Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-20 / 267. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 20. Vélemény És háttér 7 Ma nem tudok örülni novembernek, de elfelejteni sem tudom FIGYELŐ Budapest nemet mond A magyar szélsőségesek újabb diplomáciai feszültségeket gerjesztenek, Budapest nemet mond - állapítja meg a Romania libera, és a többi román napilap is beszámol arról, hogy Alföldi Róbert „visszakozott” a Nemzeti Színháznak a román nemzeti ünnep számára való bérbeadása ügyében. A Romania libera így ír: a magyar radikálisok újabb diplomáciai feszültségeket gerjesztettek Románia és Magyarország között. A lap által „fasisztának” nevezett Jobbikhoz közel álló, valamint a Fidesz „szélsőséges szárnyához” tartozó politikusok és ahhoz közeli személyiségek nyomására a budapesti Nemzeti Színház úgy döntött: nem hajlandó helyet adni a román nemzeti ünnep megrendezésének - állapítja meg az újság, utalva arra is, hogy Alföldi Róbertét hazaárulással vádolták a Jobbik politikusai. A lap ezután idézi a Romániában működő, „magyar nyelvű” katolikus egyház több, meg nem nevezett személyiségét. Az egyik gyulafehérvári katolikus pap úgy nyilatkozott: abszurd dolog történt, olyan ez, mintha Romániában a magyarok nem kapnának engedélyt március 15. megünnepléséhez csak azért, mert 1848-ban a magyarok a románok ellen harcoltak. Az erdélyi Krónika vezércikkében Gazda Árpád publicista úgy véli: a nemzeti ünneppel kapcsolatos indulatok nem segítik a dolgok rendeződését, beszűkítik a megegyezést kereső román és magyar politikusok mozgásterét. Salamon Márton László, a bukaresti Új Magyar Szó főszerkesztője vezércikkében azt írja: erdélyi magyarként értetlenül áll „a magyarországi jobboldali sajtó által kirobbantott közéleti felbolydulás és diplomáciai feszültségkeltés előtt”. (MTI) 21 év Nem tudok örülni, holott a novemberi évfordulót a modern Szlovákia legjelentősebb ünnepének tartom. Nem tudok örülni, mert lelőtték a barátomat, aki éppen novembert segítette törvényeinkbe és magatartásunkba iktatni. Más miatt sem tudok örülni. ŠTEFAN HRÍB Huszonegy éve vagyunk szabadok és felnőttek. De milyen felnőttek? Megtanultunk felnőtt módjára lopni, intrikálni, hazudni, felnőtt módjára teszünk úgy, mintha érdekelnének bennünket a közügyek. Nem lett belőlünk felelősségteljes állampolgár, hanem az állami vagyon harácsolója. Városaink csodaszépek, de képtelenek vagyunk tartalommal megtölteni ezt az országot. A teste szép, de a lelke olyan, mint a pusztaság. Mi a teendő? Sohasem jön el a földi paradicsom, és aki azt szeretné létrehozni, zsarnokként végzi. Ráadásul mindnyájan tévedünk, vétkezünk, időnként gyengék vagyunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 21 éve szabad Szlovákia nem lehet jobb helye az életnek, hogy nem élhetünk itt méltóságteljesebben, barátságosabban és tisztességesebben. Nem teszik jobbá az országot, akik a szlovák nemzetet a törvénytelen meggazdagodás eszközének használják, sem azok, akik észre sem vették novembert, de azok sem, akik végtelen hatalmi vágyaikat befejezetlen reformokkal leplezik. Azok a magyarok sem, akik a nemzetiségről való gondoskodással leplezik seftelési vágyukat. Azért, hogy jobb legyen Szlovákia, semmit sem tesz Slo- ta, Fico, sem Dzurinda. És az a Híd sem, amely a Smer jelöltjeit támogatja. Kire számíthatunk hát? Azokra, akik lelőtték Ernest Valkót, mindnyájunknak megüzenték, hogy a Szlovákiáért folytatott harc kemény lesz. Ők elszántak, ráadásul kegyetlenek. És mi, többiek? Belevágunk, vagy már elkényelmesed- tünk és ellustultunk? Ma nem tudok örülni novembernek. De elfelejteni sem tudom. Tulajdonképpen nem ismerek olyan dátumot, más évfordulót, más módot, hogyan viszonyulni a mához, mint visszatérni a 21 évvel ezelőtti tisztasághoz és álmokhoz. Nem voltak naivak. Pontosak voltak. A szerző a .týždeň főszerkesztője, a Lámpa műsorvezetője JEGYZET Sánta kutyák KÖVESDl KÁROLY Közeledvén az önkormányzati választások, egyszeriben ismét fontosak lettünk mi, polgárok. Az ember nem győzi kapkodni a fejét, mi mindent ígérnek neki, miután négy évig a kutya sem volt kíváncsi a véleményére. Nyugdíjasok, fiatalok, középgeneráció, autósok, gyalogosok, lakásra várók és dolog- talanok, sokgyermekesek és magányosok, mind-mind a céltábla közepébe kerültek, ahol reggeltől estig vadásznak rájuk a polgármester- és önkormányzati jelöltek. Akik - hogyan másképp? - csak őérettük és csakis az ő kedvükért akarnak polgármesterek, város- és faluatyák lenni. Egyébként eszükbe sem jutna, hiszen jól kereső állást, vállalkozást készülnek feladni a köz, a polisz érdekében. Csörögnek a telefonok, zúdulnak a mailek és sms-ek, duzzadnak a levelesládák, nyomulnak és villognak az útszéli poszterek, épülnek a járdák, és csöpögnek a leendő Kánaán beígért mézcseppjei. Ennyi jelölt még sosem volt a fiatal ország történetében. Akad kis falu, ahol féltucatnyian, tucatnyian szeretnének polgármesteri székbe ülni. Á kis községek, közösségek látszólag könnyebb helyzetben vannak. Ahol mindenki mindenkit ismer, ott nehéz felelőtlenül licitálni, és könnyű a sánta kutyát utolérni. Nehezebb a helyzet a nagyvárosokban, ahol annyi idegen, kiretusált, mosolygós, hadonászó, szivárványos szemű, áldást osztó, egyébként a háta mögött franciakulcsot vagy hatlövetűt szorongató figura igyekszik megfogni az ember gallérját, hogy elképesztő. Az ember hetek óta úgy jár az utcán, hogy maga elé bámul, ne lássa az ízléstelen tobzódást. Barátom hívott, hallottam-e hírét, hogy egyik Duna-parti városunkba tömegesen jelentkeznek be magyarországi emberek átmeneti lakhelyekre? Nocsak, akkora lett a jólét? Frászt, jönnek szavazni a régi polgármesterre! Lehet, a törvény nem tiltja. Legfeljebb a jó ízlés. A hazugságot pedig végképp nem bünteti a törvény. Mint ahogy kevés embernek jut eszébe utánanézni, mekkora adósságba verte faluját, városát egy-egy polgármester és csapata, hogy kik és milyen áron nyerték a közbeszerzéseket, s kiknek sikerült az utóbbi pár évben, a válságos idők közepette kacsalábon forgó kastélyt építeniük? Kik zárattak be magyar iskolát, óvodát a szent takarékosság jegyében, vagy állították egyik emlékművet a másik után, miközben a fiatalok külföldre voltak kénytelenek kitántorogni a megélhetésért? Az emberek, úgymond, nem vakok. Akiket mégis meg lehet venni egy-egy gulyással, pohár borral vagy tíz-húsz euróval, gondoljanak arra, hogy a gyermekeik jövőjét kanalazzák, eresztik le a torkukon. Mert négy év nem egyenlő négy esztendővel. Azt ki lehet böjtölni, ám a következmények - mint tapasztaljuk a Fico-kormány „szociálisan érzéken/’ négy éve után - súlyosak, és hosszú lejáratúak. Ahogy Robert Fico posztere hirdeti: A városok és falvak fontosak! Nos, érezzük, hiszen ők rohasztották le, és jövőre még keservesebben megtapasztaljuk. KOMMENTÁR Az önkéntes spicli? SERES LÁSZLÓ Téved a bécsi Der Standard: nem azért vette elő a Heti Válasz az ismert publicistát, ORF-kommentátort, mert az legújabb könyvével (Eljátszott országom) egyfajta „felségsértést” követett volna el Orbán Viktorral szemben. Erről a kötetről ugyanis nem mondható el, hogy különösebb visszhangot váltott volna ki idehaza. A probléma teljes mértékben újságírói-szakmai, sőt kognitív: a lap ugyanis úgy keverte spicligyanúba Paul Lendvait, hogy nem értette meg saját, online közölt „bizonyítékait” sem. A Heti Válasz, A pártállam szolgálatára” felütéssel címlapszorit kreált öt dokumentumból, olyan iratokból, amelyek az ő értelmezésük szerint azt igazolják: Lendvai kvázi együttműködött a kádári titkosszolgálattal, ő lett volna a „diktatúra önkéntes informátora”. Holott a dokumentumok egyike sem ezt bizonyítja, csak azt, hogy Lendvai újságíróhoz képest, mondjuk úgy, túlságosan kommunikatív viszonyt ápolt az akkori hatalommal, vélt vagy valós információs előnyökért cserébe. Miközben valójában egyáltalán nem bízott benne a hatalom. Épp az antikommunista Lendvai leplezte le néhány éve azokat az újságíró-prominenseket, akik őróla jelentettek. A HV-nek egyvalamiben igaza van: valóban nem fér össze az újságírói etikával, hogy valaki a kancellárjával konzultáljon témákról; hogy szempontnak tartsa a magyar-osztrák kapcsolatok fejlődését; az meg pláne nem, hogy megakadályozza a csehszlovák ellenzék szereplését az ORF-ben. Lendvai pozitívan emelte ki Magyar- országot a keleti blokk többi államához képest? Ezt anno számos más külföldi megfigyelő is megtette. Filmet forgatott 1956 évfordulójára, s előtte „betartotta a játékszabályokat”, azaz előre informálta a hatalmat a film tartalmáról? Hát, ha nem hazudott vagy hallgatott el dolgokat, nehéz ezt megítélni. Újságírói szerepnek mindez sok - de spiclivádnak kevés. A szerző a Hírszerző főmunkatársa Egyet előre, kettőt hátra VERES ISTVÁN Hét nap van hátra a választásokig, mindennap legalább egy jelölt bejelenti, hogy visszalép. Alojz Hlina két hete még a receptet lobogtatta, amellyel meg tudta volna váltani Pozsonyt, a rimaszombati Kökény Béla a helyi romák szavazatait a Smer jelöltjéhez irányította. Tornaiját sem Dubovský László vezeti a következő ciklusban. Az első dominó a komáromi Bósza János volt, szintén nagy tervekkel és még nagyobb önbizalommal. A felsorolt jelöltekben (egy kivétellel) van valami közös. Méghozzá az, hogy rengeteget lehetett róluk hallani az utóbbi években. Pletykákat, híreszteléseket, de megrendítő tényeket is. A kampány kezdetén sem okoztak csalódást, a médiák pedig mindig nagyon figyeltek rájuk. A történet legizgalmasabb epizódja előtt viszont kiléptek a sorból, és elindultak visszafelé. Könnyen meglehet, hogy az egészet csak azért csinálják, mert feltűnési viszketegségben szenvednek. Ők ugyanis olyan jelöltek, akik józan ésszel maguk is fel tudják mérni (legalábbis elvárható tőlük) esélyeiket. Arról nem is beszélve, hogy kampányolni sokkal drágább mulatság, mint a kerékpározás vagy a tetrisz. Visszalépésükről valószínűleg már akkor döntöttek, mielőtt nekifogtak volna szavazatokat gyűjtögetni. Tettek néhány kört a nagy nyilvánosság előtt, aztán beintettek a választóknak. Nem az ellenfeleiknek, a választóiknak. Akik kedvenc jelöltjük visszalépése után ismét törhetik a fejüket, kire szavazzanak. A dolgozó embernek viszont ennél van jobb dolga is! Ott a kert, a család, a munkahely, ehhez jön még az agyalás négyévenként, hogy kire kellene szavazni. Úgyhogy a visszalépő jelöltek szégyellhetik magukat. Feladják a harcot arra hivatkozva hogy úgysem ők nyernek? Ez a választó arcul köpése. Vagy ha nem az, akkor valami nagy turpisság, amit mi nem foghatunk fel. Legalább ahhoz vehetnék a bátorságot ezek a választásszédelgők, hogy azt mondják: bocs, hülye voltam, többször ilyen nem fordul elő. TALLÓZÓ PER STANDARD Paul Lendvainak a miniszterelnökkel szemben gyakorolt kritikájára vezette vissza a Heti Válaszban az ausztriai publicistáról megjelent cikket a Der Standard osztrák napilap kommentárja. „Csak idő kérdése volt, mikor vág vissza neves kritikusai ellen a birodalom: a belpolitikai birodalom, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök épít” - írta a liberális napilap, amelyben Paul Lendvainak heti rendszerességgel jelentkező rovata van. A lap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó munkatársa, Josef Kirchengast megfogalmazása szerint legutóbbi könyvével (Mein verspieltes Land - Eljátszott országom) Lendvai egyfajta felségsértést követett el. „Ilyet nem lehet büntetlenül tenni egy olyan ember ellen, aki már első miniszterelnöksége idején is feketelistát köröztetett állítólag Magyarország-ellenes újságírókról” - tette hozzá. A kommentátor úgy látja, „Ma- gyarország-ellenesnek” az számít, aki kritikus Orbán Viktorral szemben. (MTI) (Peter Gossányi rajza- Maga valóban fuldoklik, vagy csak az ír bankokat utánozza?
