Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-13 / 262. szám, szombat
12 Szalon-hirdetés ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 13. www.ujszo.com NOSZTALGIA Hav dú jú dú? GRENDEL ÁGOTA I am very hapy to here. I hope, you know the lessons, becose we will maturázni. I didn’t go to the Hungary, and now I am here, but today Iwillgo to home (I must go). Ciao A prágai képeslap tartalmát betűről betűre másoltam át, nehogy az derüljön ki, hogy mi a középiskola harmadik évfolyamában már folyékonyan írtunk, olvastunk, beszéltünk angolul. Attól bizony nagyon távol álltunk. A mi időnkben ugyanis az óvodában nem folyt angoloktatás, igaz, oroszul sem tanítottak bennünket, amit a kor elméletileg megkövetelhetett volna, sőt olyan szerencsés helyzetben voltunk a szlovák iskolába járókkal szemben, hogy csak hatodiktól gyötörtek bennünket az orosszal, érettségiznünk sem kellett belőle, valószínűleg ez lehet az oka, hogy az első gyerekversikék vésődtek - egyelőre még úgy vélem, lehet, hogy egyszer Alzheimer űr eldönti helyettem - örök időkre az agyamba, a „Sjol grek cséréz réku, vígyit grek v riké rak, szánul grek rúku v réku, vinul ruku, v ruké rak” típusúak. Elsős középiskolások voltunk, amikor angolt kezdtünk tanulni, a nyelvről például annyit tudtam meg három évvel korábban, hogy nincs magázás, nincs tegezés, van a mindenkire vonatkozó jú, s nem értettem, hogyan beszél egy gyerek a felnőttel, mit felnőttel, a tanárával! Mert a tanárt tisztelni és magázni illik, no meg kell is - mi még jártunk tánciskolába. Aztán megszoktuk ezt a júzást, élveztük, hogy egymás mellé tudunk tenni néhány szót, ezekből meg - igaz, nyelvtanilag, stiliszti- kailag nem kifogástalan, de legalább számunkra érthető - mondat kerekedik. így esett, hogy a gyógyfürdőbe utánam jött a mellékelt képeslap feladója - kedvezményesen utazott vasúton titokban a szobámban lakott, amelyet két vadidegen, de toleráns hölggyel osztottam meg, ők is falaztak, amikor reggel kivonultunk a szállodából, meg este, amikor barátnőm visszasettenkedett, az utolsó napon, amikor már csomagoltam, reggel kiosont, délelőtt meg visszasétált, mintha akkor keresett volna meg, hogy segítsen kivonszolni a vonatállomásra több mázsás bőröndömet, még a személyi igazolványát is leadta a portán, halálra röhögtük magunkat. Felváltva cipeltük a dög nehéz koffert, még szerencse, hogy jó korán elindultunk, meg- megálltunk pihenni, akkor orvosi papírom volt arról, hogy nem ci- pekedhetem, ezért sem mehettem az osztállyal sítáborba, s hiába meséltek el mindent százszor, hiába emlékszem néhány dologra jobban, mint akik ott voltak, az nem pótolja az élményt, fene a rossz májamba, amit kímélnem kellett, szükségem lesz rá, mondta a doki. (Az orvosnak igaza volt, időnként most is szükségem van rá.) Baktattunk hát, egymásnak passzolgatva a csomagokat, egyszer csak fölbukkant egy fiatalember. A kezében repülőmodell, három szál vörös szegfű. - Milyen rendes - mondtuk, nem súgtuk, Karlovy Varyban nem sugdos az ember, ki értene ott magyarul. - Biztosan az állomásra megy valaki elé, virágot és ajándékot visz, ez ritkaság - dicsértük. - Azért a cipőjét kipucolhatta volna, csupa por - tettük hozzá. Ennyi elég lett volna, de az a rossz májam nem hagyott békében. - Egyébként, ha igazán rendes lenne, segítene ci- pekedni - ez volt a hab a tortán. A fiatalember megállt, megfordult:- No, adják azokat a csomagokat!- Ez maga volt a megtestesült se köpni, se nyelni helyzet. Hogy az ország nyügati csücskében, egy cseh fürdővárosban nem fürdővendég, hanem valószínűleg ott lakó fiatalember kapja magát, és tud magyarul, ráadásul egy ideig képes elengedni két bakfis provokatív megjegyzéseit a füle mellett, ez mindennek a teteje. Ijedtünkben a földre raktuk a bőröndöt meg az utazótáskát, a fickó könnyedén fölkapta, és a vasútállomás pénztáráig meg sem állt. - Látják, sohasem tudhatja az ember, hol találkozik magyarokkal - jegyezte meg búcsúzóul. Egy ideig döbbenten álltunk, aztán elkapott bennünket a kamaszos röhögőgörcs. Persze, csak önmagunkon röhögtünk. (Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha többet foglalkozunk az angollal, nem elégszünk meg azzal, amit heti két órában megtanítottak velünk, és külföldi dámákat majmolva megpróbálunk egy-két angol mondatot összerakni, de ez már csak eső után köpönyeg, azóta viszont többször tapasztaltam, hogy magyarok valóban mindenüttvannak.) PRVÁ STAVEBNÁ SPORITEĽNÁ banka róka Tisztelt ügyfeleink, lakástakarékoskodóink! Örömünkre szolgál tájékoztatni Önöket, hogy az Első Lakás-takarékpénztár Rt. a TREND gazdasági hetilap rangsorán az ÉV BANKJA 2010 II. helyezettje lett. A szakértők értékelték rendkívüli gazdasági eredményeinket. Ezeket viszont Önök nélkül nem érhettük volna el. Tisztelt ügyfeleink, köszönjük bizalmukat, amelyet immár 18 éven át tanúsítanak velünk szemben. Biztosítjuk Önöket, hogy elégedettségük érdekében mindent megteszünk az elkövetkező időszakban is. Sikerünk az Önök érdeme is. tíl Ing. Imrich Béres Az Első Lakás-takarékpénztár Rt. igazgatótanácsának elnöke Mag. Herbert G. Pfeiffer Az Első Lakás-takarékpénztár Rt. igazgatótanácsának tagja Ing. Erich Feix Az Első Lakás-takarékpénztár Rt. igazgatótanácsának tagja Az Új Szót 50-50%-ban olvassák nők és férfiak. Kiegyensúlyozottak vagyunk!