Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-09 / 258. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 9. Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés 13 Az Öreg-Feketevíz kistérség összesen 2 085 600 euró felett rendelkezhet Kezdődik a Leader látható része Alsószeliben kerékpárutat építenek a temetőig és a ravatalozót újítják fel (A szerző felvétele) Felsőszeli. Hat év után beérni látszik a Leader programba fektetett munka gyümölcse. A napokban, a program keretén belül sikeresen pályázó kistérségek aláírták a Mezőgazda- sági Kifizető Ügynökséggel a szerződéseket, így megkezdődhet a leadott pályázatok megvalósítása a Ga- lántai járásban is. JUHOS MELINDA A hat települést képviselő Öreg- Feketevíz Helyi Akciócsoport tavaly decembertől hat pályázati kört hirdetett meg, az első két körben a községek megújulására pályázhattak a társulás tagjai: Felsőszeli, Alsószeli, Tallós, Veze- kény, Királyrév és Pozsonyeper- jes. A helyi akciócsoport még májusban kiértékelte az első két körben beérkezett nyolc pályázatot, a minisztérium ügynöksége viszont július helyett csak október végén határozott. A decemberben meghirdetett, a központi ügynökség által most elbírált pályázatok keretén belül községi utak, hidak, járdák építésére, rekonstrukciójára, a közvilágítás modernizálására, közterületek, parkok építésére, buszmegállók, játszóterek, piacterek, középületek, kultúrházak felújítására és építésére pályázhattak az ön- kormányzatok. „Mind a nyolc beérkezett pályázat sikeres volt. A keretük kb. 52 ezer és 164 ezer euró között mozog. A nyolc pályázat összértéke 989 ezer euró” - tudtuk meg Kovács Lajos projektmenedzsertől. A társulás tagjaiközülKi- rályrév a kultúrház felújítására pályázott, Tallóson egy régi épületből szeretnének kialakítani közösségi házat, ugyanis a községben nincs kultúrház. Az alsószeliek egyik pályázata egy kerékpárút kiépítésére irányul a falu központjából a temetőig, másik pályázatuk keretén belül pedig a ravatalozót fogják felújítani. Vezekényén egy utcát fognak aszfaltoztatni. Felső- szeliben szintén a ravatalozót újítják fel a pályázatnak köszönhetően, valamint a falu központja is megszépül. Pozsonyeperjes egy új lakónegyed úthálózatának kiépítésére pályázott. Településfejlesztésre és a községi alapszolgáltatások bővítésére összesen 1 489 336 euró áll a községek rendelkezésére a Leader keretén belül. A projektmenedzsertől megtudtuk, hogy ugyanezen célokra már meghirdették a következő kört, a pályázatok leadási határideje február elseje. A kistérség összesen 2 085 600 euró felett rendelkezhet. RE1011042 FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS A helyhatósági választások Szlovákiában november 27-én lesznek. A lakosság csaknem 3000 községben és városban fog polgármestereket és képviselőket választani a helyi képviselő-testületbe. Köztük természetesen Nagymegyeren is, ahol a polgármesteri posztra ismét jelöltette magát a város eddigi első embere, Ladislav Rudický. Hogy miért döntött igy, azt az alábbi vallomásában árulta el. „Már három évvel ezelőtt is, amikor úgy döntöttem, hogy jelöltként veszek részt Nagymegyer város polgármesteri választásán, világosan tudtam, hogy mit akarok ebben a tisztségben eme város és főleg a lakói száméra elvégezni. Már akkor a polgártársaim javára, az ő mindennapi problémáik megoldáséra irányuló szolgálatként fogtam fel ezt a tisztséget, és ennek tekintem ma is, amikor ismét megpróbálom elnyerni az önök bizalmát. Továbbra is biztosítani szeretném önöket, hogy részemről a helyi politika az önöket, városlakókat szolgáló tisztességről, becsületességről, lelkiismeretességről, hozzáértésről és valós értékekről szól. S mert a városlakóknak ezeket az érdeke- itTminden pártérdek fölé kell emelnünk, ezért a választáson független jelöltként indulok. Ebből adódóan tehát nemcsak a választók értelmét szeretném elnyerni és megnyitni, hanem a szívbéli hajlandóságukat is, hogy naponta megkülönböztetett érzékenységgel foglalkozhassunk minden egyes problémájukkal. Akik ismernek, tudják, hogy miről beszélek. Nagymegyer városa gazdag történelmi múlttal, kultúrával és hagyományokkal rendelkezik és én személy szerint úgy vélem, hogy ezeknek az értékeknek éppen a városlakó polgárok az igazi letéteményesei. Én ugyan 1950. augusztus 5-én Nyitrán születtem, ám az egész életem szorosan kötődik Nagy- megyerhez. Az édesapám 1948-tól a Nagymegyeri. Állami Gazdaságban dolgozott és a családjával a madéréti mezőgazdasági majorban lakott, ahol gyerekként én is felserdültem. Az alapiskola első osztályába Bogyaréten kezdtem járni, a második-negyedik évet pedig Gután végeztem el. Ötödik évfolyamtól aztán Nyitrán jártam iskolába, ott végeztem el előbb a mezőgazdasági szakközépiskolát, majd a mezőgazdasági főiskolát. Mindezen tanulmányok közben azonban valamennyi szünidőmet Madé- réten töltöttem, ahol a mezőgazdasági nyári diákmunkákba is belekóstoltam. Kezdetben mindenféle gyalogmunkét végeztem, később aztán traktorosként és kombájnosként is tevékenykedtem. A főiskolai tanulmányaim befejezése után 1974. július elsejétől a helybeli állami gazdaság ellenőrzési részlegének vezetőjeként kezdtem el dolgozni. Tizennégy évvel később neveztek ki a madéréti üzem vezetőjének s ezt a tisztséget 1993. február elsejéig töltöttem be, akkor fejeztem be munkaviszonyomat végleg az állami gazdaságban. Attól az időtől kezdve számos magáncégnél dolgoztam ügyvezetőként, aztán 1999 októberében igazgatója, majd ügyvezetője és igazgatótanácsi alelnöke lettem a Nagymegyeri Tejfeldolgozó Üzemnek. Végül 2004 júliusában neveztek ki a helybeli termálfürdő igazgatójának és 2007 októberében választottak meg a város polgármesterének. Immár 37 éve élek boldog házasságban feleségemmel, Évával, akivel három gyermeket neveltünk fel. Polgármesterként az eltelt három esztendő alatt állandóan igyekeztem felélénkíteni a város gazdasági és szociális fejlődését. Nagy előrelépést értünk el a városi hivatal munkája hatékonyságának növelésében. Első kapcsolatos félfogadó irodát alakítottunk ki, amely szimbolikus lépés volt a város részéről a lakossággal folytatandó nyílt kommunikáció irányában. A városlakó így gyorsabban intézheti ügyes-bajos dolgait, s főleg, növekvő komfortérzet mellett. S ugyancsak a polgárok érdekében alakítottuk ki a városi hivatal szolgáltatásainak elektronizálását. A körforgalmú útkereszteződés kiépítésével a városközpontban megoldást nyert a közlekedés elhúzódó problémája is. Előrelépést könyvelhettünk el a bérlakásépítés területén is egy olyan tömblakás felépítésével, amelyben 36 fiatal család találta meg otthonát. Véghez vittük a ravatalozó felújítását a helybeli temetőben, Izsap városrészben pedig annak rendje és módja szerint bekerítettük az ottani temetőt. Befejeztük a csatornahálózat építését az Ekecsi úton, valamint teljes mértékben felújítottuk a villanyvezetékek hálózatát a város alapiskoláiban. Izsap városrészben átadtuk lakossági használatba a közösségi házat, ahol rendszeresen találkozhat a helybeli lakosság különféle társadalmi, családi és klubjellegű akciókon, gyűjtése terén Bevezettük a szilárd háztartási hulladék szeparálását, és a város szükségleteire utcaseprésre alkalmas autót vásároltunk. A lakótelepeken egységesen fedett és elhatárolt állomáshelyeket építettünk ki a szeméttároló konténereknek. A sport terén a futballstadion térségében többfunkciós, műfüves felületű focipályát építettünk ki, az Izsap városrész futballpályájára pedig áthelyeztük azt a lelátót, amely valamikor a mára már megszűnt kézilabdapálya tribünjéül szolgált. A termálfürdő további korszerűsítése és felvirágoztatása céljából ebben az évben elkezdődött annak a komplexumnak az építése, amelynek egy modem és tágas belépőcsarnok is részét fogja képezni. A kulturális élet szakaszén olyan új kulturális rendezvényeket szerveztünk hagyományteremtő szándékkal, mint például a Corvin Mátyás Napok, a Karácsonyi Vásár, vagy a Megyer nevet viselő városok és községek találkozója. A határon átívelő együttműködés keretében baráti kapcsolatokat kötöttünk a csehországi Chropyňe, a lengyelországi Debica és a magyarországi Kapuvár városokkal. Nagy sikerként könyvelhető el a négy szlovákiai és négy magyarországi város és község - köztük a csallóközi Dunaszerdahely, Bős, Ekecs és Nagymegyer - részvételével létrehozott PRO COMITATU nevű interregionélis társulás. Különböző támogatási alapokból és uniós forrásokból beszerezhető pénzeszközök terén, valamint az SZK illetékes minisztériumainak felhívásai nyomán kidolgozott sikeres programokkal több mint 2 millió eurót sikerült elnyernünk. Ezek közül röviden hadd említsem meg például a Komenský AI épülete felújítására szolgáló 460 ezer eurót, a Bartók tér és a Szent István utca rekonstrukciójára szerzett 657 ezer eurót, vagy azt a 182 ezer eurót, amely a kezdő vállalkozók Inkubátorának felépítésére fog szolgálni. A felsorolt beruházások, kulturális vagy társadalmi rendezvények azonban csak nagyon kis részét képezik mindannak, amit a városi hivatal dolgozóival, a városi képviselőkkel és főleg Önökkel, a város lakóival együttműködve sikerült az utóbbi három év alatt megvalósítani. S úgy gondolom, hogy ez a legalkalmasabb helye is ideje annak, hogy az említetteknek ezért az együttműködésért szívből köszönetét mondja. A felsorolt eredmények önmagukért beszélnek és alátámasztják azokat a mondatokat, melyekkel ezt a vallomásomat kezdtem: mindig szívügyemnek tekintettem és az életem végéig a szívemen fogom viselni városom, Nagymegyer sorsát, folytonos gazdasági és szociális előrehaladását. Soha nem mondtam és nem ígértem lehetetlent, az elveimet soha nem adom fel, és amennyiben a lakóktól bizalmat kapok, ígérem, hogy Nagymegyerről a jövőben is úgy fognak beszélni Szlovákia-szerte, mint olyan virágzó helyről, ahol tisztességes és dolgos emberek élnek." Vladislav Kmeť MP91122I