Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-23 / 194. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 23. Régió Dunaszerdahely díjazta a társadalmi, a kulturális és a sportélet kimagasló személyiségeit, közösségeit Városi díjeső Szent István napján A Dunaág Táncműhely nevében Volner Nagy Melinda és Nagy Iván vették át a Polgármester Díját (Fogas Ferenc felvétele) Dunaszerdahely. Futballcsapat, néptánc-műhely, akadémikus, cigányprímás, koncentrációs tábort megjárt író, 308-szoros önkéntes véradó és pedagógus egyaránt megtalálható a duna- szerdahelyi önkormányzat idei díjazottai között. LŐR1NCZ ADRIÁN Az Év Pedagógusa és a díszpolgári cím, a Polgármester Díjának, valamint a Pro Urbe-díj átadására augusztus 20-án, a Városi Művelődési Központ nagytermében megtartott ünnepi képviselő- testületi ülésen került sor. Utóbbit három kategóriában, a társadalmi, sport- és kulturális élet terén nyújtott kimagasló teljesítmény elismeréseképp osztották ki. A város kulcsát Hájos Zoltán polgármester idén jelképesen Tölgyessy György professzornak nyújtotta át, aki ezzel Dunaszerdahely díszpolgárává vált. A 79 éves tudós egyebek közt az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja; több mint 500 tudományos munkája és 198 könyve eddig hat nyelven jelent meg. Braun Tibor magyarországi kémikussal közösen hívta életre a Journal of Radioanalytical and Nuclear Chemistry-t, mely mindmáig az egyetlen, tudo- mánymetriával foglalkozó nemzetközi szakfolyóirat. Az aktívpublicisztikai tevékenységet kifejtő Tölgyessy professzor tősgyökeres dunaszerdahelyi, valamennyi fel- menőjee mezőváros polgára volt. In memoriam Pro Urbe-díjban részesült Kornfeld Ferenc, aki megjárta a nordhausi koncentrációs tábor poklát; kevéssel 2007-ben bekövetkezett halála előtt jelent meg Az én városom Dunaszerdahely: „Kis Jeruzsálem” című könyve. Adí- jat fia, Kornfeld Tibor vette át. Ahe- lyi zenekultúra színvonalának emelése terén elért munkájáért Pro Urbe-díjat kapott Laczkó Stefánia zongoratanár, míg a sport terén nyújtott teljesítményért a város az egykor dunaszerdahelyi Aranycsapatként is emlegetett Slavoj futballcsapat 1961/62-es, veretlen keretét jutalmazta e díjjal. A Polgármester Díját a Roma Muzsikusok Polgári Társulásának alapítója, a 72 éves Banyák István cigányprímás kapta, míg a Szlovák Vöröskereszt javaslatára Földváry Sándor 308-szoros önkéntes véradó részesült e kitüntetésben. Volner Nagy Melinda és Nagy Iván a Dunaág Táncműhely nevében vették át a díjat. Az Év Pedagógusa idén Gáspár Mária, a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgató-helyettese és tanítója lett. EZ ITT A KÉRDÉS Havonta mekkora összeget költ gyógyszerekre? Brinzik László gyógyszerész, Komárom: Tapasztalatom szerint a nyugdíjasok havonta átlagosan 20-25 eurót költenek gyógyszerekre, de vannak, akik ennek akár a dupláját is kénytelenek kifizetni. Nem tartom rossz elképzelésnek a gyógyszerköltségekre vonatkozó plafon bevezetését, de nem csupán a legolcsóbb készítményeket kellene beszámítani. Az orvos felelőssége, hogy a legmegfelelőbb gyógyszert írja fel a betegnek. Hiába egyezik a hatóanyag egy- egy orvosság esetében, különbözőek lehetnek a mellékhatások, ezért a beteg esetleg kénytelen a drágábbat választani. Azt is megfontolhatnák a törvényalkotók, hogy a nyugdíj nagysága szerint differenciálják a gyógyszerköltségek havi maximumát, a kisnyugdíjasok számára alacsonyabb lenne ez az összeg, és nagyobb arányban fizetne hozzá a gyógyszerek árához a biztosító. Zoller Mihály nyugdíjas, Ga- ramszentgyörgy: Huszonöt éve egy vesével élek, ezért vérnyomásra, erekre, vizeletre, prosztatára, szemre szedek gyógyszereket. Havonta tíz-tizenkét orvosságra van rendszeresen szükségem. Úgy számoltam, átlagosan akár 33 eurót is kiadok a gyógyszerekre. Csak ez a kiadás körülbelül a nyugdíjam egytizedét jelenti. Egy idős embernek ez nem akármilyen teher, hiszen minden mást is fizetni kell. Tudom, hogy ha én fizetném ki egy-egy orvosság teljes árát, kétszer, háromszor drágább lenne. De így is van olyan szer, amit teljes egészében én térítek. Lakhelyemen nincsen orvos, így be kell utaznom Lévára, ez is plusz költség. Amit az új rendszerről hallottam, az eléggé megdöbbentett. Azt tervezik, hogy az orvos nem írja fel a konkrét gyógyszert, csak azt, hogy milyen betegségre kell, és majd a patikusnál dől el, melyiket is kapom. Nem is értem, hogyan képzelik el. A gyógyszerész elém rak majd mindenféle tablettát, megmutatja milyen fajtákból választhatok? Honnan fogom tudni, melyik használna nekem, melyikre lenne igazán szükségem? Az orvossal személyes a kapcsolatom, ismer engem. A gyógyszerésszel nincs ilyen viszony. Olyan bonyolultan, értelmetlenül hangzik ez az egész. Szabó Mária nyugdíjas, Ki- rályhelmec: Bár részletes kimutatást nem vezetek erről, de az biztos, hogy az én, az ugyancsak nyugdíjas férjem és a velünk egy háztartásban élő egészségkárosodott leányom gyógyszereire havonta 50 eurót meghaladó összeget kell költenünk. A magas koleszterinszint és az ingadozó vérnyomás miatt szedett szerek, až érrendszeri, a szív-, a máj- és a cukorproblémák miatt felírt készítmények sem nevezhetők olcsónak, de ezek legalább az egészségbiztosító által támogatottak, ám ezen kívül rengeteg olyan gyógyszerre vagy vitaminra is szükség van, melyeket teljes áron vagyunk kénytelenek megvásárolni. (vkm, fm, leczo) Szentmisével és kenyérszenteléssel kezdődött Érsekújvárban a ferencesek templomában a Szent István Ünnep. Pénteken a kolostor udvarában Ďurčo Zoltán esperes, a magyar nyelvű hívek lelki gondozásával megbízott vikárius és Kovalcsik Cirill ferences atya szentelte meg a kenyeret. A KultúrKorzó pénteki ünnepi rendezvényéről lapunk keddi regionális mellékletében olvashatnak fényképes beszámolót. (Csuport István felv.) Szent István király szülővárosa négynapos fesztivállal készült a magyar államalapítás ünnepére. A csütörtöki esztergomi tűzijátékot Demjén Ferenc koncertje követte. Augusztus 20-án a pozsonyi Ifjú Szivek gálaműsora jelentette az ünnep csúcspontját. A hétvégén a nagyszínpadon számos együttes váltotta egymást. Idén sem hiányoztak a kézművesek és vendéglátósok, ám az előző évekhez képest kevesebben voltak. (Képszöveg: guzsu) 2010. augusztus 23., 12:00 Délnyugat felől meleg légáramlatok érik el Szlovákiát Túlnyomórészt napos idő várható. Nyugat felől felhősödés, több helyen záporok, zivatarok. Szél: változi irányú, 10-25 km/h SíocRfóítm .Dublin. Változékony idő. estére csökkenő felhőzet. Szeles idő, lehűlés. Az orvosmeteorolégia a Panoráma oldalon olvashaté. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. Bratislava Csütörtök Mérsékelten felhős idő, keleten helyenként záporok. wtanbwí Szél: NY-ÉNyX 15-30 km/h Antalya Costa Brava 26733° Nápoly A hőmérsékletek Celsius-fokban »annak megadva F szél j*. melegfront n ciklon hidegfront - - okklúziős front v anticiklon 19.50 C Augusztus 16. 9 Augusztus 3. 19.43 o Augusztus 24. •Augusztus 10 19.35 05.57 Pozsony 05.48 Besztercebánya 05.39 Kassa Pozsony Besztercebánya Kassa Isztambul )50Om Készíti az SHMÚ Velence Kanári-szigetek VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony enyhén felhős 17° 32° viharos idő 20° 24° mérsékelten felhős 17° 23° Nyitra enyhén felhős 16° 32° viharos idő 20° 25° mérsékelten felhős 16° 23° Dunaszerdahely enyhén felhős 17° 32° viharos idő 20° 25° mérsékelten felhős 17° 24° Komárom enyhén felhős 17° 32° viharos idő 20° 26° záporok 18° 24° Ipolyság derült idő 16° 29° borult idő 18° 28° mérsékelten felhős 17° 25° Rimaszombat derült idő 15° 29° borult idő 18° 28° borult idő 16° 25° Kassa enyhén felhős 15° 29° mérsékelten felhős 18° 29° záporok 16° 22° Királyhelmec derült idő 16” 31° mérsékelten felhős 18° 30° záporok 17° 23° Besztercebánya enyhén felhős 15° 27° viharos idő 15° 26° borult idő 15° 22° Poprád változóan felhős 12° 26° viharos idő 15° 24° borult idő 13° 18°