Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-16 / 239. szám, szombat
Szalon ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 16. www.ujszo.com 12 Sorozatunk korábbi részei: Márai Sándor: A teljes napló (1943-44) „Minden perc ajándék” (Új Szó/Szalon, 2009. január 24.) Márai Sándor: A teljes napló (1945) „Pogány és barbár nép maradtunk” (Új Szó/Szalon, 2009. február 7.) Márai Sándor: A teljes napló (1946) A teljes napló (1947) „Túl aljas minden, s túlságosan fáj" (Új Szó/Szalon, 2009. február 21.) Márai Sándor: A teljes napló (1948) „Mert jogom van itt élni...” (Új Szó/Szalon, 2009. április 4.) Márai Sándor: A teljes napló (1949) Aki lyukas cipőben járt, amikor Nobel-díjra javasolták (Új Szó/Szalon, 2009. december 5.) Márai Sándor: A teljes napló (1950-51) „Már csak nagyon kevés emberhez van közöm” (Új Szó/Szalon, 2009. december 19.) Márai Sándor: A teljes napló (1952-53) Egy magyar író New Yorkban (Uj Szó/Szalon, 2010. január 16.) Márai Sándor: A teljes napló, 1954-1956 - „Minden széthullott. Itt nem vagyok senki és semmi többé. Névtelen, a semmibe író, számkivetett magyar vagyok." „Túl kell élni, de hogyan?” Magyar felkelők Budapesten, 1956 októberében. (Képarchívum) „Nagy honvágy Bártfa, a felvidéki erdők, nyári toboz, málna, borovnyica, páfrány illata után” - írja naplójába Márai Sándor 1954 augusztusában. GAZDAG JÓZSEF Márai ekkor már két éve New Yorkban él, feleségével és fogadott fiukkal, Babócsay Jánossal együtt. „Amerika számomra soha nem lehet otthon, sem haza, sem életérzés.” Manhattani lakásuk előtt emléktáblát avarnak. „A hagyomány szerint itt vásárolták meg a hollandusok - a híres 24 dollárért - az indiánoktól Manhattan szigetét.” (Valóban így történt: a holland telepesek 1626-ban egy marék üveggyöngyért és 24 dollár értékű csecsebecséért cserébe megkapták Manhattant.) A „sivár és rút” New Yorkkal képtelen megbékélni, s az amerikai fővárosban olyan elhagyatottnak érzi magát, „mint egy tutajon a Csendes-óceán közepén”. Talán Janikénak jó lesz ez a világ, jegyzi fel naplójába, „de L. és én már csak tengődünk.” Minden vasárnap délben Ulysses néven felolvassa aktuális jegyzetét a Szabad Európa Rádió stúdiójában. „Volt egy szerződésem a Free Europe-pal, hogy havonta négy előadást tartok, minden vasárnap 10 percet. A feleségem is dolgozott, és nagyon szerényen, de gond nélkül megéltünk” - emlékezett vissza a New York-i évekre a Furkó Zoltánnak adott időskori in- teíjújában (In: Márai Sándor üzenete, Püski, 1990). A naplók tanúsága szerint Janika nyáron szódát árult egy közeli parkban, míg Márai felesége, az ugyancsak Kassáról származó Matzner Lola előbb egy varrodában, majd 1955 telén egy New York-i áruház porcelánrészlegén dolgozott. Janikával alkut köt: mindketten böjtölni fognak. Márai kilenc napig nem ihat sem bort, sem feketét, s nem szívhat cigarettát („cigaretta nélkül az egész nap azzal telik, hogy az ember nem dohányzik”), cserébe viszont Janika ugyanennyi ideig nem néz tévét. Márai erős dohányos volt, és sikerként könyvelte el már azt is, amikor napi adagját 20 szálra csökkentette (a megszokott 40-50 cigarettáról). A külső-belső emigráció és a teljes reménytelenség ellenére igyekszik fegyelmezett napirend szerint élni, „élettechnikáját” leginkább a sztoikusok intelmei (s olykor Pál apostol levelei) inspirálják. „Nem panaszkodni a knock-out állapotában... Jókedvűnek maradni, a mai napot figyelni.” Sokat sétál, előírásszerűén olvas („Arany, mindennap Arany”), könyvtárba és múzeumokba jár, benyomásairól pedig feljegyzéseket készít. „Néhány könyvvel, néhány sétaórával, napjában hat deci könnyű borral, néhány hanglemezzel és végül éjfél után egy altatóval: eltelik a nap.” Nagy sétákat tesz a Hudson folyó partján (ahol kétszer is kutyák támadnak rá). Ha hideg van, az apjától örökölt kassai sapkát viseli. „Már vannak ismerőseim a folyóparton: öreg emberek, akik köszönnek, és elmenőben megállapítják, hogy jó az idő.” Metróval utazni már kevésbé idilli időtöltés: Márai a földalattin gyanakodva méregeti Puerto Ricó-i utastársait, akik „soha nem hallottak Goethéről, sem Babitsról”. Amit New Yorkban „műveltség” címkével illemek, az Márai szerint csak „show-business”, * olcsó közönségszórakozta- 'T tás. „Azt hiszik, hogy az ismerethalmaz, a know how és a memoriális ismeret egyenlő a műveltséggel.” S ehhez jön a média által terjesztett „statisztikai járvány”, amely már mindenkit megfertőzött: a rádiók egymást licitálják túl abban, hogy ki tud véresebb statisztikai adatokat közölni, több halottról beszámolni. A TELJES NAPLÓ > MÁRAI SÁNDOR 1954-1956 HELIKON Á Nem lelkesedik az amerikai irodalomért sem. „Az amerikaiak számára a »celeb« Hemingway jelenti az írót, aki szemérmetlenül habzsolja a pénzt, és sörreklámok céljaira fényképezteti magát, mint a kurvák” - hangzik Márai megállapítása az 1954-es év irodalmi Nobel-díjasáról. De nincs túl jó véleménye James Joyce-ról („Loch Ness-i szörny”), Anatole France-ról („olcsó, gépies modorú”), Winston Churchillről („veszélyes dilettáns”), Mallarméről („unalmas és fontoskodó”) és Károlyi Mihályról sem („szánalmas és jelentéktelen kretén”). A huszadik századi magyar írók közül csak Krúdy Gyulát („nincs egy hamis hangja”) és egykori Mikó utcai szomszédját, Kosztolányi Dezsőt méltatja („ritka tünemény”). Ezekben az években Márai- könyvek már nem jelenhettek meg Magyarországon (a lukácsi irodalompolitika az író egész addigi életművét kártékonynak nyilvánította), s egy 1950-es minisztériumi rendelet szerint (Útmutató üzemi és falusi könyvtárak rendezéséhez) Márai - aki a bolsevizmust a pestisnél is szörnyűbb kórnak tartotta T ideológiai szempontból a nemkívánatos szerzők közé tartozott (akárcsak Ortega y Gasset vagy George Orwell). Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1955 tavaszán ráadásul úgy határozott, a Márai Sándorral való, levelezés útján történő kapcsolattartás miatt a Márai család itthon maradt tagjait kitelepíti egy vidéki nádgazdaságba (a deportálásra végül nem került sor; lásd erről Jáky Jánosnak, Márai unokaöccsének a visszaemlékezéseit Furkó Zoltán föntebb említett kötetében). Az 1956. októberi magyar forradalom hírére Márai Európába repül. Előbb egy osztrák határvárosban, Nickelsdorfban (Miklóshal- mán) várakozik, majd Münchenbe megy, s a Szabad Európa Rádióból biztatja a szabadságáért küzdő magyar népet. „Minden nap öt percen át beszélek a rádióban, egy éhező, fagyoskodó, szétlőtt országhoz...” A forradalom leverése - és az a közöny, amellyel Nyugat-Európa viseltetett a „magyar ügy” iránt - mély letargiába taszítja az írót. „Senki és semmi nem mozdul a világban. Túl kell élni, de hogyan?” - kérdezi naplójában. 1956 karácsonyán írja Mennyből az angyal menj sietve kezdetű költeményét, amely a Halotti beszéd mellett a legismertebb Márai-vers. „Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. (...) Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik Mennyből az angyal.” (Márai Sándor: A teljes napló, 1954-1956; Helikon Kiadó, Budapest, 2010,464 oldal) RÉSZLETEK A NAPLÓBÓL L ' Az ostrom alatt a hideg rosszabb volt, mint az élelmiszerhiány. Duhamel jegyzeteit olvasom, leírja, hogy mit szenvedtek a betegek az első világháborúban, a tábori kórházakban, aholfűtetlen szobákban operáltak, s a beteg megnyitott hasa gőzölögni kezdett a hidegben. Első fürdő ez évben az óceánban. Ez a legnagyobb ajándék ebben az emigrációs, elmebajos nyomorúságban. Séta Jánossal Aztán bemegyünk a körzeti könyvtárba, és folyóiratokat olvasunk. Lapozza a magazinokat, és egyszerre büszkén mondja: „Magyarok”. A hírhedt kurva família, a Gábor mama és leányai vigyorognák egy fényképen. Green figyelmeztet, hogy a kereszt kivégzési eszköz volt, ugyanaz, mint ma az akasztófa vagy a villamosszék, vagy a guillotine. Különös elképzelni egy vallást, amelynek az akasztófa a jelképe. A háziasszony, aki Auschwitzban volt, azt mondja, osztálytársait a táborban csaknem jobban meggyűlölte, mint a német sinté- reket és gyilkosokat. Ahogy rögtön megszűnt a deportáltak között az emberei szolidaritás, ahogy mindenki fellökött, kiszol- . gáltatott mindenkit, csak hogy egy falat élelemtöbblethez vagy néhány órás életlehetőséghez jusson: ez borzalmas volt.
