Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)

2010-09-25 / 221. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 25. www.ujszo.com Jövő évtől szűkül a szankcionálás lehetősége Radičová is besegített a nyelvtörvénynél VERES ISTVÁN Pozsony. Dániel Krajcer kultu­rális miniszter szerint Iveta Radičová miniszterelnök jelenléte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nyelvtörvényről mégis meg­egyezés szülessen a kulturális tár­ca és a Híd között. „Épp színház­ban voltunk a miniszterelnök asszonnyal, a balettelőadás szü­netében odahívtuk Bugár Bélát, és végül sikerült megoldanunk a problémát” - emlékezett vissza Krajcer a csütörtöki éjszakára. Az SDKÚ egyébként korábban sem kifogásolta a Híd nyelvtör­vénnyel kapcsolatos javaslatait. A tervezet október elején a parla­ment elé kerül, a kormánykoalíció valószínűleg megszavazza. A koa­líciós pártok közül korábban a ke­reszténydemokraták hozzáállása volt a legkérdésesebb. „Egyezség született, hogy ha a Híd és az SaS megegyezik, mi támogatjuk a tör­vényt. Semmi okunk rá, hogy másként cselekedjünk” - nyilat­kozta lapunknak Pavol Abrhan, a KDH parlamenti képviselője. Bugár korábban leszögezte, ha a törvényben bármüyen szankció marad, a készülő, kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény is alkalmaz majd szankciókat. ,A ki­sebbségi nyelvhasználatról szóló törvény betartását jelenleg is sza­bályozzák szankciók, és mivel az új változat sem lesz ezektől men­tes, a kisebbségi nyelvi jogok gya­korlati betartásásának is érvényt kell szerezni” - magyarázta teg­nap Bugár. Részletesen beszélt arról is, hogy a kulturális rendezvényeken és a színtársulatok műsoránál ed­dig kötelező volt a reklámanya­gok és más programismertetők teljes szlovák változatát is elkészí­teni, januártól elég lesz szlovákul csak tartalmi összegzést írni, a rendezvények felkonferálásánál pedig szintén elég ugyanezt el­mondani. Mi több, ha ez nem is történik meg, pénzbírsággal nem kell számolni. „Ha egy kocsma to­alettjén nem iható a víz, ha vala­hol elektromos feszültség veszé­lye fenyeget, például a villany­pásztoroknál, vagy ha mérgeket helyeznek el egy faluban a kárte­vők ellen, az mind-mind veszélyt jelent, ezt szlovákul is ki kell min­denhol írni” - magyarázta Bugár. De ha ezt nem írják ki szlovákul, nem kaphatnak büntetést. A jobboldal tegnap hivatalosan is bemutatta közös pozsonyi főpolgár­mester-jelöltjét, Magdaléna Vášáryovát (SITA-felvétel) Elsorvad a járulékos nyugdíjfolyósítás rendszere Kidőlhet a harmadik pillér ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A kormány által java­solt, a járulékos nyugdíjrendszer működését alapjaiban érintő vál­tozások gyakorlatilag e nyugdíj- takarékossági forma végét jelen­tik - olvasható a járulékos nyug­díjbiztosítók szövetségének (ADDS) tegnap közzétett állás- foglalásában. A Radičová-kor- mány meg akarja szüntetni a harmadik nyugdíjpillér ügyfelei­nek adókedvezményét (ez évi 78 eurót jelent), továbbá a munka­adók befizetései után is járuléko­kat kellene fizetni, ami legalább 20 százalékos többletköltséget je­lent. Miloš Krššák, az ADDS elnö­ke közölte: „A munkaadók ezzel elveszítik motiváltságukat, keve­sebb pénz áramlik a rendszerbe. Idővel az eddig befizetett össze­geket folyósítani kell az ügyfelek­nek, és mivel elmarad az utánpót­lás, elsorvad a harmadik pillér.” A munkaadóknak sem tetsze­nek a módosítások, azonban Mar­tin Hošták, a Munkaadók Orszá­gos Szövetségének (RÚZ) titkára megértő a kabinet intézkedéseivel szemben: „Bár nem értünk egyet a harmadik pillér módosításával, megértjük a takarékossági intéz­kedések szükségességét.” Napjainkban mintegy 750 ezer ügyfele van a járulékos nyugdíj- rendszernek. Miloš Krššák úgy vé­li, a harmadik pillér ellehetetlení­tése túl nagy ár azért, hogy az ál­lam néhány mülió euró többlet- bevételre tegyen szert. (SRo; só) ‘ RÖVIDEN Ružinský ment, Nagy József jött Pozsony. A kormány tegnapi ülésén visszahívta tisztségéből Martin Ružinskýt, a földművelésügyi tárca környezetvédelemért felelős államtitkárát, és helyére Nagy Józsefet (Híd) nevezte ki, aki november elsejétől környezetvédelmi miniszter lesz. Nagy József eddig parlamenti képviselőként dolgozott. (TASR) Az Állami Számvevőszék fogja kivizsgálni a Hayek Consulting által elnyert pályázatokat Chren és Švejna maradnak Pozsony. Ideiglenesen lezár­ta a Hayek-ügyet a kor­mánykoalíció, Martin Chren (SaS) és Ivan Švejna (Híd) államtitkárok az Ál­lami Számvevőszék vizsgá­latának befejeztéig bizto­san maradnak posztjukon. A Számvevőszék a 2006- 2010-es időszakban, még az előző kormány által kö­tött nyolc szerződést vizs­gálja, amelyek összértéke mintegy 1,5 millió euró. LAJOS P. JÁNOS „Ha kiderül, hogy a pénzt nem hatékonyan és transzparens mó­don használták fel, altkor az ál­lamtitkárok távoznak posztjuk­ról” -jelentette ki Iveta Radičová miniszterelnök. A Számvevőszék vezetője, Ján Jasovský az ellen­zék (HZDS) jelöltje. A miniszter- elnök elképzelésébe beleegyez­tek koalíciós partnerei, az SaS és a Híd elnökei is. „Ha olyan hibát talál a vizsgálat, ami arra utal, hogy nem tartották be a törvé­nyeket, és neki mint kisebbségi tulajdonosnak köze van hozzá, akkor nem fogjuk visszatartani, az lehetetlen - mondta lapunk­nak Bugár Béla, a párt elnöke. - Ha valakire rábizonyítható a fele­lősség, akkor nincs értelme vé­deni, ha azonban csak találgatá­sokról van szó, akkor védeni fog­juk.” Robert Fico (Smer) szerint a Hayek-ügy azt bizonyítja, hogy Iveta Radičová teljes mértékben a koalíciós pártok elnökeinek jóin­dulatára van utalva. A Hayek alapítvány legutolsó, 8100 euró értékű tenderének ügyét azonban lezártnak tartja Radičová, habár nem ért egyet Richard Sulikkal. Ezt a tendert már a jelenlegi kormány idején nyerte el a cég a gazdasági mi­nisztérium egyik ügynökségétől, ám még mielőtt kifizetésre ke­rült volna sor, Martin Chren fel­bontatta a szerződést. Ivan Švej- nának akkor már nem volt befo­lyása a cégben. „Martin Chren elintézte, hogy még a botrány kirobbanása előtt a szerződést felbontsák, ezért számomra ez nem elegendő indok arra, hogy Martin Chren lemondjon állam- titkári funkciójáról” - jelentette ki Richard Sulik, az SaS elnöke. Fejek hullanak a gazdasági minisztériumban A gazdasági minisztérium alatt működő támogatási alapokban Richard Sulik megvédte jelöltjét. Egyelőre. (Vladimír Simíček felvétele) azonban panamázási ügyekre utaló jeleket talált a kormány. „Két alapban panamázás gyanúja bukkant fel, amivel a korrupció- ellenes hivatal munkatársai fog­lalkoznak” - jelentette ki Iveta Radičová miniszterelnök. - Több mint 4,5 millió euró sikkasztás gyanúja merült fel, az alapokat gyanús csoportok kerítették ha­talmukba, amelyek befolyása má­ig tart.” Felszólította a gazdasági minisztert és államtitkárát, hogy azonnal váltsák le a Kis- és Kö­zépvállalkozások Nemzeti Fej­lesztési Ügynökségének vezér- igazgatóját, a felügyelő- és igaz­gatótanácsok tagjait, beleértve azokat a személyeket is, akiket a parlamenti választások után ne­veztek ki posztjaikra. „A követe­lések teljesítésére hét napot adok, ellenkező esetben levonom a megfelelő konzekvenciákat” - jelentette ki a kormányfő. A Smer most Mihált húzta elő Braňo Ondruš (Smer) parla­menti képviselő szerint az SaS ál­tal jelölt szociális ügyi miniszter is összeférhetetlenségi ügybe ke­veredett. Jozef Mihál állítólag a Facebookon továbbra is hirdeti korábbi cégét, ami a Smer szerint összeférhetetlen jelenlegi poszt­jával. Mihál szerint azonban az idézett cége, a Relia a választások óta nem működik, és a vezetését már júniusban átruházta felesé­gére. Jövőre főleg a béreken és a folyó kiadások csökkentésével akar a leginkább spórolni a Radičová-kormány Több jut az árvízvédelemre és a sztrádaépítésre ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Jövőre a béreken és a folyó kiadások csökkentésével akar a legnagyobb mértékben spórolni a Radičová-kormány. A kabinet által a héten jóváhagyott 2011-es költségvetési javaslat szerint a jövő évi államháztartási hiányt í,75 milliárd euróval kell csökkenteni, a bruttó hazai össz­termék 4,9%-ára (idén várhatóan 7,8%-os lesz a deficit). Az állami kiadások lefaragásá­val 987 millió eurót akar megspó­rolni, a bevételeket 770 millióval szeretné növelni. Az államigazga­tásban dolgozók bérét 10 száza­lékkal faragja le a kormány, a tűzoltók, rendőrök javadalmazá­sa 5-6%-kal mérséklődhet, a pe­dagógusokat a bércsökkentés nem érinti, sőt a tervek szerint 1%-kal nő a keresetük. Ez azon­ban nem lesz általános, csak azok bére -emelkedik, akik megfelelő számú kreditet szereztek. Mintegy 61 millió euróval csökkennek az államigazgatás­ban a működtetési költségek. A védelmi minisztériumnak 89 milliót kell megspórolnia. Érzé­kenyen érinti a költségvetési tervezet a mezőgazdaságot is: ez az ágazat is kevesebb összegből lesz kénytelen gazdálkodni jövő­re, az ideihez képest 38,1 millió euróval kisebb támogatást kap­nak az uniós közvetlen kifizeté­sekhez. Az önkormányzatok költségve­téséből ugyancsak lefarag a kor­mány, mintegy 90 millió eurót. „Nem tudom megmondani, ez mit jelent, ugyanis senki nem tudott választ adni arra, honnan akarják ezt a 90 milliót elvenni. Az adó­törvények változásának következ­tében az adókból lesznek plusz- bevételeink, amelyek kompenzál­ják a 141 milliós idei adókiesést, de még mindig nem tudjuk, hon­nan vesz el a költségvetésünkből a kormány” - nyilatkozta lapunk­nak Jaroslav Mrva, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) alelnöke. Az árvízmegelőzésre az ideihez képest 33,5 millió euróval többet ad jövőre az állam, viszont az idén a károk felszámolására nyújtott 80 millió euróval a jövő évben már nem számol. 85 mülióval ke­vesebb lesz az egészségügyi tárca költségvetése, de az egészség­ügyben bevezetett változások plusz 54 millió euró bevételt hoz­nak az ágazatnak a tervek szerint. Több jut az autópálya-építésre, az ideihez képest 228 millió euró­val. A szociális minisztérium is magasabb költségvetéssel szá­molhat: a családtámogatásra plusz 90 mülió, a szükséghelyzet­ben lévők megsegítésére plusz 21 millió euró jut. (sán, ú) A politológus véleménye szerint egy esetleges pártszakadás a Szlovák Nemzeti Párt végét jelentené Slota és Belousovová ismét összecsap SÁNDOR RENÁTA Pozsony. Elnököt választ ma a Szlovák Nemzeti Párt. A rózsahe­gyem (Ružomberok) tisztújító közgyűlés mindenképp figyelem­re méltó: két olyan személy között dől el az elnöki székért folyó ver­sengés, akik kezdetektől a párt meghatározó arcai, s akik érdeke­iktől függően kiabáltak már kí- gyót-békát egymásra, vagy épp jó barátoknak mutatkoztak a nyil­vánosság előtt: Ján Slota jelenlegi elnök és Anna Belousovová alel- nök jelölteti magát az elnöki posztra. Rajtuk kívül versenybe száll a tisztségért Dušan Švantner, a köz­lekedésügyi tárca volt államtitká­ra, aki tavaly sikertelenül indult az európai parlamenti választáso­kon. Elképzelhető, hogy megmé­retteti magát még Tibor Šafárik is, az Alkotmánybíróság volt bírája, noha Šafárik jelöltségéről csak Ján Slota beszélt, hivatalosan senki nem erősítette meg. Švantner és Šafárik azonban az esélytelenek nyugalmával indul­hatnak, a harc a két rivális, Slota és Belousovová között fog eldőlni. Grigorij Mesežnikov szerint a választás eredményét meghatá­rozóan befolyásolja majd, hogy titkos vagy nyűt szavazás lesz-e. A politológus úgy véli, a titkos sza­vazás Belousovovának, a nyűt voksolás Slotának kedvez, nyüt szavazásnál ugyanis a küldöttek nem biztos, hogy nemet mernek mondani a mostani elnökre. Fel­tehetően ezért szorgalmazza Be­lousovová a titkos szavazást, eh­hez azonban még a közgyűlés ele­jén meg kell változtatni a párt alapszabályát. Lapunk kérdésére, várható-e az elnökválasztás után pártszakadás - azzal, hogy a vesztes kilépne és új pártot alapítana -, Grigorij Mesežnikov nemmel felelt. „Me­mentóként ott van előttük az 1999-es pártszakadás, aminek az lett a vége, hogy sem a Belouso­vová vezette Šzlovák Nemzeti Párt, sem a Ján Slota alapította Valódi Szlovák Nemzeti Párt nem jutott be a parlamentbe, s csak miután a két párt egyesült, jutott be 2002-ben a törvényhozásba. Nem gondolom, hogy megkoc­káztatják a parlamenten kívül maradást - mondta a politológus, hozzátéve -, ha szétszakad a párt, akkor teljesen elvesztek, a parla­menten kívül maradnak. Ha nem lesz pártszakadás, akkor attól függetlenül, hogy ki lesz az új el­nök, a jelenlegi helyzethez hason­ló lesz a státusuk: az ötszázalékos bejutási küszöb határán fognak egyensúlyozni. Pártszakadás ese­tén esélyük sincs a parlamenti be­jutásra, ha marad az SNS a jelen­legi formájában, akkor egy ideig még nem fenyegeti a pártot a megszűnés veszélye, és elméleti­leg még újra kormánypárt is lehet, bár ez a Smer erejétől függ” - véli Mesežnikov. Anna Belousovová tegnapi saj­tótájékoztatóján jelezte: nem ala­pít új pártot, akkor sem, ha nem választják meg elnöknek. Slota a napokban hasonlóképpen fogal­mazott. Belousovová szerint a pártban nem működik a demokrá­cia. Az alelnök elhatárolódott az SNS múlt kormánybeli botrányai­tól, szerinte ezek okozták a párt parlamenti választási kudarcát, s hangsúlyozta, ó ezekről semmit sem tudott. Rafael Rafaj frakció- vezetőt - saját elmondása szerint - sokkolta Belousovová támadó hangnemű sajtótájékoztatója. „Az alelnök asszony kritizálta a párt fe­jét, holott hosszú éveken át ő volt a nyak, aki kihasználta a helyzetet - nyomást gyakorolt az elnökre, megvalósította elképzeléseit az SNS-ben” - nyilatkozta Rafaj a SI­TA hírügynökségnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom