Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-29 / 224. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 29. Sport 23 Lemondott a kassai futballcsapat szerb edzője Tarkovič váltja Djurovicsot S1TA-JELENTÉS Kassa. Edzőcsere történt tegnap a kassai élvonalbeli futballcsapatnál, az eddig sportigazgatóként tevékenykedő Štefan Tarkovič váltotta fel Zsarko Djurovicsot. „A szerb szakember a gyenge eredmények hatására saját maga kérte a felmentését. Djurovics reméli, hogy az új szakvezető felrázza az együttest, és nem ismétlődik meg a tavaly őszi vergődésünk. Štefan Tarkovičot bíztuk meg a vezetőedzői teendők ellátásával, akinek a munkáját Richard Höger segíti - nyilatkozta Blažej Podolák, a kassai MFK elnöke. - Az egyelőre még kérdéses, hogy Tarkovič az őszi idény végégig vagy egészen a bajnokság befejezésig irányítja-e a gárdát. Ez elsősorban a bajnoki eredményektől függ.” A 49 esztendős Zsarko Djurovics januárban honfitársa, Goran Milojevics segédedzőjeként került Kassára, mindkettőjük nagy érdeme, hogy a csapat kivívta a bennmaradást. Miután nyáron Goran Milojevics vette a kalapját, Djurovics lett a vezetőedző. A szerb tréner irányításával a kassaiak egyáltalán nem remekeltek, mindössze egyszer nyertek, háromszor döntetleneztek, és hat alkalommal vereséget szenvedtek, így jelenleg hat ponttal csupán a táblázat utolsó előtti helyén szerénykednek. Lengyel-szlovák olimpiai pályázat? Varsó. Szlovákia újra tárgyalna Lengyelországgal egy esetleges közös téli olimpia rendezéséről, mondta a PAP lengyel hírügynökségnek nyilatkozva Peter Chudý, a szlovák idegenforgalmi társulás elnöke. A Magas-Tátra a 2022-es játékokra pályázna. „Ha a 2022-es olimpiára közösen akarunk pályázni, akkor igyekeznünk kell, mert három év múlva már döntenek a rendezésről” - jegyezte meg Chudý. Már korábban is folytak tárgyalások egy szlovák-lengyel pályázatról, legutóbb a Vancouvert olimpián. Azóta azonban megszakadtak a megbeszélések, miután a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette a közös rendezés két nagy lengyel pártfogója, Lech Kaczynski köztársasági elnök és Piotr Nurowski, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke. (ČTK) Szurkolói rendbontásokért 30 000 eurós bírság Megbüntették a Slovant TASR-JELENTÉS Pozsony. Az UEFA fegyelmi bizottsága a Crvena zvezda elleni EL-selejtező meccseken tanúsított szurkolói rendbontásokért 30 000 eurós pénzbírsággal sújtotta a pozsonyi Slovant. Ez az összeg még tovább növekedhet, mert a testület még nem tárgyalta a Stuttgarttal vívott meccsen történteket, amikor a pozsonyi drukkerek kitörték a táborokat elválasztó kerítést, és rárontottak a németekre. „A belgrádi és hazai összecsapáNIKÉ Szerda, szeptember 29. Labdarúgó BL: 18799. Rubin Kazany-Barce- lona 4,57-3,4- 1,62-1,95-1,1- 1,2; 18800. Intemazionale-Werder Bremen 1,63.4- 4,74-1,1-1,98-1,2; 18801. TottenhamrTwente 1,72-3,3-4,07-1,14-1,82- 1,21; 18802. Hapoel Tel- Aviv-Olympique Lyon 2,942.9- 2,3-1,46-1,28-1,29; 18803. Schalke-Benfica2,32.9- 2,94-1,28-1,46-1,29; 18804. Valencia-Manchester Utd. 2,62-2,9-2,6-1,37-1, 36-1,31; 18805. Gl. Rangers- Bursaspor 1,92-3,2-3,3 7-1,21-1,64-1,22. Francia III. liga: 1991. Guingamp-Gap Ha FC 1,65- 3,2-4,73-1,1-1,91-1,22; 1992. Niort-FC Paris 2.4- 3-2,7-1,33-1,42-1,27. Svéd labdarúgóliga: 16463. GAIS-BK Häcken 2,4 -3,1-2,63-1,35-1,42-1,25. son történtekért 15-15 ezer eurót kell fizetnünk. Pedig az első meccsen bedobott petárdák nem a vendégszektorból érkeztek, ezt a szerb rendőrség is beismerte. Az UEFA-ellenőr mégis mást írt a jegyzőkönyvbe. Hiába fellebbeztünk, elutasították a kérelmünket. Azt viszont nem vitatjuk, hogy drukkereink több széket is tönkretettek” - mondta Zdeno Roman, a Slovan biztonsági főnöke. Az égszínkékek vagy kifizetik az összeget, vagy az UEFA levonja a pénzbírságot az EL-selejtezős szereplésért járó prémiumból. SPORT A KÉPERNYŐN STV 3, ORF1 - 20.15: Inter- nazionale-Werder Bremen labdarúgó BL-mérkőzés (élő) STV 3 - 17.55: Francia- ország-Kanada női kosárlabda vb-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 8.30: Tokiói női tenisztorna (élő) 15.00: Asztalitenisz, csapat Világkupa, Dubai (élő) DIGI SPORT (magyar) - 18.25: Rubin Kazany-FC Barcelona labdarúgó BL- nmérkőzés (élő) 20.40: Valencia-Manchester United labdarúgó BL-mérkőzés (élő) ČT 4 - 20.40: Valencia- Manchester United labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkő- zés (élő) SPORT (magyar) - 17.45: Csehország-Brazília női kosárlabda vb-mérkőzés (élő) NOVASPORT - 15.10: CSZ- KA Moszkva-SZKA Szentpétervár jégkorong KHL- mérkózés (élő) 20.40: Schalke-Benfica labdarúgó BL-mérkőzés (élő) Háromszor örülhettek a zsolnaiak ellen a Szpartak Moszkva játékosai (TASR/AP-felvéteI' Labdarúgó Bajnokok Ligája: második csoportmeccsét is elvesztette a Žilina Simán nyert a Szpartak A Szpartak Moszkva 3:0-ra legyőzte az MŠK Žilina együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. fordulójában, a szlovák bajnok így továbbra is pont nélkül áll az F csoportban. ÖSSZEÁLLÍTÁS A Szpartak már az első másodpercekben jelezte, hogyan képzeli a mérkőzést: Makejev alig lőtt Dúbravka kapuja mellé, nem sokkal később pedig Alex lövése súrolta a felső lécet. Az orosz bajnok sokkal gyorsabban futballozott, mint szlovák ellenfele, s a 34. percben meg is szerezte a vezetést: Ari fejese után Mráz már csak a gólvonal mögül tudta kirúgni a labdát -1:0. A második félidőben a nem a legjobb teljesítményét nyújtó Pečalkát Ceesay váltotta a zsolnai együttesben, de ő sem tudta felpörgetni a vendégek játékát. A 61. percben Kombarov beadására Ari érkezett, s 2:0-ra növelte a hazaiak előnyét. Dúbravka a zsolnai kapuban egy percig sem pihenhetett: a 76. percben Alex próbálkozását védte, a 89. percben azonban Ib- son lövésével szemben már tehetetlen volt-3:0. ,A jobb csapat nyert, mégis fáj ez a vereség - nyilatkozta a mérkőzés után Pavel Hapal, a zsolnaiak vezetőedzője. - Ha szeretnénk a BL-ben pontokat szerezni, muszáj kihasználnunk a helyzeinket. A Szpartaknak kiváló támadói vannak, akiket nem tudtunk semlegesíteni. Túlságosan tiszteltük az ellenfelet, bátrabban kellett volna játszanunk. A mi csapatunkban senki sem nyújtott átlagon felüli teljesítményt.” Tomáš Oravec, a Žilina csatára is csalódott volt: „Az ellenfél minden tekintetben jobb volt. Eléggé magamra hagytak elöl, nem sok labdát kaptam, az oroszok remek védelmét nem tudtuk áttörni. Remélem, hogy a két BL-vereség nem visel meg minket túlságosan lelkileg.” (TASR, SITA) Szpartak Moszkva-Žilina 3:0 (1:0) Góllövők: Ari (34., 61.), Ibson (89.). Sárga lap: Guldan, Pečalka. Játékvezető: Hansson (svéd), 42 500 néző. SZPARTAK MOSZKVA: Dikany-Parsivljuk, Suchý, Pareja, Makejev-Sesukov (90. Sza- bitovj-McGeady, Alex, D. Kombarov (84. Maidana)-Ari, Welliton (67. Ibson). ŽILINA: Dúbravka-Guldan, Piaček, Šourek, Mráz- Vittor, Pečalka (46. Ceesay)-Rilke (65. Vladavic), Jež, Majtán (82. Angelovič)-Oravec. BoxingONE Championship: Rybnikben vesztett a komáromi Spartak Meglepetések sora Galántán J. MÉSZÁROS KÁROLY Váratlan eredményekkel zárult a BoxingONE Championship nemzetközi amatőr ökölvívó csapatbajnokság utóbbi négy összecsapása. A legtöbb meglepetéssel a Vasas-Kecskeméti SC galántai vendégszereplése szolgált. Kovács Tamás védencei ugyanis 10:4-re lelépték az erős magyar- országi vegyescsapatot, amely egy héttel korábban - akárcsak a Debreceni VSC - Koszovóban is kikapott. Mindkét eredmény a váratlanok közé sorolható. A mátyusföldiek vasárnapi győzelmének aránya (10:4) volt az első nagy meglepetés, amire a hazaiak vezetőedzője sem számított. Magyarországi szakírók a kétszeres Eb-érmes Darmos József Sandro Dimfeldtől elszenvedett vereségét (91 kg) tartják a bajnokság eddigi legnagyobb szenzációjának. „Én bíztam Sand- róban. Keveset bokszolt még, de nagyon jó bunyós - jegyezte meg Kovács Tamás. - Igaz, Darmos volt az ellenfele, de én úgy látom, Dimfeld is hoz még érmet világ- versenyről. Meglepett, hogy a koszovói vereség után a Vasas-KSC nem hozta el az Európa-bajnok Bácskái Balázst, és az is meglepetés volt számomra, hogy Vass Tamás helyett Csillag Tamás állt ki Varga Tibor ellen. Csillag legyőzése nem okozott gondot Vargának. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, hiszen a mezőny egyik legerősebb csapatát vertük meg, s az ilyen siker sok erőt ad a folytatáshoz. Akit ringbe küldtem, odatette magát, igazán nagy meccseket láthatott a közönség. Mindössze 81 kilóban nem tudtam ellenfelet találni Szellő Imrének. A 17 éves Lukáš Lanczot küldtem ellene ringbe, de csak azért, hogy ő is belekóstolhasson a felnőtt csaták légkörébe.” Miután Komáromban 10:4-re nyert a Spartak a Rybnik ellen, meglepetésnek számít a Duna- partiak lengyelországi veresége (6:8). Győrfi György vezetőedző szerint közel álltak a döntetlenhez. „Erősebb csapattal álltak ki ellenünk az új sportcsarnokukban a lengyelek, főleg a magasabb súlycsoportokban voltak jobbak - tért vissza a vereségre a komáromiak mestere. - Három magyar légiós, Káté, Kiasz és ezúttal a fiatalabb Harcsa, Zoltán hozta a meccsét. Tavali, Lakatos és Balog veresége mellett szerintem az örmény származású, de Diószegen élő Martyrosyan vesztes csatája döntött. Szerintem döntetlen volt, de bunyósunk keveset ütött, a lengyel meg inkább testre próbálkozott, s utóbbit pontozták jobban a bírók, és végül a hazainak adták a győzelmet. Ezzel kikaptunk, de a legutóbbi eredmények megkeverték a bajnokság alakulását, így továbbra is csatában vagyunk az elődöntős helyekért.” SPORTMENÜ ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, 2. forduló. A csoport - 20.45: Tottenham-FC Twente, Internazio- nale-Werder Bremen. B csoport - 20.45: Hapoel Tel Aviv-Olympique Lyon, Schalke 04-Benfica Lisszabon. C csoport - 20.45: Valencia-Manchester United, Glasgow Rangers-Bursaspor. D csoport -18.30: Rubin Kazany- Barcelona: 20.45: Panath i nai kosz-FC Köbenhavn. II. LIGA, Keleti csoport, 8. forduló -16.00: Ružiná-MFK Košice B. ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA. 2. forduló - 18.00: Spišská Nová Ves-Levice, Inter Bratislava-Komárno, Prievidza-Svit, Žilina-Handlová, Nitra-Banská Bystrica. NŐI VB, középdöntő. E csoport -15.30: Görögország- Fehéroroszország; 18.00: Franciaország-Kanada; 20.15: USA-Ausztrália. F csoport -15.30: Japán-Koreai Köztársaság; 18.00: Csehország-Brazfiia; 20.15: Oroszor- szág-Spanyolország. ■ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 6. forduló - 18.00: Topoľčany- Prešov. ■ Jégkorong SLOVNAFT EXTRALIGA, 9. forduló -17.00: Nitra-U20; 17.30: Košice-Banská Bystrica. EREDMÉNYEK ■ • šssm mmmmm 1 , ül ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA - 2. forduló. E csoport: FC Basel-Bayern München 1:2 (1:0), Frei (18.), ill. Schweinsteiger (56., 11-esből, 89.). AS Roma-CFR Kluj 2:1 (0:0), Mexés (69.), Boriello (71.), ill. Rada (78.). 1. Bayern 2 2 0 0 4:1 6 2. CFR Kluj 2 10 1 3:3 3 3. AS Roma 2 10 1 2:3 3 4. FC Basel 2 0 0 2 2:4 0 F csoport: Szpartak Moszkva-MŠK Žilina 3:0. Chelsea-Olympiique Marseille 2:0 (2:0), Terry (7.), Anelka (28„ 11-esbói). 1. Chelsea 2. Szpartak Moszkva 3. Marseille 4. Žilina 2 2 0 0 6:1 6 2 2 0 0 4:0 6 2 0 0 2 0:3 0 2 0 0 2 1:7 0 G csoport: Ajax-AC Milan 1:1 (1:1), El Hamdaoui (23.), ill. Ibrahimovic (37.). AJ Auxerre-Real Madrid 0:1 (0:0), Di Maria (81.). 1. Real Madrid 2 2 0 0 3:0 6 2. AC Milan 2 110 3:1 4 3. Ajax 2 0 11 1:3 1 4. Auxerre 2 0 0 2 0:3 0 H csoport: Sporting Braga-Sahtar Donyeck 0:3 (0:0), Lu- iz Adriano (56., 72.), Douglas Costa (91.). Partizán Beograd-Arsenal 1:3 (1:1), Cléo (33., 11-esből), ill. Arsavin (15.), Chamakh (71.), Squillaci (82.). 1. Arsenal 2 2 0 0 9:1 6 2. Sahtar 2 2 0 0 4:0 6 3. Partizán 2 0 0 2 1:4 0 4. Braga 2 0 0 2 0:9 0 SOPRONI LIGA, 7. forduló HE-Videoion 1:2 (1:1), Varga R. (37.), ill. Polonkai (28.), Alves (83.). 1. Videoton 8 5 2 1 17:8 17 2.MTK 7 4 2 1 12:7 14 3. Kaposvár 7 4 1 2 13:9 13 4. Honvéd 8 4 1 3 13:11 13 5. Ferencváros 8 4 1 3 13:15 13 6. Újpest 8 3 4 1 12:5 13 7. Győr 8 3 2 3 9:7 11 8. Debrecen 8 3 2 3 15:14 11 9.ZTE 8 3 2 3 12:12 11 10. Paks 7 3 2 2 11:11 11 11. Pápa 7 3 1 3 16:12 10 12. Vasas 8 3 1 4 12:18 10 13. Siófok 8 2 4 2 8:8 10 14. Szolnok 8 1 2 5 6:14 5 15. Kecskemét 7 1 0 6 . 11:21 3 16. Haladás 7 0 3 4 4:10 3 SZLOVÁK KUPA, 2. forduló: Nemšová-Spartak Trnava 0:2 (0:1), Coric (42.), De Sales (90.), t): Trnava. SPANYOLORSZÁG. 5. ford Málaga-Villarreal 2:3, Eli- seu (4.), Dondón (29.), ill. Cazorla (21., 33.), Rossi (23.). ■ Jégkorong SLOVNAFT EXTRALIGA. 9. forduló: Žilina-Skalica 3:1 (1:0,1:0,1:1), Horský (4.), M. Kokavec (40.), Drevenák (53.), ill. Zálesák (46), Nitra-Trenčín 2:3 (1:1,1:1,0:1), Gabriš (5.), H. Ručkay (29.), ill. Pardavý (9.), Paroulek (33.), Jánoš (48.), Zvolen-Mountfield Martin 3:2 (0:0, 1:0,1:2 - 0:0,1:0), Hašíák (40.), Barinka (47.), sorsdöntő rávezetés: Hašíák, ill. Appel (44.), Beran (60.), Slovan- Poprad 4:3 (0:2,2:0,2:0), Hujsa (23.), Demel (28.), Róbert Huna (45., 54.), ill. Lundberg (6., 13.), Kramár (59.). ■ Kosárlabda NŐI VB. középdöntő - E csoport: Kanada-Görögország 52:57, Ausztrália-Franciaország 62:52, Fehéroroszor- szág-USA 61:107. F csoport: Brazília-Japán 93:91 - hossz, után, Spanyolország-Csehország 77:57, Koreai Köztársaság-Oroszország 48:81. A13-16. helyért: Kína- Szenegál 71:69, Mali-Argentina 69:74- hossz. után. ■ Tenisz T0KIÚI NŰI TORNA, 2. forduló: Date-Krumm '(japán)-Hantuchová (szlovák) 2:6,6:0,4:0- Hantuchová visszalépett; Wozniacki (dán, 1 ,)-Am (magyar) 6:1,6:3. NING P0-I NŰI TORNA, 1. forduló: Rybáriková (szlovák, 3-H-u (kínai) 6:2,7:6. ■ Sportfogadás KENŐ: 4,7,11,12,13,15,17,18,28,30,35,37,44,45, 46,59,69,71,73,79. Kenő plusz-szám: 13.