jutott az eszükbe! Nevezetesen: egy huszáros kardrántással mondjunk le a finnugor rokonságunkról is, elvégre elég egyetlen pillantást vetni úgynevezett rokonainkra - finnekre, észtekre, chantikra, cseremiszekre -, áttekinteni hal- szagú történelmüket s kultúrájukat. Beláthatjuk: nekünk semmi közünk nincs, nem is lehet holmi fókavadász finnugor rokonsághoz. E balga tévhiedelem helyett, egyazon kardrántással (működőképes alkotmányosság már nem lévén), egyben kőbe vétessék és széles körben ismertté tétessék, hogy mi bizony büszke szkíták vagyunk itten, ezt hirdesse ország-város „itthon” és „otthon”! Van javaslatom is indulásként: a tervezett visszahonosí- tás központi székhelyét és a világmagyarság nemzeti regiszterének rövidesen létrehozandó központját, Budapestet, ajövő- ben nevezzük Budaattilának. Ez utóbbi akár a visszahonosítási meg a nemzeti lajstromba vételt kérelmezőkjelszava is lehetne. Elvégre, aki nem így cselekszik, az már nem is lesz többé magyar, igaz? Es attól a naptól kezdve minden másképpen lesz, jöhet világválság és vízözön, jöhetnek a másként gondolkodó demokraták és a magukfajta jöttmen- tek; vagy akár a lappok is... Avagy talán mindez már más lap((p)ra tartozik? GLOSSZA Ganéj a virágcserépben VERES ISTVÁN Soha nem látott méreteket öltött az interneten a sértő és a hátrányosan megkülönböztető tartalmak mennyisége - hangzott el az internetes és jogi szervezetek bécsi konferenciáján. A probléma tulajdonképpen nem is a magállapítás maga, hanem hogy az említett tartalmak ellen nehéz hatékony eszközöket találni. Ugyanez a helyzet a hozzászólásokkal. Az olvasók a híreket kommentálva olyan stílust engedhetnek meg maguknak, amilyet csak akarnak, név nélkül vagy álnéven gyalázhatják egymást fáradhatatlanul. Van, aki szerint ez jó, mivel a névtelenségnek köszönhetően az emberek megoszthatják másokkal azt, amit valóban gondolnak. Mások szerint szó sincs reális véleményekről, mivel a trágár hozzászólások szerzői a valóságban, másokkal szemtől szembe nem vállalnák mondanivalójukat. Olyanok is vannak, akik ezen az egészen felháborodnak, mondván, hogyan süllyedhet ilyen mélyre az emberi faj. Nem ritka, hogy az ilyenek elkeseredett harcokat vívnak a világháló fórumain, és erkölcsi prédikációkat írnak a „gonosz, mindenre elszánt” kommentelőknek. Közben ugyanolyan nevetségessé válnak, mint amazok. Az internet világ egyetlen képernyőn, ott mindent megtalálhatunk, amit akarunk, és azt is, amit nem. Ki kell tudnunk választani, mi az, amire szükségünk van, és mi az, amivel felesleges foglalkozni. A trágár hozzászólások íróira nem kenhetjük az egészet, ők ugyanolyan részei a vüágnak mint mi, csak mások az igényeik. A ganéjtúró bogár is Isten teremtménye, nem utálhatjuk pusztán azért, mert a ganéjtúrásban leli örömét. Mivel senki sem mindentudó, ezért senkinek nincs joga azt állítani, hogy a Milka csoki fontosabb alkotóeleme a világmindenségnek, mint az Empire State Building és fordítva. Igenis szükség van a rasszistákra, ahogy szükség van a melegekre, a környezetvédőkre, a kövérekre, a távolugrókra és a traktorosokra is. És bármilyen hihetetlen, azokra is, akinek gondot jelent ezt az egészet feldolgozni. Az internetes tartalmakat szabályozni annyi, mint a szólásszabadságot korlátozni. Ez a rasszista, gyűlöletkeltő oldalakra is vonatkozik. Van egy régi mondás, mely szerint, ha egy feleségre vigyázni kell, akkor azt már régen megette a fene. így van ez a szélsőséges eszmékkel is, a tiltott gyümölcs a legédesebb. Mindenkinek saját felelőssége, mit vesz komolyan, mit hisz el és főleg, hogy mit akar elhinni. Hogy ez hosszú távon veszélyes lehet? Mindenképpen. A veszély viszont életünk része, amióta a vüágon vagyunk. Gondoljunk csak az ablakpárkányról lepottyanó virágcserepekre, vagy a szén-monoxid szivárgására. Azoktól ugyan nem csinálunk a gatyánkba, viszont halált ugyanúgy okozhatnak. Hogy a demokrácia nem tudja magát megvédeni? Orbán Viktor azt mondta, Isten a történelem ura. Akkor meg mit kell ijedezni? FIGYELŐ Alkotmányjogi „játszma” Alkotmányjogi játszma” folyik Romániában a politika színterén, s a kimenetelétől függ, hogy a jövendő új oktatási törvényben benne lesznek-e a kisebbségek számára előnyös előírások, és hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RM- DSZ) benn marad-e á kormány- koalícióban. E pillanatban az említett törvénynek két eltérő tervezete van: az egyiket a parlament illetékes bizottsága „dolgozta fel”, a másik az, amelyet a Demokrata Liberális Pártból (PD-L) és az RMDSZ-ből álló kormány felelősségvállalással (azaz parlamenti vita lehetősége nélkül, az ellenzék esetleges bizalmadansági indítványát is vállalva) terjesztett a törvényhozó testület elé. E „kettősség” hátterében az áll, hogy az oktatási törvény eredetileg útnak indított tervezete az év közepe óta elakadt az oktatási bizottságban, különösen amiatt, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párthoz (PSD) és a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) tartozó honatyákban nem volt erős a politikai szándék a jogszabály mielőbbi tető alá hozására. Ellenezték például azt a cikkelyt, amely szavatolná a kisebbségi diákoknak, hogy a jelenlegi gyakorlattól eltérően anyanyelvükön tanulhassák Románia történelmét és földrajzát. És persze a romániai egyetemek is bizonyos „lobbiérdekektől” vezérelve ellendrukkerei voltak az előirányzott reformoknak. Az RMDSZ megelégelte ezt a huzavonát, és megegyezett a koalíciós partnerrel, Emil Boc miniszterelnök demokrata-liberálisaival, hogy a kormány által eredetileg kidolgozott, a parlamenti útvesztőket meg nem járt tervezetet terjesztik a parlament elé felelősségvállalással. Lépésüket Mircea Geoana, a szenátus szociáldemokrata elnöke az alkotmánybíróságon támadta meg azzal az indokkal, hogy a tervezet vitája már rég folyamatban van az oktatási bizottságban. A taláros testület dodonai döntést hozott: nem adott igazat a kormánynak, de nem fogalmazott világosan azzal kapcsolatosan, lehet-e folytatni a felelősségvállalási procedúrát vagy sem. Emil Boc miniszterelnök ezután kérte az alkotmánybíróságot, hogy a kormány folytathassa a gyorsított eljárást biztosító felelősségvállalásifolyamatot. A választ szerdára váiják, de az ellenzék az elmúlt napokban cselhez folyamodott, kihasználva, hogy emberei többségben vannak az oktatási bizottságban. Ennek értelmében „csonka” - a kormánypártiak nélküli - két ülésen is azt a változatot fogadta el, amely gyökeresen eltér a kormány által beteijesztett szövegtől, és amelyből kiiktatták a történelem és a földrajz anyanyelven való tanulásának lehetőségét. (MTI)
