Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-27 / 248. szám, szerda
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 27. FIGYELŐ Tőkés különös közbenjárásai Sajátosan értelmezi alelnöki tisztségét az Európai Parlamentben Tőkés László, aki az utóbbi időben két ízben is ügyintézésbe fogott fia érdekében, előbb egy szórakozóhelyre kivetett bírságot, októberben egy futbalmeccs eredményét kifogásolva. A volt református püspök idén nyáron lett az EP egyik alel- nöke. Tőkés, aki kedden Nagyváradon fogadta elődjét, a köztársasági elnökként Romániában vizitelő Schmitt Pált, olykor sajátosan kezeli alelnöki teendőit. Néhány héttel ezelőtt a nagyváradi polgármesteri hivatal egyik szakfelügyelőjét hívta fel, amiért bírság fizetésére kötelezték fiát, Tőkés Mátét, aki építkezési engedély nélkül gründolt egy afrikai hangulatot idéző bárt, melynek földszintjén pizzeria és autómosó is található. A fiatalembert, ü- letve társtulajdonosát 3000 lej (731 euró) bírságbefizetésére kötelezték, amiért az ingatlanon törvénytelenül hajtottak végre változásokat. Még egyértelműbb az EP alel- nökének legújabb akciója. Ezúttal a Bihar Megyei Labdarúgó Egyesület elnökéhez, Viorel Vanceahoz fordult az EP fejléces levelét használva, azt követelve, vizsgálják felül az ötöd- osztályú bajnokságban (ez a román labdarúgás legalacsonyabb osztálya) 2-2-es végeredménnyel zárult Rév-Par- tiumi Keresztény Egyetem SE mérkőzést, amelyen szerinte a pályán nem született igazságos eredmény. Az október 11-i keltezésű, a címzettek által a Román Labdarúgó Szövetséghez is továbbított levélben Tőkés alelnök így fogalmaz: „Mint a Partium FC labdarúgó csapat egyik játékosának az apja, megdöbbenéssel vettem tudomásul a Réven lejátszott mérkőzésen történteket. Másrészt, az Európai Parlament alelnöki minőségében, többek között a sportért is felelős tisztségemnél fogva elfogadhatatlannak tartom a mérkőzés bírói hármasának viselkedését, amellyel megpecsételték a mérkőzés eredményét. Az Európára jellemző fair play jegyében és szellemében kérem, hogy fogadják el a Partium Sportklub elnökének panaszát az említett mérkőzés újrajátszásával kapcsolatban.” Hogy miért foglalkoztatja Schmitt Pál utódját a román ötödosz- tály? Az áltata tíz éve alapított egyetem futballcsapatának egyik játékosa, valamint a sportegyesület fent említett elnöke ugyancsak a fia, Tőkés Máté. Az ügy, amelyről a Gaze- ta Sporturilor országos bukaresti sportnapüap is teijedel- mes anyagban számolt be, aligha folytatódik az EP-alel- nök elvárásai szerint, hiszen a mérkőzés ellenőrei nem tapasztaltak semmiféle, a mérkőzés megismétlését, illetve eredményének megváltoztatását indokolttá tevő mozzanatot. Egyébként is, a FIFA és az UEFA sem tartja megengedhetőnek, hogy a politika bármilyen formában beavatkozzon a labdarúgásba, (nol.hu) Mérnök úr, önöknél is őszi nagytakarítás volt? (Peter Gossányi rajza) Az ideológiai tengely nem tűnt el, csak „elfordult", átalakult A populizmus árnyékában A 2010-es magyarországi és szlovákiai választások eredményeképpen mindkét országban átadni kényszerült a stafétát az előző ciklusban kormányzó koalíció. Ez papíron a baloldal teljes vereségét jelentette, hiszen mind a Fico-kor- mány, mind a Gyurcsány és Bajnai nevével fémjelzett magyarországi vezetés elvileg baloldali értékeket vallott. RAVASZ ÁBEL A két leköszönő kormányzat között azonban ránézésre több volt a különbség, mint a hasonlóság, gazdaság- és társadalompolitikájukban egyaránt. A 2010-ben hatalomra kerülő jobboldali kormányok közötti eltérés legalább ennyire élesen kivehető. Általánosságban is elmondható, úgy tűnik, mintha a baloldali és jobboldali címkék szavatossága lejárt volna: amikor a baloldali Gyurcsány és a jobboldali Radičová egyaránt privatizál, a baloldali Fi- co és a jobboldali Orbán pedig egyaránt államosít, vagy amikor az utóbbi páros egyöntetűen nemzeti retorikát használ, az előbbi duó pedig nem tudja vagy nem is akarja megjeleníteni a nemzetvédő politikust, akkor a bal és jobb aligha hiteles elemzési kategóriák. Erre a problémára kézenfekvő lenne azt a választ adni, hogy ezek szerint az ideológiai tér immár kiüresedett és többé-kevésbé jelentéktelenné vált, a politikában pedig gyűjtőpártok próbálják meg magukhoz édesgetni a szavazókat, méghozzá ideológiai közösség létrehozása nélkül. Ez a gyakran hangoztatott álláspont azonban pontatlannak tűnik, hiszen a régiónkban gyűjtőpártnak mondott formációk (a jelenlegi Fidesz és MSZP, a pártszakadás előtti MKP, a fénykorában levő HZDS és Smer) egytől egyig rendelkeznek és rendelkeztek olyan sajátos megkülönböztető jegyekkel, melyek alapján egymással összetéveszthetetlenné váltak a szavazók számára. Éppen ezért adja magát a gondolat, hogy az ideológiai tengely nem tűnt el, csak „elfordult”, átalakult, és immár nem a bal-jobb klasszikus di- chotómiával leírható. Számos ilyen kategorizálás alkotható, véleményem szerint azonban az a fogalompár, mely a fent említett négy kormány hasonlóságait és különbözőségeit a legpontosabban leítja, a populizmus és a pragmatizmus. A populizmus a közép-európai régióban alapvetően a kilencvenes évek gazdasági és társadalmi problémáira adott, elégtelen minőségű liberális válaszok elleni tiltakozásként jelent meg, a neoliberális kormányok ugyanis képtelennek mutatkoztak effektiven fellépni a piaci mechanizmusok működési hibáival, mely az élet- színvonal egyenlőtlenné válásához vezetett. Ahogy Ivan Krasztev bolgár politológus 2007-ben találóan megfogalmazta, az ezzekkel a folyamatokkal szembeni tiltakozásként megjelenő populista szemléletmód magjában a társadalom két csoportra való felosztása áll: ezek közül az egyik az (egyszerű) „emberek” csoportja, a többieket pedig a „mások” gyűjtőfogalommal lehetne leírni. Klasszikusan ez utóbbi kategóriába tartoznak a - populista retorika szerint a liberálisok által privilegizált - korrupt elitek, kisebbségek, valamint a társadalommal összefonódó. nemzetközi gazdasági érdekcsoportok, a multik és a nemzetközi intézmények. Ennek megfelelően a létrejövő populista pártok jobboldali, nemzetesítő, középosztálybarát társadalompolitikai retorikát, valamint „emberbarát”, szociálisan érzékeny, a piac működését irányítani próbáló gazdaságpolitikai irányzatot választottak maguknak. Ebben az értelemben mind a Fidesz, mind a Smer populista ideológia szerint szerveződő párt (és a jelek szerint erre sodródhatna egy Mesterházy által vezetett MSZP is). Ezzel az irányzattal éles ellentétben állnak azok a politikai formációk, melyek változatlanul hisznek a „bölcs”, racionális, liberális jogvédelmi tradícióra épülő, technokrata ,jó kormányzás” lehetőségében. Ezek a pártok (mint a Gyurcsány-féle MSZP, az SDKÚ és az SaS) ennek megfelelően jobboldali, privatizáló, piacbarát, visszafogottan költekező gazdaságpolitikát, valamint EU-barát, a kisebbségek támogatására törekvő, a nemzeti szimbolikát csak esetenként felhasználó társadalmi retorikát tettek magukévá. A gyűjtőpártelméleteknek annyiban mégis igaza van, hogy az alapvetően populista-pragmatikus tengely mentén szerveződő politikai tér szereplői önmaguk korántsem homogének, számos esetben mindkét ideológiai szárny híveinek teret adva egészen a vezetés legfelsőbb szintjéig (mint az MSZP és az SDKÚ). Magyarországon a helyzet 2010-ben e tekintetben némileg egyszerűbb, mint északi szomszédjánál: a Fidesz jól szervezett, monolitikus párt, mely patikamérlegen kimért populizmusával kormányozza az országot a dezorientált, populizmussal flörtölő „baloldal” és a Fidesz retorikájába fulladó „szélsőjobb” meglehetősen impotens asszisztálása mellett. Szlovákiában azonban a valóság fordított: a jól szervezett, populista ellenzék egy ideológiailag egyre inkább dezorientáltnak tűnő kormányzati mozaiknak feszülhet neki. Az alapvetően pragmatikus Radičová miniszterelnöknek egyszerre kell szembenéznie az SaS és a Híd üzleti orientáltságú részlegeinek neoliberális túlkapásaival és az SDKÚ és KDH ortodox szárnyainak populista vonzalmaival. Az anyaországban szavazó magyarok számára korántsem könnyű, ám abszolút nyitott kérdés, hogy a populista vagy a pragmatikus pártok megoldásaiban hisznek. A határon túli közösségeknek azonban - a populizmus természetéből adódóan - elemi érdeke, hogy a többségi nemzet pragmatikus kormányokat válasszon, megkímélve ezzel a kisebbségeket a „mások” csoportjába való besorolástól. Ez adja az itteni magyarság számára a jelenlegi kormány fennmaradásának fő tétjét, „hidas” vagy „emkápés” pártszimpátiától függetlenül. A szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője KOMMENTÁR I Forradalom után NAGY IVÁN ZSOLT Gábor barátom úgy döntött, nem lesz többé aktív résztvevője a demokráciának, ezután nem szavaz, mert nincs kire, hiszen az egyik politikailag impotens volt, a mostani viszont olyan, mintha infúzióban kapná a Viagrát. Mondanám neki, hogy ez megfuta- modás, de rájövök: igazságtalanul bántom. Gábor ugyanis nincs egyedül. Az elmúlt héten több kollégával találkoztam, akik olyan cégek vezetőivel próbáltak beszélni, amelyeket érintenek a kormány most bejelentett válságadói. Ám jóformán nem akadt kereskedelmi hálózat, kommunikációs vállalat, energetikai szolgáltató, amelynél nyilatkozni akartak volna. És nem csak a magyarok hallgattak. Egy multinacionális cég külföldi vezetője előbb hajlott az interjúra, ám néhány órával később lemondta, mert szerinte nem lenne jó a vállalatnak, ha a véleménye megjelenne. Aztán elköszönt, bontotta a vonalat és talán picit megkönnyebbült. Bárvalószínűlegrossz szájízzel. Lehet erre elégedetten csettinteni, labancozni, közben éltetni a kuru- cos vezért, aki a népnek ad, a gazdagoktól pedig elvesz, éljen, valóban forradalom volt itt áprilisban, Kádár népe ünnepelhet. Hogy ettől esetleg kevesebb befektető jön, csökkenhet a gazdasági növekedés, és olyan fogalmakvetődnekfel,mintkiszámítható, megbízható piac, netán jogbiztonság? Kit érdekel, míg közvetlenül nem ő, hanem mások szívnak? Ja, hogy közvetve ő is? Azt hagyjuk. Október 23-án ráadásul azt is megtudta, hogy a választásokon igent mondott az alkotmány, a törvények, a közéleti erkölcsök, a tabuk, a parancsok, a célok, a viszonyok, az értékek, a média, a környezetvédelem, az iskola és a közbeszerzések megváltoztatására. így, egyben. Kell ennél nagyobb boldogság? Azt hitte aj ámbor szavazó, hogy csupán elkergetett egy kormányzásra alkalmatlan, hiteltelenné vált, szerencsétlen bagázst, erre most hallgatja Orbán Viktort, és a fejéhez kap, hogy erre gondolt, csak nem tudta ilyen szépen megfogalmazni. Aki meg nem kapcsol, vagy kapcsol, de elbizonytalanodik, mert ekkora átalakulásra, utóbbi húsz évének teljes megtagadására nem gondolt, az befogja a száját. Közli, hogy nem megy szavazni. Vagy már azt semmondja,csakbontjaavonalat, ha kínos kérdéseket kap. Megvédeni lassan úgysem tudná senki. Még az eddig biztonságot nyújtó Alkotmánybíróság sem. Annak tagj ai tegnap reggel egyhangúlag az alaptörvénnyel ellentétesnek mondták ki, hogyakormányzó többség visszamenőlegállapítottmeg98 (!) százalékos adót a kétmilliónál nagyobb végkielégítésekre, aztán alig két órán belül már verhették is a fejüket testületileg a falba. Mert a Fidesz parlamenti frakcióvezetője addigra beterjesztette a rakoncátlankodó testületet jól pofán vágó javaslatát: azokban a kérdésekben, melyekről nem lehet népszavazást tartani, az alkotmánybírák sem írhatják felül a parlamenti többség akaratát. Fordulhatnak hozzájuk milliók is, nincs többé szavuk adók, járulékok, illetékek ügyében. És arról sem mondhatnak semmit, hogy a frakcióvezető egy füst alatt ismét beterjesztette a most al- kotmányellenesnekmondotttörvényt is. És bár egyszer kimondatott, hogy alkotmányellenes, a parlamenti többség igent fog rá mondani. Alighanem elérkezett a pillanat, amikor az alkotmánybíróknak is csoportosan kellene lemondaniuk. Az Ab honlapja szerint: „az intézmény létrehozásának célja a jogállam megteremtése, az újonnan kialakított intézményi rend és a polgárok alapvető jogainak védelme volt”. Hát minek maradnának? JEGYZET íme, a király! VERES ISTVÁN Néhány napot Szlovákiában tölt a norvég király. V. Haraldrólkö- rülbelül annyit hallott az átlag szlovákiai, mint a norvégok Ivan Gašparovičról. Azegészúgynéz ki, hogyaNorvégKirályságnem választ magának köztársasági elnököt, az aktuális trónörökös csücsül rá a trónra, ő jelenleg Harald fia, Haakon herceg. Bármilyen hiheteden, a királyi családok fő tevékenysége abban merül ki, hogy ők a királyi család. Reprezentálják az országot, néha hozzászólnak a politikához, nem így kellene gyerekek, inkább amúgy, kapjukmár össze magunkat-ilyeneket mondanak a civakodó minisztereknek. Karitatív tevékenység nélkül meg tényelg kín.os lenne, úgy- hogyitt-ottarcukaťadjákegy- egyjóindulatú kezdeményezéshez. V. Harald egyébként két országot látogat meg évente hivatalosan, hogy magánemberként hová megy, az más kérdés. Szlovákiába is azért jött, mert ez volt a programjában. Olyan ez, mint a Jancsó-filmek. Azért csináltam, mert volt rá pénz -szokta mondani Miki bácsi, amikor arról ki- érdezik, ezt vagy amazt a filmjét milyen nemes céllal forgatta. Eljött hát Harald is, mosolygott, kezet rázott Ivan Gašparovičcsal, mert így kívánja az illem. Az elnök ószláv szokás szerint kenyérrel és sóval fogadta. Ezt V. Harald már előre tudhatta, küldöttségével ugyanis norvég szakácsok is jöttek, az ő főztjüket fogja enni, valószínűleg halat, ahogy szereti. Ehetne például treszkát, ma- jonézes tőkehalsalátát is, viszont a protokoll látogatásoklényege nem az, hogyvégigkóstoltassák a nemzeti ételeket, mert ha nem ízlik valami, az bizony kínos lehet. Aszlovákoknemzeti étele, a brindzás galuska a szlovák protokoll szerint különben is „gusztustalanul kinéző” (!) étel, hivatalos vendégek elé nemigen rakják. A norvég királyi pár egyébként sosem étkezik nyilvánosan. Szóval, Harald tesz egy kört Pozsony Óvárosában, koccint a fogadáson, megnézi Selmecbányát, majdvisszarepülNorvégi- ába. Snitt.
