Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)

2010-08-16 / 188. szám, hétfő

8 Gazdaság és fogyasztók - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 16. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Több lakás épült Dunaszerdahelyen Nagyszombat. Az idei első félévben 1149 lakás építését fe­jezték be Nagyszombat megyé­ben, 140-nel többet, mint a múlt év azonos időszakában - derül ki a statisztikai hivatal je­lentéséből. A magyarlakta járá­sok közül a legnagyobb növe­kedést a Dunaszerdahelyi já­rásból jelezték, ahol a múlt év első feléhez képest 130-cal több, összesen 350 lakást épí­tettek. A Galántai járásban ugyanakkor csak 181 lakást ad­tak át, 55-tel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Nagy­szombat megyében június vé­gén 10 864 lakás volt épülőfél­ben, a legtöbb, 3056 a Duna- szerdahelyijárásban. (TASR) Harc az új pénztárgépekért Pozsony. Az elektronikus pénztárgépek gyártói és eladói nem értenek egyet azzal, hogy a pénztárgépek új paramétere­inek jövő év eleji bevezetését elhalasszák. „A vállalkozók több mint a fele felkészült a változásokra” - állítja Martin Beca, az eperjesi Elcom társa­ság képviselője, aki szerint a kereskedők elegendő pénztár­gépet tudnak a piacra dobni. A pénzügyminiszter nemrég je­lentette be, hogy két évvel el­halasztják az elektronikus pénztárgépekre vonatkozó új műszaki paraméterek beveze­tését, mivel a pénzügyi tárca korábbi vezetősége nem készí­tette elő az új szabályok beve­zetését, ráadásul a piacon nincs elegendő, a hatályos normáknak megfelelő pénztár­gép. A pénzügyminisztérium szerint a kereskedők csak a sa­ját érdekeiket tartják szem előtt, és nem veszik figyelem­be, hogy a vállalkozóknak, az euróra történő átállás miatt nemrég kellett lecserélniük a pénztárgépeket. (SITA) Mélyponton van a cukor ára Pozsony. Míg az alapélelmi­szerek többsége a gyenge termés miatt az. elkövetkező időszak­ban drágulhat, a cukor ára ki­lenc éve nem látott mélypontra zuhant. Az előttünk álló befőzé­si szezonban így egy kiló kris­tálycukorhoz a felével olcsób­ban, átlagosan mintegy 58 cent­ért juthatunk hozzá, mint pár évvel ezelőtt, amikor ugyan­ezért több mint egy eurót is el­kértek. „A cukorból többlet van a világpiacon, ami az árakat lefelé hajtja” - nyilatkozta Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató elemzője, aki szerint a kereske­dők közötti konkurenciaharc is hozzájárul az árak eséséhez. A befőzési szezont követően a ke­reskedők szerint egy kiló cukor ára ugyan újra 79 centre nőhet, jelentősebb drágulásra azonban az elkövetkező időszakban sem kell számítanunk. (P) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KOZEPARFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8212 Lengyel zloty 4,0160 Cseh korona 24,885 Magyar forint 281,08 Horvát kuna 7,2311 Román lei 4,2303 Japán jen 109,78 Svájci frank 1,3488 Kanadai dollár 1,3329 USA-dollár 1,2799 VÉTEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,32-1,24 25,58-24,09 293,57-268,28 OTP Bank 1,32-1,24 25,62-24,15 289,59-272,91 Postabank 1,33-1,24 25,71-23,97­Szí. Takarékpénztár 1,33-1,24 25,52-24,10 293,54-268,26 Tatra banka 1,32-1,25 25,49-24,20 292,06-269,86 Dexia banka 1,31-1,25 25,53-24,24 288,39-273,77 Általános Hitelbank 1,31-1,24 25,59-24,17 293,85-268,55 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A maximális állami prémium elnyeréséhez 132,78 euróval nagyobb összeget kell összekuporgatnunk Csökken a lakástakarékok vonzereje A pénzügyminisztérium módosítása csak a tapasztalatlanabb ügyfeleket riaszthatja el (Képarchívum) Pozsony. Jövőre kedvezőtle­nebb feltételek mellett gyár a- píthatjuk megtakarításainkat a hazai lakás-takarékpénztá­rakban, a pénzügyminiszté­riumjavaslata szerint ugyanis a maximális állami prémium elnyeréséért nagyobb össze­get kell maj d elhelyeznünk a számlánkon. A lakás-taka­rékpénztárak ennek ellenére továbbra is az egyiklegvon- zóbb megtakarítási formának számítanak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Idén legalább 531,12 eurót kell elhelyeznünk a lakás-takarékpénz­tári számlánkon ahhoz, hogy hoz­zájussunk a maximális, 66,39eurós állami prémiumhoz. A pénzügy jö­vőre nem tervezi az állami prémi­um módosítását, vagyis marad a 66,39 eurós felső határ, ennek el­éréséhez azonban minimum 663,9 eurót kell a számlánkra utalnunk. A maximális állami prémium így 132,78 euróval „drágul”. A pénzügyminisztérium ez eset­ben azonban ártatlan, hiszen a ma­ximális állami prémium elnyerésé­hez szükséges megtakarítást a tár­ca nem önkényesen határozza meg, hanem a lakás-takarékoskodásról szóló törvény által megadott képlet alapján számítja ki. A kedvezőtle­nebb feltételek a gazdasági válság­gal és az Európai Központi Bank alacsonyabb kamataival magya­rázhatók. Mivel az említett képlet­ben a kamatok kulcsfontosságú szerepet játszanak, ezek-csökkené­sével a maximális állami bonifiká- ció mértéke is a jelenlegi, az éves betét 12,5 százalékának megfelelő szintről 10 százalékra csökken. Mi­chal Jurovčík, a Partners Group tár­saság pénzügyi tanácsadója szerint mindez várhatóan csak a tapaszta­latlanabb ügyfeleket riasztja el, hi­szen akinek van áttekintése a piac­ról, az jól tudja, hogy továbbra is a lakás-takarékpénztárak kínálják a legkedvezőbb kamatokat. A hazai lakás-takarékpénztá­rakban mintegy egymülió ember takarékoskodik. Hogy a jövő évi módosítás milyen hatással lesz rá­juk, abban az érintettek véleménye megoszlik. Az Első Lakás-takarék­pénztár szóvivője, Miloš Blanárik nem számít az ügyfelek tömeges elvándorlására, ráadásul a jövőben a feltételek javulását jósolja. Jaro­slav Vonkomer, az OVB Allfinanz Slovensko igazgatótanácsi elnöke szerint ugyanakkor a lakástakaré­koskodás iránti érdeklődés lanyhu­lása várható. Az állam a jövő évi vál­tozásokon csak nyerhet, hiszen a maximális állami prémium elnye­réséhez szükséges nagyobb pénz­összeget kevesebb embernek sike­rül majd megtakarítania. A pénz­ügyminisztérium előzetes becslé­sei szerint így mintegy 2 millió eu­rós megtakarításra számítanak. A nálunk sorra kerülő változások azonban csak enyhe kozmetiká­zásnak számítanak ahhoz képest, amire például Csehország készül. Nyugati szomszédunk pénzügymi­nisztériuma a lakás-takarékpénz­tári ügyfelek állami prémiumát jö­vőre több mint a felével szeretné csökkenteni, ráadásul speciális, 50 százalékos adókulcsot vetnek ki rá. A takarékoskodók így a 4500 cseh korona helyett csupán 2 ezret kap­nak, aminek köszönhetően Csehor­szág 60 millió eurót spórol meg. „Szlovákiában semmi hasonlót nem tervezünk” - nyilatkozta Vla­dimír Tvaroška pénzügyi államtit­kár. (TASR, HN, mi) Az átlagos bérből és fizetésből élők a megtermelt jövedelmük kevesebb, mint a felét vihetik haza Manapság előnyösebb tőkejövedelemből élni HORBULÁK ZSOLT Pozsony. Nem csupán a gazda­ságpolitikusok vagy a szakmai szervezetek, hanem a lakosság napi beszédtémája is a járulékok magas szintje. A számtalan adót, az ilyen­olyan jogcímen kivetett járuléko­kat szinte csak a szakemberek ké­pesek követni. Mindehhez társul, hogy az ezzel foglalkozó jogszabá­lyok évente akár többször is változ­nak. Bár a tőkejövedelemmel kap­csolatos adószabályok szintén bo­nyolultak, mégis egyszerűbbek, mint a munkajövedelemre vonat­kozó adókés járulékok rendszere. A munkajövedelem után kifize­tendő járulékok sokfélék. Kötele­zően fizetendő az egészségbiztosí­tási, betegbiztosítási, rokkantbiz­tosítási, munkanélküliség-biztosí­tási, valamint a garancia- és tarta­lékalapba irányuló befizetés. Az al­kalmazott a bruttó béréből 13,4%-ot, a munkáltatója pedig to­vábbi 35,2%-ot fizet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a munkaadó ezen kiadását is a mun­kavállalónak kell kigazdálkodnia. A felsorolt járulékokon kívül ter­mészetesen még egy közvetlen adót, a jövedelemadót is ki kell fi­zetni. Mivel a tiszta jövedelem személyre szabott, csak átlagos adóterhet lehet kimutatni. Ez jelen­leg Szlovákiában 50,5%, azaz az át­lagos bérből és fizetésből élő meg­termelt jövedelmének kevesebb, mint a felét viheti haza. Egészen más a helyzet a tőkejö­vedelmek esetében. Itt minden jö­vedelmet csak 19%-os adó sújt, az­az két és félszer kevesebb, mint a munkajövedelem esetében. A to­vábbi csökkentésre a fent említett jogszabályi ellentmondások okán van lehetőség. A nem Szlovákiában kezelt alapok esetében a befekteté­si jegyek visszaváltásakor nem számolják le automatikusan a ho­zamadót. Azt elég a következő év áprilisáig befizetni. A gyorsan bő­vülő befektetési lehetőségekkel sem tart lépést a jogalkotás. Az in­dexkövető alapok (ETF) eladásá­ból származó jövedelemformát a törvény nem ismeri, így az nem is adóköteles. A befektetési alapok­hoz való hasonlóságuk miatt ajánl­ható inkább ezeket előnyben része­síteni. Hasonló, nem adóköteles té­tel még a váltók átruházásából származó jövedelem. Az elmondot­takat tehát úgy lehet összefoglalni, hogy adóügyi szempontból lénye­gesen előnyösebb tőkejövedelem­ből élni, mintmunkából. Minden, amit a magyar állami jelképekről tudni kell augusztus 19-én, csütörtökön a 16 oldalas mellékletünkben. Ez a lap jár Önnek! Melyek a magyar államiság jelenlegi és egykori jelképei? Ismeri a történelmi címerek, zászlók, koronázási ékszerek valamint a Himnusz történetét? U) SZÓ -füzetek 7, Magyar nemzeti jelképek

Next

/
Oldalképek
Tartalom