Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-18 / 265. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 18. Pihenő 19 MIT FŐZZÜNK MA? Zabpelyhes póréhagymaleves Hozzávalók: 1 kisebb szál póréhagyma, 2 evőkanál zabpehely, 5 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 1 evőkanál citromlé, 2 tyúkhúsleves-kocka, késhegynyi őrölt fehér bors, só. Elkészítés: A póréhagymát megtisztítjuk, és zöld részét levágva félretesz- szük. A fehér részt felkarikázzuk. A füstölt szalonna kiolvasztott zsírjára rátesszük a hagymát, és üvegesre pirítjuk. 8 dl vízzel fel­öntjük. Beletesszük a leveskocká­kat és a borsot, majd 5 percig főz­zük. Finom szitán átszűrjük. A főtt hagymát kevés lével összeturmix- oljuk, ezután a lébe öntjük. Hozzáad­juk a zabpelyhet, amivel ismét fel­forraljuk, és továb­bi 10 percig főz­zük. Végül a cit­romlével összeke­vert tejfölt beleönt­jük, ízlés szerint sózzuk, és újból felforraljuk. A fi­nomra vágott póré­hagyma zöldjével meghintjük, (s) Gordon Ramsay a csőd szélén áll, a bank már a házára is rá akarja tenni a ke­zét. Pár hónapja Ramsay kénytelen volt bezárni egyik londoni éttermét, má­ra kiderült, a világválság hatására húsz elegáns étterme közül szinte az összes bajbajutott. A konyha ördöge tíz évvel ezelőtt vett fel nagyobb hitelt, hogy ab­ból építse fel birodalmát, most gondban van a törlesztéssel, (i) (Képarchívum) SZÍNHÁZ POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ - új épület: Anna Karenina 18.00 MOZI POZSONY PALACE CINEMAS - AUPARK: Ördög (am.) 15.50,21.50 Machete (am.) 16.40, 19.00, 21.20 átváltozás (fr.-olasz) 18.30 Adélé és a múmiák rejtélyé (fr.) 15.30 Szívrablók (fr.-mon.) 18.40 Alfa és Omega 3D (amerikai-indiai) 18.00 Terhes társaság - Deadline (am.) 19.20, 21.30 Gru (am.) 16.30 Gru 3D (am.) 17.00 ízek imák szerelmek (am.) 17.40,20.40 Eredet (am.-ang.) 20.40 A kaptár - Túlvilág 3D (ang.-ném.-am.) 21.10 Fűrész 3D (kan.-am.) 20.00 Social Network - A közösségi háló (am.) 15.00,17.20,19.40 KASSA CINEMAX: Alfa és Omega 3D (amerikai-indiai) 16.50 Terhes tár­saság - Deadline (am.) 16.05, 18.00, 20. Gru 3D (am.) 16.40 Machete (am.) 16.00,18.10, 20.20 Fűrész 3D (am.) 18.40, 20.50 Social Network - A közösségi háló (am.) 17.20,19.50 PÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Alfa és Omega 3D (amerikai-in­diai) 16.40,18.08 Fűrész 3D (am.) 20.20, 21.50 Harry Potter és a Halál ereklyéi (angol-amerikai) 17.00, 19.26, 20.00, 22.26 Social Network-A közösségi háló (am.) 17.30,19.28 SZENC-MIER: Fér­firegény (cseh) 18.00 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Játszd újra, Sam (am.) VÁGSELLYE - VMK: From Paris with Love (fr.) 20.00 PÁR­KÁNY - DANUBIUS: Szellemíró (francia-német-angol) 19.00 LÉ­VA-JUNIOR: Bérgyilkost fogadtam (finn-német) 19.00 GYŐR PLAZA: Alfa és Omega 3D (amerikai-indiai) 17.30 Az amerikai (am.) 18.15, 20.15 Fűrész 3D (kan.-am.) 17.00,18.45, 20.30 Gru (am.) 16.00, 18.00 ízek imák szerelmek (am.) 17.15, 19.45 Köny- nyű nőcske (amerikai 2010) 16.15 Már megint Te (am.) 16.15, 18.15,20.15 Sejtcserés támadás (am.) 17.30,19.30 Social Network - A közösségi háló (am.) 17.45,20.00 Terhes társaság (am.) 16.30, 18.30,20.30 Tolvajok városa (am.) 15.00,19.30 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a kö­vetkező kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyáz­zon, mert a dőlt betűvel szedet­tek derékszögben egyszer meg­törnek. Ha az át nem húzott be­tűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor el­jut a megfejtéshez. ÁLSZARVAS BONOBO COBOLY COYOTE CSEREBOGÁR CSÍKBOGÁR CSUKAORRÚ ALIGÁTOR DUGONG EBIHAL GŐTE PUDU PUMA SAS TEVE Keddi feladványunk megfejtése: gereza. c S U K A O R R f u A o S G N O G U D s L B C F I P U M A A B I O O E K K f E V P O G L Y T K B R B U N f A Y O ff 0 f A A O L D O T S T G Z N A G U B O A E S T E V E f A O R S L E B I H A L R C r A R r A G O B E R E S GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 5 6 1 8 3 9 2 7 4 4 3 8 5 7 2 6 9 1 2 9 7 1 6 4 3 5 8 9 5 2 6 1 3 8 4 7 1 8 4 7 2 5 9 6 3 6 7 3 4 9 8 1 2 5 7 2 9 3 4 1 5 8 6 3 4 5 9 8 6 7 1 2 8 1 6 2 5 7 4 3 9 1 6 7 9 4 9 8 7 8 9 4 1 2 3 6 4 9 3 8 7 7 3 9 2 9 1 2 3 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Az ellenségem könyörtele­nül elveri a port, a sértése­ket megbosszulja, semmit sem felejt el, és ha elérkezett a meg­torlás ideje, akkor színre lép. Élete csupa rejtély, tökéletesen tud titko- lódzni, élvezi a feszültséget. Bika (IV. 20.-V. 19.) Ügyességének és átgondolt ötleteinek - melyekből nemcsak ön, hanem mások is megélnek a környezetében - kö­szönheti eddigi sikereit. Ügyintézés terén, amit nem nagyon kedvel, lép­jen mielőbb a tettek mezejére! Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Önnek nagyon fontos, hogy a társaságban ön legyen az érdeklődés középpontjá­ban, ami viszont nem mindig válik előnyére. Mások problémáit, ha te­heti, most ne vállalja fel, s a megol­dásokat se ön keresse! Rák (VI. 21.—VII. 21.) Az iránt érdeklődik, ami ja­vára is válik. Ezért, ha menet közben rájön arra, hogy va­lami már nem olyan érdekes, szó nél­kül abbahagyja. Csak akkor újon alá fontos üzleti dokumentumot, ha azt az ügyvédje is jóváhagyta. Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Egy kis fondorlatért, ra­vaszságért sohasem kell a szomszédba mennie. Ezért ne próbáljon meggyőzni másokat, hogy az ön üzleti befektetésébe be­szálljanak. Maradjon inkább függet­len, s így nem veszíti el barátait sem! Szűz (VIII. 23.-IX. 21.) A sors éles és hajlékony ér­telemmel áldotta meg. Gyakran előbb beszél, az­után gondolkodik, cselekszik. Elna­gyolja a dolgot, vagy ott kockáztat, ahol nincs is mit nyerni. De ön az élet mázlistája, és tud veszíteni is. Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Bírálatai, megjegyzései ál­talában célba találnak, mi­vel igazak, s ettől kemé­nyek. Küzdelmet a tekintélyért nem indít, a vitákról pedig azt tartja, nem viszik előre. Nem tűri az ellentmon­dást, és ezzel szerzi meg a tekintélyt. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Távolságtartó, de nem ka­pásból támad, hanem meg­vannak az alkalmas embe­rei, akikkel végrehajtathatja a pisz­kos munkát. Mivel legtöbbször póker­arcot visel, környezete sosem tudja, milyen érzelmek rejtőznek önben. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Most tele van ödetekkel, amiket csak meg kell valósí­tania, s ha ez sikerül, nem­csak a vetélytársait lepi meg, de a barátait is, s egyben biztosíthatja anyagi jólétét. Lásson hozzá és bíz­zon önmagában! Bak (XII. 21.—1.19.) Nem szeret harcolni. Inkább tűr, ameddig lehet. Mások őrültségnek tartják az önfel­áldozását, viszont, ha betelik a po­hár, nem kímél senkit. Nyíltan meg­mondja a véleményét, s feldúlt képet vág hozzá, ezzel is erősítve a hatást. Vízöntő (I. 20.-II. 17.) Ha tanácsot kérnek öntől, mondja el álláspontját, de sose avatkozzon bele má­sok üzleti érdekeibe. Különben sem oldana meg semmit, csak növelné a bajt. Legjobb az egyenes út! Tartsa ehhez magát! Halak (II. 18.-III. 20.) A magányos Halak is sikere­sek lehetnek a szerelemben ugyanúgy, mint akiknek a párkapcsolata az utóbbi időben jóra fordult. Hallgassa meg ismerősei, családtagjai véleményét is, akik most nem értenek egyet a javaslatával!

Next

/
Oldalképek
Tartalom