Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-29 / 250. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 29. Sport 23 Marek Heinz, a Ferencváros egykori cseh válogatott futballistája: „A játékvezetés a magyar futball egyik leggyengébb láncszeme" Bejárta a világot, de otthon érzi magát a legjobban (Somogyi Tibor felvétele) Amikor a Fradi kommuniká­ciós igazgatójának asszisz­tense angolul magyarázni kezdi neki, hogy újságírók várják, nem igazán lelkes. A „dobrý den” hallatán viszont felragyog az arca: „Jé, maguk értenek csehül! Jaj, de jó! Már vártam, hogy edzés után végre szundíthassak egyet, de elvégre azt az interjú után is lehet...” Marek Heinzzel, a Ferencváros egykori cseh vá­logatott labdarúgójával be­szélgettünk. BŐDT1TAN1LLA Magyarul is tudna már inter­jút adni? Nem, az nem menne. Egy keve­set már értek magyarul, mondjuk úgy, hogy az alapokat, de nagyon nehéz a magyar nyelv, hihetetle­nül nehéz. A magánhangzók és a mássalhangzók is valahogy más­képp hangzanak, mint a csehben... Kegyetlenül bonyolult nyelv, ezért nem is nagyon igyek­szem megtanulni. Persze ha valaki mond valami érdekes szót, akkor viccből megpróbálom elismételni. Az újságokból megért már va­lamit, vagy csak a képeket néze­geti? Csehországban sem nagyon fi­gyeltem a sajtót, lusta vagyok ol­vasni, inkább tévét nézek. Itt meg aztán végképp nem veszek a ke­zembe újságot, úgysem értem. Nemrég azt nyilatkozta, nem érti, miért bírálják olyan sokan a magyar bajnokság színvonalát. Szerintem egyáltalán nem olyan rossz ez a liga. Ami komoly hátrányt jelent, az a stadionok ál­lapota, ami vélhetően a nézőszá­mot is befolyásolja. A foci viszont egész jó, sok gól esik, mindkét ka­pu előtt sok helyzet adódik. A csa­patok támadó szellemben futbal­loznak, általában nyílt a játék. Meglepte valami az NB I-ben? A bírók. Ajátékvezetés a magyar futball egyik leggyengébb lánc­szeme. Az angol bajnokság nem a legjobb a világon, de ott a bírók nem tördelik a játékot.. Az alatto­mos szabálytalanságokat azonnal lappal büntetik, de a szokványos test a test elleni párharcokat to­vább engedik. Magyarországon elég egy kicsit hozzáérni az ellen­félhez, és máris fúj a bíró. Ez nem tesz jót a játéknak. A Fradi honlapj ának adott nyi­latkozatában az Újpest elleni meccset a Fenerbahce-Galata- saray derbihez hasonlította. Nem túlzás ez egy kicsit? A két rangadót nem lehet össze­hasonlítani. Egy budapesti, csehül is beszélő ismerősöm ugyan sokat mesélt a Fradi-Újpest múltjáról, már tudom, hogy politikai háttere is van a két csapat rivalizálásának- erről korábban nem hallottam. De egy Fenerbahce-Galatasaray meccs valami egészen más. Az va­lami hihetetlen, óriási élmény. Csehországon kívül futballo­zott Németországban, Törökor­szágban, Franciaországban és Ausztriában is, most Magyaror­szágon légióskodik. Melyik baj­nokságban érezte magát a leg­jobban? Sosem titkoltam, hogy nekem otthon a legjobb. Az otthon az otthon, ott vagyok elégedett. Olomoucban nőttem fel, mindig arról álmodtam, hogy a Sigmában fogok játszani, de aztán úgy ala­kult a pályafutásom, hogy karrie­rem legjobb szezonját a Baník Ostravában éltem át. Bajnokok lettünk, én gólkirály lettem, fan­tasztikus év volt. Ekkorra már németországi tapasztalatai is voltak, hiszen fi­atalon, 23 évesen kikerült Ham­burgba. Nagyon jól játszottam, pályára léptem a BL-selejtezőben, kihar­coltuk a BL-részvétel jogát, a leg­jobb játékosnak választottak... De egy hónappal azután, hogy Ham­burgba kerültem, jött a sydneyi olimpia. Nem akartam menni. Ka­réi Brückner, aki még Olomouc- ból ismert, és akkor az olimpiai csapatot irányította, naponta két­szer felhívott, hogy elmondja, na­gyon szeretné, ha ott lennék, én pedig rendre azt válaszoltam, nem akarok menni. Még csak rö­vid ideje voltam Hamburgban, ar­ra lett volna szükségem, hogy ott minél többet játsszak. Ha nem va­gyok ott annyira új, egy percig sem hezitáltam volna, hiszen számomra mindig megtiszteltetés volt a válogatottban játszani, de ez az olimpia egyszerűen rosszkor jött. Végül mégis hagytam magam rábeszélni, elmentem Sydneybe. Egy hónappal később szörnyen fá­radtan tértem vissza Hamburgba. Nem tudtam visszanyerni a ko­rábbi formámat, olyan volt, mint­ha kicseréltek volna, mintha nem is én lettem volna. Ha még egyszer dönthetne, inkább kihagyná az ötkarikás já­tékokat? Én eleve nem akartam menni. Másrészt nagy élmény volt az olimpia, ami keveseknek adatik meg. Csak az időzítés volt szeren­csétlen. Amíg Ausztráliában vol­tam, játszottunk a Juventus, a La Coruna és a Panathinaikosz ellen is, ezekről én lemaradtam, és utá­na képtelen voltam felvenni a rit­must. Ha játszottam is, nem vol­tam kezdő, éreztem, hogy valami megváltozott. Ráadásul később az osztrák Kurt Jara személyében új edző jött a klubhoz, akit soha nem fogok elfelejteni... Nem igazán jöttünk ki, hogy finoman fogal­mazzak. Nem akartam már Ham­burgban maradni. Bielefeldbe ke­rültem vendégjátékra, de ott az edző azonnal kijelentette: az első négy-öt meccsen biztosan nem NÉVJEGY Név: Marek Heinz Született: 1977. augusztus 4-én Olomoucban Klubjai: Lázné Bohdaneč (1996-97), Sigma Olomouc (1997-2000), Hamburger SV (2000-2002), Arminia Bielefeld (2002-2003), Duk­la Praha (2003), Baník Ost­rava (2003/04), Borussia Mönchengladbach (2004/ 05), Galatasaray (2005/06), AS Saint-Étienne (2006/07), FC Nantes (2007/08), 1. FC Brno (2008/09), Kapfenber- ger SV (2009/2010), Fe­rencváros (2010-) Válogatott meccsek/gólok: 30/5. fogok játszani, mert először meg kell ismerkednem a csapattal. Megbetegedtem, a csapatnak nem ment, a kiesés ellen harcoltunk, a játékostársaim pedig folyamato­san éreztették velem, hogy nekem úgyis mindegy, mi lesz a Biele- felddel, hiszen Hamburgba visszatérve európai kupákban játszhatok majd. Ekkor elegem lett, azt mondtam, inkább haza­megyek. Ez végül jó döntésnek bizo­nyult. Nagyszerű év volt, szívesen em­lékszem vissza rá. Nemcsak a klub­sikerekre, hanem a 2004-es Eb-re is. Ismét önmagam voltam, jól éreztem magam... Szép volt, na. A 2004-es Eb-n a csehek ját­szották a legszebb focit, mégis a görögöké lett a trófea... Abban a szerencsétlen, görögök elleni elődöntőben jobbak vol­tunk, voltak helyzeteink, kapufát lőttünk... Aztán jött egy szöglet, és kaptunk belőle egy fura gólt, amivel kiestünk. Úgy érzem, mi az elődöntőnél többre voltunk hiva­tottak. Viszont így is felejthetetlen élmény marad Portugália, nem­csak a meccsek, hanem a hangulat miatt is. Edzésre menet például a portugál buszsofőrünk azonnal betette a cd-lejátszóba Dániel Landa lemezét, az út mentén öreg nénikék integettek cseh zászlóval... A tengeri levegő, a napsütés, az a fantasztikus össze­tartás a csapaton belül... Ma is élénken emlékszem minden rész­letre, olyan nagyszerű volt. A cseh válogatottól sokat vár­tak a 2006-os vb-n is, mégsem tudta megismételni a két évvel korábbi nagyszerű teljesítmé­nyét. Miért? Portugália egzotikus helyszín volt számunkra, és ez valahogy az egész csapatot összefogta. Né­metország viszont ott van rögtön a szomszédban, végig olyan érzé­sünk volt, mintha nem is mentünk volna sehová. Ha máshol rendezik azt a vb-t, lehet, hogy sokkal job­ban szerepelünk. Persze el kell ismernem, hogy a csapat nem jól oldotta meg a Ghána elleni meccset. Az volt a második mér­kőzésünk a csoportban, azon múlt minden, és mi elrontottuk. Hogyan látja a jelenlegi cseh nemzeti csapatot? Fiatal gárda. Nem figyelem annyira a válogatottat, de szerin­tem néhány évbe beletelik, amíg összeérnek. Addig türelmesnek kell lenni velük A Litvániától elszenvedett ha­zai vereséget sem tartja tragédi­ának? Nem láttam azt a meccset, de többekkel beszéltem róla, és azt mondták, a fiúk igyekeztek, de taktikailag szörnyen játszott a csa­pat. Ha még Brückner lenne az edző, simán a pontrúgásokkal le­győzte volna a litvánokat. Neki át­gondolt rendszere volt a rögzített szituációkra, ez mindig is az erős­ségünk volt. A mai futballban na­gyon sok múlik a pontrúgásokon, sokszor azokon dőlnek el a meccsek. Annak idején gyakran ugrat­ták, nem Brückner-e az apja, mert a fizikai hasonlóság mellett nagyon jól meg is értették egy­mást. A fiatalkori képei alapján tény­leg hasonlítunk, sokat nevettem is ezen. Gyakran előhozták ezt az apaság-dolgot a csapattársak és a haverok is, hát mit tehettem vol­na? Röhögtem egy jót rajta. Tény viszont, hogy amikor 17-18 évesen felkerültem az olomouci első csa­patba Brücknerhez, sokszor csó­váltam a fejem a taktikai felkészí­tés közben, hogy mekkora sület­lenségeket beszél ez az ember. Egyáltalán nem értettem. Most vi­szont már, sok év elteltével látom, hogy Brückner kiváló edző. Le a kalappal a szakértelme előtt. Rendkívül nagy tudású ember, akit nagyon tisztelek. Az edzők közül ő volt önre a legnagyobb hatással? Mindenképpen. Egy külső megfigyelő talán morcos öreg­embernek látta, de valójában na­gyon kellemes társaság. Csak a futballra gondol, mindig azon jár az esze, mérhetetlenül tisztelem és felnézek rá. Egyike a legna­gyobb edzőknek. A 2004-es Eb után visszatért Németországba, és a Mönchen- gladbachjátékosa lett. Nem szívesen mentem. A me­nedzserem - akit utána egyébként rögtön kirúgtam - mindenáron a Mönchengladbachba tuszkolt en­gem, holott a korábbi tapasztalata­im fényében nem akartam vissza­menni Németországba. Csakhogy egy idő után a Baník is kezdett nyomást gyakorolni rám, a felesé­gem is azt mondta, hogy nem bán­ná, ha oda igazolnék... így hát a Mönchengladbachban folytattam, pedig nagyon nem akartam. Miért ment akkor mégis oda? Nem volt más aj ánlata? A menedzserem elhallgatta elő­lem a többi ajánlatot. Csak akkor szereztem róluk tudomást, ami­kor már aláírtam a Gladbachhoz. Érdeklődött például irántam a Sporting, ami nagyszerű lett vol­na, mert az Eb-n nagyon jól érez­tem magam Lisszabonban, és szí­vesen ott maradtam volna. De hát el sem jutott hozzám a hír, hogy szeretnének leigazolni. A Baník- kal BL-selejtezőt játszottunk a Le­verkusen ellen, az első mérkőzést 4:0-ra elvesztettük, s akkor már a klubnak is az volt az érdeke, hogy valahová eladjon, és pénzt kapjon értem. Két oldalról éreztem a nyomást, nem nagyon volt válasz­tásom. A futball üzlet, a pénz dik­tál. Mönchengladbachban egy évet töltött, aztán a Galatasa- rayba igazolt. Eleinte oda sem akartam menni. Féltem. Nem sokat tudtam Török­országról, rossz véleménnyel vol­tam róla. Nem tartottam biztonsá­gosnak az országot, amíg edzésen voltam, folyton a családomért ag­gódtam. így utólag visszanézve mégis úgy látom, szerettem Isz­tambult, kicsit hiányzik is. Gyönyörű a város, jó színvonalú a bajnokság, azt akkor nem is érté­keltem eléggé. Nem tudtam fel­szabadultan játszani, nem tudtam a futballra koncentrálni, mert fél­tettem a családom. Most már lá­tom, hogy semmi okom nem volt erre, csak saját magamnak nehezí­tettem meg az életet, s valószínűleg ezért is nem tudtam Törökországban befutni. Nem akarom senkire sem hárítani a fele­lősséget, erről csakis én tehetek. Engedtem a megalapozatlan fé­lelmeimnek, nem voltam maga­biztos, csak akkor oldódtam fel, amikor éppen itthon voltam a csa­láddal. Nem kellett volna ennyire aggódnom, teljesen felesleges volt, és nagyon ráfizettem. Ezután Franciaországban próbált szerencsét. De a Saint-Étienne-ben sem jöt­tek össze igazán a dolgok. Ott két klubelnök van, az egyik Saint-Éti- enne-ből, a másik Párizsból, s ne­kik nagyon ritkán egyezik a véle­ményük. Ivan Hašek volt ott az edző, de a párizsi klubelnök na­gyon ingatta alatta a kispadot... Amikor elbocsátották, tudtam, hogy én leszek a következő, ezt pedig nem akartam megvárni, magamtól távoztam. A szurkolók szerettek, próbáltak közbenjárni az érdekemben, de hiába, nekem is elegem lett a klubvezetés hozzáál­lásából. Bejelentkezett értem a Nantes, én pedig azt mondtam: maradok még akkor Franciaor­szágban. Szerettem volna már ha­zajönni, tulajdonképpen folyama­tosan haza akartam jönni, de úgy voltam vele, hogy haza mindig ha­zajöhet az ember. Ám Nantes-ban sem éreztem igazánjól magam. Mi volt a gond? Én Csehországban szeretek len­ni, nekem hiányzik az otthon. El­mentem Nantes-ba, mert ígérete­sen hangzott, hogy a feljutásért akarnak játszani, és hogy azon a poszton játszhatok, amelyiken a legjobban szeretek, de aztán kide­rült, hogy nem is az edző akart a csapatba, hanem a klubelnök, aki kiadta az ukázt az edzőnek, hogy játszanom kell... Ez rosszulesett. Engem zavar, ha egy edzőnek nincs saját véleménye. A csehországi visszatérése mégsem úgy sikerült, ahogy re­mélte. A cseh sajtó a legelhibá- zottabb átigazolások között em­legeti, hogy Nantes-ból Brünnbe szerződött. Nem érdekel, mit írnak az újsá­gok, de ez tényleg ballépés volt. Amíg Uličný volt az edző, addig működtek a dolgok. Nem játszot­tunk rosszul, csak nem tudtunk gó-. lókat lőni. Ha belőttem volna a helyzeteimet, tovább maradhatott volna az edző, de így Beránek vál­totta, aki mindent szét... Hogy mondják ezt szépen? Szóval min­dent felforgatott, a csapat azóta se tért magához ebből... Megint kül­földre kerültem, ezúttal az osztrák Kapfenbergbe. Ott végre jól érez­tem magam, de nem hosszabbítot­ták meg a szerződésem - nem volt rám pénze a klubnak. Megmondták nyíltan, hogy a fiatalokra fognak építeni, én pedig megköszöntem nekik a lehetőséget, hogy addig is náluk j átszhattam. Megörült a Ferencváros aján­latának? Mehettem volna Ciprusra, hív­tak Amerikába is, de nekem már annyira, de annyira elegem volt a .sok utazásból... Ezután jelentke­zett a Ferencváros, eljöttem körül­nézni, és itt ragadtam. Nagyon elégedett vagyok. A családja otthon maradt Olomoucban. A focin kívül mivel tölti az idejét Budapesten? Edzek, alszom, kimegyünk a fi­úkkal kávéra... Egyszer voltam golfozni, most pedig éppen egy hokis társasággal próbálom fel­venni a kapcsolatot. Ha összejön, akkor elhozom a korcsolyámat, és éljárogatok velük hokizni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom