Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-15 / 263. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 15. Vélemény És háttér 5 FIGYELŐ Nem győzhető le a militáns iszlám Az al-Kaida és általában a militáns iszlám szélsőséget nem lehet hagyományos katonai értelemben legyőzni - nyilatkozta az új brit vezérkari főnök. Sir David Richards tábornok a The Sunday Telegraph- nak kijelentette: a hagyományos hadviselésben a vereség és a győzelem egyértelmű; a győzelmet az jelképezi, hogy egy hadsereg bevonul egy másik ország fővárosába. A militáns iszlám felett azonban ilyen értelemben vett győzelem „soha nem érhető el”. Ugyanakkor az iszlám e vonulatát „kordában lehet tartani” olymértékig, hogy nejelentsen veszélyt. (MTI) A Smer az egész kormányzati ciklus alatt azon dolgozott, hogy felfalja mindkét koalíciós partnerét Fico, a csapnivaló pártelnök Ahogy az általában előre borítékolható, egy határozottan kommunista hagyományokra, sőt, egyetlen teljhatalmú vezérre építő párt esetében, a Fico-féle Smer tisztújító kongresszusán régi bútordaraboknak számító elvtársak és elvtársnők kerültek újra tisztségbe. BARAK LÁSZLÓ Mintha nem Robert Fico, a régi- új pártelnök és a „központi bizottság” Ficónak bólogató mame- lukjai buktatták volna ki a kormányból a szóban forgó politikai csoportosulást. Holott a Smer vastagon megnyerte a nyárelőn megejtett parlamenti választásokat. Akárcsak anno Vladimír Mečiar és az általa vezérelt politikai maffia. Fico, vagyis pártja kibukása a kormányzati pozícióból viszont annyiban különbözik Mečiar 1998-as kudarcától, hogy az „államalapító” néptribun kizárólag az általa példátlan gyorsasággal lebonyolított „országprivatizáció”, illetve a járulékos, dicstelen banánköztársaságokat idéző politikai és köztörvényes bűnözés - az állami szintű tolvajlástól a politikailag motivált emberölésekig bezárólag minden megtörtént az azóta mečiarizmus jelzővel számon tartott országlása alatt - miatt vesztette el népszerűségét. Fico sem volt sokkal különb dicstelen elődjénél. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a parasztvakító populizmust jobbára csupán szónoki eszköztárában alkalmazta. Nem rombolta porig azt a működőképes gazdasági mechanizmust, amelyet Mečiarék dúlását követően építettek föl a jobboldali Dzu- rinda-kormányok közgazdászai két választási ciklusuk alatt. Mondhatni, vérrel-verejtékkel, de legalábbis olyan, a köznépet közvetlenül és igencsak érzékenyen érintő megszorításokkal, amelyek miatt az Európai Unió egyéb, igen erős piacgazdasági hagyományokkal rendelkező államaiban általában százezrek gyújtogatnak az utcákon... Egyáltalán nem volt meglepő tehát, hogy a jobboldal választási bukása, egyszersmind Robert Fico hatalomra kerülése formájában érkezett 2006-ban a büntetés. Nyilván nem kell különösebben bizonygatni, hiszen a legutóbbi parlamenti választás eredménye bizonyítja, hogy Robert Fico képtelen volt élni azzal a lehetőséggel, hogy 2006-ban tulajdonképpen ajándékba kapott egy működőképes országot. Az viszont kétségkívül a sors fintora, hogy - amint fentebb említve volt - a legkevésbé sem azért bukott ki a hatalomból, mert olyan rablógazdálkodást folytatott volna, mint annak idején keresztapja, Vladimír Mečiar. Annak ellenére nem, hogy Fico is, de leginkább koalíciós partnerei, Ján Slo- ta Szlovák Nemzeti Pártjának és Mečiar HZDS-ének kormányzati politikusai olyan korrupciós afférokba keveredtek, amelyekbe jobb helyeken pillanatokon belül belebuknak a legnépszerűbb politikai ikonok is. Fico koalíciós kormánya azonban égbekiáltó bűnei ellenére kitartott a választási ciklus végéig. Csakhogy most már egyértelmű, épp ez lett Robert Fico veszte. Korántsem azért, mert annyira amortizálta volna őt és pártját a nyíltszíni tolvajtempó. Fico azért bukott meg, mert pártelnökként csődöt mondott! Ugyanis, meglehetősen telhetetlenül, egyszersmind óvatlanul folyamatosan azon dolgozott egész kormányzati ciklusa alatt, hogy egyrészt szőröstül- bőröstül felfalja mindkét koalíciós partnerét, másrészt kormánya minden mocskát rájukkenje... Amint azt a júniusi parlamenti választási eredmények megmutatták, sikerült is a politikai kannibalizmus jelzőjével méltán illethető lakoma, nem kevésbé a saját fészekbe piszkítás. Mečiarék a parlamenten kívül rekedtek, Ján Slota pártja pedig ugyan bejutott a törvényhozásba, ám olyan alacsony preferenciával, hogy kormányalakítási szempontból kizárólag abban az esetben kerülhetett volna érdemben szóba, ha a jelenlegi kormánykoalíció jobboldali pártjai meg merészelik tenni, hogy lepak- tálnak velük, s általuk Robert Ficóval... Ennyit arról, hogy Fico jó politikus és jó pártelnök-e vagy sem. Hajítófát sem ér! Olyannyira, hogy elvileg nem is illett volna újra pályáznia a pártelnöki posztra. A gyakorlat azonban számos esetben felülírja a mégoly fundamentális elveket is. Mert ugye, egy eleve egyetlen emberre, vezérre, a tárgyalt esetben Ficóra épített párt esetében létkérdés, hogy marad-e teljehatalmú vezér, sőt fétis az élén. Márpedigjelenleg ilyen nincsen sem a Smerben, sem a környékén. Érthető tehát, hogy a régi bútordarab és társai megőrizték pártbeli pozícióikat. Ami viszont korántsem győzelem, és egyáltalán nem reményteljes üzenet, amint azt maguk az érintettek - főként Fico - kifelé hirdetik. Sokkal inkább kényszerhelyzet, mondhatni, kutyaszorító! Hacsak a jelenlegi szlovák kormánykoalíciót alkotó pártok politikusai nem lesznek annyira ostobák, hogy képtelenek legyenek egymás mellett kitartani a választási ciklus végéig. Egyértelmű ugyanis, hogy Fico üyesmire játszik minden egyes gesztusával. Konkrétan legutóbbi szlogenjével, amelynek lényege, hogy bármelyik jobboldali párt szívesen kormányozna az övével, te- hátvele... PORTRÉ Aburmai„Dáma” A szabadon bocsátott Aung Szán Szú Kji Mianmar (az egykori Burma) erőszakmentes demokratikus mozgalmának legismertebb vezetője, aki - Indira Gandhihoz, Benazir Bhuttóhoz hasonlóan - családi indíttatásból állt a népe sorsát megjavítani akarók élére. 1945. június 19-én született Ran- gunban. Apját, Aung Szán tábornokot, Burma nemzeti hősét, a világháborút követően a brit gyarmati uralom elleni felszabadító harc egyik vezetőjét fél évvel a függetlenség kinyilvánítása előtt, 1947. július 19-én gyilkolták meg. Aung Szán külföldön nevelkedett. Arisztokrata származású diplomata anyját 1960-ban nagykövetté nevezték ki, s leánya vele utazott Új-Delhibe. Az indiai évek alapvetően meghatározták későbbi politikai pályáját, kiváló kapcsolatokat épített ki Indira Gandhi kormányfő családjával. 1964-67 között az oxfordi egyetemen tanult filozófiát, politika- tudományt és gazdaságtörténetet, majd 1969-től 1971-ig az ENSZ-nél dolgozott. 1972-ben férjhez ment az Oxfordban megismert Michael Arishoz, aki a buddhista vallással és Tibettel foglalkozik. Két fia született. 28 év után, 1988-ban tért haza Burmába, eredetileg azért, hogy halálos beteg anyját ápolja. Burmát akkor éppen súlyos belpolitikai válság rázta meg, a.diákok és a munkások tüntetéseken próbálták megbuktatni a diktatúrát. Ekkor vált Burma „második függetlenségi háborújának” vezéralakjává, szabad változásokat és politikai reformokat követelve járta az országot. A tüntetéseket a hadsereg brutálisan leverte, 1988. szeptember 19-én katonai junta vette át a hatalmat és a korábbi diktatúránál is kegyetlenebb rendszert vezetett be. Szú Kji szabad választások kiírását követelte, amiért 1989. július 20-án házi őrizetbe helyezték. 1990. május 27-én választásokat rendeztek a Mianmar- rá átkeresztelt Burmában. Pártja megszerezte a parlamenti mandátumok 82 százalékát, ám győzelmét a katonák soha nem ismerték el. Tisztában volt vele, hogy ha elhagyja az országot, sose engednék vissza, ezért 1999-ben nem merte felkeresni haldokló férjét Nagy- Britanniában. 2000-ben ismét házi őrizetbe helyezték. 2009-ben bírósági eljárás kezdődött ellene, azzal vádolták, hogy megszegte a házi őrizet szabályait. Harcát számos kitüntetéssel díjazták: 1991-ben Nobel-békedíjat kapott. 2004-ben For The Lady címmel lemez jelent meg, amelyen rockzenészek próbálták felhívni a figyelmet a mianmari katonai diktatúrára. A 65 éves ellenzéki vezető az elmúlt 21 évből több mint 15-öt fogságban töltött. (MTI) KOMMENTÁR Kimúlt a kelta tigris S1DÓ H. ZOLTÁN Az ír főváros szórakozónegyedében, a Temple Barban Guinnesst iszogatok szájában megkeseredik az amúgy édeskés sör, ha arra gondolnak: hogyan történhetett, hogy a bő két éve még kelta tigrisként száguldó ország mára Görögország után az eurózóna másodiklegsebezhetőbb országává vált. Mi történt Írországgal, ahol a pörgő gazdaságban szlovák, lengyel és baltikumi vendégmunkások tízezrei dolgoztak, most mega közel 14%-os munkanélküliség miatt csak idén több mint 60 ezer ír vándorolt ki? A zöld sziget2006-ra a hazai össztermékhez viszonyítva alig 30%-ra szorította le államadósságát, most pedig újra a riasztóan magas 90% felett jár, idei államháztartási hiánya pedig az euróövezetben példa nélküli 32%-ot is elérheti. Az országot az ezredforduló után valóságos építőipari láz fogta el, az ágazat foglalkoztatta a munkavállalók 13%-át, és adta a hazai össztermék egyötödét. A lendületet a bankok bőséges hitelezése biztosította, mígnem kipukkant a teli tüdővel fújt ingatlanlufi. Az ágazat összeomlott, megkezdődtekaz elbocsátások, abankokanem törlesztett jelzáloghitelek terhe alattnyögnek (csak az Anglo IrishBankúj- bóli feltőkésítése több mint 30 milliárd eurót emészt fel), a lakosság pedig fülig eladósodott a méregdrága házak vásárlása miatt. Mivel az összes érintett fél tagad, biztosra vehető, hogy lázasan folynakaz egyeztetések az ír mentőcsomag kidolgozására. Az EU a görög pénzügyi dráma tanulságait leszűrve már éberebb, nem szeretné teljes mentőövkészletétszétosztani.Haugyanisaszigetországelmerüla válság okozta hullámverésben, akkor az eurózóna többi sebezhető tagját, elsősorban Portugáliát és az ugyancsak az ingatlanboom törmelékromjai alatt vergődő Spanyolországot ránthatja magával, miközben a görögök helyzete máig nemjavul. Alegutóbbi uniós csúcson felmerült az együttesen 750 milliárd eurót mozgósító Európai Pénzügyi Stabilitási Alap működésénekmeghosszabbítása, amiből meg- segítenéka bajbajutottakat. Ha Dublin hivatalosan is kéri a segítséget, akkor Pozsony már nem mondhat nemet, úgymintAthénnak. Az eurót védő pénzügyi fal felhúzásába Szlovákia 4,4 milliárd euróval száll be, ami az állami költségvetés kiadási oldalánaknegyedével egyenlő. Vagyis nem mindegy, hogyan alakul Írország sorsa, arról nem is szólva, hogyaláncreakciótelindítóismételtválságmindig azonnal megtalálja a legsebezhetőbbeket. Ebben az esetben a „pénzügyi szabadságharcát” vívó Orbán-kormány újabb frontvonalat nyithat, a magyar forint megbülenhet. Végezetül a krízis a biztató gazdasági növekedésnekis véget vethet, s kezdhetjük elölről a vergődést. JEGYZET Maga tegez JUHÁSZ KATALIN A minap kínos helyzetbe kerültem, amikor újdonsült ismerősöm, egy nálamlegalább huszonöt évvel idősebb hölgy a megismerkedésünketkövető tizedik percben felajánlotta, tege- ződjünk. Döbbent arckifejezésemet látva még hátba is vágott, biztatóan mosolyogva. Látszott rajta, nem érti, mi a probléma, hiszen érezhetően egy húron pendülünk, hasonló szakmában dolgozunk, és kölcsönösen szimpatikusak vagyunkegy- másnak. Nyilvánvalóan nagy bunkóság visszautasítani egy ilyen barátságos gesztust, ezért úgy döntöttem, az este folyamán a Karinthy Frigyes által oly szellemesen megírt módszert próbálom alkalmazni: a többes szám első személyt. Hamar rájöttem azonban, hogy ez rettenetesen macerás, mi több, egy idő után igencsak feltűnő és vicces, pont úgy, mint az ismert Karinthy-je- lenetben. (Hogy vagyunk? Hogy szolgál az egészségünk? Hát a fe- leségünkmit csinál? Örülök, hogy az ember legalább néha láthatja egymást. Na, és merre lakunk?) Sajnosadódtakmosta- nában olyan helyzetekis, hogy huszonéves srácokilledelmesen jó napot kívántak, sőt szép, harsány csókolommal köszöntek nekem, amitőlmegrepedezteka falak, elpattanta villanykörte, lepotyogtak a polcról az iratok, befelhősödött, majd dörögni kezdettazég.Merténa magam részéről természetesen mindig laza hellóval köszöntőm az irodámba belépő „másik fiatalt”, nálam tizenöt évvel később született kollégám barátait. Persze mondanom se kell, hogy kárörvendő fültanúi is voltak az esetnek: két nálam is öregebb kolléganő. De hadd osszakmeg önök- kel/veletek egy vidámabb esetet is. Néhányhete meghívást kaptam egy gimnáziumba, hogy beszélgessek a diákokkal kedvenc mániámról, a kortárs irodalomról. Imádom az ilyen feladatokat, hiszen valaha magyartanárnak készültem, csak aztán hagytam magam eltéríteni. Az osztályterem felé haladva az igazgató a fü- lembe súgta, hogy náluk a tanárok magázzák a diákokat, úgyhogy lehetőleg ehhez tartsam magam. Sokáig feszülten igyekeztem, de negyed óra után elfeledkeztem magamról és áttértem a tegező formulára. A srácok ugyanis végig okosan és jól reagáltak, sőt meg merem kockáztatni, hogy még élvezték is a rendhagyó irodalomórát. Kicsengetés előtt pár perccel aztán olyasmi történt, amivel sokáig dicsekedni fogok. Az egyik tizenhat éves fiú a vita hevében vé- letlenségből visszategezett. „Az előbb aztmondtad,hogynema költő a vers főszereplője, hanem egykitaláltfigura. Szerinted miért?... - vagy valami ilyesmi, nem emlékszem pontosan, hogyan hangzott a kérdés, de a tegező formulától hirtelen kivirágzott a rét, fülemülék énekeltek a lelkemben, hajam pedig begöndörödött és csillogó fényt kapott. Lám, milyen kevés elég a boldogsághoz az én koromban...! (Peter Gossányi karikatúrája- Adjisten, meghoztam a ganajt a választási kampányhoz!
