Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-11 / 234. szám, hétfő

18 Tudomány ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 11. www.ujszo.com Örömteli, hogy a Nobel-díj bizottság visszatért a múlt század gyakorlatához: volt mersze fiatal kutatónak odaítélni a fizikai felfedezésekért járó kitüntetést Az ezerarcú szén hihetetlen története Ilyen még nem volt: a világ legrangosabb kitüntetését olyan tudós kapta, aki tíz évvel korábban elnyerte a leghaszontalanabb fizikai felfedezésért járó anti-No- bel díjat. Ezúttal más tetté­ért értékelték, viszont az általa 2000-ben bemuta­tott lebegő békának több köze van az új csoda­anyaghoz, a grafénhez, mint azt első pillanatban hinnénk. OZOGÁNYERNŐ Andre Konstantinovich Geim nemcsak a fizikusok, hanem a szé­les nagyközönség körében egy to­vábbi találmánya kapcsán, a szu­pertapadó gekkó-ragasztószalag megalkotójaként ismert, amelyet a lábujjainak végén apró tapadóko­rongokkal rendelkező, a plafonon is szaladgáló gyíkfajtáról nevezett el. A csodaragasztó feltalálásától egyenes út vezetett a nagyon vé­kony rétegek fizikáját felhasználó, egyetlen atom vastagságú „hártya” kifejlesztéséig. Az is örömteli, hogy idén a Nobel-díj bizottság visszatért a múlt század első felére jellemző gyakorlathoz: volt mer­sze egy fiatal kutatónak odaítélni a fizikai felfedezésekért járó kitün­tetést. Bár a legtöbb róla szóló tu­dósítás megemlíti a korát, Kons­tantin Sergeevich Novoselov a maga harminchat évével koránt­sem a legfiatalabb a sorban. Ez a dicsőség William Lawrence Brag- got illeti meg, akit huszonöt éve­sen tüntettek ki, Werner Heisen­berg és Paul Dirac harmincegy, Rudolf Mössbauer harminckét, Brian Josephson harminchárom, Max von Laue harmincöt volt a díj átvételekor. Hozzájuk képest Ma­rie Curie-Sklodowska szinte nagymamának tűnhet a maga harminchat évével. A fentiekből is kiderül, hogy a két kutató közül az előbbi a színe­sebb egyéniség. Andre Konstantinovich Geim 1958. október 1-jén a világhírű szovjet üdülőhelyen, Szocsiban látta meg a napvilágot. A neveze­tes moszkvai műegyetememen, a Fiztechen végzett 1982-ben, ezt követően az egykori szovjet, ma orosz tudományos akadémia chemkogolovkai kutatóintézeté­ben kezdett a szupravezetéssel foglakozni. Doktorátusát 1987-ben szerezte meg. Három évvel később Nyugatra távozott, először a nottinghami, majd a bat- hi, végül a koppenhágai egyete­men folytatott posztdoktorátusi tanulmányokat. A holland nijme- geni egyetem tanára lett, ahol a szupravezetéssel és diamágnes- séggel foglalkozott. Nagyon ala­csony hőmérsékleten - az abszolút nulla fok közelében - a legtöbb anyag elveszíti villamos ellenállá­sát, szupravezetővé válik, ilyenkor diamágnesként is viselkedik, ki­szorítja magából a külső mágneses teret. Kutatásait 2001-től a man­chesteri egyetemen folytatta. 2007-től az angol tudományos akadémia, a Royal Society tagja. A nevezetes békalebegtetési kí­sérletet 2000-ben mutatta be, iga­zolásául a szerves széntartalmú diamágnesek viselkedésének külső mágneses térben. Tudománytör­téneti jelentőségű, hogy miért ép­pen ezt a kétéltűt használta a be­mutatón: kétszáztíz évvel koráb­vek növesztését. Laboratóriumi kö­rülmények között az eredmény fe­kete grafitporszerű anyag, amely­ben keverednek a különböző tulaj­donságú anyagrészecskék, melye­ket eddig nem sikerült szétválasz­tani. Geim és Novoselov más utat vá­lasztott: a feltekeredett fullerén nanocsövecskék növesztése, majd szétválogatása helyett azt tűzték ki célul, hogy „széttekerik” az apró kis hengert, önmagával kapcsolva össze az egyes szénláncokat, mint amikor a takácsok a fonalból össze­függő szövetet szőnek, ami az adott célhoz szükséges méretű darabok­ra szabdalható. Ezzel a bravúrral egy csapásra megoldódott a fő probléma: nincs szükség a külön­böző tulajdonságú nanocsövek szétválasztására, hiszen egy ho­mogén anyag keletkezik. Az általuk előállított hártyát úgy a legegy­szerűbb elképzelni, mint egy méh­viasz lapot, ahol a hatszögletű kris­tálysejtek csomópontjaiban he­lyezkednek el az egyes szénato­mok. A két orosz tudós által megal­kotott hártyának nemcsak villamos tulajdonságai alakíthatók ki a cél­nak megfelelően, hanem szakító­szilárdsága is elképesztően nagy. A szénnek van egy hasonló, négy vegyértékű párja, a szilícium, Vi­szont ez mai ismereteink szerint csakis szervetlen formában fordul elő, mely a kvantummechanika egyik bravúrjának, az integrált áramköröknek az alapját képezi. Most már kimondható: nem sokáig. A grafitból Geim és Novoselov által kifejlesztett, atomnyi vastagságú grafénhártya hamarosan kiszorítja a gyakorlatból. A gráfén elképesz­tően sokoldalú: a réznél sokkal job­ban vezeti az áramot, de félvezető­ként is megállja a helyét, mivel ve­zetési tulajdonságai szabályozha­tók, helyettesítheti a szilíciumot. A jelenlegi, szilíciumalapú in­tegrált áramkörök egyik nagy hiá­nyossága modem korunkban, hogy egy áramköri szeletkén egymillió tranzisztornál több nem zsúfolható össze. Viszont ez lelassítja a belőlük épített számítógépeket, ahol már az esetlegesen „átugráló”, tehát üzemzavart okozó elektronok mel­lett a fény haladási sebessége (amely háromszázmillió méter másodpercenként!) is akadálya a gép műveleti sebessége növelésé­nek. E „hiba” kiküszöbölésére a grá­fén kiválóan alkalmas. Jelenlegi ismereteink szerint akár egymillió- szőr több tranzisztort lehet ugyan­akkora felületen kialakítani, a jövő számítógépei ennek megfelelően akár százezerszer gyorsabbak és „okosabbak” lehetnek a maiaknál. De ez még csak egy-két évtizedes távlatban rajzolódik ki. Hogy mi a gyakorlatban megvalósítható ha­tár, az pillanatnyüag beláthatatlan. Akárcsak további felhasználási te­rülete. A gráfén nagy szilárdságá­nak köszönhetően az élet szinte minden területén alkalmazható, műanyaggal vegyítve nagy szakító- szüárdságú és szuperkönnyű anya­gok állíthatók elő belőle, ennek megfelelően akár űreszközökben, autókban vagy a repülőgépipar­ban is felhasználható. Ha sikerül az ipari előállítását megoldani, akár százkilós gépkocsival utazha­tunk, egytonnás repülőkkel szánt- hatjukazeget.Egybiztos: agrafén teljesen át fogja alakítani a min­dennapi életet. A Nobel-díj bizott­ság döntése ezúttal igazi telitalálat volt. Az emberiség áldani fogja a két orosz kutató, Geim és Novose­lov nevét. két, vegyszereket, műanyagot le­het gyártani, ráadásul az egysej- tűektől az egész növényvilágon át az emberi szervezetig bezárólag minden élő szervezet alapja. Csak van vele egy nagy probléma: vegyi­leg nagyon stabil, bár képes reakci­óba lépni, de csak más elemekkel. Önmagával szinte soha. Nos, 1985-ben Robert F. Curl, Harold W. Kroto és Richard E. Smalley átvágta a gordiuszi csomót: felfedezték az egymilliomod milliméter átmérő­jű, hatvan szénatomból álló „göm- böcskét”, amely a keresztségben a fullerén nevet kapta. Ezzel igazo­lódott, hogy a szén képes önmagá­val reakcióba lépni. Meglepő, de nem valamilyen műszaki kérdésre keresték a választ, amikor világ­rengető felfedezésüket megtették, egy széncsillag közelében lejátszó­dó fizikai folyamatokat próbáltak modellezni. Kísérleteik közben olyan atomfürtökjöttek létre, ame­lyek hatvan szénatomot tartalmaz­tak. Hogy mekkora áttörést jelen­tett felismerésük, arra a legjobb példa, hogy tizenegy év múltán mindhárman megkapták érte a kémiai Nobel-díjat. Tudományos beszámolójuk a fullerén felfedezé­(SITA-felvételek) séről felbolygatta a kutatók világát, egyre lázasabban kezdték keresni a szén-szén „vegyületeket”. Aki ke­res, az talál: Sumio Iijima japán tu­dós 1991-ben felfedezte a szén-na- nocsöveket. A megnevezés onnan ered, hogy méretük nagyjából egymilliomod milliméter, vagyis egy nanométer. Az ilyen nanocső egy atom vastagságú, egyik irány­ban hosszúra nyúlt fullerénmole- kulák sora, amelyek „feltekert” ál­lapotban vannak, végüket egy-egy fullerén félgömb zárja le. Mivel ő is grafittal dolgozott, egyre nyilván­valóbbá vált, hogy jó úton jár. Mint kiderült, a grafit csak azért vajpu­ha, mivel lemezes szerkezetű, vi­szont ezek az atomnyi vastagságú lemezek akár gyémánt szilárdsá- gúak is lehetnek. Csak makroszko­pikus hártyákat kell tudni kialakí­tani belőlük. Iijima felfedezése után nagy re­ményeket fűztek a szénnanocsövek ipari alkalmazásához, annál is in­kább, mivel kiderült, hogy mind nagy villamos vezetőképességű anyagokat, mind félvezető tulaj- donságúakat is elő lehet állítani be­lőlük. Csakhogy ipari méretekben nem sikerült megoldani a nanocsö­Konstantin Sergejevich Novoselov és Andre Konstantinovich Geim ban Luigi Galvani olasz tudós épp a rézkampóra feltűzött békacomb rángásából jött rá a villamosság néhány törvényszerűségére, ez alapján megszerkesztette a róla el­nevezett galvánelemet. Az időköz­ben holland állampolgárrá lett és nevét latinosán író Andre Konstan­tinovich Geimet e bemutatója kap­csán az egész világ megismerte. A tizenhat évvel fiatalabb Kons­tantin Sergejevich Novoselov Nyizsnij Tagúban született 1974. augusztus 22-én. Ugyancsak a moszkvai Fiztech diákja volt; már tanulmányai alatt a szupravezetés kérdéskörére specializálódott. Fia­tal korától szorgalmasan publikál, szinte fantasztikus mennyiségű, negyvenkilenc szakdolgozata je­lent meg ez idáig. Doktori tanul­mányokra Hollandiába utazott, hogy a szakma egyik legjobbjától, Andre Geimtől sajátítsa el a leg­újabb ismereteket. A Nobel-díjat hozó kísérleteket együtt végezték. Novoselov megtartotta orosz ál­lampolgárságát, közben megsze­rezte a nagy-britanniait is, nevét ugyancsak angol helyesírással írja. A tudósok egy része évtizedek óta meggyőződéssel vallja, hogy nagyon vékony, egy atom átmérő­jével összevethető, leheletnél is fi­nomabb hártya elkészítése megva­lósítható. Elképzelhetetlenül kicsi méretekről van szó: a milliméter milliomodrészének egy százada egy átlagos atom átmérője. Szinte hihetetlen, de tény, hogy az ameri­kai P. R. Wallace a múlt század negyvenes éveiben kiszámította az egy atom vastagságú anyag elekt­ronszerkezetét. Kollégáinak nagy része ezt elméleti játéknak vette, tekintve, hogy szinte lehetetlen egyatomnyi vastag hártyát előállí­tani. Azt még á legnagyobb fantázi­ával megáldottak sem tudták el­képzelni, milyen hihetetlen szi­lárdságú anyagból kell elkészíteni az üyen hártyát, hogy egyben ma­radjon. Aztán néhányuknak elké­pesztő ötlete támadt: nem a ke­mény anyagok között kell keresni, erre a célra a vajpuha grafit a legal­kalmasabb. Ugyanaz a vegyi elem, amelyből a ceruzákat készítik. A szén a természet minden bi­zonnyal legnagyobb csodája: szer­vetlen formában a grafit mellett kő­szén és gyémánt formájában fordul elő, szerves alakjában földgázként és kőolajkén, amiből gyógyszere­

Next

/
Oldalképek
Tartalom