Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)

2010-08-21 / 193. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 21.

Szalon 13

KÖNYV A SZALONBAN

Félig macska, félig bárány

SZALAY ZOLTÁN

A Franz Kafka műveinek önéletrajzi jellegéről, azaz a kafkai ide- genségérzésnek a szerző írásaiban való megjelenéséről való beszéd mára közhelyszámba megy, széles körben ismertek az erre utaló motívumok Kafka regényeiben, elbeszéléseiben. Vannak azonban kevésbé híres Kafka-szövegek, amelyekben a személyes vonatkozások olykor még erőteljesebben jelennek meg. Különösen őszinte vallomásnak tekinthető például Kereszteződés című rövidprózája, amelyben egy félig macska, félig bárány teremtményről beszél (vagyis ezen a parabolán keresztül írja le saját elve- szettségét és reménytelenségét). A rövidke szöveg végkövetkeztetése az összes Kafka-mű alapgondolatával azonos: „Talán megváltás lenne a hentes kése ennek az állatnak, ezt azonban, örökrészem lévén, meg kell tagadnom tőle. Várnia kell tehát, míg magától ki nem száll belőle a lélek, még ha olykor mintha értelmes emberszemekkel nézne is rám, felhívással bennükamegértőtettre.”

Van Kafkának egy műve, amelyben még ennél is közvetlenebb hangon szól, s amely minden egyéb opusánál monumentálisabb. Nagyjából tizennégy éven keresztül készített naplószerű feljegyzéseket. Az 1909 és 1923 közötti időszakból származó szövegeket 1951-ben adták ki először, ahogy a regényeket, ezeket is Max Brod révén. Kafka Naplóinak kritikai kiadása 1990- ben látott napvilágot, bőséges kommentárral. Magyarul először 1981-ben jelent meg válogatás Kafka naplóiból és leveleiből az Európa Kiadónál; ugyanitt adták ki a Naplók immár teljes szövegét

2008-ban, Györffy Miklós nagyszerű fordításában. A vaskos kötet jelentősége semmiben sem marad el a jól ismert regények és elbeszélések mögött: lenyűgöző erejű, csontig hatoló próza.

Az első feljegyzésekidőpontjáról csak egy lábjegyzetből értesülünk: 1909-ben keletkezhettek, az író huszonhat éves korában. Az első évszámmal jelzett bejegyzés 1910ből való: a Halley-üstökös Prága feletti elvonulásáról emlékezik meg. Szimbolikusnak is vehető ez az indítás - bár ennek szándékossága a szerző részéről természetesen kizárható -: az elkövetkező néhány száz oldalon egy már-már a szolip- szizmus határát súroló szövegáradás vár ránk, amelyből szinte teljesen hiányoznak az utalások a külső környezetre. Elsősorban színházi előadásokról és könyvekről szóló beszámolók határozzák meg a külvilággal fenntartott kapcsolatot; ezeket leszámítva kizárólag a naplóíró belső kalandjairól, leépülésének históriájáról olvashatunk. Természetesen, tehetjük hozzá, hiszen a napló az önmegismerés műfaja; az önmegismerés pedig Kafkánál egyenlő az önmagunktól való elidegenedéssel, önmagunk undorító voltának feltárásával; szembesülés azzal, hogy az ember „nem más, mint nyomorúságos hátsó gondolatok patkánylyuka” (532.) Az önismeret ilyen fokára való eljutásért nagy árat kell fizetni, a világból való kilépés árát. S amf ezt igazán hátborzongatóvá teszi, az a perverz önironikus humor, amellyel Kafka saját leépülését kommentálja: „Ma reggel hosszú idő után megint örömmel képzelemelaszívembenmegfor- gatott fcést. ”(161.)

A Naplók túlnyomó részében két jelenség határozza meg a szövegek irányát: a nők és az irodalom, illetve az együttélés lehetetlensége ezzel a két „elemmel”. Felice Bauerrel való kapcsolata hatalmas törést hozott az életében: hosszas vívódás után 1914. június 1-jén Berlinben, családja jelenlétében eljegyzi Feli- ce-t CMegkötöztek, mint egy gonosztevőt. Havalódiláncraverveegy sarokba ültetnek, csendőrt állítanak elém, és csak így hagyják, hogy végignézzem, az sem lett volna rosszabb. ” - írja az eseményről), hogy aztán nem egész két hónappal később, július 23-án az eljegyzés felbontassák. „Törvényszék a szállodában” - jegyzi fel az eljegyzés felbontásáról Kafka: érzése szerint őfölötte ültek törvényszéket. Felice-szel való kapcsolata ezzel nem zárult le végleg, 1916 júliusában például két hetet

együtt töltenek Marienbadban. Felice kitörölhetetlen nyomot hagy benne, későbbi kapcsolatainak (Julie Wohryzekkel, akit szintén eljegyzett, de az eljegyzést megint csak felbontották, majd Milena Je- senskával) sokkal kevesebb teret szentel naplóiban, mint Felice-nek.

Ami azonban minden másnál inkább felemészti Kafkát, az az irodalom. Az egyetlen dolog, ami olykor a megnyugvás halvány érzetével tölti el: néhány jól sikerült oldal. Mint például Az ítélet című elbeszélés megírásakor, amiről 1912. szeptember 23-án a következőket jegyzi fel: ,fizt Az ítélet című elbeszélést 22-ről 23-ra virradó éjszaka írtam meg este tíz órától reggel hatig. Az ülésben elgémberedett lábamat alig tudtam előhúzni az íróasztal alól. A rettentő erőfeszítés és öröm, ahogy a történet úgy bontakozott ki előttem, mintha a vízen haladtam volna előre. Többször hordtam a hátamon ezen az éjszakán a súlyomat. Ahogy mindent ki mer mondani az ember, ahogy mindent, még a legidegenebb ötleteket is valami nagy tűz várja, amelyben elenyésznek és feltámadnak. (...) Csak így lehet írni, csak ilyen egybefüggően, test és lélek ilyen tökéletes kitárásával. ” (336-337.) Nagyobb, jóval nagyobb teret kapnak az írásra való képtelenség gyötrelmei: tragédiaként éli meg az egy-egy napos kihagyásokat is, érzi az idő sürgetését, munkatempója több mint lázas. 1914. augusztus 21-én kelt bejegyzéséből kiderül, egyidejűleg három szövegen dolgozik: az Emlékezés a kaldai vasútra című elbeszélésen, amelyből a naplóban olvashatunk egy terjedelmesebb részletet, s A per és Az elkallódott fiú (Amerika) című regényeken. Felice-szel való szakítása után semmi nem akadályozza, hogy nyíltan kimondja: egyedül az irodalom érdekli, társadalmi kötődései teljes felszámolására készül. Már 1913. augusztus 15-én leírja: ,/z eszméletlenségig el fogok zárkózni mindenkitől. Mindenkivel összefogok veszni, senkivel sem fogok beszélni.” (365.) Hanyatlását később programszerűvé pontosítja:

„Nem azért bújok el az emberek elől, mert nyugodtan akarok élni, hanem mert nyugodtan akarok meghalni" (474.) - áll az 1914. július 28-án, tehát mindössze öt nappal a Felice- szel való szakítás után kelt bejegyzésben. Másnap szinte szóról szóra leírja ugyanezt a mondatot:,/atfigyeltem meg, hogy nem azért kerülöm az embereket, hogy nyugodtan élhessek, hanem hogy nyugodtan halhassak meg” (478.); az árnyalatnyi különbségek a két mondat között az „önleépítés programjának” finomodását jelzik.

1914. július 31-én szűkszavú említést tesz a háborúról: „Nincs időm. Általános mozgósítás. Behívták K.-t és P.-t”, (481.), majd két nap múlva, egy meglehetősen (bár nem feltétlen szándékosan) ironikus bejegyzés következik: „Németország hadat üzent Oroszországnak. - Délután uszoda.” Betüremkedik saját elzárt világába is a valóság, de hűvös utálata nem marad el. 1914. augusztus 6-án írja: „Semmi egyebet nem találok magamban, csakkiesinyességet, határozatlanságot, irigységet és gyűlöletet a harcolókkal szemben, akiknek szenvedélyesen kívánok minden rosszat.” (483.) A háborús eufóriában úszó Habsburg Birodalomban Kafka még magányosabbá és szerencsétlenebbé válik. A háborús években a naplók is kezdenek ziláltabbá válni: 1915-ben még viszonylag rendszeresek a feljegyzések, -1916-tól egyre hiányosabbak, gyakran több hónap kiesik, s az 1918-as év teljesen hiányzik a Naplókból.

1919- ben Julie Wohryzekkel találjuk együtt Kafkát, ebből az időszakból azonban mindössze kétol- dalnyi szöveg maradt fenn. Az

1920- as feljegyzések a korábbiaktól eltérőjellegű reflexiók, amelyek minden dokumentarista szándékot mellőznek, kizárólag a naplóíró belső világáról tudósítanak, harmadikszemélyben. 1921-ben a korábbi tempóban folytatódnak a feljegyzések, ezt a korszakot elsősorban Milena Jesenská jelenléte határozza meg, a következőt pedig az egyre súlyosabbá váló tüdőbetegség. 1922. január 27-én Kafka három hétre az Óriás-hegységben fekvő Spindelmühlébe utazik, s itt kezdi el A kastély írását: szövegének sötét tónusa is ezt bizonyítja. Itt már nem beszél az írásról, itt a pusztulás konkrét képeié a főszerep: ,/ kétségbeesett hidegben, a megváltozott arc, a felfoghatatlan többi ember”(669.).

A Naplókhoz függelékben csatolt mintegy százoldalnyi szöveg Kafka Útinaplóit tartalmazza - három utazás során (Friedland-Rei- chenberg, 1911. január-február; Lugano-Párizs-Erlenbach, 1911. augusztus-szeptember; Bécs, 1912. június 28.-július 29.) készített feljegyzéseit. Ezekből a szövegekből egy teljesen más Kafkát ismerhetünk meg: egy, a boldog bé- keidőkbeli Európa szállodáit és bordélyait járó előkelő fiatalember

portréját, akiről alig sejthető, hogy a világirodalom egyik legkomo- rabb fejezetének megírására készül. Az L/tmapíókmindenesetreje- lentősen árnyalják a Kafkáról a közvéleményben általában élő képet, s szerzőjük jelleme alig összeegyeztethető azzal a naplóíróéval, aki tíz évvel később, 1922. január 20-án már így ír: „Mintha csak akkor észlelhetném önmagamat igazából, ha elviselhetetlenül boldogtalan vagyok.” (653.)

Hálásak lehetünk az Európa Kiadónak e rendkívüli jelentőségű munkáért, a kiváló fordításért, a hasznos jegyzetekért. Kafka (s ezzel együtt a huszadik századi és egyúttal a kortárs irodalom) mélyebb megismeréséhez elengedhetetlen.

(Franz Kafka: Naplók. Budapest, Európa, 2008,800 old.)

ZENE A SZALONBAN

Egy klasszikus pszichothriller az operaszínpadon

2CO Hits tomrt OfSte nm»* u«*ct?ö % %rn€jyii%

BRITTEN

THE TURN OF

Joan Rodgers lan Bostridge |ane Henschel Vivian Tierney Julian i.eang Caroline Wise

DANIEL HARDING

■— £Mt «THE HOME Of OPERA

CSEHY ZOLTÁN

Egy ódon angliai kastélyban két árva nevelkedik: Flora és Miles. Egy nevelőnő érkezik, aki azzal a feltétellel vállalta a munkát, hogy a gyámjukkal nem találkozik, és nem zavaija ügyes-bajos dolgaival. Kétségtelen, hogy a nevelőnő a gyám iránt, akit a szövegjóképűnek és gálánsnak nevez, latens vonzódást érez. Bly egészen elbűvöli az érkező nevelőnőt, ám hamarosan észreveszi, hogy a gyermekek nem önmaguk urai: szellemek irányítják, jobban mondva befolyásolják cselekedeteiket...

BrittenA csavar fordul egyet (The Tűm of the Screw) című, Henry James kisregényén alapuló operája műfajteremtő klasszikus: a pszichothriller, a kísértethistória és a melodráma sajátos ötvözete. A darab központi kérdése a romlottság és az ártatlanság viszonya, melyet a múlt rejtélyessége árnyékol be.

Miles és Quint, az egykori inas titkos viszonya kimondatlan marad: de az érzékiség és a szexuális megrontás potencialitás, végigsöpör a mű zenei nyelvezetén is. A gyermeki lélek birtoklásáért folyó harc kíméletlensége felülemelkedik ezen az egyszerűsítő tendencián: Britten a felnőttek által reprezentált hatalom mechanizmusait leplezi le. A nevelőnő először Quint szellemében a gyámot látja meg, akihez vonzódik, mit sem sejtve, hogy lényegében riválisát látja, aki szintúgy Miles leikéért, szeretetéért küzd. Quint és Miss Jessel viszonya is felettébb gyanús. Természetesen elképzelhetőnek tartok egy másik olvasatot is, miszerint Quint és Miss Jessel nem afféle visszatérő holt lelkek, hanem a gyermeki csapongó képzelet szélsőséges kivetülései, azaz merőben allegorikus képzetek, még akkor is, ha viselkedésük hol gyengédnek, hol egyenesen félelmetesen perverznekhat.

Britten operáját tizenhat zenekari közjáték tagolja jelenetekre: ezt egy 12-fokú téma (tonális!) variációival oldja meg a zeneszerző. Britten kitűnően érzékelteti, hogy a darab csak látszatra játszódik két szinten: a kísértetek természetfeletti világa a reális valóság birtokbavételére tesz folytonos kísérletet. Britten a szellemek létét is lebegteti: a házvezetőnő sosem látja őket, mégis a nevelőnő leírása alapján ő az, aki identitást ad nekik. Kérdéses ugyanakkor: vajon pusztán a nevelőnő képzelgései vagy valóban léteznek? A zenei megoldások alapanyaga sokrétű: közismert gyerek1 daloktól (pl. Lavender’s blue... Tom, Tom, the piper’s son...) a Te Deumig, a rögtönzött glissandók- ban tobzódó zongoraversenyen át a latin mnemotechnikus tanversikék ritmusáig széles skálán mozog. A bugyuta latin Malo-dal központi jelentőségűvé válik: a malo szó jelentésvariánsaival számos asszociatív kapcsolat alakul ki. A malo igeként annyit tesz: „inkább akarom”, főnévként többféle jelentést is hordoz: a rossz, a bűn és az alma jelentésű szavakkal hozható grammatikai összefüggésbe. A dal először Miles ajkán csendül fel, majd Miles halálakor halljuk ismét a nevelőnő előadásában az opera döbbenetes záróakkordjaként. Megrázó zenei felismerés, hogy a nevelőnő a darab végén unisonóba kerül a gonosszal, magával Quinttel. Sikerült-e legyőzni a gonoszt, a bűnt magát vagy csak az áldozat szempontjából végzetes kimenetelű szerepcseretörtént?

Az opera számos hangfelvételen beszerezhető. A Naxos gondozásában kiadott változat női főszerepét zseniálisan énekli Felicity Lott, Quintként Philip Langridge remekel. Steuart Bedford az Aldeburgh Festival Orchestra élén csodálatosan finom zenei kohézióba rendezi Britten művének egyes rétegeit.

SZALON

Szerkeszti: Csanda Gábor.

Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com