Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-06 / 230. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2010. október 6., szerda 7. évfolyam, 38. szám A helyi politikában nem vezet eredményre az állandó konfrontáció, a községeket a kompromisszumok viszik előbbre - véli Vida István Harminchat év a település élén Vida István: „Gyakorlatilag tíz év alatt felépítettünk mindent, amire szükségünk volt" Csiliznyárad. A csiliznyáradi Vida István 1974. április 1-jén a Helyi Nemzeti Bizottság elnökeként lépett a község szolgálatába. Tisztségében a rendszerváltást követően is megmaradt, így ma valószínűleg ő az ország leghosszabb ideje hivatalában lévő polgár- mestere. Az idei megmérettetést már nem vállalta; hatvanhat évesen pihenésre vágyik. LŐRINCZ ADRIÁN Jó napokat, nehéz időszakokat egyaránt megélt a hatszáznál valamivel nagyobb lélekszámú csi- lizközi település. Az elmúlt évtizedek legnagyobb kihívása a kisközségek számára mindenképp az volt, hogy a megváltozott politikai körülmények közepette is fejleszthetők maradjanak, elkerüljék az önállósulás buktatóit. Csiliznyárad sikeresen vette az akadályokat. „1968-ban szereltem le - kezd történetébe Vida István -, majd visszatértem szülőfalumba, s újraszerveztem a közel egy évtizede megszűnt sportéletet. Fiatalon kerültem a köz szolgálatába; huszonhét éves voltam, amikor 1971-ben elfogadtam a Helyi Nemzeti Bizottság tanácsának felkérését, s vállaltam a választásokon való megmérettetést. A tanácsban csupa idős, hetven év körüli ember ült, s én jelölésemet ahhoz a feltételhez kötöttem, hogy hozhassak magammal néhány fiatalt. Az akkori tanácselnök még a saját fiát sem engedte oda, így hosszas egyeztetésre került sor. A harmadik tárgyalás után sikerült megegyeznünk, hogy harmadmagammal vállalom a jelölést. Még abban az évben tanácstag lettem, majd három évvel később, 1974-ben a képviselő-testület a HNB elnökévé választott, így kerültem a falu élére...” Aki mert, építhetett Vida István egy merész húzással megfiatalította a község vezetését, maga köré gyűjtve a korosz- tályabelieket. A legtöbb falut akkortájt a „vének tanácsa” igazgatta, aminek megvolt az a hátulütője, hogy a községfejlesztés terén nem mindig ismerték fel a megjelenő igényeket. „Minden azon múlt, hogy a falu vezetése el tudja-e költeni azt a pénzt, melyet a felsőbb vezetés fejlesztési célokra előirányzott - avat be a részletekbe Vida István -, s Csiliznyárad e téren rövid idő alatt verhetetlenné vált! A »Z«, azaz önsegélyezési akciók lényege az volt, hogy a bankban külön e célból létrehozott számlákon elhelyezett pénz hetven százalékát időben a falu építésére kellett fordítani, különben elveszett, s ez senkinek sem volt érdeke. 1976-ra befejeztük a kétosztá- lyos, napközis óvoda építését, majd ’78-ban átadtuk a járás első, fedett, emeletes lelátós sportlétesítményét, melyhez hasonló a széles környéken nem volt.” Hogy mi épülhet egy-egy községben, azt természetesen a Járási Nemzeti Bizottság határozta meg, az igényektől gyakorlatilag teljesen függetlenül - a községeknek így nem egy esetben cselezniük kellett. Csiliznyáradon például a hetvenes évekre időszerűvé vált egy új községi hivatal építése, ám ez nem szerepelt „a Járás” listáján; ezért megtoldottak a kultúr- központot, majd a számtalan új helyiség egyikébe beköltöztették a nemzeti bizottságot. Máig innen intézik a község ügyeit. „Aki mert építkezni, az talált rá pénzt, s harminc év távlatából úgy tűnik, a községfejlesztés akkori rendszere sokkal kiszámíthatóbb volt a jelenleginél” - véli a polgármester. A központosítás „eredménye" A hetvenes évek vége felé a kommunista vezetés feltalálta a fából vaskarikát - központosítani kezdte a vidéket, aminek hatásai máig érezhetők. ,A mi vidékünkön Csilizrad- ványt nevezték ki fejlesztendő központi településsé - közli Vida István -, így Csiliznyáradon és más falvakban is csak azok jutottak építkezési engedélyhez, akik helyben dolgoztak. Nagyon rossz elgondolás volt ez, hiszen egyik faluból a másikba nem települ át az ember, akkor inkább a városba költözik. Egyetlen lakosunk sem települt Csilizradványra vagy Bősre, Dunaszerdahelyre és Nagymegyerre viszont annál több. Jóval később vettük észre, mennyire hiányoznak az elköltözött fiatalok gyerekei az óvodából, iskolából.” 1976-ban, az óvoda megnyitása évében mintegy hetvenöt helyi és szapi gyerek neve szerepelt a várólistán, míg az intézmény befogadóképessége hatvan fő volt. Az ovit ma huszonhat, az elemi iskolát huszonkilenc gyerek látogatja a két településről. „Gyakorlatilag tíz év alatt, tehát a nyolcvanas évek közepéig mindent megépítettünk, amire egy ilyen községnek szüksége van - vonja meg a mérleget a polgár- mester. - Aszfaltoztuk az utakat, elkészültek a járdák, élelmiszer- üzletet építettünk, s amikor a rendszerváltás ránk köszöntött, körülbelül 1,2 millió csehszlovák korona volt a számlánkon. A többi csilizközi településnek jó, ha összesen volt félmilliója.” Átsiklottak az új rendszerbe Az 1989 novemberében lejátszódott „bársonyos forradalom” előtt mintegy féí évvel az ország politikai vezetése úgy döntött: meg kell szüntetni a kommunista párt vezető szerepét a községek, ' falvak szerveiben. Csiliznyáradon ezt ismét egy „huszárvágással” oldották meg - a héttagú tanács egyik „pártos” tagját átültették a községi közgyűlésbe, onnan meg „beemeltek” egy pártonkívülit, miáltal megfordult az arány. „Közvetlenül a rendszerváltást követően az emberek valahogy nem tülekedtek az önkormányzatba - folytatja a történetet Vida István -, s az első választásokon jómagam sem akartam részt venni. Emlékszem, a döntésemet egy pénteki gyűlésen hoztam nyilvánosságra, hétfőn reggel pedig már az asztalomon volt egy ív papiros, melyen kétszázhúsz helyi lakos követelte, hogy induljak. Első ellenfelem egy fiatal mérnökember volt, akinek kampánya kétharmad részben abból állt, hogy engem dicsért, én fel sem szólaltam. Később volt, hogy két ellenfelem is akadt, máskor egy sem. Sosem kampá- nyoltam, mindig azt vallottam: minősítsenek az elért eredmények, a munkám.” A rendszerváltás utáni első évek a régi struktúrák felszámolásáról szóltak. Az új képviselők kezdetben úgy vélték: a „magas politikához” hasonlóan a helyit is a pártoskodásra, konfrontálódásra kell felépíteni, ám hamarosan rájöttek, hogy ez nem működik. Eredmények kellettek „Félrevezető lenne, ha az időközben lejátszódott negatív folyamatokat elhallgatnám - mondja a polgármester hiszen jóból és rosszból egyaránt kijutott nekünk. Itt jegyezném meg, hogy a társadalmi élet hanyatlásnak indult a faluban, a korábban működő tizenhárom helyi tömegszervezet felmorzsolódott, s ez nem egy esetben konfliktusok forrása lett. A kisállattenyésztőknek és a kisker- tészek szövetségének például komoly vagyona volt, melynek elosztásán a falu lakosainak egy része összekülönbözött. Jóllehet kompromisszumos megoldás született, sokan máig nem tudtak megbékélni a történtekkel.” Csüiznyáradon az önkormányzat egy percre sem pihenhetett, folyton „hozni kellett az eredményeket”, jegyzi meg Vida István. „Mindig igyekeztünk megelőzni a környékbeli településeket, s volt úgy, hogy ráfizettünk erre. így történt 2004-ben is, amikor az európai uniós források még nem tették lehetővé községi épületek felújítását; mi nekiláttunk önerőből a községi hivatal tatarozásának, s ez mintegy kétmillió koronánkba került. A tető felújítására viszont már pályáztunk, csakúgy, mint az ökoudvar létrehozására. Sikerült elérnünk azt is, hogy a vízművek szűrőberendezést szerelt fel a községi kútra, melynek vize korábban nagy mennyiségű vasat és mangánt tartalmazott. Megoldásra vár a községi szennyvízhálózat kiépítése, minden más adott a faluban.” Otthonról hozta Műiden tizennegyedik nyárasdi diplomás! - hirdeti a községről kiadott, kétszázötven oldalas monográfia egyik fejezetének címe, minek kapcsán Vida István megjegyzi: az adat nem friss, az arány azóta javulhatott. ,A kilencvenes évek derekán a fejembe vettem, hogy felmérem, mire vitték, akik a csilizinyáradi kisiskolában, anyanyelvükön kezdték meg tanulmányaikat - mondja. - 1996-ban hatvannégy diplomás ember élt a községben, további öt felsőfokú tanulmányokat folytatott. A közreadott névjegyzék nem tartalmazza a faluban élő, ám nem itteni születésű diplomásokat. Amikor az eredményeket egy csilizközi fórumon ismertettem, sokan úgy vélték, nem valósak az adatok. Megszámoltuk még egyszer - minden tizennegyedik lakosunk diplomás volt...” Életpályája és a „polgármesteri hivatás” kapcsán jegyzi meg: neveltetés kérdése, hogy a közösség érdekében kifejtett munka teherként vagy lehetőségként jelenik-e meg az ember életében. „Minden a családdal kezdődik, s azzal ér véget” - sommázza tömören. A községháza előtt kopjafa a második világháború után deportáltak emlékére (Somogyi Tibor felvételei) Sebő Alajos síremléke a csiliznyáradi temetőben; Jókai Mór róla mintázta Baradlay Richárd alakját
