Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-02 / 252. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 2. Vélemény és háttér 5 Szóval te a Barlangi Kőbunkó Népnemzeti Front törzsfőnökjelöltjét támogatod a választáson! (Peter Gossányi karikatúrája) Schmitt Pál összes elődjéhez viszonyítva egyértelmű és fájdalmas visszalépés az minek van? FIGYELŐ Pokolgépek: nem próbafutam volt Brit lapértesülések szerint nem csupán a nyugati terrorelhárító szolgálatok éberségének tesztelése, hanem tényleges merénylet volt a céljuk azoknak, akik a Jemenből Amerikába induló teherszállító repülőgépeken felfedezett, robbanószert tartalmazó küldeményeket feladták. A brit sajtó szerint szaúdi informátor riasztotta a brit külső hírszerzést (MI6) arról, hogy a gépeken pokolgépek vannak. A közép-angliai East Midlands repülőtéren péntek hajnalban találták meg az egyik szerkezetet a UPS csomagtovábbító vállalat egyik MD-ll-es típusú teherszállító repülőgépén, amely Jemenből indult, és az angol légikikötő érintésével Chicagóba tartott. Theresa May brit belügyminiszter közölte, hogy a szerkezet robbanóképes volt, és a repülőgép lezuhanását okozhatta volna, ha működésbe lép. A belügyminiszter bejelentette azt is, hogy „kíséret nélküli” légi te- heráru további intézkedésig nem érkezhet Jemenből Nagy-Britanniába, még átmenő teherforgalomként sem. A közvetlen légi utasforgalmat Jemen és Nagy-Bri- tannia között már korábban leállították, a jemeni terrorveszélyre hivatkozva. David Cameron brit miniszterelnök nyilatkozata szerint „nem biztos, de nem is lehet kizárni”, hogy a terroristák célja a gép felrobbantása lett volna brit városok felett. Duhajban is találtak hasonló szerkezetet a FedEx légi teherfuvarozó társaság egyik repülőgépén, és a jemeni hatóságok több tucatnyi hasonló - zömmel amerikai zsidó létesítményeknek címzett - „küldemény” elfogásáról számoltak be. A News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit tömeglap név nélkül nyilatkozó biztonsági szakértőket idézve azt írta: az első feltételezésekkel ellentétben nem „próbafutamról” volt szó, hanem a merényletkísérlet kitervelói ténylegesen fel akarták robbantani a Jemenből indult gépet. (MTI) Államfő Schmitt Pálnak, Magyarország államfőjének péntek este az Alkotmánybíróság hatáskörének tervezett korlátozása kapcsán sikerült elmondania a régió egyik legszégyenletesebb elnöki beszédét - pedig erős a konkurenciája. TOKÁR GÉZA Az államfő amellett, hogy elismerte, a testület tagjai csak a dolgukat végzik, valamiért fontosnak tartotta kiemelni, hogy Magyar- országon működik a demokrácia. Emellett a kormánypárttal (azaz saját egykori pártjával) feltűnően nagy összhangban beszélt az előrejutást nehezítő régi szabályokról és a nagy, végső .közös célról”, azaz gyakorlatilag szabad utat biztosított a korlátozó intézkedéseknek. Schmitt nézetei, pontosabban az a tény, hogy nem vállalta fel a konfliktust a kormánnyal, nem jelent különösebb meglepetést. Az már sokkal fájóbb, hogy Magyar- országon egy leginkább Ivan Gašparovičhoz fogható kvalitású személy a nemzet egységét megtestesíteni hivatott államfő. Persze könnyen meglehet, hogy a poszt jelentéktelen személyekkel való betöltése régiós sajátosság. Elméletileg mi is lenne a dolga a szlovák és a magyar államfőnek? Túlságosan sok különbség nincs a jogköreikben: a fegyveres erők névleges főparancsnokai, aláírják, vagy éppen visszadobják a törvényeket, kormányalakítással bízzák meg a választások győztesét, fontos személyeket neveznek ki, vagy éppen kitüntetéseket osztanak. Nem mellékesen pedig megpróbálják a nép egészét képKönnyen meglehet, hogy az államfői poszt jelentéktelen személyekkel való betöltése közép-európai sajátosság. viselni. Ez utóbbi szimbolikus feladat ugyan, mégis úgy értelmezik, hogy egy államfőnek a lehető legkevesebb esetben szabad nyíltan felvállalnia bármilyen érdekütközést az aktuális hatalmi körökkel, vagy az állampolgárok döntő részének akaratával. Az értelmezésnek köszönhető, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta túlkínálat volt a jellegtelen, mosolygós, érdemben senkinek sem használó elnökökből. Göncz Árpád és Mádl Ferenc utódjaként Sólyom László mutatta meg, hogy mire képes egy tett- rekész, karakán jelölt - igaz, azt máig nem tudni, mikor mozgatta személyes sértődöttsége, és mikor viselkedett valódi államférfiként. Egy dolog biztos: Schmitt Pál személye jogtudós elődjéhez képest egyértelmű és fájdalmas visszalépés. És nem csak Sólyomhoz, de összes elődjéhez képest, akik óvakodtak a nyűt elköteleződéstől. Mi történik akkor, ha Schmitt továbbra sem államfőként, hanem egykori pártja meghosszabbított karjaként működik? Saját presztízse csorbul, és ami még rosszabb, hogy az államfő tekintélye is lejáratódik. Ivan Gašparovič példája intő jel lehet: a HZDS egykori oszlopos tagja a társadalmat erősen megosztja, gyakran nevetség tárgya, folyamatosan megkérdőjelezik képességeit és jelentőségét. Nem csak Schmitt személyéről van szó, maga az Államfő mítosza forog kockán. A lakosság túlnyomó többsége vesztesnek érzi magát, nyertesnek csak egy szűk csoportot tart Húsz évvel a rendszerváltás után - ki veszített? HORBULÁK ZSOLT A rendszerváltozás huszadik évfordulóját már egy évvel ezelőtt ünnepeltük, de az igazi átalakulás csak 1990-ben indult be, így most is időszerű valamilyen értékelést adni az elmúlt két évtizedről. Ami a közéletben leggyakrabban helyet kap, az a rendszerváltás nyerteseinek és veszteseinek kérdése. Tény, hogy a lakosság túlnyomó többsége vesztesnek érzi magát. Nyertesnek csak egy szűk csoportot tart, amely általában a magánosítás révén tett szert jelentős vagyonra. Ez a vélemény persze sarkított, kizárólag anyagi szempontból nézi a bársonyos forradalom eredményeit. A szabadság elvont fogalmát sokkal nehezebb értékelni. Az anyagi megközelítés tehát a mérvadó - a nyertesek sora természetesen így is hosszú. A politikai kapcsolataik révén meggazdago- dók mellett látható az ügyességük és életrevalóságuk segítségével sikert elérők tömege. A két csoport között pedig ott van a „szürke zóna”, amely eredményt ügyeskedéssel, az új rendszer által kínált lehetőségek önző kihasználásával ért el. Két hónnappal ezelőtt látott napvilágot a hír, hogy számos jobboldali politikus a 90-es években Pozsony óvárosában hihetetlenül jutányos áron jutott lakáshoz. Áz eset nagy felháborodást váltott ki. Könnyen lehet, hogy ez a hagyományosan jobboldali irányítású fővárosban a polgármesteri szék elvesztését okozza. Politikai szempontból nézve az eset valóban etikátlan. Az érintett politikusok lakáskérelmükben sok esetben szociális okokra hivatkoztak. Van, aki most, az ügy kipattanása után a lakást jótékonysági célra ajánlotta fel. Ä kérdés az, hogy ezt az utat önként választot- ta-e, és miért várt ezzel az ügy napvilágra kerüléséig? Az affér egy tipikus politikai visszaélés eklatáns példája lehetne, de mégsem ennyire egyértelmű a helyzet. A 90-es évek elején mintegy 300 ezer szövetkezeti lakás került igen olcsón magántulajdonba. Az új tulajdonosok egy évtized után örülhettek istenigazából, a 2000-es évekközepén, amikor elszaladtak a lakásárak és a legjövedelmezőbb befektetés azingadanlett. Az állami vagyon áron aluli eladásának a lakosság szélesebb rétegei is haszonélvezői voltak - természetesen itt nagyon széles körről van szó. A spekulánsok mellett sokkal többen voltak, akik egyszerűen a véletlen folytán váltak nyertessé. Igaz, ebben az esetben is volt bizonyos előfeltétel - ez pedig a városi lakás. A rendszerváltás veszteseinek és nyerteseinek meghatározását szubjektív módon és éveket átölelő kérdésként kell kezelni. Anyagi szempontból valóban kevesebbeknek hozott sikert, mert az 1989-es életszínvonal ismételt elérésére is több mint egy évtizedet kellett várni. Mindezek ellenére azt talán óvatosan ki szabad jelenteni, hogy a rendszerváltozás szélesebb rétegeknek hozott anyagi javulást, mint ahogy azt a lakossági felmérések alapján feltételezni lehetne. A lehetőségek bővüléséből származó esélyek azóta mindenki számára adottak. Helyet a kicsiknek! NAGY ANDRÁS Még véget sem ért a főügyész megválasztása körüli botrány, és úgy tűnik, itt a következő problémás ügy, melyre rövid időn belül megoldást kell találnia a koalíciónak. A Híd listáján parlamentbe jutott polgári konzervatívokbejelentették, szeretnénekjelen lenni a koalíciós tanács ülésén. Akijelentés nem maradt visszhang nélkül, elsőként Igor Matovič reagált, hogyhaakonzervatívokvalahogybejutnaka klubba, az Egyszerű Embereknek is ott a helyük. Akoalíciós tanács a szlovák demokrácia specifikuma, hiszen törvényben sehol nem szerepel, hogy működtetni kellene, mégis a koalíciós kormányoklegfontosabb döntéshozó szerve. Akoalíciós partnerek itt egyenrangú félként állnak egymássál szemben, azonos számú küldöttel. Minden pártot a pártelnök, egy miniszter és apáit frakció- jánakvezetője képviseli. Mindenpártnak egyszavazatavanakoalí- ciós tanácsban, s a döntéseketjobbára konszenzussal hozzák, ám három pártleszavazhatjaanegyediket. Ilyen esetben is van egy vészfék, mivel a leszavazott partner a kormányban megvétózhatja a döntést, így újra kezdődik az egész folyamat. Mivel a koalíciós szerződést négy politikai párt kötötte meg egymással, nemszámoltakazzal,hogyutólag,arendszerenbelülrőlkellene újabb tagoknak beleszólásijogot adni. AHíd és az SaS részéről ezért érthető, miért nem akarj ákbeengedni az OKS-t és Matovičékat ebbe a játékba. Akét koalíciós partner, az SDKÚ és a KDH nyilván az első pillanatban jelezte, ha jönnének az újak, csak a Híd és az SAS rovására szerezhetnek széket a testületben. Mi lehet a megoldás ilyenkor? Ha matematikailag nézzük a dolgot, sem Matovičékat, sem a konzervatívokat nem illeti hely a koalíciós tanácsban, hiszen több mint négy képviselőre esik egy koalíciós tanácsi tag. Ha jogilag nézzük, ugyanitt vagyunk. Mivel sem az egyik, séma másik csoport bejutásával nem számolt „anyapártjuk”, előzetesen nem is egyeztek meg erről, papírra vetett ígéret sem született, csak annyi, hogyha bejutnak, alávetik magukat anyapártjuk fontosabb döntéseinek a parlamentben. A„kicsiknek” így egyelőrejogalapjuk nincs, ám zsarolási potenciáljuk annál inkább. Bár mindkét csoport képviselői többször jelezték, hogy őklennének az utolsók, akik ezt a kormányt megbuktatnák, minden probléma nélkül tudnak kellemetlen perceket szerezni neki. Bár jogilag és matematikailag nincs ott a helyük, eddigi tevékenységével azt bizonyította mindkét csoport, hogy valóban ők a jobboldali kormánykoalíció legtisztább és legtisztességesebb képviselői, a szlovák demokrácia belső „watchdogjai”. Az OKS egyelőre a Hídnáljóval következetesebben lép fel a kisebbségi témákban, s Matovičékis a tisztességes politizálástképviseltékeddig. Ezért drukkolok mindkét társaságnak, mert csakjót hozna, ha abelső körbe is bekerülnének. JEGYZET Halottak napja JUHÁSZ KATALIN Már tegnap megindult visszafelé a nagy népvándorlás. Mi, akik nem találtuk helyünket szülővárosunkban, halottainktól igyekszünk vissza az élókközé,aíővá- rosi mókuskerékbe. Zsúfolt vonatok és buszok, autókonvojok az utakon, idegeskedés. Gyorsan elpárolog a lelkekből a gyertyafényben úszó temetők és a békés kisvárosok, falvak hangulata. Nagy dilemma ez az „otthon”- dolog. Elszomorít a gondolat, hogy évtizedek múlva már csak a temetőben találom meg azokat, akik miatt ma még otthonomnak tarthatom ezt a gömöri kisvárost. A temetőben viszont az ilyenkor kötelező csöndes melankólia helyett mindig valamiféle bús viszolygást érzek. Arra gondolok, hogy lám, az egész életüket végiggürcölő emberek szűkkis lakásokból végül még szűkebb sírba kerülnek. „Nézd, ez itt a mi sírunk. Közvetlenül a nagyszülőké mellett, nagysze- rencse, hogy épp felszabadult a hely. Márkiisfizettemhúsz évre” - közli édesanyám az elhanyagolthantra bökve, és mosolyogva vátja, hogy énis azt mondjam: igen, nagy mázli ez, hogy hetven évesen nem kell majd kilométereket totyognom a csokorral. A helyzet egyszerre abszurd és természetes, hiszen tudjuk, hogy a temetők zsúfoltak, nem egyszerű, jó helyet” találni, és le kell csapni a kínálkozó alkalomra. A visszautat tervezve az is eszembe jutott, hogy ez a ködösnyirkos november tökéletesen passzol a „síri” hangulathoz. Vége a langyos októbernek, a szikrázó tél messze még, a reggeli köd rátelepszik a városra és a telkekre . Jobb helyre nem is kerülhetett a naptárban a halottak napja. Ez az az időszak, amikor az embervalahogynem találja helyét a világban, és mindent olyan átmenetinek, bizonytalannak, múlandónakérez. Egy ismerősöm szerint az élet nem más, mint egy rövidke séta a homokozótól a temetőig. Sajnos a homokozóban csak kevés ideig maradhatunk, előbb-utóbb kiűzetünk a gyermekkor földi paradicsomából. És bárazértnem rögtön a temetőbe vezet utunk, az idő előrehaladtával egyre többet gondolunkrá. Szép lassan gyűlnek halottaink, és egyre gyakoribb vendégek leszünk a temetőben... Egyszer, régen láttam egy mese- fümet a halottak erdejéről, amely tele van kiszáradt fákkal, elhalt ágakkal, közöttükegy-egyzöld, viruló fa. Minden fa egy emberéletet jelképezett. Akiket nem felejtettek el, azok fája továbbra is zöld volt. Ez a szimbolika talán kifejezi azt is, miért járnak az emberek a temetőbe, miért gon- dozzákasírokat. Talánezért utaztam én is „haza”. Saját múltam darabkáit keresgélni, és zölden tartani néhány fát a halottak erdejében.
