Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-17 / 189. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 17. Közélet 3 Interjú Somogyi Szilárddal, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt magyar nemzetiségű parlamenti képviselőjével „Az értékeket a politikában is a verseny hozza” „Meg akarom ismertetni a szlovák kollégákat azokkal a problémákkal, amelyekre mi, magyarok kisebbségi szemszögből tekintünk" (Somogyi Tibor felvétele) A sokak által technokratának bélyegzett Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt alapító tagjai közt ő az egyetlen magyar. Célja, hogy megmutassa a szlovákoknak, a magyarok nem csak a kisebbségi politizálásban lehetnek aktívak. Somogyi Szilárddal beszélgettünk. VERES ISTVÁN Hogyan került kapcsolatba az SaS-szel? 2008 szeptemberében olvastam Richard Sulik blogját, azt fejtegette benne, milyen elvek szerint akar pártot alapítani, és úgy éreztem, ez az a csoportosulás, amelyre eddig vártam. írtam neki egy e-mailt, ő visszaírt, és elkezdtük gyűjteni az aláírásokat. Korábban nem ismertem őt. Miért nem az MKP vagy a Híd? Szlovákiai magyar pártba azért nem akartam belépni, mert azok már kész struktúrák, és ráfoghatják az emberre, hogy csak az érdekei hajtják. A magyar pártok szakértői gárdákkal is el voltak látva. Az SaS zöldmezős párt, tagjainak nagy része nem volt még semmilyen politikai csoportosulás tagja. Mi fogta meg az SaS-ben? Józan ésszel közelítenek a problémákhoz, a legtöbb párt ideológiák mögé bújik. Sulik már létrehozta a jól működő járulék- rendszert, ez nekem garancia volt, hogy jó szervező. Ez fontos, mert vannak szuperokos emberek apró pártokban, de szervező- készség nélkül nem jutnak egyről a kettőre. Miért nem szereti az ideológiákat? A politikában vannak elvek és érdekek. A parlamentben levők nagy része az érdekérvényesítés miatt mégy oda. Az ideológia általában csak álca ehhez. Viszont ahogy a gazdaságban is, az értékeket a politikában is a verseny hozza, amikor igyekszünk, hogy jobbat produkáljunk, mint a másik. A választások után egy ideig úgy volt, ön lesz a védelmi államtitkár. Radičová nem ismerte Ľubomír Galkót, fenntartásai voltak vele szemben. Ha tudta volna amit én, hogy milyen rendkívüli munkabírású, másként kezelte volna. Ezért azt akarta, hogy Galko mellé egy szakmailag elismert ember kerüljön, Ondrej- csák Róbert pedig mindenkinek elfogadható volt. Nem tartja ezt kudarcnak? Megtiszteltetésnek tartom, hogy a párt először engem kért fel a posztra. Bennem semmilyen tüske nincs, már csak azért sem, mert eredetileg is a parlamenti politizásás volt a célom, képviselő akartam lenni. Mit szól Richard Sulik bakijaihoz? Ennek oka a tapasztalatlanság, ez viszont mindannyiunkra érvényes, bő egy éve alakult a párt, mindannyian egyformán tapasztalatlanok vagyunk. A politikai ellenfelek pedig ezeket a hibákat a lehető legnagyobb mértékben felnagyítják. Hogyan lett Sulik a parlament elnöke? Eredetileg pénzügyminiszter akart lenni. Viszont miután a koalíciós partnereink bejelentették, hogy a járulékbónuszt, Sulik fő célkitűzését csak távlatilag, hosszú távon tartják elfogadhatónak, a jelenlegi ciklusban nem, ezért felesleges lett volna, hogy pénzügyminiszter legyen. Sulik nem az ékesszólásáról híres. Nem tartja túlzásnak, hogy ő lett a házelnök? A házelnöki posztot szerintem egyetlenegy okból akarta: hogy így is biztosítsa az SaS egységét, és erélyesen megszervezhesse a parlamenti munkát. Ennek haszna már be is bizonyosodott az Egyszerű Emberek csoporthoz tartozó négy képviselőtársunk esetében, amikor a nézeteltéréseket viszonylag simán rendezték. Valóban nem az ékessszólásáról híres, viszont ő olyan, mint egy jó motor, idő kell neki, hogy felpörögjön, és utána már kimagasló teljesítményt nyújt. Például a pártgyűléseken nagyon jó beszédeket mondott. Hat hónap múlva szerintem a parlamentet is példásan fogja irányítani. Sokak szerint azzal, hogy a kormányprogramba nem került be a könnyűdrogok dekri- minalizációja és az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatai, az SaS hitelét vesztette. Két választás volt, vagy az említett pontok maradnak ki a kormányprogramból, vagy mi maradunk ki a kormányból. Az utóbbit választottuk. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sok ember éppen ezek miatt szavazott ránk, viszont bízunk benne, hogy megértik a helyzetünket. Ha a KDH nincs a koalícióban, az SDKÚ-t rá lehetett volna bírni, hogy elfogadja ezeket a pontokat? Biztos vagyok benne. Ön az SaS Országos Tanácsában egyedüliként szavazott a Liberális ház létrehozása ellen. Miért? Más volt a véleményem, mint az OT többi tagjának. Végül beigazolódott, hogy én gondoltam helyesen. Az egyik legfontosabb erénynek viszont a párthoz való lojalitást tartom, ezért erről egyelőre nem szeretnék többet mondani. Nem kérték még számon öntől a választók a kisebbségi képviseletet? A magyar polgároknak több választási lehetőségük is van a magyar érdekeket képviselő pártok terén. Mi nem akarunk pápábbak lenni a pápánál, a nemzeti kisebbségek érdekképviselete az SaS-ben nem tartozik az elsőrendűek közé, fontosnak tartjuk viszont, hogy meghallgassuk azok véleményét a parlamentben, akiknél ez a téma prioritás. Elfogadjuk azt, hogy szükség van etnikai alapon szerveződő pártokra, már csak azért is, mert a szlovák pártoknak nincs semmilyen kisebbségi programjuk. Ennek mi az oka? A szlovák pártokban teljes az érdektelenség a kisebbségi kérdésekkel kapcsolatban. Nem azért, mert nem akarnak foglalkozni velük, hanem mert nem értik a probléma lényegét. A programnyilatkozat összeállításakor a KDH tagjai például azt mondták, nem értik, hogy ez miért fontos. Egyedüliként javasoltam, hogy a kisebbségekért felelős kormányfőhelyettes hatáskörébe kerüljenek a külhoni szlovák kisebbségek, a határon túli szlovák közösségekkel való kapcsolattartás. Ha foglalkoznának velük, könyebben megértenék az itteni magyarok helyzetét is. Először a kormány, aztán a parlament, és végül lassan az emberek is. Képviselőként mit tart fő céljának? Két fő célom van, az egyik, amit a párton belül is fontosnak tartok, hogy a szlovák kollégákat megismertessem azokkal a problémákkal, amelyekre mi, magyarok kisebbségi szemszögből tekintünk. Rengeteg az olyan - egyébként nagyon művelt - kolléga, aki alapvető dolgokkal sincs tisztában a kisebbségi létet illetően. Húsz évvel a rendszerváltás után még mindig sokan megkérdezik, otthon hogyan beszélünk, Magyarországra jártunk-e iskolába, milyen tévécsatornákat nézünk. Fontosnak tartom, hogy ne egy magyar, hanem egy szlovák párt tagjaként mondjam el a szlovákoknak, mit jelent a kisebbségi lét. Ha a parlamentben ezt egy magyar párt képviselőjeként mondanám el, beskatulyáznám magam. Kialakult az a gyakorlat, hogy a magyar pártokat csak akkor keresik a szlovák partnerek, ha szükségük van a támogatásukra. Másik fő célom a régiófejlesztés. A magyarlakta régiókra gondol? Nem csak azokra. Pozsony és a többi kerület lakosainak életszínvonalát kell egymáshoz közelíteni, itt nem csak Dél-Szlovákiára gondolok. Az a célom, hogy kapcsolatba kerülve külföldi és egyéb cégekkel megtudjam, mi kell ahhoz, hogy ők mondjuk Losonc mellett céget alapítsanak, ahol ezzel munkahelyek százai jönnének létre. Fontos, hogy az állam tisztában legyen ezekkel az igényekkel, és így meg tudja teremteni a munkahelygyarapodás feltételeit. Jónak tartja, hogy több párt versenyez a magyar szavazatokért? Hogy ez jó-e vagy sem, nehéz megmondani. Szerintem ez egy természetes helyzet. Olyan is volt már, hogy három szlovákiai magyar párt volt. Ha az egyik ügyes lesz, akkor a másik a perifériára szorul. Jelenleg nem ez a helyzet, az önkormányzati választás egy újabb mérce lesz ebből a szempontból. Az SaS milyen stratégiával várja az önkormányzati választásokat? Nem fogunk koalíciós partnereket keresni, de ha minket keresnek meg, nyitottak vagyunk a párbeszédre. A volt kormány- koalíció pártjaival viszont kizárt az együttműködés. Minden nagyobb városban önnálló jelöltet indítunk, képviselőjelöltünk annyi lesz, amennyi az adott helyzetben lehet, a minőség rovására nem fogunk arra törekedni, hogy minél több helyet szerezzünk az adott önkormányzatban. Pozsony Besztercebánya Kassa 20.01 19.55 19.46 Pozsony-Dévény 424 apad Komárom 372 apad Párkány 319 apad Kedd Változó felhőzet, helyenként záporok. 20°/26e Az orvosmeteorolégia a Panoráma oldalon olvasliatá. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony lethős 16° 24" felhős 15’ 24" enyhén felhős 16" 27" Nyitra tefhős 15" 24" felhős 14" 25° enyhén felhős 15" 27" Dunaszerőahely felhős 15“ 25" felhős 14° 25° enyhén felhős 15" 27" Komárom felhős 15’ 26’ felhős 15° 26° felhős 14" 28" Ipolyság zápor 15" 23" felhős 15° 26" felhős 14" 26" Rimaszombat felhős 15" 24° felhős 15" 26° felhős 14" 25" Kassa felhős 17’ 25" felhős 16" 26" felhős 16" 26" Királyhelmec telhős 17" 26’ felhős 17" 27" felhős 16" 27" Besztercebánya felhős 13" 24" zápor 13° 25° enyhén telhős 12" 25" Poprad zápor 13" 21’| zivatar 12" 23" felhős 11" 23" IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken 8° \ Antalya 29°/39° Mallorca 26728° 2500m Velence 25726° Málta 27730° 15° 'S Costa Brava 26727° Nizza 24727° 21° ~\ ^ ^ ) : 15Q0TO Kairó 29738° Szaloniki 29735° Tail 7<XM Hvar 25728° Várna 28732° 22727 Szerda Változó felhőzet, helyenként záporok, zivatarok. Szál: DNY 110-20 Km/h Csütörtök Változó felhőzet, helyenként záporok zivatarok. 23728° Szél: NY, 15-30 km/h Péntek Enyhén felhős Idő, reggel elszórtan kőd. Szél: ÉNY, 10-20 km/h 23728° A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva T szél melegfront n ciklon Pozsony 05.48 hidegfront a okklúziós front v anticiklon Besztercebánya 05.39 Készíti az SHMÚ Kassa 05.31