Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-20 / 192. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 20. Külföld 3 Személyenként 300 eurót kaptak a franciáktól Megkezdődött a romák Nyolcmillióra emelkedett Pakisztánban azoknak az árvízkárosultaknak a száma, akik azonnali humanitárius segítségre szorulnak - közölte tegnap az ENSZ. A természeti katasztrófa sújtotta ország több térségében komoly feszültségekkel jár a segélyek szétosztása, a károsultak gyakran egymás ellen fordulnak. Pandzsáb tartomány egyik falvában rendőrök és katonák gumibotokkal fékezték meg az embereket, akik megpróbáltak megkaparintani egy élelmiszer-szállítmányt, amelyet éppen csak lepakoltak egy helikopterről. Számos település továbbra is teljesen víz alatt van, a háztetőkön rekedt túlélők üres tálakat lengetnek a helikopterek felé. (TAS R/AP-felvéteI) kitoloncolása MTl-HÍR Lyon. Tegnap délután Lyonból felszállt annak a körülbelül 60 fős roma csoportnak a repülőgépe, amely az elsők között tért haza Romániába a Nicolas Sarkozy francia elnök által elrendelt biztonsági intézkedés következményeként. A nap folyamán összesen 93 romának kellett visszautaznia Franciaországból Romániába. A hazai és külföldi bírálatok ellenére a francia hatóságok visszatoloncolják a felszámolt illegális romatelepek lakóit. A kormány közlése szerint az érintettek „szabad akaratukból” hagyják el Franciaországot, miután személyenként 300 euró (gyermekenként 100 euró) hazatérési támogatást kaptak az államtól. Theodor Baconschi román külügyminiszter aggodalmát fejezte ki a francia hatóságok lépésével kapMT1-HÍR Washington. Nem kíván új helyszínt választani a Ground Zérótól két utcányira felépítendő mecset számára a projektet irányító ingatlanfejlesztési vállalkozó - adta hírül az NBC televízió. Az ABC csatorna szerint a 100 millió dolláros mecsetprojekt vezetői nem zárják ki, hogy az építkezéshez szaúdi vagy iráni pénzeket is felhasználjanak. Sharif El-Gamal ingatlanfejlesztő kijelentette, hogy az iszlám kulturális központ felépítésének helye nem vita tárgya, s a tervezett intézménynek a 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadás helyszínéhez való közelsége nem téma. „New York Cityben egy két- utcányi távolság már nagynak számít. Vannak olyan házak New Yorkban, amelyeknek saját irányítószámuk van. New York, s különösen Alsó-Manhattan szűkén van a helynek. Vegyék figyelembe, hogy ez egy kis sziget, így tehát egyáltalán nem vagyunk közel a Világkecsolatban, és óva intette Párizst attól, hogy a romákat „kollektív módon”, „etnikai alapon” utasítsák ki az országból, az ugyanis megsértené a személyek szabad mozgását biztosító uniós törvényeket, és ellentétes lenne a Románia és Franciaország közötti „stratégiai partnerséggel”. Brice Hortefeux francia belügyminiszter tájékoztatása szerint augusztus végéig összesen 700 romát küldenek vissza Romániába és Bulgáriába. Ami az Európai Uniót illeti, a bizottság figyelemmel követi, hogy milyen bánásmódban részesíti Párizs az ideiglenesen letelepedett külföldi állampolgárságú romákat, de egyelőre nem foglal állást. Traian Basescu román államfő szerint a párizsi események rávilágítanak arra, hogy szükség lenne egy olyan európai programra, amely a romák integrációjátveszi célba. reskedelmi Központ helyéhez” - nyilatkozott El-Gamal. A jelenleg Park51-nek nevezett projekt vezető ingatlanfejlesztője ugyanakkor nem zárta ki, hogy találkozzon David Patersonnal, New York állam kormányzójával, aki a múlt héten felajánlotta, hogy állami tulajdonú telket biztosít az iszlám központ felépítéshez, ha hajlandóak lennének azt máshol felépíteni. Egyébként az amerikaiak 24 százaléka - helytelenül - azt hiszi, hogy Barack Obama elnök musz- lim hitű - derül ki a Time közvélemény-kutatásából, amelyet a mecset körül kirobbant vitával kapcsolatban végeztetett el a magazin. A válaszadók 61 százaléka ellenzi a Park51 vagy Cordoba House néven emlegetett projekt megvalósítását, míg 26 százalék támogatja az elképzelést. 70 százalék egyetért azzal a véleménnyel, hogy a leendő építkezés sértené a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadásban meghaltak emlékét. Washington. Több mint hét évvel Szaddám Húszéin diktatúrájának megdöntése után, tegnapra virradóra kivonult Irakból az amerikai csapatok utolsó harcoló dandárja - jelentette az NBC amerikai televízió. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A mintegy 5 ezer fős 4. stryker (gépesített könnyűlövész) dandár Kuvait felé hagyta el Irakot. Az amerikai erők harci küldetése, az Iraki Szabadság Hadművelet ugyan hivatalosan csak augusztus 31-én ér véget, de Irakban most már csak az az 50 ezer amerikai katona állomásozik, akinek feladata tanácsadásra és az iraki erők kiképzésére korlátozódik. Barack Obama elnök hivatalba lépésekor, 2009 januárjában még 140 ezer volt a közép-keleti országba vezényelt amerikai erők létszáma. A Pentagon szerdai közlése szerint az iraki invázió kezdete, vagyis 2003 márciusa óta az amerikai csapatok 4419 katonája vesztette életét. Obama még elnökjelöltként megígérte az iraki háború felelősségteljes befejezését. Államfőként többször is megerősítette ígéretét, hogy 2012. január 1-jéig az utolsó amerikai katona is elhagyja Irakot. Noha a iszlám felekezetek közötti erőszak jelentősen alábbhagyott a belháború 2006-2007-ben történt tetőzése óta, az iraki belpolitikai helyzet továbbra sem stabil. Az országban 2010 márciusában parlamenti választásokat tartottak, de az országnak azóta sincs kormánya, mert a politikai vezetők képtelenek kiegyezni egymással. Megfigyelők attól tartanak, hogy Irakban újra fellángol az erőszak. Az iraki háború tovább tartott, mint az amerikai polgárháború és hosszabb volt, mint az Egyesült Államoknak az I. és a II. világháborúban való részvétele. Újabb pedofil pap leleplezése Oakland. A katolikus egyházon belüli újabb pedofil esetre derült fény az Egyesült Államokban: a nyugati partvidéken levő Oakland- ban hat nő és egy férfi perelt be szerdán egy papot. A hét személy állítása szerint Stephen Kiesle atya a 70-es években szexuálisan molesztálta őket, amikor még kiskorúak voltak. Egyikük, a most 48 éves Teresa Rossan azonban azt állítja, hogy a pap még 39 esztendős korában is zaklatta őt. A perlekedők azt is nehezményezik, hogy a illetékes egyházi szervek - a botrány elkerülése végett - az oltalmuk alá vették az el- tévelyedett papot, igyekeztek az egyház falain belül tartani az ügyet, gondosan ügyelve arra, hogy a visszaélések ne jussanak a közvélemény tudomására. (MTI) Végre hűvösebb van Moszkvában Moszkva. Hűvösebbre fordult végre az idő Moszkvában : bár tegnap kora reggel még a szinte már megszokott 28 fok körüli hőmérséklet uralkodott, 8 órára már csak 23 fok volt, miközben a levegő viszonylag kitisztult. Az orosz főváros körül tovább csökkent az erdő- és tőzegtü- zek területe. (MTI) Bécsi vita egy plakát miatt Bécs. Éles bírálatokat váltott ki az Osztrák Szabadság- párt (FPÖ) egyik bevándorlási témájú bécsi választási plakátja; válaszul a párt elnöke csütörtökön „iszlám pártnak” nevezte a Bécsben kormányzó szociáldemokratákat. A vitatott plakát a Több bátorságot a mi „bécsi vérünk” érdekében - túl sok idegen senkinek sem tesz jót felirattal jelent meg a hét elején az osztrák főváros utcáin. (MTI) Szaúdi vagy iráni pénzeket is felhasználnak? Nem akar más helyszínt a manhattani mecset építtetője Zurich A levegő hőmérséklete, Péntek Változó felhőzet, helyenként záporok. 21727° VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony változóan felhős 14° 26° enyhén felhős 16° 28° derült 18° 30° Nyitra változóan télbős 15° 26° enyhén felhős 16° 26° derült 17° 26° Dunaszerdahely lelhős 15° 26° enyhén felhős 16° 27° derült 17° 29° Komárom telhős 16° 27° enyhén telhős 16° 28° derült 18° 29° Ipolyság enyhén lelhős 15° 25° enyhén felhős 15° 26° derült 18° 28° Rimaszombal enyhén lelhős 13° 24° derült 14° 25° derűd 16° 29° Kassa derült 13° 24° derült 14° 27° derült 16° 27° Királyhelfnec derült 15° 25° enyhén telhős 14° 27° derült 16° 28° Besztercebánya változóan felhős 14° 25° enyhén lelhős 13° 25° enyhén telhős 14° 26° Poprád derüli 11° 21° derült 11° 22° változóan lelhős 12° 24° Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Antalya 29-/35° Málta 27-/28' Costa Brava 26-/30° Nizza 24°/26' Isztambul 28°/32° Split 25-/31' Kairó 29°/36° Thesszaloniki 29°/34' Kréta 29-/31° Velence 25°/28' IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN .6°-----------------«W Szombat 22 / 28 ■ Derült idő, reggel elszórtan kod Szél: ENY, 5-15 km/h vasarnap 23 /30 Derült idő, reggel elszórtan Szél: DNY, 10-15 km/h Hétfő 24732° Derült idd, reggel elszórtan köd Szél: 0, 15-30 km/h A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva szél -a. melegfront n ciklon .a. hidegfront - - okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Pozsony 05.52 Pozsony 19.56 Pozsony-Dévény 315 apad Besztercebánya 05.44 Besztercebánya 19.49 Komárom 390 apad Kassa 05.35 Kassa 19.41 Párkány 330 apad Obama elnökjelöltként ígérte meg az iraki háború felelősségteljes befejezését Kivonult Irakból az utolsó amerikai harcoló dandár