Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-25 / 221. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 25. www.ujszo.com A táncnak akkoriban nagyobb, fontosabb szerepe volt, mint manapság. A társadalmi sikerességhez, előmenetelhez elengedhetetlen volt a tánctudás... Terpsichora Istropolitana - táncos helytörténet Vojtek Miklós: „Pozsonynak olyan táncos múltja van, amelyet akármelyik nyugati metropolisz megirigyelhetne" (Somogyi Tibor felvétele) Több mint tízéves adatgyűjtés eredményeként látott napvilágot Vojtek Miklós könyve, a Terpsichora Istropolitana, amelyet az év legjobb kismonográfiájának minősített a Pamiatky a múzeá című szakfolyóirat. VITÁI ANNA A Szlovák Nemzeti Színház nyugalmazott magántáncosa, a pozsonyi tánckonzervatórium tanára a díjat a napokban vette át, beszélgetésünk ebből az alkalomból készült. A könyve bemutatójára invitáló meghívó a rendezvényt úgy reklámozta, mint „virtuális sétát a táncos Pozsonyban”. Ez megfelel a valóságnak. Könyvem tulajdonképpen táncos helytörténet, virtuális séta a 18. századi Pozsonyban, azokon a helyeken, ahol táncoltak: ezek főúri paloták, Pozsony környéki kastélyok, egykori fogadók, különböző alkalmi báltermek és persze a Csáky György gróf építtette városi színház, melynek a helyén ma a Szlovák Nemzeti Színház régi épülete áll. A 18. század gáláns kor volt, még a főpapi rezidenciákban is állt a bál. Tudjuk például, hogy Csáky Miklós hercegprímásnál is voltak táncmulatságok, az egyiken Giacomo Casanova is részt vett, az Emlékirataiban említi ezt a látogatást. Nálunk is voltak a táncnak mecénásai? Természetesen. Például Esterházy Miklós herceg, a nagy Haydn „munkaadója” foglalkoztatta az akkor éppen Bécsben működő Jean-Jacques Noverre-t, a balettművészet nagy reformátorát, és támogatta a Pozsonyban tevékenykedő kiváló balettmestert, Kari Schmallöggert is. Ezt magától Schmallöggertől tudjuk, aki nevezetes balettje, a Werther pozsonyi bemutatójának műsorfüzetében megírta, hogy fél évvel a pozsonyi bemutató előtt sikerrel adta elő ezt a művet Eszterházán. A kisebb befogadóképességű hercegi színházban lezajlott bemutatót úgy tekinthetjük, mint a mű előpremierjét. így akár azt is mondhatjuk, hogy ennek a forradalmian új balettnek Pozsonyban volt a világpremierje. Mitől volt forradalmi Schmal- lögger balettje? Több szempontból is forradalmi volt, már maga a témaválasztása is. Goethe európai visszhangot keltő, híres regénye a saját korában játszódott le, nem az antik időkben. Kortárs, ráadásul egyszerű emberek életét táncszín- padra vinni abban a korban, amikor történelmi és mitológiai alakok népesítették be a balettszínpadot, nagy merészségnek számított. Másik újdonsága, hogy saját kora ízlésének és irodalmi irányzatának produktumát, a szenti- mentalizmust vitte színpadra. Előszavában maga Schmallögger is bevallja, hogy fő célja a nagyérdemű közönség megríkatása volt. Ennek érdekében olyan elemeket is beiktatott a balettba, amelyek Goethe regényében nem szerepelnek: ilyen Lotte öngyilkossága és Lotte álma, ez a rendkívül előremutató mozzanat, amely jóval megelőzte korát. Lotte álma egy temetőben játszódik, ahol a halott Werther kikel a sírjából. Ez a pozsonyi bemutató 1777-ben volt, és több mint két emberöltőt kellett várni, amíg 1842-ben Párizsban szenzációt keltett a romantika nagy balettje, Adam Giselle-je, ahol szintén van egy temetőjelenet, ráadásul egy egész felvonásnyi, és a hősnő ott is kikel a sírjából. Mária Terézia gyakran megfordult Pozsonyban. Ő hogy viszonyult a tánchoz? Mária Terézia fiatal korában nagyon szeretett táncolni, de uralkodóként számára a tánc is egyike volt azoknak az eszközöknek, amelyeket politikai céljai elérésének szolgálatába állított. Leveleiben arra biztatta lányát, Krisztinát, aki férjével, Albert szász-tescheni herceggel, a királyi helytartóval a Várban lakott, adjon bálokat, hogy megnyerje a magyar főurakat. Mária Terézia a saját gyerekei nevelésében nagy hangsúlyt fektetett a táncra, II. Józsefnek gyerekkorában több tánc-, mint zeneórája volt. Az egyházi iskolák növendékeinek nevelésében is nagy szerep jutott a táncnak. Ennek egyik célja az ifjúság fokozott mozgásigényének kielégítése volt, a másik a szép testtartás, harmonikus mozgás, magabiztos fellépés elérése. Abban a korban egy kecses meghajlásra felfigyeltek, karrierépítő elem lehetett. A táncnak akkoriban nagyobb, fontosabb szerepe volt, mint manapság. A társadalmi sikerességhez, előmenetelhez elengedhetetlen volt a tánctudás, a mai szórakozási lehetőségek híján nagyon gyakoriak voltak a táncos rendezvények, és ott helyt kellett állni. A fiatalok társas érintkezéséhez, ismerkedéséhez is a tánc szolgáltatott lehetőséget. De a különböző társadalmi rétegek találkozásához is. A főúri reprezentációt szolgáló bálokon nyomon követhető a népi és a magasabb társadalmi osztályok táncainak kölcsönhatása. Ez a legjobban a főúri kerti mulatságokon érhető tetten, ahol népi mulatság keretében szórakozott az uraság, és a staffázst az alattvalók, ajobbágyokszolgáltatták. Feltételezem, hogy a pómé- pet mint szórakoztató elemet felvonultató rendezvények nem Pozsonyban, hanem a vidéki kastélyokban zajlottak. Főleg ott. Például gróf Esterházy Ferenc, Mária Terézia kancellárja cseklészi kastélyának parkjában vásárral egybekötött lakodalmi mulatságot rendezett, amelyen tizenkét falusi pár tartotta a menyegzőjét. A meghívott előkelőségek számára amolyan látványshow lehetett a falusiak mulatozása, tánca. Nem ugrándoztak ingyen jókat ehettek, ihattak, az újdonsült házasok pedig kelengyét, bölcsőt, tehenet kaptak az uraságtól. De nem kellett okvetlenül vidékre utazni ahhoz, hogy az arisztokrata társaság egy falusi vásáron érezze magát. Grassalkovich Antal pozsonyi palotájának (a mai elnöki palota) báltermében állíttatott fel sátrakat, ott árulták portékáikat a hölgyek és urak. A megözvegyült Mária Terézia is megjelent a rendezvényen, de a mulatságban nem vett részt, Krisztina, a lánya viszont virágárusnőnek öltözve kínálgatta a virágait. Ahhoz sem kellett az előkelőségeknek messze utazniuk, hogy „hamisítatlan” kínai ünnepségen vehessenek részt. A barokk és a rokokó korban rajongtak mindenért, ami kínai, és gróf Pálffy Miklós országbíró is ennek a divatnak hódolt, amikor pozsonyi palotájában kínai bált rendezett. A meghívottak drága kelmékből varrt „kínai” öltözékben jelentek meg, az urak még szalmapapu- csos kínai táncot is lejtettek. Ezen a bálon is megjelent Mária Terézia, a fiával, Józseffel együtt, aki szintén kínai mezben pompázott. A sok adat között talált valami tréfásat is? A kordokumentumok között akadnak néha megmosolyogtatók. Ilyen Gvadányi bájosan bumfordi, aprólékosan részletező verses beszámolója egy dámáról, aki a II. Lipót koronázásának örömére rendezett bálon olyan hévvel ropta a táncot, hogy elvesztette a szoknyáját. Egy másik beszámoló szerint még Mária Terézia sem tudta elrejteni a nevetését, amikor Jankovics szlavóniai követ cigánytáncot járt a pozsonyi Várban, és kis híján elvágódott a nagy lendületben, amit - írta finomkodva a lap - „az uralkodónő kegyes mosollyal nyugtázott”. A Terpsichora Istropolitana szlovák nyelven jelent meg. Lesz magyar fordítása? Ezt sajnos nem tudom megmondani, bár nagyon örülnék neki. A könyvben az angol és német nyelvű mellett van magyar összefoglaló is. Milyen volt a könyv fogadtatása? Ez a munka a doktori disszertációm kiegészített változata. Még dolgoztam rajta, amikor 2000-ben felajánlottam a Kalli- gramnak. Küldtem belőle szemelvényeket is, de úgy látszik, a kiadó nem látott benne fantáziát, mert egy háromsoros - az én magyar nyelvű megkeresésemre ismeretlen okból szlovákul írt - levélben elutasította. Ezért nagyon jólesett, hogy mindhárom opponensem publikálásra alkalmasnak ítélte, és amint megvédtem a doktori munkámat, a pozsonyi Színházi Intézet felajánlotta a kiadását. Az meg egyenesen elcso- dálkoztatott, hogy laikusok is forgatják, vásárolják, egy szlovák napilap hosszabban idézett belőle a farsangi bálok kapcsán. Márciusban többen felhívtak, hogy elmondják: egy riportban Lucia Satinská, a neves színész lánya sajnálkozását fejezte ki, hogy az édesapja emlékére alapított, egy reprezentatív bál keretében évente kiosztásra kerülő Bratislavská čučoriedka díjat nem az én könyvem kapta. Szerinte így lett volna stílusos, ha már annyit foglalkozik a pozsonyi bálokkal. A Pozsonyi Áfonya díjat nem kapta meg, a Pamiatky a múzeá című tekintélyes szakfolyóiratét viszont igen. Ez nem inspirálja a folytatásra? Nagyon örültem a díjnak, megtisztelőnek tartom, de a folytatást ettől függetlenül már régen tervezem. Megjelent könyvem a kezdetektől 1799-ig ismerteti Pozsony tánctörténeti vonatkozásait, a következő rész a 19. század elejétől 1920-ig, a Szlovák Nemzeti Színház balettegyüttesének megalakulásáig vinné tovább ezt a témát. Nehezebb lesz feldolgozni az összegyűjtött anyagot, mert sokkal gazdagabb, mint a 18. századi, de csak így lesz teljes a kép. Már csak azért is meg akarom írni, hogy erősítsem tánckonzervatóriumi diákjaim szakmai öntudatát. Fontos, hogy tudják: a városnak, ahol tanulnak, olyan táncos múltja van, amelyet akármelyik nyugati metropolisz megirigyelhetne. Miattuk és a jövő hazai táncosnemzedékei miatt is fontosnak tartottam cáfolni Ján Boornak, a neves szlovák színháztörténésznek azt az állítását, hogy 1920-ig Pozsonyban, illetve Szlovákiában a balettnak nem volt semmilyen tradíciója. Pozsonynak nagyon fontos szerepe volt a magyar színjátszás hőskorában is. 1820-ban jelentek meg itt az első magyar színtársulatok, és hogy az akkor majdnem színtiszta német város közönségét megnyerjék, zenés-énekes darabokat adtak elő, amelyekben nagy szerep jutott a táncnak. A pozsonyi közönség közismert volt kifinomult ízléséről, ami Bécs közelségének volt köszönhető. Amikor Veszter Sándor, a késmárki születésű táncos társulatával külföldre indult, az utolsó stáció az országban mindig Pozsony volt. Ez volt a puding próbája. Ha itt sikere volt a bemutatónak, ez azt jelentette, hogy nem fognak szégyent vallani Bécsben, Párizsban, Londonban sem.
