Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-22 / 244. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 22. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ KÁRPÁTI IGAZ SZÓ A budapesti parlament, a magyar kormány, a Külügyminisztérium és más, a nemzetpolitikáért felelős politikusok az egyik magyar szervezet oldalán beavatkoznak az ukrajnai választási kampányba, miközben a másik magyar erőt, ahol csak tudják, hátrányba taszítják, alaptalan vádakkal illetik-írta a Kárpáti Igaz Szó. Állítását az ukrajnai lap a budapesti ukrán nagykövettel, Jurij Muskával közölt inteijúban fogalmazta meg. Megkérdezte a diplomatát, „ez a fajta kirekesztő, megosztó politika hogyan fér bele az európai diplomáciai keretekbe, különösen kisebbségi aspektusban”. Muška kifejtette: egy ország sem örül annak, s tűri el, ha beavat- koznakabelügyeibe. (MTI) E FKTWH OMNDXr Doktor úr, sajnálom, én mindenütt csak protekciót és korrupciót látok. (Peter Gossónyi rajza) Nagyon sokat tettek a politikusok azért, hogy bebizonyítsák, az állam rossz tulajdonos Neoliberális tündérmesék A Radičová-kabinet már a kormányprogramban jelezte, hogy mindent megtesz a kiemelt állami vállalatok hatékonyságának növelése érdekében. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt nem nehéz kitalálni, ha tudjuk, hogy a kormány gazdaságpolitikájának egyik legbefolyásosabb karmestere ezúttal is Ivan Miklós pénzügyminiszter, akinek a korábbi jobboldali kormányok idején is döntő szava volt a gazdasági kérdésekben. MOLNÁR IVÁN Pártja, az SDKÚ ezúttal ráadásul olyan pártokkal lépett koalícióra, amelyekben szintén hemzsegnek a neoliberális „gondolkodók”. így ha a jelenlegi kormány az állami vállalatok hatékonyságának javításáról beszél, többnyire privatizációra, a még megmaradt állami vállalatok tulajdonrészeinek eladására gondol. Az újabb privatizációs hullámban a Cargo vasúti teherfuvarozót, a pozsonyi repülőteret és az állami hőszolgáltatókat szeretnék átjátszani a külföldi beruházók kezére. Azonban mint tudjuk, evés közben jön meg az étvágy, ezért idővel még bővülhet a kör, még ha ezen állítás ellen manapság tiltakoznának is a kormánypártok képviselői. Az elkövetkező hetekben, hónapokban tehát egyre többször hallhatjuk a korábbi, 1998 és 2006 között hatalmon levő Dzurinda- kormányok idején mélyen az emberekbe sulykolt neoliberális közhelyet: az állam rossz tulajdonos. Olyan gyakran ismételgették ezt, hogy a többségnek már eszébe sem jutott kételkedni az állítás igazságában, és ma talán több emberrel lehetne elhitetni, hogy a földünk lapos, mint azt, hogy a fenti állítás nem teljes mértékben állja meg a helyét. Nem is csoda, hiszen ha korábban az államháztartás rendbetétele érdekében kellett egy-egy cégtől megválniuk, mert a takarékoskodástól ódzkodtak, a politikusok mindig ezt a tételt húzták elő, megnyugtatva rossz lelkiismeretüket. Ha egy állami cég vezetői csaltak, loptak, sikkasztottak, a politikusok egy része és a „független” elemzők azonnal privatizációért kiáltottak, amely majd egy csapásra mennyei állapotokat teremt a társaságnál, hiszen csak az lehet jó vállalat, amelynek van tulajdonosa. Hogy a személyes tulajdonosról szőtt tündérmesék a nagy cégekben már korántsem valósulnak meg olyan tisztán, ahogy azt egyesek gondolják? Hogy a cégek tulajdonosi struktúrájában megjelenő döntéshozóknak gyakran nincs is olyan személyes tulajdona, amelynek megóvása elsődleges motiváció lenne a döntéshozatalban? Erről nem beszélünk, mert nem illik bele a politikusok által kreált valóságba. Szerintük a mi dolgunk, hogy elhiggyük, az állam rossz gazda, és nem kellene ezen tovább gondolkodnunk. De mit tettek a politikusok annak érdekében, hogy az állam jó tulajdonos legyen? A válasz egyszerű: semmit. Pontosabban: nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét. Az állami vállalatok igazgató- és felügyelő tanácsi posztjait többnyire eddig is minden kormány pártalapon osztotta el, vagyis még csak eszükbe sem jutott, hogy ezekre a helyekre szakembereket ültessenek. Ha akadtak olyan idealisták, akik azt várták, hogy a jelenlegi kormány más lesz, azoknak mélyen csalódniuk kellett. Sőt, a jelenlegi kormány talán minden eddiginél jobban figyel a párthűségre. A félig állami Közép-szlovákiai Áramszolgáltató felügyelőtanácsában például az államnak fenntartott hét helyből hatot pártfunkcionáriusokkal töltenek fel. A Híd egy némettanárt jelölt a posztra, áld lehet, hogy hűpárttagés „energikus” alkat, ám ő maga is bevallotta, hogy halvány fogalma sincs arról, mi lesz a feladata az áramszolgáltató felügyelő tanácsában. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen tucatnyi hasonló cég van, amelyre az elkövetkező időszakban rátelepszenek az apparatcsikok, miközben a nagy energiaipari és közlekedési vállalatok igazgatótanácsaiban akár havi 10 ezer, a felügyelő tanácsokban pedig ezereurós díjazásra számíthatnak, amiért cserébe csak annyit várnak el tőlük, hogy az adott párt érdekeit képviseljék. Mindezt figyelembe véve, az állam valóban rossz tulajdonos. Soha nem lenne szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy ez nem az állam, hanem azon politikusok szégyene, akik az egyedül üdvözítő privatizációról szóló neoliberális mesét a leggyakrabban szajkózzák, saját gazemberségeiket leplezve ezzel. Az oktatás biztosítása szempontjából gond, hogy sok, Ausztriában élő magyar nem osztrák állampolgár Bécsben hamar megtelne egy iskola MT1-HÁTTÉR 'Az iskolarendszerű magyaroktatás kiterjesztésére lenne szükség Ausztriában, a megváltozott népesedési viszonyokkal összhangban - mondta Fritz Oberhofer, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület igazgató- helyettese az MTI-nek. Áusztriában csak Burgenland és Karintia tartományokban van törvény a kisebbségi oktatásról és működik iskolarendszerű oktatás az elismert népcsoportok számára. A betelepedések és az országon belüli elvándorlás azonban kiterjedtebb oktatási lehetőségeket tenne szükségessé - mondta Oberhofer az osztrák parlamentben a kisebbségi oktatásról rendezett pódiumbeszélgetésről beszámolva. Míg az „őshonos” burgenlandi és bécsi magyarság tagjai a fiatalabb generációk sorában ritkuló magyamyelv-használatról számolnak be, az elmúlt évtizedekben, a rendszerváltás és Magyar- ország európai uniós csatlakozása után számos magyar települt be Ausztriába, Oberhofer szerint az elmúlt húsz évben legkevesebb húszezer. Burgenlandban is megváltozott a magyar lakosság aránya. A közép-burgenlandi Oberwartban működik egy két tannyelvű gimnázium, de a betelepüléseknek köszönhetően megnőtt az északburgenlandi magyarok létszáma. Emellett a tartományból elköltözve a magyar kisebbség tagjai elveszítik jogukat gyermekeik magyar iskoláztatására. Az osztrák törvények az elismert népcsoportokhoz - nemzeti és etnikai kisebbségekhez - tartozókat olyan osztrák állampolgárokként határozzák meg, akiknek az anyanyelve nem német, és akik sajátos néphagyományokat ápolnak. Oberhofer elismerte, az oktatás biztosítása szempontjából gond, hogy az Ausztriában élő magyarok közül sokan nem osztrák állampolgárok, de Ausztriának állampolgárságtól függetlenül biztosítania kellene az anyanyelvű oktatást a nemzetiségeknek - vélekedett és utalt a vegyes házasságokra, valamint az EU-n belüli szabad munkaerőáramlásra. A Collegium Hungáriáim épületében működő Bécsi Magyar Iskolaegyesület jelentős részben saját felnőttoktatási tevékenységéből tartja fenn magát. Emellett az osztrák miniszterelnöki hivatal és a Magyar Köztársaság Szülőföld Alapja támogatja, kisebb részben a szülők. A Bécsi Magyar Iskolában mintegy háromszáz gyerek részesül iskolarendszeren kívüli magyar nyelv- és kultúraoktatásban. Bécsben még egy-két másik iskolában létezik magyartanítás. Az így szerzett osztályzatok egy része beíratható az iskolai bizonyítványokba. Oberhofer szerint lenne elegendő diák egy vagy több iskola fenntartásához. „Hamar megtelne egy iskola” - mondta. A magát negyedik generációs bécsi magyarnak valló Oberhofer a kora gyermekkori nyelvoktatás fontosságára is felhívta a figyelmet. KOMMENTÁR Akadozó multikultik VERES ISTVÁN A tettekig fajuló francia romapolitika és Angela Merkel német kancellár kijelentései nyíltan jelzik: a nyugat-európai jóléti társadalmak manapság a bevándorlókat olyan tényezőként kezelik, ami az adott állam működését veszélyezteti. A helyzet borzasztó kényes, ugyanis valahol mindenkinek igaza van. Az emberek szabad mozgását megakadályozni nem éppen európai dolog, viszont a bevándorlók (például a németországi törökök) óriási közösségeket alkotnak, és számuk egyre nő. A befogadó országoknak szükségük volt ezekre á bevándorlókra mint munkaerőre, mára viszont ezek a csoportok milliós számokban mérik magukat, és idő kérdése, hogy ezek a több milliós közösségek jelentős politikai erővé is váljanak. Már csak azért is, mert a szélsőjobboldali pártok, amelyek általában a bevándorlók ellen uszítanak, már most ott vannak minimum a parlamentekben, itt-ott pedig a kormányokban is, és ež a jelek szerint az elkövetkező évtizedekben is így lesz. A bevándorlók ellen uszítanak, populizmusuk könnyen hatalomhoz juttatja őket. Angela Merkel sokak szerint pontosan azért kelt ki a bevándorlók ellen nyilvánosan, mert a kereszetény-konzervatív német választók ezt akarják hallani. Akik abban hittek, hogy ezek a bevándorlók néhány évtized alatt beolvadnak a befogadó nemzetekbe, mára kijózanodtak, tudják, hogy ez lehetetlen. Ha a másik oldalról vizsgáljuk meg a kérdést, rájövünk, nem is várható el tőlük, hogy feladják identitásukat. Nem az jelenti a legnagyobb gondot, hogy milyenek (a globalizáció sokszínűsítő tendenciáit nem lehet mesterségesen visszafordítani), hanem hogy mennyien vannak. A következő évek vélhetően arról fognak szólni, hogy Nyugat- Euťópában sorra hozzák meg a bevándorlók számát szabályozó törvényeket. Ha nem teszik meg a jelenlegi kormányok, megteszik a radikálisok, akik utánuk jönnek. A globalizáció tehát a kapitalizmus alapvető hibáit viseli, nem képes saját magát szabályozni, holott sok helyen indokolt lenne. JEGYZET Identitások szövevénye LŐR1NCZ ADRIÁN Érdekes, egyben tanulságos előadás hangzott el a minap Dunaszerdahelyen. Nagy Iván, a Belső-Ázsiát megjárt etnológus az önmeghatározásnak a Mongol-Altaj vidéken élő tarka csődör törzs körében fellelhető formáit boncolgatta. Mint kiderült: a szovjethata- ' lom elől a mongol sztyeppékre menekült népcsoport önazonosság-tudata rendkívül sokrétű; a nemzetségbeli és törzsi hovatartozáson kívül számon tartják a törzsszövetségbelit, de tisztában vannak azzal is, a három horda közül melyikhez tartoznak. Amellett őriznek egy modem kazak nemzettudatot, mely a mongol lakosságtól különbözteti meg őket. Talán mondanom sem kell, hogy mindez igazán az idősebbek körében érhető tetten - a fiatal, iskolázott réteg kevesebbet tud a „régi dolgokról”, s mivel a jurtákban, a téli szálláshelyül szolgáló kőházakban már megjelentek a rádió- és tévékészülékek, vélhetően a globalizáció is megteszi a magáét. Szlovákiai magyar vonatkozásban két mozzanat ragadta meg a figyelmemet; az egyik a manipulálás az identitások rétegeivel, mely tájainkon felütötte a fejét. Minthogy az egyén a nemi, családi, vallási, etniakai vagy más, érdekcsoportokkal való azonosulással határozza meg magát, természetes, hogy mindegyikünk önazonosságtudata rendkívül sokrétű, ugyanakkor ezek egyes szintjei nem helyettesíthetik kölcsönösen egymást. Jóllehet próbálják ránk erőltetni, hogy az etnikai azonosságvállalás helyett egyfajta dél-szlovákiai régiós identitást vállaljunk fel, tudni kell, hogy ilyen a maga nemében sosem létezett, csupán az eltelt kilenc évtized történelmi eseményei nyomán alakulhatott ki. Tehát: hamis. A másik fontos mozzanat a szimbólumok megléte; a tarka csődör törzs egyebek közt saját lobogóval, az ortodox közeggel körbezárt székelyek magyar ünnepekkel, történelmi politikai elittel rendelkeznek. Mi, dél-szlovákiai magyarok az anyanyelven és a kultúrán •kívül alig tudunk felmutatni olyan szimbólumokat, melyek a Csallóközben, Nógrádban és a Bodrogközben egyaránt értelmezhetők volnának - ezért vagyunk sérülékenyebbek, asszimüálódásra hajlamosabbak. Ráadásul épp ez az a két terület, melyet a legtöbb támadás ér a mindenkori államhatalom részéről. Miért tartom fontosnak megjegyezni mindezt? Küszöbön áll a népszámlálás, melynek eredményei az elkövetkező tíz évben meghatározzák súlyunkat az országban. Merjünk azok lenni, akiknek születtünk.
