Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-24 / 270. szám, szerda

A turizmus megjelenésével eltűnt az egyedüllétnek az a varázsa, mely miatt a befelé forduló vándorok a .hegyvidékeket járják Gorak Shep Expedíció 2010, avagy mi van a Hegyen túl? A maga nemében egyedülál­ló expedíció kelt útra a Csal­lóközből a vüág tetejére, a Himalája hegyvidékére ok­tóber 21-én. A csillagászból, valamint túravezetőkből verbuválódott négyfős csa­pat extrém magasságban fürkészte a Vüágegyetem titkait - a számokban kife- jezhetőket és a megragadha- tatlanokat egyaránt. LŐR1NCZ ADRIÁN Nepálban hinduk, muzulmánok és buddhisták élnek egymás mellett - egyetértésben (Kovács Zoltán felvétele) Jóllehet régi igazság, s ezért már-már közhelyesen hat, hogy az ember azért mászik hegyet, hogy lássa, mi van azon túl, sokan mégis értetlenül álltak Molnár Krisztián, Kovács Zoltán, Tánczos Norbert és Gőgös Barnabás expedíciójának ötlete fölött. A két csallóközi és két magyarországi fiatalember ugyan­is azzal a szándékkal célozta meg Nepál égbe nyúló csúcsait, hogy ötezer méternél nagyobb tenger­szint feletti magasságban fényké­pezze az égboltot, pontosabban annak állandóan mozgásban lévő objektumait. Mi ennek az értelme, kinek jó ez? - tették fel még az ex­pedíció előkészítése során Kovi- nak, a Vándorláss társulás vezető­jének a kérdést, melyre kérdéssel válaszolt: mi szükség volt arra, hogy felfedezzük Amerikát, vagy eljussunk a Holdra? Ennél persze komolyabb gondokkal is szembe­sültek, míg végre összeállt az ex­pedíció útiterve, beszerezték a szükséges felszerelést, és szponzor is akadt, aki - szerencsére - meg­látta a nem mindennapos vállalko­zásban rejlő lehetőségeket. Hogy stílszerűen fogalmazzak, október derekára a csillagok is megfelelő állásba rendeződtek ahhoz, hogy útra keljenek. Műfajt teremtett A Királyfiakarcsán élő Molnár Krisztián „expedíciózásban” iga­zán veteránnak számít, hiszen a Napot - pontosabban annak fo­gyatkozásait - követve több konti­nensen megfordult már. „Az 1999-es napfogyatkozást még laikusként figyeltem meg - mondja -, s a jelenség varázsa annyira magával ragadott, hogy eldöntöttem: csillagászattal fogok foglalkozni. Időközben ilyen irá­nyú képesítést is szereztem, majd a Nap teljes és gyűrűs fogyatkozásait követve megfordultam Törökor­szágban, Szibériában, Kenyában és Kínában. Mivel a legközelebbi napfogyatkozásra 2012-ig várni kell, eldöntöttem, beiktatok egy expedíciót, mely során extrém ma­gasságban, öt és fél kilométerrel a tenger szintje fölött végzek majd megfigyeléseket, s készítek felvé­teleket. Elsősorban arra voltam kí­váncsi, nagyobb magasságokban miképp változik a világűr fényes­sége, s milyen képet mutat az ég­bolt a civilizáció fényforrásaitól tá­vol. Érdekelt az is, milyen hatással van a levegő alacsony oxigéntar­talma az emberi szervezetre, első­sorban a látásra, s tervbe v ettem a mélyég objektumainak fényképe­zését is. Végül annyi feladatot tűztem ki, hogy ahhoz nem három hétre, hanem három hónapra kel­lett volna kiutaznom. Jóllehet az időjárási viszonyok sem mindig kedveztek, s nem sikerült minden­nek maradéktalanul a végére jár­nom, az expedíciót csillagászati szempontból sikeresnek tartom.” A Krisztián által megrajzolt grafi­kont, mely arról árulkodik, hogy az égbolt fényessége a 3200 és az 5300 méteres tengerszint feletti magasságok között nem arányo­san változik, a csillagásztársada­lomnak kell megfejtenie. Azzal, hogy ebben a magasságban sze­gezte az égre látcsövét és egyéb ke- tyeréit, mindenesetre műfajt te­remtett, melyet az egyszerűség kedvéért nevezzünk ideiglenesen magashegyi csillagászatnak. Nem értik, de elfogadják A Kárpátok és az Alpok hegyvi­dékén egyaránt otthonosan moz­gó, az iráni Demávendet is megjárt Kovács Zoltán túravezető termé­szetesen ezen az úton is az él­ményt, a tapasztalást kereste, me­lyekről tudjuk: mindkettő megra­gadhatatlan, de valódi. „Nem szokványos útvonalon közelítettük meg célunkat, hiszen előbb Londonba, majd onnan Del­hiibe, Kathmanduba, végül Luklá­ba repültünk-meséli. - Bár magát a városkát három-négyezer méte­res csúcsok veszik körül, ezek a Himalája távolabbról feltűnő hét- nyolcezres hegyóriásai mellett la­za dombocskáknak látszanak. Időbe telt, míg magunkba szívtuk és megszoktuk a látványt. A serpák fővárosának is nevezett Namche Bazart forgalmas karavánúton cserkésztük be, útközben lodge- okban, amolyan kisebb panziók­ban szálltunk meg. Innen akklima- tizációs túrára indultunk 3800 mé­ter fölé, majd felkerestük a helyi buddhista kolostort, illetve a Mount Everest első megmászói tiszteletére létrehozott múzeu­mot. Sir Edmund Hillary és társai­így is lehet építkezni, avagy összhangban a természettel (Kovács Zoltán felvétele) Az expedíció résztvevői (balról jobbra) Tánczos Norbert, Gőgös Barnabás, Kovács Zoltán és Molnár Krisztián (Képarchívum) Molnár Krisztián munkálkodását a nepáli hegyvidéken nem kis érdeklődés kísérte nak kultusza ma is él, s találkoz­tunk azzal az öreg serpávai is, aki 1953-ban részt vett a világ legma­gasabb csúcsának meghódításá­ban. A Hillary-expedíció tagjai kö­zül már csak ő van életben. Érde­kes különben az a kettősség, mely Nepálban a hegymászósportot övezi: jóllehet elfogadták, hogy a csúcsokra törő fehér emberek munkát s jobb megélhetési lehető­ségeket teremtenek, a mai napig nem igazán értik, miért jó az, ha életüket kockára téve feljutnak egy-egy csúcsra. A hegyi népek mindig legfeljebb a hágókig me­részkedtek, oda is csak azért, hogy elérjék a következő völgyet; a hegyvidék az ő felfogásukban az is­tenek birodalma.” A Pumori árnyékában „Bennünk viszont az keltett ké­telyeket, mennyire jó, hogy úri hó­bortból megszálltuk ezt az évezre­deken át érintetlen birodalmat - folytatja a történetet Kovi. - Mon­dok egy példát: gyakorló buddhis­taként fejembe vettem, hogy a tengbochei kolostor szerzeteseivel részt veszek az esti szertartáson. Elhatározásomat a szerzeteseket körülvevő, fényképezőgépeik vakuját bőszen villogtató turisták hamar letörték; rá kellett jönnöm, hogy az élő buddhizmust ott, ab­ban az órában nehezen fogom tet­ten érni. Végül egy öreg serpa nyomába szegődve körbezarán- dokoltam a kolostort; a mai napig nem tudom, észrevette-e, hogy ott vagyok mögötte, annyira elmé­lyült gyakorlatában.” A turizmus megjelenésével az egyedüllétnek az a fajta varázsa, mely miatt a befelé forduló vándo­rok, zarándokok a hegyvidéket ke­resik, eltűnt - a hegylakóknak vi­szont sikerült megőrizniük tiszta­ságukat, nyíltságukat. A turisták után loholó, baksist kunyeráló gye­rekhad inkább mítosz, semmint va­lóság; a külföldiek kiszolgálása Ne­pálban komoly iparággá fejlődött, s ha egy-egy fiúgyerektől megkérde­zik, milyen pályára készül, büszkén vagja rá: ha felnő a feladathoz, por­ter, azazhordár lesz belőle. „Namche Bazar után 3800, 4300, majd 4900 méteren éjsza­káztunk, mígnem elértük az 5164 méter magasságban található Go­rák Shep tábort. Innen a Kala Patt- hart vettük célba, a csúcsán ma­gasságmérőnk 5640 méter muta­tott. A 7161 méter magas Pumori árnyékában értük el végcélunkat - már csak a visszafelé vezető utat kellett megtennünk” - foglalja össze Kovács Zoltán. Szemtől szemben a heggyel A közel mínusz húsz fokos éjjeli (Képarchívum) fagyban, bő ötezer méterrel a ten­ger szintje fölött, az égre fordított távcsővel Molnár Krisztián úgy érezte: az expedíció betöltötte kül­detését. ,A tudományos eredmé­nyeken túl élmények sokaságát hoztam magammal a Himalájából - vallja. - Felejthetetlen marad szá­momra az a hajnali óra, melyet a Mount Everest megfigyelésének szentelhettem. A turistaösvények­től távol, a hegyvidék magányában úgy éreztem: részesévé váltam mindannak, amit a Himalája képvi­sel. Megfigyelőhelyemről aláeresz­kedve egy ébredező nepáli hegyi fa­luba csöppentem, s az emberek úgy köszöntöttek, mintha mindig is kö­zéjük tartoztam volna. Itt tudato­sult bennem, hogy a hegyvidék ta­lán az utolsó olyan színtér, ahol va­lamennyien egyformán romlatla­nok, tiszták vagyunk.” Az expedíció tudományos ered­ményei a www.sun.observatory.sk honlapon lesznek elérhetők. Mol­nár Krisztián és Kovács Zoltán no­vember 29-én a győri Hotel Szár­nyaskerékben, december 10-én pedig a Családi Könyvklub szerve­zésében Dunaszerdahelyen tart ve­títéssel egybekötött élménybe­számolót. Természetesen tanin­tézmények és közösségek meghí­vásainak is szívesen eleget tesznek, hiszen - mint vallják - hoztak ma­gukkal annyi élményt, hogy má­soknak is bőven jusson belőle. SZÜLŐFÖLDÜNK 2010. november 24., szerda 7. évfolyam, 44. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom