Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-27 / 222. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 27. Sportvilág-régiófoci 15 Az ekeli régióderbi elején idegesek voltak a futballisták, szünet után azonban csak a játékra koncentráltak KFC-győzelem a járási rangadón Pontot zsákmányoltak a nádszegiek (Kovács Zoltán felvétele) Ekel. Harmadszor mérték össze tudásukat a járási riválisok a IV. liga délkeleti csoportjában, első alkalommal került komáromi győzelem a krónikába. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A 2009/2010-es bajnoki évfolyam őszi mérkőzését ä mezőny ekeli újonca nyerte, a komáromi visszavágón gól nélküli döntetlen született. A bajnokaspiráns violák ezúttal listavezetőként, három pontért érkeztek ellenfelük otthonába. Igyekezetükben népes szurkolótáboruk is a segítségükre volt. Nagy iramban kezdődött a régiórangadó. Már az első labdaérintéstől érezhető volt a feszültség, a pályán és a lelátón egyaránt. Mindkét oldalon rengeteg pontatlan átadás tarkította a mérkőzést. Az 5. percben Faragó került a fűre a tizenhatoson belül, a hazai játékosok és szurkolóik büntetőt követeltek, de a játékvezető továbbot intett. A 31. percben hasonlójelenet a másik kapu előtt is megismétlődött, a bíró ennél a momentumnál sem ítélt tizenegyest. Tegyük hozzá: mindkét esetben helyesen döntött. Feszültek, idegesek voltak a labdarúgók, az első félórában öten kaptak sárga lapot. A hazaiak mezében Ken- suke Yoshizawa, a komáromiaknál pedig Wilson E. Speck volt a legfegyelmezedenebb. A helyen- két szikrázó párharcok ellenére magas színvonalú focicsata zajlott a két kiváló képességű együttes előadásában. A 34. percben Gogh húsz méterről leadott szabadrúgásánál a labda a bal kapufa mellett süvített el. Egy perccel később Nagy Jenő indította Faragót, a formás hazai akció záróakkordjaként Odor a kapu fölé durrantott. Az első félidő utolsó percében Koša jó helyzetben fejjel pontatlanul célzott, a másik térfélen Nagy Jenő beadásánál a vendégek kapusa, Bilkó megelőzte Faragót. adott és a jó ütemben érkező Faragó a bal alsó sarokba célzott (1:0). A bekapott gól nem törte le a vendégeket, rákapcsoltak, tetszetős akciókat vezettek, többször is veszélyeztettek. Az 51. percben Koša indította a villámgyors Uzo- lát, a vendégek támadójának lövése a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát. Ugyanebben a percben megszületett az egyenlítő gól. Zdenko Kršteňanský szorongatott helyzetben elegáns mozdulattal kezelte le a labdát, Gonzáles elé tálalt, aki félfordulatból Jankó kapujába célzott (1:1). Három perc elteltével ismét vezethettek volna a hazaiak, Bilkó azonban a helyén volt. Uzola akciójánál a túloldalon Jankó jeleskedett. A 67. percben. Koša óriási vágtába kezdett. Előbb lerázta védőjét, majd Uzola elé tálalt, aki kapásból kilőtte a hosszú sarkot (1:2). Káprázatos gól volt. Három perccel később Uzola elől szögletre mentett Jankó, majd Gogh távoli lövését védte nagy bravúrral Bilkó. A hazai csapat minden erejét mozgósítva küzdött az egyenlítésért, a rutinos vendégek éberen őrizték előnyüket. A végjátékban Mészáros növelhette volna a KFC előnyét, ám baj volt az irányzék- kal. A listavezetőnek némi szerencsére is szüksége volt ahhoz, hogy zsákmánnyal távozzon az e- keli oroszlánbarlangból. OKOLIČNÁ NA OSTROVE-KFC KOMÁRNO 1:2 (0:0). Gólok: Faragó (48.), ill. Gonzáles (51.), Uzola (67.). Sárga lap: Cseh, Ma- chata, Yoshizawa, Nagy Jenő, ill. Wilson E. Speck, Vígh, Mészáros. Játékvezető: Mokoš, 650 néző. OKOLIČNÁ NA OSTROVE: Jan- kó-Somogyi, Cseh, Meleg, Ó- dor-Erdei (85. Farkas), Faragó, Machata, Yoshizawa Kensuke- Nagy Jenő (73. Bajnok), Gogh. KFC KOMÁRNO: Bilkó-Kürthy, Wilson E. Speck, Nagy József, Lé- rant-Kökényesi, Vígh, Zdenko Kršteňanský (85. Kosťukevič), Uzola-Gonzáles, Koša (75. Mészáros). (bö) HÉTVÉGI 5-Trebišov 9 4 2 3 9:8 14 6. Dukla B. Bystrica B 9 3 3 3. 8:10 12 ■ II. liga NYUGATI (A) CSOPORT, 9. forduló: Myjava-N. Mesto 2:1 (1:0), g.: Pavol Straka (15), L. Bruško (50), III. L. Sebek (78); Rača-Moravany 2:1 (2:1), g.: Dargaj (16), Kunovský (28), ill. S. Piovaríi (38); PSČ Pezinok- Nemšová 1:4 (0:1), g.: Tarek (77), ill. M. Fabuš (29., 57., 89), Čudák (90); Slovan jun.-Bernolákovo 2:1 (0:1), g.: A. Vajda (46), ifj. L Pecko (48), ill. Kordanií (43); J. Bohunice-FC Nitra jun. 1:0 (1:0), g.: Chalány (20); ŠTK 1914 Šamorín-Topoľčany 1:1 (1:1), g.: Buchet (19), ill. Čurgali (10); Vráble-Vrbové 1:0 (0:0). g. Garaj (60). A Spartak Trnava B-Nové Zámky találkozót a rossz pályaviszonyok miatt elhalasztották. 1. Topoľčany 9 5 4 0 18:7 19 2. Myjava 9 5 4 0 13:4 19 3,Nemšová 9 5 3 1 15:6 18 4.Sp.TrnavaB 8 4 2 2 11:11 14 5. Vráble 9 4 1 4 7:9 13 6. N. Zámky 8 3 3 2 14:11 12 7. Moravany n/V. 9 3 3 3 8:8 12 8. Rača 9 3 2 4 9:18 11 9,FCNitrajun. 9 3 1 5 16:14 10 10. Vŕbové 9 3 1 5 15:15 10 11. Bernolákovo 9 3 1 5 7:12 10 12.J.Bohunice 9 2 4 3 5:11 10 13.ŠTK Šamortn 9 2 3 4 17:15 9 M.SIovanjun. 9 2 3 4 6:11 9 15. PSČ Pezinok 9 2 3 4 6:13 9 16. Nové Mesto n/V. 9 2 2 5 13:15 8 KELETI (0) CSOPORT, 9. forduló: Bardejov-Vranov n/T. 2:1 (1:1), g.: Kuhajdík (2), Cuprišin (62), ill. Jenöko (22); Trebišov-Ružiná 2:0 (1:0), g.: Toporöák (41., 72); St. Lubovňa-D. Ždaňa 0:2 (0:1), g.: Sepeši (38), Cl- merman (90); Zvolen-Poprad 1:0 (0:0), g.: Karakačanov (58); Žilina 8-Spišská N. Ves 1:2 (0:2), g.: Mravec (76. - 11-esbôl), ill. Stadnyk (10., 35); MFK Košice B-Podbrezová 0:2 (0:1), g.: Nosko (33), Púchy (55); Humenné-Dukla B. Bystrica B 1:0 (1:0), g.: Sima (16). A Prešov juniori-Lipany találkozót június 26-án (16.00) pótolják. 1. D.Ždaňa 9 7 1 1 21:7 22 2. Spiš. N. Ves 9 7 0 2 18:12 21 3. Zvolen 9 6 12 11:6 19 4. Podbrezová 9 6 0 3 13:8 18 7. Bardejov 8. MFK Košice B 9. Humenné 10. Žilina B 11. Prešov jun. 12. Vranov n/T. 13. Ružiná 14. Poprad 15. Lipany 16. St. Ľubovňa ■ III. liga POZSONY, 7. forduló: Slovenský Grob-Čunovo 2:1, g.: Mucha, Slezák, ill. Harenöák; Svätý Jur-FC Ružinov 2:0, g.: Glončák, Matušek. NYUGAT-SZLOVÁKIA, 9. tordoló: Piešfany-DAC B 0:0, Palárikovo-Oubnica B 2:0, Galanta-Skalica 3:1. KELET-SZLOVÁKIA, 10. forduló: Giraltovce-Vyšné Opátske 4:0. ■ IV. liga POZSONY, A CSOPORT, 7. forduló: Ivanka p/D. BTomášov1:3, g.: Klembera, ill. Kostolanský, Mráz, Kaluž. NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELETI CSOPORT, 9 forduló: Okoličná na Ostrove-Komárno 1:2 (0:0), g.: Faragó (48), ill. Gonzáles (51), Uzola (67); Kolárovo-Štúrovo 1:2. KELET-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 10. forduló: Kráľovský Chlmec-Sobrance 1:2. ■ V. liga NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 9. forduló: Sin- tava-Vinohrady n/V. 1:0, Kráľova n/V.-Trstice 2:2. KELETI CSOPORT, 9. forduló: Marcelová-Chotín 0:1. KÖZÉP-SZLOVÁKIA, D CSOPORT, 8. forduló: Gemer- Buzitka 0:2. (Lapzártáig beérkezett eredmények) 9 3 2 4 11:10 11 8 3 2 3 9:10 11 9 3 2 4 7:10 11 9 3 2 4 12:16 11 8 3 14 15:15 10 9 2 4 3 11:11 10 8 2 4 2 9:10 10 9 2 2 5 11:15 8 8 1 2 5 6:7 5 9 0 2 7 3:19 2 Yoshizawa és Nagy József párharca A szünetben alighanem fejmosás zajlott mindkét öltözőben, fordulás után ugyanis már csak a játékra koncentráltak a futballisták. A 47. percben az egyik menteni igyekvő hazai védő szoronga(Böröczky József felvétele) tolt helyzetben a saját kapuját vette célba, szerencséjére a labda a lécről a mezőnybe pattant. Egy perccel később viszont már ünnepeltek a hazaiak. Nagy Jenő viharzott el a bal oldalon, középre EDZŐI VÉLEMÉNYEK Anton Grajcár (Okoličná n/O.): „Többjátékosunk is sérüléssel bajlódik, ezért ma két ifistának adtam lehetőséget. Cseh és Farkas teljesítette az elvárásokat. Szerintem a játékunkkal ma sem okoztunk csalódást. Kiválóan felkészített alakulattól szenvedtünk vereséget, a döntetlen azonban igazságosabb lett volna. Gratulálok ellenfelünknek a sikerhez.” Lérant Péter (KFC): „Három futballistánkat kellett pótolnunk, a mai mérkőzésen védelmünk új összetételben játszott. A remek hangulatú és rendkívül színvonalas régióderbi bizonyára a legigényesebb nézők igényeit is kielégítette. Egyetértek kollégámmal, a döntetlent is elfogadtuk volna. Mivel lőttünk két szép akciógólt megérdemelten győztük le a kiváló képességű ekelieket.” Háromszor vezettek a kisfaludiak, az emberelőnyben játszó, ősszel még veretlen királyfiakarcsaiak fordítottak, s legyőzték a tíz emberrel játszó vendéglátókat Hét gól, vendéggyőzelem került a jegyzőkönyvbe az élcsapatok rangadóján Háromszor vezettek, vesztettek a kisfaludiak (Ján Čikovský felvétele) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kisfalud. Két év kihagyás után, felkészülés nélkül is vállalta a játékot Pécsük Attila, a kisfaludiak egykori hálóőre, miután sem Fa- tona (családi okok miatt), sem Mautner (sérülés) nem állhatott csatasorba. A küzdelmes találkozó két gyors hazai támadással indult, mindkettőt Puha Zsolt vezette a bal oldalon. Első beadásából Szerencsés még nem talált a hálóba, a 3. percben azonban a kisfaluéi csatár már jól helyezkedett, s a Csánó kapusról kippantató labdát közelről a hálóba vágta (1:0). Nem tartott sokáig a kisfaludiak öröme, a 8. percben ugyanis egy kapu előtti kavarodásból Hodossy profitált. A vendégjátékos erős lövése rést talált a lábrengetegben (1:1). Az egyenlítő találatot követően újra Lépes György védencei vették át a kezdeményezést, főleg Szerencsés és Puha Zsolt jelentett állandó veszélyt a királyfiakarcsaiak kapujára. A 23. percben Viszkocs a tizenhatoson belül szabálytalankodott, a megítélt büntetőt Bodrogi magabiztosan értékesítette (2:1). Néhány perccel később a kapura törő Lelkes Tamást rántotta le Domonkos. A vétkes piros lapot kapott, a sértett pedig a büntetőből egyenlített (2:2). Mindkét csapat lendületes játékot produkált, a kapusok nem unatkoztak. Az első félidő hajrájában ismét a kisfaludiak kerültek mezőnyfölénybe, s harmadízben is átvették a vezetést. Bodrogi bombája a kapufáról a szemfüles Szerencsés elé pattant, aki ismét jókor volt jó helyen (3:2). Szünet után a vendégek kezdtek aktívabban, sokat mozogtak, érezték, hogy megszorongathatják a tíz emberre fogyatkozott ellenfelüket. Az 52. percben a királyfiakarcsaiak játékmestere, Hromada egyenlíthetett volna, 16 méterről leadott helyezett lövése azonban elkerülte a célját. Az 57. percben elvégzett vendégszögletnél elméláztak a hazai védők, Lelkes Tamás három játékos gyűrűjében fejelt a hálóba (3:3). Egy perccel később Szerencsés a félpályáról indult rohamra, a ki- rályfiakarcsai védők az utolsó pillanatban becsúszva szerelték. Felpörgött a játék, Lépes György hat játékosát is melegíteni küldte. Ismét Szerencsés került helyzetbe, de rossz megoldást választott. Majd derült égből érkezett a villámcsapás: a 69. pecben Her- vay megszerezte csapata negyedik gólját (3:4). A hazaiak ugyan reklamáltak, szerintük a beadás előtt a labda már elhagyta a játékteret. Klempa partjelző azonban másként látta az esetet. A hajrában nagy taktikai harcot vívott a két csapat, s egyben a két egykori DAC-kiválóságból lett edző, Lépes György és Rudolf Pavlík. A királyfiakarcsaiak már nem engedték ki kezükből a győzelmet és a listavezető pályáján is megőrizték őszi veretlenségüket. VIESKA-KRÁĽOVIČOVE KRA- ČANY 3:4 (3:2). Góllövők: Szerencsés (3. és 35.), Bodrogi (23. - tizenegyesből), ill. Hodossy (8.), Lelkes Tamás (29. - tizenegyesből, 57.), Hervay (69). Sárga lap: Puha Zsolt (51), Pőthe (72.), ill. Viszkocs (23.), Hervay (50.). Piros lap: Domonkos (29). Játékvezető: Szabó, 200 néző. VIESKA: Pecsuk-Domonkos, Koczó, Csánó Tamás, Pőthe, Bodrogi, Puha Zsolt, Puha Imre, Sátor (75. Csánó Dániel), Szerencsés, Szerda. KRÁĽOVIČOVE KRAČANY: Csánó László-Pong- rácz (74. Lelkes István), Hacsik, Viszkocs, Soós, Fekete, Hromada, Hervay (87. Takács), Lelkes Tamás, Lelkes László, Hodossy (84. Fehér). (Ív) EDZŐI VÉLEMÉNYEK Lépes György (Vieska): „Igazi derbi meccs volt. Sajnos, a csatársorunk formán kívül van, ezért az utóbbi összecsapásokon csak elvétve rúgunk gólt folyamatos játékból, kidolgozott akciókból.” Rudolf Pavlík (Kráľovičove Kračany): „Védenceim az elsőtől az utolsó percig teljesítették, amit megbeszéltünk. Nyílt játékkal rukkoltunk ki, nem engedtük kibontakozni a hazaiakat. A játék képe alapján győzelmünk megérdemelt.”