Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-20 / 242. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 20. Sport 23 Ferguson is megerősítette, a csatár menni akar Télen eladhatják Rooneyt ÖSSZEÁLLÍTÁS Manchester. Sir Alex Fergu­son, a Manchester United labda­rúgócsapatának vezetőedzője is megerősítette, hogy Wayne Roo­ney el akarja hagyni az együttest. ,A játékos azt hajtogatja, hogy el akar menni. Meg vagyunk zava­rodva, néhány hónapja még azt mondta, a világ legnagyszerűbb klubjánál van” - közölte a világhírű szakember tegnapi saj­tókonferenciáján. A válogatott csatár távozási szándékáról napok óta cikkeznek, ám a klub hétfőn még képtelen­ségnek tartotta, hogy eladja egyik kirakatemberét. Ferguson a MU TV-nek adott interjújában cáfolta, hogy össze­vesztek volna Rooneyval, szerinte tényleg sérült volt, ezért kapott kevesebb játéklehetőséget. A va­lódi gond az lehet, hogy nem akar­ja aláírni új szerződését: 90 ezer fontot keres hetente, 150 ezret akar, ám a United valószínűleg ennél kevesebbet adna. Sajtóin­formációk szerint Rooneyt a Chelsea, a Manchester City, a Real Madrid és a Barcelona is leigazol­ná, noha elvileg 2012-ig érvényes szerződése van az MU-nál. Rooney értéke legalább 50 mil­lió font (60 millió euró), de egy ritkán alkalmazott FIFA-előírás szerint ennek tizedéért is távoz­hatna nyáron: a Webster-szabály kimondja, hogy a játékosok kivá­sárolhatják magukat klubjukból a szerződésük lejárta előtt egy év­vel, ha legalább három évet már eltöltöttek ott. Rooney szerződése 2012-ig szól, 2006-ban kötötték, így érvényes rá a kiskapu. A kivá­sárlási összeg ekkor a játékos egy­évi fizetéséből és minimális kom­penzációs díjból áll, az Eurosport számításai szerint ez Rooneynál ötmillió fontot jelent. A Webster-szabály csak nyáron alkalmazható, ezért ha a MU pénzt akar látni belőle, már a téli átigazolási időszakban meg kelle­ne válnia tőle. (index, MTI) Felelősségre vonják a kenőpénzt kérő tisztviselőket Bukhat az angol vb-pályázat ÖSSZEÁLLÍTÁS Genf. A Nemzetközi Labdarú­gó-szövetség (FIFA) etikai bizott­sága elé állítják a végrehajtó bi­zottság azon két tagját, akiket ke­nőpénz elfogadásával gyanúsíta­nak a 2018-as és a 2022-es világ- bajnokság rendezéséről szóló sza­vazással kapcsolatban. A nigériai Amos Adamu 570 ezer eurót, a ta­hiti Reynald Temarii pedig 1,6 mil­liós támogatást kért az angolok ja­vára leadott szavazatáért cserébe. A leleplezés első vesztese Ang­lia lehet. Az ország alighanem el­vesztette esélyét a 2018. évi lab­darúgó-világbajnokság megren­dezésére. A FIFA december 2-án dönt, az angolok és az oroszok önállóan pályáznak, míg Hollan­dia és Belgium, valamint Spa­nyolország és Portugália közösen kandidált. (MTI) Szupermaraton: gondok voltak a szlovák szakasszal Csak szóbeli engedélyt kaptak MTI-JELENTES Tovább gyűrűzik a hét végére tervezett Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton elmaradása körüli botrány. A szervezők fele - a Nagy Sportágválasztó szervezői - elhatá­rolódott attól a kijelentéstől, hogy a vörösiszap-katasztrófa miatt nem lehet megrendezni a 317 kilométe­res versenyt, s kijelentette, a bajno­kok csapata lefutja az eredeti távot. A szervezőbizottság nevében Nagy Sándor is megszólalt. „A szlo­vák szakasz tavalyi szervezője már korábban visszalépett. Nem talál­tunk más megbízható szlovák vál­lalkozót, így mi magunk szerveztük Magyarországról a versenyt. Odáig jutottunk, hogy rendőrségi enge­délyt csak szóban kaptunk, írásbeli útvonalengedély hiányában pedig felelőtlenség lett volna megren­dezni a versenyt. Pozsonyban egy mindössze egy kilométeres szaka­szon forgalmas úton kellett volna haladniuk a versenyzőknek, ennek a rövid résznek a biztosítása nem volt megnyugtatóan rendezve. Az utolsó pillanatban még egy fontos részlet is kiderült, miszerint a po­zsonyi célállomás, az Incheba terü­letén csak fűtetlen helyiséget tud­tak volna biztosítani. Ilyen mosto­ha körülmények között nem lehet egy 90 kilométeres szakasz befutó­ját kialakítani” - nyilatkozta Nagy Sándor. SPORT A KÉPERNYŐN STV 3, DIGI SPORT, ČT 4 - 20.15: Intemazionale-Tot- tenham labdarúgó BL-mér- kőzés (élő) STV 3 -18.00: Pezinok-Svit szlovák bajnoki kosárlabda­meccs (élő) NOVA SPORT - 20.30: Bar- celona-FC Köbenhavn lab­darúgó BL-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 11.00: Moszkvai női tenisztorna (élő) ORF 1 - 20.45: Twente- Werder Bremen labdarúgó BL-mérkőzés (élő) NIKÉ Szerda, október 20. Labdarúgó BL: 9980. Twente-Wer- der Bremen 2,35-2,9-2,86 -1,3-1,44-1,29; 9981. Inter- nazionale-Tottenham 1,67- 3,3-4,38-1,12-1,88-1,21; 9982. Lyon-Benfica 2,1-3- 3,17-1,28-1,54-1,26; 9983. Schalke 04-Hapoel 1,42-3,8­6.15- 1,04-2,35-1,15; 9984. Rangers-Valencia 3,11-3­2.15- 1,53-1,28-1,27; 9985. Manchester United-Bursas- por 1,2-5,3-9,26-3,37-1,06; 9986. Barcelona-Köbenhavn 1,14-6-11,61-3,96-1,04. Sidney Gouvou későn ért haza a dorbézolásból, 50 000 eurós büntetést kapott Sértegették Eto’ót A kamerunit nem jó feldühíteni (SITA/AP-felvétel) A kameruni szövetségi ka­pitány eltűnt, Sidney Gou­vou zajos társasági életet él, Samuel Eto’ót pedig úgy sértegették a drukkerek, hogy a bírónak félbe kellett szakítania a meccset. ÖSSZEÁLLÍTÁS A futballvilág érdekességeiből szemezgettünk. Clemente lelépett A Kameruni Labdarúgó-szövet­ség (Fecafut) magyarázatot kért Javier Clementétől, miért hagyta el váratlanul az országot. A spa­nyol tréner a Kongói Demokrati­kus Köztársaság csapatával vívott, 1-1-re végződött mérkőzés után „tűnt el”, minden bizonnyal haza­utazott. Lia Mohammed, a Feca­fut elnöke „elfogadhatatlannak” minősítette Clemente távozását, és magyarázatot követel. Jean Paúl Akuno, a Szelídíthe- tetlen Oroszlánok korábbi meste­re szerint nincs semmi különös Clemente távozásában, mert minden meccs után kényszeresen hazautazik. A spanyol edző, aki augusztus közepén vette át az afrikai csapat irányítását, a játékosok fegyelme­zetlenségével, kulcsemberek tá­volmaradásával, az irdatlan hő­séggel és az országban dúló kole­rától való félelemmel magyarázta a kínos döntedent. A 60 éves Clemente, aki legutóbb a spanyol élvonalból kiesett Real Valladolid vezetőedzője volt, harmadszor vállalt szövetségi kapitányi szere­pet: a spanyol válogatottat 1992 és 1998, a szerb nemzeti együttest pedig 2006 és 2007 között irányí­totta. Govou éjszakázás miatt fizet Ötvenezer eurós bírságot kell fizetnie a klubkasszába Sidney Govounak, a Panathinaikosz francia labdarúgójának, mert az elmúlt hetekben kétszer is túl hosszúra és zajosra sikeredett az éjszakai kiruccanása. Sajtóinformációk szerint a csa­tárnak hétfőn kellett felkeresnie Nikolasz Paterasz klubelnököt, akitől a megbeszélés során bo­csánatot kért kihágásaiért, egyút­tal megígérte főnökének, hogy a jövőben nem fog előfordulni ha­sonló eset. A nyáron Görögor­szágba szerződött volt lyoni fut­ballistát először október 3-án utasították rendre dorbézolásá­ért, majd egy héttel később erő­sen ittas állapotban megint egy diszkóban látták, ahonnan az en­gedélyezettnél később tért haza. A klubszabályzat szerint nem mérkőzésnapokon hajnali há­romra otthon kell lenni. Büntetés a rasszista drukkerek miatt Az Olasz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága 25 ezer euróra büntette a Cagliarit, mert a klub szurkolói az Intemazionale elleni vasárnapi bajnokin rasszista beki­abálásokkal inzultálták Samuel Eto’ót, a vendégek kameruni táma­dóját. A találkozót már a harmadik percben félbeszakította a játékve­zető, ugyanis valahányszor a színes bőrű csatárhoz került a labda, a drukkerek sértegették. Érdekes­ség, hogy Olaszországban rendsze­resek az ilyen jellegű bekiabálások, ám most először fordult elő az, hogy a játékvezető ezért szakított félbe egy összecsapást. (MTI) A WBO egykori világbajnoka ismét lehetőséget kapott a bizonyításra Erdei Zsolt Amerikában száll ringbe legismertebb amerikai promóter- rel, Lou DiBellával. „Erdei reális célokat tűz maga elé. Harminchat éves korában nem okoz gondot, hogy hozza a súlyát, de már nem ötéves távlatban gondolkodik, hanem négy-öt összecsapásban” - jelentette ki DiBella. „A következő lépés, hogy Ame­rikában is sikeres legyek - mondta Erdei Zsolt. - Ki akarom hívni a legnagyobb félnehézsúlyú bunyó­sokat. Ez a célom, tudom, hogy nagy kihívás előtt állok, de sem­milyen célomat nem adtam eddig fel. Nem akarok visszavonulni anélkül, hogy az Egyesült Álla­mokban kipróbálnám magam.” A veretlen magyar bokszolónak jú­niusban járt le a szerződése klub­jával, a német Universum Promo- tionnel. Erdei 31 mérkőzésén 17-szer nyert kiütéssel, s legutóbb tavaly novemberben lépett köte­lek közé. Akkor az olasz Giacobbe Fragomeni legyőzésével szerezte meg a WBC cirkálósúlyú övét. Azt megelőzően közel hat éven át volt a WBO félnehézsúlyú királya, cí­mét 11-szer védte meg. MT1-HÍR Budapest. Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi félnehézsúlyú világbajnoka no­vember 20-án ismét kötelek közé lép, a 36 éves magyar versenyző az egyesült államokbeli Atlantic Cityben a kenyai Samson Onyan- góval bokszol - akit a galántai Tomi Kid címmeccsen már legyő­zött. Az amerikai ESPN csatorna, majd a profibox.hu számolt be ar­ról, hogy Erdei három mérkőzésre szóló szerződést írt alá az egyik A bokszoló három meccs erejéig biztos folytatja (TASR/AP-felvétel) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkor, 3. forduló: A csoport - 20.45: Internazionale-Tottenham Hotspur, FC Twente-Werder Bremen. Unter 2 110 6:2 4 2.Tottenham 2 110 6:3 4 3.Twente 2 0 11 3:6 1 4. Werder 2 0 11 2:6 1 Bcsoport-20.45: Schalke 04-Hapoel Tel Aviv, Lyon- Benfica. 1. Lyon 2 2 0 0 4:1 6 2. Schalke 2 10 1 2:1 3 3. Benfica 2 10 1 2:2 3 4. Hapoel 2 0 0 2 1:5 0 C csoport-20.45: Glasgow Rangers-Valencia, Manches­ter United-Bursaspor. 1. Manchester 2 110 1:0 4 Rangers 2 110 1:0 4 3. Valencia 2 10 1 4:1 3 4. Bursaspor 2 0 0 2 0:5 0 0 csoport - 20.45: Panathinaikosz-Rubin Kazany, Barcelona-FC Köbenhavn. 1. Köbenhavn 2 2 0 0 3:0 6 2. Barcelona 2 110 6:2 4 3. Kazany 2 0 11 1:2 t 4. Panathinaikosz 2 0 0 2 1:7 0 ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 8. forduló - 18.00: SPU Nitra-Pri- evidza; Žilina-MBK Rieker Komárno: Handlová-Astrum Levice; Banská Bystrica-lnter Bratislava; Pezinok-Svit. NŐI EXTRALIGA, 5. forduló-17.30: Whirlpool Poprad- Nitra; 18.00: Šamorin-UMB B. Bystrica (a mérkőzést Du- naszerdahelyen játsszák): 18.30: Rožňava-Slovan Brati­slava; Dobrí anjeli Košice-Ružomberok. ■ KézUabda FÉRFI EXTRALIGA, 9. forduló -16.30: MHK Košice-Tat- ran Prešov; 17.00: Štart Nové Zámky-ŠKP Bratislava; 18.00: Hlohovec-Považská Bystrica. ■ Jégkorong SLOVNAFT EXTRALIGA, 12. forduló - 17.00: Zvolen-U20. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás SZLOVÁK KUPA, 3. forduló: Lipany-Ružomberok0:1, g.: Dubek (81.); Liptovský Mlkuláš-Banská Bystrica 0:0 - tizenegyesekkel 4:2; Spišská Nová Ves-Spartak Trnava 0:5, g.: Koro Kone (29., 72.), R. Procházka (24.), J. Čarnota (59.), Coimbra (85., 11-esből); Podbrezová-Nit- ra 0:1, g.: Mikuš (35.); Myjava-Dubnica 1:0, g.: Košík (12.); Trenčín-Slovan Bratislava 1:1 - tizenegyesekkel 2:3, g.: Depetris (37.), ill. Kordič (21.); Zlaté Moravce-Petržalka 1898 2:1, g.: Babie (81.), Pavlovié (86., 11-esből), ill. Johancsik (55.). ANGLIA, 8. forduló: Blackburn-Sunderland 0:0. CSEHORSZÁG, 12. forduló: Slovácko-Olomouc 0:2, g.: Horava (4.), Hubník (69.). ■ Röplabda FÉRFI EXTRALIGA, 4. lorduló: Stará Lubovňa-SPU Nitra 2:3(20,-24,23,-20,-14). ■ Jégkorong SLOVNAFT EXTRALIGA, 17. forduló: Zvolen-Poprad 3:1 (0:0,0:0,3:1), g.: Čierny (52.), Pucher (53.), Kovái (59.), ill. Mlynarovič (43.); Nitra-MHC Mountfield 7:3 (1:1,4:1, 2:1), g.: Spilar (4.), T. Chrenko (26.), S. Saliji (31., 54.), Čaládi (35.), Ručkay (38.), Novák (53.), ill. Jabrocký (13., 23.), Tbemár (50 ); HC Košice-HK 36 Skalica 3:4 (2:2, 1:2,0:0), g.: Sterbák (16.), Bartoš (19.), Mikiik (27.), ill. Jarolin (10.), Šátek (18.), Jankovič (26.), Školiak (28.). A Slovan-Banská Bystrica találkozó lapzárta után ért véget. NHL: Toronto-NY Islanders 2:1, NY Rangers-Colorado 1:3, Pittsburgh-Ottawa 5:2, Tampa Bay-Dallas 5:4, Chicago-St. Louis 3:2 - Marián Hossa (Ch) 2+0, Tomáš Kopecký(Ch)0+1. ■ Sportfogadás A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 3,6,9,19,20,25,28,30, 33,34,37,40,42,44,47,49,56,75,78,79. Kenő Plusz- szám: 9. EGY MONDATBAN ♦ Két pont levonásával súj­totta Király Gábor csapatát, az 1860 Münchent a Német Labdarúgó Liga a licencsza- bályok megsértése miatt. ♦ A nyitrai hokicsapat veze­tőségének döntése alapján a jövőben Branislav Okuliar és Roman Stantien vezeti a Slovnaft Extraliga sereghajtó gárdáját. ♦ Doppingolás miatt 21 hónapra eltiltották a brit LeShawn Merrittet, a férfi 400 méter olimpiai bajno­kát, az atléta egyben a 2012-es londoni játékokon sem indulhat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom