Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-22 / 268. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 22. Kultúra 7 Kolovratnik Krisztián dokumentumfilmje egy próbafolyamatról Törőcsik Marival és Anatolij Vasziljevvel Négy nap Párizsban Már a francia közönség is láthatta Kolovratnik Krisz­tián színházi dokumen- tumfilmjét, amelyet tavaly forgatott Kaposváron, amikor Anatolij Vasziljev, a világhírű moszkvai rende­ző Törőcsik Mari főszerep­lésével Marguerite Duras Naphosszat a fákon című drámáját vitte színre. SZABÓ G. LÁSZLÓ A Naphosszat címmel forgatott 47 perces, rendhagyó színházi napló bemutatója az idei Magyar Filmszemlén volt, nyáron a bala- tonszemesi fesztiválon, október elején pedig a CinePécsen vetítet­ték. A tévénézők a Duna Televízió műsorán találkozhatnak majd ve­le, méghozzá nem is egy, hanem négy alkalommal. ,.Aminek én nagyon örülök, már a magyarországi mozikkal is tár­gyalunk - közli lelkesen Kolovrat­nik Krisztián, aki nemcsak rende­zője, hanem producere is a film­nek. - Ez komoly lépés, hiszen ma Magyarországon egy dokumen­tumfilm előtt nagy lehetőségek nincsenek. Hogy a mi esetünkben mégis megnyílnak a kapuk, azt nyilván a film két alapemberének, Törőcsik Marinak és Anatolij Va- sziljevnek köszönhetjük, akik eu­rópai, sőt mondhatni, vüágszintű értéket képviselnek. Ezáltal pedig a téma is megtalálja a nézőket. A dokumentumban ugyanis elhang­zik: a valós értékeket manapság valahogy nem támogatja a világ, így sokkal nehezebben jutnak cél­ba. Értéket létrehozni ma nagyon komoly nehézségekbe ütközik. A mi életünkben ez aktuális problé­ma lett, ami napi szinten foglal­koztat bennünket. A kérdés, hogy mitől van ez így, hogyan alakul­hattak így a dolgok, sokunkban ott fortyog. Ezért olyan nagy az örö­möm. Eljutottunk Párizsba, me­gyünk Moszkvába, és tárgyalunk már a római bemutatóról is. Mind­emellett Balatonszemes is óriási élmény. A zenei fesztiválon tűzték műsorra a filmet, és egy kertmozi­ban vetítették. Elsőre meg is ijed­tem egy kicsit. A környékbeli szín­padokon vadul dübörgött a zene, az emberek iszogattak, én meg el­képzelni sem tudtam, kit fog ott érdekelni ez a film. És ott ült sok­sok fiatal sörrel a kezében, háti­zsákkal a fűben, és láttam az arco­kon, hogy élvezettel nézik egy nagy színésznő és egy nagy rende­gabb érzés. Ó, akitől mindenki ret­teg, a sztarec, az orosz színházi élet utolérhetetlen mogulja élvez­te a filmet. Pedig nem akartam megfelelni neki. Ez a dolog nem arról szólt. Sokan vannak, akik egykor komoly értéket képvisel­tek, mára azonban elveszítették önmagukat. Mari és Vasziljev ön­azonosak maradtak, és tovább küzdenek azokért az értékekért, amelyek több évtizedes pályájukat jellemzik. A kaposvári próbák he­vében volt néhány vita, sőt összetűzés, hangos véleményvál­tás kettőjük között, mégsem váltak el egymástól haraggal. Párizsban is nagyon helyesek voltak. Ott foly­tatták, ahol abbahagyták.” Négy napra szólt a párizsi meg­hívás. Törőcsik Mari először nem is akart élni a lehetőséggel. „Jaj, Krisztián, én nem megyek-mond­ta fiatal kollégájának. - De maguk csak menjenek, örülök, hogy kint lesz a film.” A franciák ugyanis sze­retik Törőcsik Marit. Cannes-ban, a Déryné, hol van? című Maár Gyu­la rendezte filmben nyújtott játé­káért a legjobb női alakítás díjával jutalmazták 1976-ban, majd ugyanott életműdíjat is kapott. „Másfél héttel az indulás előtt, amikor már megvettük a repülője­gyeket, és elintéztük a szállást, Mari felhívott, hogy Krisztián, én annyira mennék magukkal! És jött. Hirtelen meggondolta magát. Már a repülőtéren is nagyon édes volt, végigdumálta az egész utat. A bu­dapesti sajtóvetítés után senki nem kérdezte ót, illetve mire kér­dezték volna, ő már elhúzott. Pá­rizsban olyan jó boncolgatós be­szélgetésben volt része. Nagyon sokat faggatták a darabról. A fran­ciák tudják: Marguerite Duras művét irtó nehéz színpadra vinni. Ez még nekik sem sikerült. Mari színészi tudása teljes fegyverzeté­vel küzdött meg a szereppel. Sze­rintem lenyűgöző alakítást nyúj­tott Kaposváron. A párizsi négy nap alatt remekül érezte magát. Kint volt vele Teréz, a lánya is, és volt egy három.-négy órás ebédünk Vasziljewel.” A film moszkvai bemutatóját februárra tervezik. Törőcsik Mari rég járt Moszkvában, Vasziljev rég volt otthon. Nagy találkozás lesz ez is. Ott, abban a városban, ahol egyszer már dolgoztak együtt. Színházban. Vasziljev színházában. Törőcsik Mari ma­gyarul, kinti partnerei oroszul mondták a szövegüket, mégis ér­tették egymást. Az elsőtől az utol­só szóig. A szavak mögötti érzel­mek kötötték össze őket. Törőcsik Mari és Anatolij Vasziljev a párizsi Magyar Intézetben Vasziljev és Kolovratnik Krisztián a párizsi bemutató után (Képarchívum) ző hatalmas csatáját. Nekem ez mindennél többet jelentett.” Párizsban, a Magyar Kulturális Intézetben megrendezett bemuta­tó és közönségtalálkozó után for­galmazót is találtak a filmnek. A vetítés utáni közönségtalálkozó egy órán át zajlott. De Kolovratnik Krisztián elmondása szerint még éjjel egykor is az európái színház helyzete volt a téma. Törőcsik Mari és Anatolij Vaszil­jev a kaposvári bemutató óta nem is találkoztak, sőt az orosz rendező nem is volt jelen a film budapesti premierjén. Most, Párizsban látta először a hetekig tartó próbák sok­szor hangos eseményeit sem leple­ző dokumentumot. „Vasziljev évek óta Párizsban él, önkéntes száműzetésben. Ott ren­dez a leggyakrabban, de nagyon sokat utazik a világban. A vélet­lennek köszönhettük, hogy éppen úgy alakultak a dolgai, hogy a vetí­tésen jelen tudott lenni. Lyonban nyitott drámaiskolát, Párizsban dolgozik, a bemutatóra Kínából érkezett, a vetítésünket követő második napon már Brazíliába re­pült, ahova mesterkurzusra hív­ták. Bevallom őszintén, nagyon iz­gultam a párizsi találkozásunktól. Korábban én már kiküldtem egy DVD-t Vasziljevnek, de valahogy nem jutott el hozzá, azért nem lát­hatta a filmet. Féltem, hogy mi a jó élet lesz majd, hogyan reagál mindarra, amit annyi idő után most kap meg először. De ahogy nézte, egyszer csak elkezdett tap­solni. Nagy megkönnyebbüléssel vettem, hogy tetszik neki, ez volt aznap este számomra a legboldo­Az Őrzők legendája: a 300 direktorának, Zack Snydernek computer-animált családi fantasy/kalandfilmje Rikoltoz a bagoly, csonka, új tornyán KASZÁS DÁVID Háromperces kisfilmmel han­golhatunk az „egész estés” kaland­ra, a lepetés viszont már ismert le­het az éjjeli lámpás boszorkány- konyhájából. A gyalogkakukk és a prérifarkas tömény esszenciája akár el is lophatná a show-t, mellyel Zack Snyder raja némileg adós ma­radt. A sztárrendező Kathryn Lásky sikerkönyveibe kapott bele vas­körmeivel. Bejáratott eszköztára tetten érhető a sötét tónusokban, markáns ismertetőjegyei vissza­visszaköszönnek a belassított duel- lumoknál. Egyedi ámyfestészete jót tett a mozinak, a segítségére sie­tő duó íráskészsége már kevésbé. Lurkóknak szánt mesefilmen hasz­talan számon kérni a karakterábrá­zolást, a tényleges célközönség azonban bőven szétfeszíti e kere­tet. A hanyag jellemrajz és a bugyu­ta cselekményépítés középszerű kimenetelt kínál. A bedarált epizódok pedig (bagoly)világmegváltást. A sör- alátétnyi átiratban fiókákat ra­bolnak „csatakarmos” szakadá- rok, hogy fajtársaikat igába hajt­sák. Sorenék megszöknek fogva tartóik karmaiból, hogy megleljék a védelmező baglyok csodálatos fáját, melyről megkopott legen­dák danolásznak. A büszke ifjak jó erős zúzával készülnek a végső összecsapásra... Mely értelemszerűen a levegő­ben zajlik majd. A harmadik di­menzió ezen lehetőséget ragadja meg és használja ki. A szárnyalás markáns víziót biztosít. A tradici­onális rajzfilmektől oly távoli termék néha-néha egy videojáték benyomását kelti, ceruza helyett pixelek, processzorok elevenítik fel a csatákat. Precíz látványvilá­gáért a Táncoló talpak siserahada (Animal Logic) felelt. A finálénál mintha Leonidasz madárharcosai küzdenének! Snyder a képsorok között talán a 300 folytatását (Xerxész) is megálmodta... Központi motívum a szárnyalás, melyet a 3D erősít fel (Képarchívum) , v RÖVIDEN A Harmónia Caelistis és fordítói Pozsony. A magyar irodalom, a műfordítás iránt érdeklődő kö­zönséget váiják ma 17 órára a Lengyel Intézetbe (SzNF tér 27.), ahol beszélgetés lesz Tereza Worowska és Deák Renáta mű­fordítókkal, akik lengyel, ületve szlovák nyelvre ültették át Ester­házy Péter Harmonia Caelestis című regényét. Az est folyamán a fordítás lehetőségeiről, nehézségeiről és csapdáiról esik szó, egy európai mércével mérve is jelentős kortárs író műve kapcsán. A re­gényt magyar szemszögből Juhász Katalin költő, publicista, a Ma­gyar Köztársaság Kulturális Intézetének munkatársa mutatja be. A szlovák nyelvű beszélgetést Dado Nagy vezeti, (ú) Kiállítás a Saphier gyűjteményből Dunaszerdahely. Saphier Dezső műgyűjtő gyűjteményéből nyí­lik türlat november 24-én (szerda) a Kortárs Magyar Galériában. „Meggyőződésem, hogy mindenki gyűjtőnek születik. A gyerme­kek ösztönösen szedegetik össze az őket érdeklő, képzeletüket megmozgató tárgyakat: elteszik a vízparton talált kagylót, az er­dőben lelt faleveleket és ezernyi más, látszólag értéktelen kacatot. A környezet a felelős azért, ha ez a természetes gyűjtőszenvedély idővel sokukból eltűnik” - mondja Saphier Dezső műgyűjtő, aki­nek neve a műkereskedelmben fogalomnak számít. Saphier a du- naszerdahelyi tárlatra főként hazánkban is ismert festőművészek alkotásait hozza, egyebek mellett Tallós Prohászka István, Nagy Márton, Murmann József Árpád vagy Flache Gyula képeit, (ú) Látogatórekord a velencei biennálén Velence. Látogatórekorddal zárulttegnapa 12. velencei építészeti biennále, kereken 170 ezren keresték fel az augusztus 28. óta nyitva tartott nemzetközi kiállítást. A 12. velencei építészeti biennálén - 2008-hoz hasonlóan - 53 ország mutatkozott be saját pavilonnal, emellett további 50 munkát állítottak ki az építészvilág élvonalába tartozó műhelyektől. Az idei nemzetközi mustra kurátora Szedzsima Kazujo japán építész volt, személyében először látta el ezt a feladatot nő. A kurátor idén nyerte el a tekintélyes Pritzker-díjat. A biennále Arany Oroszlán-díját Isigami Dzsunja nyerte „láthatatlan” kompozí­ciójával. A tervező és csapata áttetsző, damilszerű szálakból feszítet­te ki egy teremben egy létező épület struktúráját. (MTI) Megjelent az Irodalmi Szemle novemberi száma Hogyan tovább... LAPAJÁNLÓ „Mozgalmas évek voltak az elmúltak”- írja a folyóirat a Szlová­kiai Magyar írók Társasága húsz évvel ezelőtti eseményeit, remé­nyeit és teendőit.felidézve. 1989 novembere után a társadalmi vál­tozások a szabadság és jogegyenlő­ség reményével, valamint az euró­pai méretű átalakulás lehetőségei­vel biztattak. Ezek a változások a Szlovákiai Magyar írók Társasága megalakulása szempontjából is reményteljesek voltak. A „sok van, mi csodálatos” gondolata szerint nemcsak a megtett út eredményeit említi a lap, hanem azokat a jelen­ségeket is, melyek az „egyéni” ön­zés, túlkapások és az „akamokság” kísértéseivel lényegében korlátoz­zák a szervezet tevékenységét. „Nem a vámszedői akarunk lenni az alakuló vagy a kialakult helyzet­nek, hanem az érdekek sokfélesé­gében próbálunk eligazodni, hogy munkánk eredményes legyen”-írja Fonod Zoltán a húsz éve alakult szervezet munkáját értékelve. Ankét a kisebbségi magyar iro­dalomról Szlovákiában címmel a Magyar írók Társasága, és a ki­sebbségi magyar irodalom lehető­ségeit, teendőit kutatja az a három kérdés, melyet közöl a folyóirat. Alabán Ferenc irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár és Csehy Zoltán költő, egyetemi ad­junktus válaszolt a kérdésekre. „A demokratizálódó irodalmi élet ’pluralizmusának’ (...) kellett le­csapódniuk, hogy az értékrend megállapításának objektívebb formái és módszerei nyerjenek te­ret. Az irodalomkritikának, mely az utóbbi húsz év alatt sem állt a helyzet magaslatán, sok az adós­sága, sőt több, mint a rendszervál­tást megelőző évtizedekben” - ál­lapítja meg Alabán Ferenc. „Gren­del szavaiban (aki „választóvíz­nek” mondta az írók Társasága alakuló közgyűlését - szerk.) sok igazság van, de talán az irodalom pluralizmusát nem igazán egy író­szervezeten belül tudom elképzel­ni, sokkal inkább egymás mellett létező, konkuráló írószervezetek összjátékaként. (...) Az ideológiai determináltság kora szerencsére lejárt (...) én hiszek a szabadság ösztönös megtisztító erejében” - mondja Csehy Zoltán. A kritika rovatban Aich Péter (Arról, ami nem volt címmel) Ab- lonczy Balázs Trianon-legendák című könyvét elemzi. Itt olvashat­juk az Ozsvald Árpád prózaírói te­vékenységét értékelő kritikát (Tóth László tollából), továbbá Erdélyi Margit (A tanárrá válás gondjai) és Szalay Zoltán (Hedonista irodalmi kalauz című) kritikáját. Közli a fo­lyóirat Kulcsár Ferenc, Zirig Árpád és Gágyor József verseit, valamint Veresné Vörös Ilona írását a 80 éve született Veres János költőről. Ka­lapok és a fagyialtos címmel Duba Gyula (Valami elmúlt - Érni diák­kora) önéletrajzi regényéből ol- vashatunkrészletet. (zsolt)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom