Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-19 / 241. szám, kedd
10 Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 19. www.ujszo.com A szombat éjszaka életet mentő két rendőrt a nagyszombati rendőrkapitány jutalomban részesíti (A szerző felvétele) Két rendőr és a hídon járók mentették meg a férfit Másodszor próbált ugrani JUHOS MELINDA Galánta. Egy éven belül már másodszor próbált meg öngyilkosságot elkövetni egy 32 éves kassai férfi a galántai vasúti hídon. Szombat éjszaka rendőrök mentették meg a közeli munkás- szállón élő férfi életét. Peter Kovácsy, a helyszínre kiérkező rendőrök egyike lapunknak elmondta: ismeretlen személy jelentette, hogy a hídon egy férfi öngyilkosságot próbál megkísérelni. „A kiérkezésünkkor a férfi a korláton kívül állt. Amint megszólítottuk, elengedte a korlátot, ekkor a kollégámmal gyorsan elkaptuk, és megpróbáltuk felhúzni. Lábbal jelezve az erre haladó autóknak, igyekeztünk segítséget hívni, egy idősebb és egy fiatalabb férfi jött oda, így közösen tudtuk felhúzni a férfit” - írta le a szombat este tizenegy órakor történt eseményeket a rendőr. Hozzátette, hogy a férfi nem volt beszámítható állapotban, nem ellenkezett, nem is kommunikált velük. Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr- kapitányság szóvivője elmondta, hogy a férfi vélhetően gyógyszereket és alkoholt fogyasztott egyszerre. Hozzátette, hogy a férfit megközelítőleg egy évvel ezelőtt szintén a rendőrök mentették meg az öngyilkosságtól, akkor ugyanúgy a hídról próbált meg leugrani. A szombat éjszaka életet mentő két rendőrt, Peter Kovácsyt és Denis Krejčát a nagyszombati kerületi rendőrkapitány jutalomban részesíti. A biodiverzitás fővárosa Szene a második helyen végzett Szene. A Biodiverzitás szlovákiai fővárosa címmel meghirdetett versenyben a tíz- és ötvenezer lakosú városok kategóriájában Szene a második helyen végzett. A verseny célja megtalálni azokat a városokat, amelyek a legjobb teljesítményt nyújtják a biológiai sokféleség megőrzése terén. Az ENSZ 2010-et a biológiai sokféleség világévének nyilvánította. A verseny központi és elsőrendű témája a városi zöld megőrzése volt. A projekt egyszerre indult Németországban, Franciaországban, Magyarországon, Spanyolországban és Szlovákiában. Nálunk a verseny feltételeit húszán teljesítették. A verseny abszolút országos győztese Zselíz lett. A tíz- és ötvenezer lakos közti kategóriában Nagymihályt (Michalovce) Szene követte. Ötvenezer lakos felett Nyitra, majd Nagyszombat végzett a mezőny élén. „Szene esetében jelentős eredménynek számít a Napfényes-tavak revitalizációja, amely során eltávolítottuk az iszapot és a tóban felhalmozódott üledéket, ez az értékelés szerint országos szinten is egyedülálló projektnek számít. Ugyanúgy felfrissítettük a természetes lápokat, amelyeket a helyiek Kövécstóként és Vályogvetőként ismernek. A városi zöldterületén a Béke és a Plébánia tér újraélesztését emelték ki” - nyilatkozta Roman Pál, a szenei városi hivatal környezetvédelmi referense. (jéem) Námestie detí 1610/2, 924 01 Galanta, tel.: 031 780 2937, fax: 031 780 2561 Ul. kpt. Nálepku 276, 924 01 Galanta, tel.: 031 780 2256, fax: 031 780 2256 E-mail: nabytokczafik@mail.t-com.sk, www.nabytokczafik.sk A 332 ezer eurós beruházás 95 százalékát az Európai Unió finanszírozta Megújult Boldogfa kisközség központja A katolikus templom előtti tér az új díszkerítéssel és díszburkolattal, valamint a modem buszmegállóval (A szerző felvételei) Boldogfa. Az elmúlt hónapokban hathatós uniós támogatásnak köszönhetően megújult a szenei járásbeli Boldogfa központja. KORPÁS ÁRPÁD A 440 lelkes település központi részében a márciusban megkezdett munkálatoknak hála új járda épült, és megváltozott a község büszkeségének számító katolikus templom és református harangtorony környéke is. A templom előtti kis téren áll a két világháború boldogfai halottainak, hőseinek emlékműve, amelyet eddig is rendezett park vett körül. Ez most új díszkerítést kapott. A mellette levő, a buszmegállónak, a hirdetőtáblának, a nyilvános postaládának és hamarosan egy díszkútnak is helyet adó területet díszkővel burkolták. Mindez nemcsak közlekedési és esztétikai szempontból fontos, hanem azért is, mert ezen a téren, az emlékmű körül zajlanak a különféle megemlékezések. A korábbi, bádoglemezekből készült megálló helyén modem, esőtől védett építmény szolgálja a tömegközlekedési eszközökkel utazókat. Felállítása eredetileg is része volt a terveknek, ám kapóra is jött a csere, mert az eredeti megállót a közelmúltban egy nekiütköző autó teljesen szétrombolta. A buszmegálló mellett információs és hirdetőtáblát helyeznek el, amely a lakosokat és a községbe látogatókat egyaránt tájékoztatni fogja a legfontosabb tudnivalókról. Térkővel rakták ki a templomkert és a helyi plébániahivatal közti, eddig burkolatlan területet. Van még egy lényeges eleme a beruházásnak: a falu közepén levő, a helyiek által tónak nevezett mélyedés óvodához közelebbi részét feltöltötték, és ott modern, az uniós követelményeknek megfelelő játszóteret alakíttat ki a községi hivatal. A terület további részén pedig sportpálya épül. Részben már a falu központi részén található zöldterületeket is felújították, például fákat ültettek ki. A harangtoronyhoz és a tóhoz összesen hat pad kerül, továbbá szemétkosarakat is kihelyeznek. A református harangtorony környéke is megújult A többi kistelepüléshez hasonlóan szerény költségvetéssel működő boldogfai önkormányzat mindezt az Európai Unió támogatása nélkül nem tudta volna kivitelezni. Az összesen mintegy 332 ezer eurós beruházás 95 százalékát az uniós Pozsonyi Kerület Operatív Programból finanszírozták - az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium, valamint a községi hivatal közti szerződés alapján. Az ötszázalékos önrészt (több mint 16,5 ezer eurót) Boldogfa önkormányzata biztosította. Mindehhez előbb jogilag is községi tulajdonba kellett kerülniük az érintett közterületeknek. Ugyancsak szükséges volt, hogy a terv megfeleljen a környezetvédelmi követelményeknek. Fel kellett mutatni, hogy a falunak nincs tartozása, s hogy képes biztosítani az említett önrészt. Csaszny Alajos polgármester lapunknak elmondta, a régióbeli önkormányzati fórumokon, polgármesteri egyeztetéseken többször is megfogalmazódott, hogy jó volna, ha az EU nemcsak a települések központi részének rendezésére, hanem minden közterület felújítására írna ki pályázatokat. Boldogfán nem a mostani az első olyan kezdeményezés, amelyet támogat az Európai Unió. Hozzá- jánilt a falu gazdasági és szociális fejlesztési programjának elkészítésihez is; ez a dokumentum ad egyfajta keretet a 2008 és 2013 közti beruházásokhoz. A helyi kultúrház felújítása 2006-ban, még az előző polgármester, Baty- ka János megbízatása idején kezdődött, s két évvel később fejeződött be. A nagyobb rendezvényekre is kiválóan alkalmas épületet 12 millió korona ráfordítással varázsolták újjá, és az összeg 95 százalékát ugyancsak az Európai Unió bocsátotta rendelkezésre. A fürdőváros Szenchez közeli Boldogfát főként nyaranta keresik fel a turisták, akiket leginkább a templom és a falába épített, római kori feliratú sírkő érdekel. Nem mellékes szempont tehát az sem, hogy a látogatókat milyen környezetben fogadhatja a falu. Boldogfa hírét egyébként nemcsak a turisták vihetik messzire, hanem a posta is, a falu ugyanis már képeslappal és bélyeggel is büszkélkedhet. UNIQA Viív' G»ouc«m Vienna Insurance Group KooperativaA j£i Vienna Insurance Group UNIQA Vienna Insurance Group POINFO Balesetmentesen közlelekedik? Jó a biztosítási fedezete? Optimális biztosítási árat vár a 2010-2011-es évre? Ugye Ön sem szereti a meglepetéseket? Még időben határozhat! Dunaszerdahelyen a POINFO irodánkban a M.R. Štefánika 29/B2 cím alatt minden kérdésére szakszerű választ kap. Egyúttal köszönjük régebbi ügyfeleink bizalmát és az új ügyfeleinket sok szeretettel várjuk. +421 031 55271 50 M.R. Štefánika 29/B2 929 01 Dunajská Streda ás All,anl ® wüstenrot SkxwnsW pcétbvŕtó Union Allianz® _ .. ^ wüstenrot Slovenská poisfovfta rqisíovwa Union MP910561 MP911166