Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-23 / 245. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 23. www.ujszo.com Az Irodalmi Szemle októberi számának tartalmából Az irodalom szolgálatában LAP AJ AN LO Az Irodalmi Szemle októberi számában köszöntik a jubilánso­kat, tájékoztat a folyóirat a Poso- nium Irodalmi és Művészeti Díj átadásáról, továbbá költőink, író­ink alkotó tevékenységével is megismerkedhetünk. Gál Sándor Azok a távoli han­gok című, „eposzi áradású”, „négy égtájat” vallató verse lényegében a történelmet is megidézi. Cselé- nyi László T-montázsa pedig Goe­the, Heidegger, Fábry, Duba, Tő- zsér és saját szövegeiből „szerve­zett” gondolatiságában is egy él­hető és emészthető, követhető versezet, melynek „determinált valóságából” végül is a „küzde­lem” elejét és az „ÉLET GYŐZ FELETTEM” hitét erősíti, akarat­lanul is. Túlélők egymás között címmel a 75 éves Tőzsér Árpád a 80 felé ballagó Fonod Zoltánt val­latja. A Sors kegyéből szembesül­nek a valósággal, múlttal és jelen­nel, az élet küzdelmeivel, furcsa­ságaival egyaránt. A jubilánsok sorát Dobos László kezdi, a maga 80 esztendejével. Görömbei András irodalomtörté­nész, a kisebbségi irodalom kiváló ismerője szerint az ünnepelt „sokrétű és gazdag munkásságá­nak minden elemét a szlováldai magyarság védelmének és szelle­mi-erkölcsi felemelésének az igé­nye motiválja”. Illyés Gyulával val­lotta, hogy „a múltat is teremteni kell. Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják.” Az irodalom szol­gálatában címmel Pomogáts Béla irodalomtörténész, az irodalom- tudományok doktora a 80 éves Fo­nod Zoltán munkásságát méltatja. „Fonod Zoltán ma is szívósan és ki­tartóan, eredményesen és a szel­lemi értékek önzetlen szolgálatá­ban tartja kezében a nagy múltra visszatekintő pozsonyi folyóiratot, az Irodalmi Szemlét.” A 75 éves Tőzsér Árpád munkásságát Né­meth Zoltán méltatja. „Poeta doc- tust köszöntünk, egyet a kiválók közül. Egy évtizedeken át csiszolt szerepet, amely mérték és mérce. Költőt, akinek az életműve figye­lemre, igényességre, fegyelemre kényszerít.” Közli a folyóirat Fo­nod Zoltán tanulmányának 3., be­fejező részét, melyben Duba Gyu­la szépprózai munkásságát elemzi a szerző, A magyar sors és a szülő­föld hűségese címmel. Beszámol a folyóirat a Posoni- um Irodalmi Díjak átadásáról, s közli a díjazott alkotásokról el­hangzott értékeléseket is. Gyön­gyök és göröngyök címmel Kul­csár Ferenc naplója jelent meg. Somogyi Tibor felvételei a PID-dí- jak átadásán készültek, (zsolt) Munkatársunk a filmes bizottságban Pozsony. A Szlovák Újságíró Szindikátus mellett működő Filmes Újságírók Klubja (Klub filmových novinárov) csütörtöki tagsági ülésén, melyet a Mladosť moziban tartottak, új bizottságot válasz­tottak a klub élére. A bizottságba, melyben a hazai sajtónak és fil­mes szakmának olyan elismert egyéniségei szerepelnek, mint Ha­na Beranová, a Szlovák Rádió munkatársa, Emília Kincelová kriti­kus, Jaro Hochel filmes szakíró, Štefan Vraštiak filmesztéta és Miro Ulman, akinek a neve több hazai filmes szemléhez is köthető, beválasztották Tallósi Bélát, lapunk munkatársát, a kultúra rovat szerkesztőjét is. (ú) Robert De Niro olasz szerelmes filmben „Fárasztó olaszul játszani” MTl-HÍR Róma. Toscanában forgat Ro­bert De Niro, aki A szerelem kézi­könyve című olasz film harmadik részében szeret bele Monica Bel- lucciba. A romantikus vígjátékban a 67 esztendős hollywoodi sztár elvált amerikai professzort ját­szik, aki szívátültetése után tele­pedik le a csodálatos olasz vidé­ken. Megismerkedik egy házmes­terrel - akit a Polipból, Cattani felügyelő szerepéből ismerős szí­nész-rendező Michele Placido alakít -, és beleszeret a lányába. A film Giovanni Veronesi ren­dezésében készül, akárcsak a népszerű produkció korábbi két része. Bellucci a vígjáték második epizódjában is szerepelt. De Niro, aki először játszik Bel- luccival, utoljára 1976-ban, Ber­nardo Bertolucci XX. század című filmjében forgatott Olaszország­ban. „Csodálatos itt forgatni, még ha fárasztó is olaszul játszani” - mondta az Oscar-díjas színész. Mint elárulta: szereti a vígjátéko­Robert De Niro Olaszország előtt nemrég Budapesten járt (SITA/AP-felvétel) kát, és különösen nagyra tartja az olasz komédiákat, amelyek sze­rinte komoly szerepet töltöttek be a filmművészet történetében. Moravetz Levente rendezésében mutatták be a Marica grófnő című operettet a kassai Jumbo Centrumban A könnyed szórakozás vonzásában Szeredy Krisztina és Egri József az előadásban (A szerző felvétele Hatalmas érdeklődés kö­zepette mutatták be Kas­sán Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét a Thália Színház színészei­nek, magyarországi ven­dégelőadók, valamint a Kassai Állami Színház ének-, balett- és zenekará­nak közreműködésével. FECSÓ YVETT A Jumbo Centrum nagyjából 400 férőhelyes nézőtere már a bemutató napján, október 15-én teljesen megtelt, s a tervezett há­rom előadást a nagy érdeklődésre való tekintettel egy újabbal is ki kellett bővíteni. Az operett műfajának betonbiz­tos helye van a színpadokon. S hogy Kálmán Imre operettjei megszülettek, elsősorban annak köszönhető, hogy a színházba já­ró közönség nagy részének szóra­kozási igénye nem sokban külön­bözött a maitól a múlt század ele­jén sem. A zeneszerző a Zeneaka­démia elvégzése után komolyze­nei alkotásainak, szimfóniáinak hiába keresett kiadót. S talán el­keseredésében fogalmazta meg a mára elhíresült ironikus megjegy­zését: „Ha ez így megy tovább, én valami retteneteset csinálok... Operettet fogok írni!” S hogy mit szólt mindehhez két egykori évfo­lyamtársa és barátja, Bartók Béla és Kodály Zoltán, arról nem szól a fáma, mindenesetre Kálmán Imre világhírneve csak részben kö­szönhető a közönségnek. A siker másik igen erős aspektusa, hogy kitűnő zeneszerző volt, s hatal­mas tudás birtokosa a komponá­lás, valamint a valóság, az élet is­merete terén is. A történet A Marica grófnő története egy valósághoz kötődő világ közegé­be helyezett mese, a múlt, az egykor „volt, hol nem volt” ma­gyar valóság idealizált színpadra képzése. Az operett a két világ­háború között, 1924-ben készült el. Kolozsvár, ahol a történet ere­detileg játszódik, a Trianoni bé­keszerződés nyomán már Romá­niához tartozik. Ennek a hatal­mas történelmi csalódásnak azonban nyoma sincs. Ami érez­hető, az egykori egység idősza­kának, a múltnak a naiv vissza- idézése egy nagyon egyszerű tör­ténet keretében, amely játékost és nézőt egyaránt a szerelem mámorának ködébe taszít. Török Péter, aki valójában a vagyonát elherdált Endrődy-Wit- tenberg Tasziló gróf, gazdatiszt­ként dolgozik egy Kolozsvárhoz közeli birtokon, melynek úrnője a Bécsből, egy szerelmi csalódás­ból, valamint a hozományvadá­szok serege elől menekülő Marica grófnő. Hogy a vidéki birtokon is elkerülje a méltatlan kérőket, egy fiktív vőlegényt kreál, akihez a tervek szerint hamarosan hozzá fog menni. A grófnő és a gazda­tiszt azonban első pillantásra egymásba szeretnek. A kitalált ké­rő, Zsupán báró azonban a való­ságban is létezik, s mihelyt értesül arról, hogy „vőlegény lett”, a bir­tokra utazva beáll a hozomány­vadászok sorába. A sors azonban a gazdatisztként dolgozó Tasziló gróf húgát sodorja az útjába. A darab utolsó harmadában megér­kezik Tasziló gróf nénikéje, Cecí­lia, aki elsimítja a fiatalok között felmerülő félreértéseket, konflik­tusokat, visszavásárolja az eltéko- zolt vagyont, a boldogság utat tör, s felszabadultan csendül föl a fi­nálé dala. A szereplők Az operett szereplői, hősei rég kihalt embertípusok. Egy ma már nem létező, arisztokratikus világ helyenként karikaturisztikus mó­don túlrajzolt karakterei vonul­nak föl a színpadon. A címszereplő Marica grófnő szerepében az Érsekújvárból származó, jelenleg Budapesten élő Szeredy Krisztina énekművész csengő énekhangjával és prózai szereplésével is, „tűzről pattant menyecskeként” kacér játékkal vonzza a nézők figyelmét. Műviség csak annyi van benne, amennyit ez a műfaj megkíván, semmivel sem több, mint a többi színész alakítá­sában. Az Egerből származó tenor, Ur- bán Nagy Róbert Tasziló gróf sze­repében dinamikában épp ellenté­te Marica grófnőnek. Az operett lecsúszott grófjában annyi becsü­let maradt még, hogy az életét tisz­tességes munkával próbálja meg új alapokra helyezni. Nehéz elkép­zelni őt dohányfüst gomolygásá- ban vagyonát eljátszó világfiként. Énekben nagyszerűt alakított, de karaktere kissé puritánná sikere­dett, amit két sláger közötti prózai szereplése tovább egyszerűsített. Sokkal hihetőbben játssza Zsu­pán báró szerepét az ugyancsak magyarországi Egri József. Az operett műfaját mintha neki talál­ták volna ki. Bőrönddel érkezik a színre, s virágcsokorral próbálja elbűvölni a Marica grófnőnek hitt Lizát (Zám Andrea), akibe azon­nal beleszeret. Liza kedves sértő­döttséggel fogadja, hogy a báró továbbra is „Maricára hajt”. Ka­raktere naiv, kislányos. A viszonyok tisztázásában nagy szerepe van Cecília nagynéninek, akit Cs. Tóth Erzsébet alakít. Az arisztokrata asszonyság jelleme és játéka sok mosolyt csal az arcok­ra, különösen az őt kísérő Kudelka (Illés Oszkár) utasítgatása köz­ben, akinek az a feladata, hogy a nagyasszony egészségét kímélve eljátssza érzéseit, mentesítve szí­vét az érzelmi megterheléstől. Közben az egyik hozományvadász kérő, Móricz herceg (Korognai Károly) személyében Cecília fel­ismeri korábbi szerelmét, s az egymásra találás az ő esetükben sem várat magára. Korognai Károly és Illés Oszkár meglepően színes egyéniségek­ként jelentek meg a színpadon. Alakításaikban nagyon szórakoz­tatóan és nagy élvezettel tolmá­csolták a szerepüket, kabaréba il­lő elszólásokkal nevettették meg a nagyérdeműt. Korognai Károly alakításait sorra véve úgy tűnik, most volt igazán elemében a szín­padon. Színészi alázattal és fe­gyelmezettséggel mindketten el­kerülhetik, hogy a jövőben se es­senek át a ló másik oldalára, bár az egyensúlyt hasonló komikus szerepekben nagyon nehéz meg­tartani a jó ízlés kereteiben. Kevésbé kidolgozott volt az Ist­ván bárót játszó Flórián Róbert Szabolcs alakítása, aki a szerep során az arisztokrata jellemből át is alakult egy jelenkori közvetlen figurává. A Prímás (Balog Péter) nagy­szerűen hegedült, színészileg azonban nem alakított. Épp az a varázs hiányzott a jelenlétéből, amivel egy zenész a széklábakat is megtáncoltatja. Várady Béla a ta­pasztalt színész magabiztosságá­val játszotta Mihály szerepét. A huncut, bűbájos, kacér ci­gánylány (Márkus Juci) már a da­rab elején megjelenik a színpa­don, minden párnak előre jósolja a boldogságot. Mintegy őrangyal­ként irányítja a dolgok menetét. A fiatal színésznőtől megszoktuk már, hogy bármilyen feladatot kap, abban kiválóan alakít. Sze­repe nagyon jól keretezi és össze­fogja a darab szerkezetét. A díszlet Az operett díszlete egyszerű. Hogy mégis simogatja a szemet, az a világoszöld árnyalat jó meg­választásának köszönhető, ame­lyet sötétebb zölddel és arany csí­kokkal kombinált a tervező, Bé- nyei Miklós. Oldalt két ajtóval, és két sötét átjáróval az épület többi részébe, utóbbiak az összképet tekintve zavaróak volt. Talán egy dekorációs függönnyel megtörhe­tő lett volna a nagy kontraszt, ahogyan azt középen a hátsó rész ki-bejáratánál oldották meg. A színpad jobb oldalán egy asztal, két szék, előrébb egy telefonasz­tal. Tökéletesen elég a játéktér be­rendezésének, akadályok nélkül megvalósíthatóak köztük az elő­adás táncos-énekes részei is. A jelmezek, Molnár Gabriella munkái változatosak voltak, saj­nos színvonalban is. Főleg a darab első részében Marica és Liza ruhái voltak kifejezetten ízléstelenek. A fináléban viselt jelmezeik sokkal szebbekké, karakterükhöz és al­katukhoz illővé sikeredtek. Dicséret illeti még a kassai Ál­lami Színház vendégszereplőit, énekeseit, balettkarát és zeneka­rát is. Nélkülük hiányzott volna az operett igazán nagystílű hangula­ta, amelyet Moravetz Levente rendező megálmodott, s amely a Jumbo Centrum színpadán kitű­nően érvényesült.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom