Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-11 / 184. szám, szerda
16 Tévé és rádió UJSZO 2010. AUGUSZTUS 11. www.ujszo.com MŰSORAJÁNLAT Mint hal a vízben Duna Televízió, 23.00. Mel, a manhattani zenész egyetlen társa az aranyhala. Végre elhatározza, hogy új barátnőjéhez költözik, így a lakást kiadja Ginger- nek, a nemrégiben a városba költözött angol biológusnőnek. Ám pont ezen a napon egy esküvőn kell muzsikálnia, s teljesen belehabarodik a menyasszonyba, Diánába, akiről kiderül: ugyanabban a házban liftkezelő, ahol Melnek lakása van. A nyelvtanárnő Markíza, 22.05. John Truscott, a brit korona ifjú titánja a gyarmati Sarawakba érkezik, és a helyi kormányzónak, Henry Bullard- nak kezd dolgozni. Mellérendelnek egy fiatal lányt, Selimát, aki a helyiek furcsa módszerét, az “alvó szótáť’ nevű nyelvtanítási módszert alkalmazza férjénél. Lényege, hogy az angolok hamarabb megtanuljanak kommunikálni a helyiekkel, és így jobban be tudjanak illeszkedni. John hatalmas elméleti tudással érkezik a civilizálatlanok gyarmatosításával kapcsolatban, ám semmit sem tud még az életről. Selima gyengédségével és romlatlanságával lenyűgözi Johnt. Egymásba szeretnek, de titkolniuk kell kapcsolatukat. Ráadásul a kormányzó finoman, de határozottan Henry értésére adja, hogy Cecil lányát neki szánja feleségül. Dexter Joj, 1.45. Dexter Morgan kiskorában több állatot is megölt, melyről az apja is tudomást szerzett utólag, ám a gyilkolási kényszere ellen nem tudott semmit sem tenni. Egy nap úgy döntött, megtanítja fiának a tökéletes bűntény elkövetését, mellyel azokat sújtaná, akik kicsúsztak a hatóság kezei közül, és tettükért megtorlást érdemelnek. Napjainkban Dexter a miami rendőrségnek dolgozik vémyom- elemzőként, a valóságban azonban egy vérengző pszichopata, aki az éj leple alatt oltja ki vér- szomját, gondosan legyilkolva a sorozatgyilkosokat, akik után egész nap nyomoz. m1, 20.00. Rocco 11 év után tér vissza lovasiskolájába, hogy eladja tulajdoni hányadát üzlettársa lányának. Az elmúlt évek alatt éjjeliőrként dolgozott egy autóbontóban, és megpróbálta elfelejteni * múltját, de az rémálmaiban is kísérti. 11 évvel ezelőtt Rocco versenyre készítette fel az istálló legjobb lovát és kitűnő, fiatal lovasát, ám a ló megbokrosodott, a fiatal zsoké, Fabrizio pedig meghalt. Roccót 6 hónap felfüggesztettre ítélték. Fabrizio, akit fiaként szeretett, Rocco üzlettársának a veje, kisebb lánya félje. Egy pici lány maradt utána, aki azóta szinte felnőtt nővé cseperedett. Édesanyja - aki azóta sem felejtette azt a szörnyű napot, és még mindig meghalt rétjét gyászolja - nem engedi, hogy lovagoljon. Rocco most hosszabb időt kénytelen a telepen tölteni, és ezáltal régi és új sérelmek kerülnek a felszínre. Hírek magyar nyelven - STV 2,19.55 RÁDIÓ PÁTRIA RÁDIÓ 6.00 Reggeli hatos 9.10 Kívánságműsor 11.05 Tízórai 12.00'Hírek 12.05 Női szemmel (ism.) 13.00 Krónika 13.30 Kívánságműsor 14.30 Hangadó 14.45 Agrárvilág 15.18 Rádióklinika 15.25 A nap témája 15.40 Hogyan telik a napja? 16.05 A szerkesztő témája 17.00 Börze, játék 17.30-18.00 Krónika KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 Napközben 11.30 Vendég a háznál 12.01 Krónika 12.30 Ütköző 13.04 Rádiószínház 13.30 „Tebenned bíztunk eleitől fogva!“ 14.05 Arcvonások 14.35 Téridő 15.30 Közelről 17.30 Krónika 18.03 Ütköző 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Gyereksáv 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör 21.04 A nap történetei 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.25 Esti beszélgetés - kultúráról 23.04 Arcvonások 23.34 Tér-Idő PETŐFI RÁDIÓ 6.03 Zene ébredéshez 10.03 Zene munkához 15.03 Zene szünidőhöz 20.03 Kul- túrfitnesz 21.00 Zene hallgatáshoz 23.00 Bombafilm BARTÓK RÁDIÓ 6.00 Muzsikáló reggel 9.04 Zene 10.00 Hang-fogó - válogatás régi és új felvételekből 12.05 Hangverseny délidőben 14.00 A hét zeneszerzője: Manuel de Falla, 3.15.04 Muzsikáló délután 18.00 A zenéről 19.00 Társalgó 19.35 Vásáry Tamás zongoraestje 21.30 Hang-fogó 23.00 Éjszakai dzsessz 23.30 Ars nova Michael C. Hall Lovas a sötétben Matthew Modine TV-MŰS0R0K ml TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.20 Hajnali gondolatok 6.25 Tények - reggel 6.25 Fókusz (ism.) 5.40 Reflex 5.23 Kárpát Expressz 7.00 Mokka 6.55 Reggeli 6.00 Telereggel 5.50 Ma reggel 9.20 Telefonosjáték 9.05 Te vagy az életem, 33. 8.25 Vacsoracsata (ism.) 9.00 Párizsi jóbarátok, 73/45. 10.30 Teleshop 10.05 Top Shop 8.55 Cobra 11XI. Ném. sor., 6. 9.25 LEN Úszó-, Műugró-, 11.30 Királyi zűr. Am. kalandfilm 12.00 Híradó 9.45 A holnapi újság H. Am. sor. Szinkronúszó- és Nyíltvízi Eu13.25 Telefonos játék 12.10 Telefonos játék 10.35 Isteni sugallat II. Am. sor., 4. rópabajnokság. Úszás selej14.55 Szentek kórháza. Ausztrál 13.30 Fél kettő. Magazin 11.30 SmallvilleVII. Am. sor., 20/7. tezők, élő közvetítés sor., 70. Rebecca szülei autó14.25 Lost - Eltűntek III. 12.20 Halottnak a csók II. Am. sor. 12;01 Híróra balesetet szenvednek. Az apjáAm. sor., 19-20. 13.10 Hírek 12.30 Kárpát Expressz nak a bokája törik el, az 16.15 A szerelem rabjai. Arg. sor., 13.15 Bűbájos boszorkák Vili. 12.55 Szomszédok. Tévésor. édesanyja viszont sokkal sú26. Juan azt mondja Paznak, Am. sor., 22/8. 13.35 Hrvatska Kronika lyosabban megsérül. Rebecca hogy ne keverjék össze a mun14.10 Veronica Mars HL Am. sor., 6. 14.05 Ecranul Nostru közben rájön, hogy az apja vakát az érzelmekkel. Rubi ész15.00 Cobra 11XI. Ném. sor., 10/7. 14.35 Kormányváró lószínűleg alkoholos állapotreveszi, hogy a lány féltékeny. 15.55 Híradó 15.05 Körzeti híradók ban volt a.baleset megtörténVictoria keresi a lányát. Caro16.00 NCIS - Tengeri helyszínelők V. 15.20 Hírek tekor. Terri szomszédja a kátélina keresztbe akar tenni Paz Am. krimisor., 19/4. 15.30 LEN Úszó-, Műugró-, terezés következtében nincs reklámforgatásának. Végül Ju17.00 Híradó Szinkronúszó- és Nyíltvízi Eutúl jól, ezért Terri mindent elan lesz a reklám arca. Ines 17.20 Reflex. Emberek - történetek rópabajnokság. Műugrás, követ, hogy segítsen neki, de a zongoraleckét ad Barbarának.- emóciók úszás döntők, élő közvetítés hölgy nehezen fogadja a segitRubi és Nicolas elmennek szó17.35 A törvény nevében 19.30 Híradó este ségnyújtást. rakozni. Barbara is megjelenik 18.00 Híradó 19.50 Sporthírek 15.55 Egy tini naplója. Ném. sor. és beiszik. Nicolas hazaviszi 18.05 Két pasi - meg egy kicsi III. 16.25 Joshi Bharat-show Barbarát és amikor ágyba segíAm. sor., 24/7-8. 17.30 Árva angyal. Mex. sor., 28. ti, megjelenik Alejandro. 19.00 Híradó 18.30 Tények - hírműsor 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 19.45 Időjárás-jelentés 19.05 Doktor House. Am. sor., 8. 18.30 Híradó - esti kiadás 19.50 Sporthírek 19.05 Vacsoracsata 20:00 'SSSSíwR 20.00 Lovas a sötétben. Olasz sor. 20.10 Aktív 20.10 Fókusz 20.00 Félj kerestetik! Am. film 21.10 Elátkozott sors. Am. thriller 20.45 Hőhullám 20.45 Gálvölgyi show 22.05 A nyelvtanárnő. Am. film 22.45 Szerda este 21.20 Doktor House VI. Am. sor., 68. 21.20 Csak semmi pánik 0.10 Róma 23.10 Hírek, sport 22.20 Mercy angyalai. Am. sor., 14. Magy. akcióvígjáték Ang.-am. tört. sor., 11-12. 23.20 Mementó 23.20 Szellemekkel suttogó Hl. 23.20 Pandora szelencéje 2.05 Odaát H. Am. sor., 22/16. 23.30 LEN Úszó-, Műugró-, Am. sor., 65. Am. thriller 2.45 Smith. Am. sor., 7/2-3. Szinkronúszó- és Nyíltvízi Eu1.40 Beowulf - A hős és a szörnye1.05 Reflektor 4.05 Vészhelyzet XIII. Am. sor., 8. rópabajnokság. összefoglaló teg. Ang.-am. kalandfilm SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 6.15 Szlovákia ma 6.25 Hírek, sporthírek . 7.00 Életöröm. Dodo Dubán 7.20 Ráadás (ism.) 8.25 Az ötletesebb nyer 9.10 Szerencseüzlet Szlov. tévésor. 10.00 Vízi zsaruk. Ausztrál krimisor. 10.50 Vivát Benyovszky! Csehszl.-magyar sor, 7/3. 12.15 Női magazin 13.35 Főzök, főzöl, főzünk 14.00 A Guldenburgok öröksége Ném. sor., 39/32. 14.45 Mosolyogni! 15.20 Vad angyal. Arg. sor., 219. 16.00 Hírek, sporthírek, időjárás 16.20 Viharos szerelem II. Ném. sor. 18.10 JAG - Becsületbeli ügyek II. Am. sor., 15/9. 19.05 Esti mese 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó, sporthírek 20.15 Fedőneve: Jane Doe: Hogyan öljük meg a főnökünket? Holl.-am.-ang. krimisor. 21.50 Hírek és kommentárok 22.15 Született feleségek III. Am. sor., 9. 22.55 Riporterek. Fr. sorozat, 8/6. 23.50 Vízi zsaruk. Ausztrál krimisor. (ism.) SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 6.55 Hírek magyar nyelven 7.00 Hírek 7.30 Élő körkép 8.00 Éljen a nagypapa. Tévésor., 7/7. 8.30 Gyerekeknek 10.05 Arcképcsarnok az archívumból (ism.) 10.50 A Himalája női szemmeé. Fr. dok.film (ism.) 11.45 Élő körkép 12.20 Folklórműsor 12.40 Szlovákiai falvak enciklopédiája 13.15 Ütifilm (ism.) 13.35 Kedves emberek. Tévéfilm 15.05 Jaro Filip és vendégei 15.45 Trezor 16.10 Bakalári történet 16.45 Magyar magazin 17.25 Tessék belépni! Ifjúsági magazin 17.45 Régmúlt idők nyomában 18.15 Esti mese 18.35 Szlovákoka brazil őserdőben, 7. 19.00 Arcélek az archívumból 19.30 Hírek 19.55 Hírek magyar nyelven 20.00 Kenő 10 20.10 Akkor augusztusban. Szlov. dok.film 20.45 Természetfilm 21.15 Családi titkok. Tévésorozat 21.45 Nyári szerelmek. Tévéfilmsor. 22.55 Csillagközi romboló IV. Am. sor. m2 5.23 Kárpát Expressz 5.50 Ma reggel 9.00 Magyar népmesék 9.20 Félix levelei. Kan.-ném. anim. sor. 9.25 Sherlock Holmes, a mesterkopó Olasz-jap. anim. sor. 9.55 30. LEN Úszó-, Műugró-, Szinkornúszó- és Nyíltvízi Euró- pa-bajnokság. Műugrás, élő 12.01 Híróra 12.30 Kárpát Expressz 12.55 Záróra 13.45 Mesélő cégtáblák 14.45 Járóföld 15.10 Kalandozó. Magy. ism.térj. sor. 15.35 Egy lépés előre II. Sp. zenés sor. 16.25 Bűvölet IX. Ol. sor., 29-30. 17.25 Magyar válogatott 18.15 Mai magyar építőmesterek 18.40 Esti mese 19.05 Caterina és a lányok. 01. sor., 15. 20.00 Híradó, sporthírek, időjárás 20.25 Yorkshire-i szívügyek II. Ang. sor. 21.20 Montalbano felügyelő: A kőkutya rejtélye. Ol. film, 2/1. 22.15 Záróra 22.40 Elátkozott sors. Am. thriller 0.10 Ez történt Ma reggel DUNA TELEVÍZIÓ 7.55 Nyári matiné 8.40 A dzsungel könyve, 52/33. 9.05 Zorro. Am. sor., 78/38. 9.30 Ďaktari. Am. sor., 89/3. 10.30 Újrakezdés, 200/81-82. (ism.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Térkép - válogatás 14.40 Univerzum 15.25 Géniuszok gyerekszemmel 16.15 Korea, Kína és Japán kultúrájának története 17.10 Második esély. Am. sor., 172/55. 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Újrakezdés. 01. sor. 103-104. 20.00 Híradó, sport 20.05 Közbeszéd 20.30 Az autózás legendái A Bentley fiúk 21.00 Háztartási könyv. Ol. film 22.50 Sport-esti 23.00 Mint hal a vízben. Am. film 0.35 Váltó Extra V1ASAT3 7.35 Columbo: Kézirat vagy halál Krimi 8.55 Gyilkos sorok IV. Am. krimisor. 9.55 Psych - Dilis detektívek II., 23. 10.50 Monk - Flúgos nyomozó VII., 96. 11.45 Micimackó és a Zelefánt Am. anim. film 13.10 Monk - Flúgos nyomozó VII., 97. 14.10 Doktor House II., 39. 15.00 Gyilkos számok III., 50. 16.00 Alice új élete. Fr. sor., 65-66. 17.00 Gordon Ramsay - A pokol konyhája VI., 76. 18.00 Halottnak a csók. Am. sor., 3. 19.00 Doktor House II., 40. 19.55 Jóbarátok III., 57. 20.25 Gyilkos számok III., 51. 21.20 Miami trauma I. Am. sor., 4. 22.10 Esküdt ellenségek. Különleges ügyosztály X., 222. 23.05 Esküdt ellenségek. Különleges ügyosztály VII., 145. JOJ 7.00 Híradó 7.35 Krimihíradó 8.00 A Simpson család XI. Am. sor. 9.15 A természet rejtélyei. Am.-ang. ism. sorozat, 1. 10.15 Vadászat ragadozókra Am. természetfilmsor., 13/6. 11.20 A szökés IV. Am. sor., 13. 12.25 Szórakoztató játék 13.20 C.S.I.: New York-i helyszínelők VIII. Am. sor., 12. 14.00 Dr. Csont I. Am. sor., 17. 15.00 A Simpson család XI. Am. sor. 16.00 Szórakoztató játék 17.00 Híradó - délután 17.20 Hivatásosok. Tévésor. 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó, sport 20.15 C.S.I.: Miami helyszínelők VII. Am. krimisor., 12-13. 22.00 Dr. Csont II. Am. krimisor., 19. 23.00 Dr. Csont I. Am. krimisor., 17. 0.00 Malackodók 2: A következő nap. Am.-kan. vígjáték 1.45 Dexter. Am. krimisor. ČT 1 5.59 Jó reggelt! 8.30 Gyerekeknek 10.45 Zenés vízikalandok 11.15 Anežka Česká kincse 12.00 Hírek 12.30 Slágerparádé 13.30 McLeod lányai VIII., 22/11. 14.15 Amynek ítélve VI., 17. 15.00 Film a filmről 15.35 Videóatlasz 15.45 Sabrine, a tini boszorkány Ang. sor., 26/6. 16.10 Gyerekeknek 17.00 Vetélkedő 17.30 Fedő alatt 18.00 Hírek a régiókból 18.25 Fekete bárányok 18.45 Esti mese 19.00 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Szórakoztató műsor a televízió archívumából 21.05 Vándorkamera 21.35 Híres emberek történetei 22.30 Frank Keller. Fr. krimisor., 5/2. 0.15 Beethoven haja. Cseh dok.film CT 2 8.30 Panoráma 9.10 A Premysl nemzetség. Cseh sor., 9. 9.30 Babilon 10.10 Két nap, ami megrengette a világot. Am. dok.film (ism.) 11.00 Csodák világa: Kockázatos forgatás, 12/7. 11.35 Vetélkedő 12.00 Srácok akcióban 12.25 Fekete bárányok 13.20 A medvék semmit nem tudnak Cseh sor., 6/6. 13.50 A tudomány egy krimi, 11. 14.25 Segítsünk! 14.35 Kulcs 15.10 Verseny a viharral 15.55 Az építészet tíz évszázada 16.10 Egészségünk 17.55 Környezetvédelmi magazin 18.30 Hazai történetek 18.55 Hírek 19.05 Szabotázs 20.00 Az a híres cseh természetünk 20.30 Varázslatos hetes. Ang. film 21.55 Dokumentumfilmklub Istenért, a cárért, a hazáért 22.55 Berlin, Alexanderplatz Ném. sor., 14/7. F1LM + (cseh nyelven): 12.05 Emil és a detektívek. Ném. film 14.05 Bronxi mese. Am. film 16.10 Az utolsó bankrablás. Kan. krimi 18.05 Mennyi az idő? Cseh film 20.00 Kóklerek. Ang. kalandfilm 22.00 David Galeo élete. Am. thriller 0.15 Bűntudat. Am. thriller (magyar nyelven): 13.50 Szakács a pácban. Ang. vígjáték 15.30 Ezüst sólyom. Hongkongi film 17.30 Mennyei prófécia. Am. kalandfilm 19.15 Aranyeső Yuccában. Ol. vígjáték 21.00 Las Bandidas. Fr. akcióvígjáték HBO 6.00 A Szaddám-klán. Angol sor., 2. 7.00 Kamera előtt, 32. 7.30 A meztelen dobos. Am. vígjáték 9.10 Duffy. Koncertfilm 10.10 Emlékezz a titánokra! Am. film 12.00 Amit csak Lola akar. Am. dráma 13.55 A Szaddám-klán. Angol sor., 3. 14.50 Nyomasztó múlt. Angol dráma 16.35 Esti mesék. Am. vígjáték 18.10 El Paso. Cseh film 20.00 Görögbe fogadva. Am. vígjáték 21.35 Hogyan veszítsük el barátainkat és idegenítsük el az embereket? Angol vígjáték 23.20 Redbelt. Am. akciófilm 1.00 Selyem. Kan. dráma ORF1 12.15 Egy rém rendes család 13.00 Okidoki 14.55 Szívek szállodája 15.35 Reba 16.00 Már megint Malcolm. Am. sorozat 16.45 Dokik. Am. sorozat 17.35 A Simpsón család. Rajzfilmsor. 18.00 Mint senki más. Német sor. 18.30 Anna és a szerelem. Német sor. 19.00 Két pasi - meg egy kicsi Am. sorozat 19.20 A kulisszák mögött 19.35 Chili 20.00 ORF 1-híradó 20.15 Labdarúgás 22.50 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék. Am. krimisorozat 0.15 ORF 1-híradó EUROSPORT 8.30 Úszás 11.30 Műugrás 13.00 Úszás 14.30 Nyári sílövészet 15.30 Műugrás. Európa-bajnokság, Budapest, Magyarország, férfi 1 nies műugrás, döntő. Élő adás 16.30 Úszás 17.00 Úszás. Európa-bajnokság, Budapest, Magyarország, 8. nap Élő adás 18.45 Pool Talk: az úszó Európa-bajnokság háttérmagazinja 19.00 Labdarúgás. Eurogoals Flash 19.15 Olimpiai magazin 20.15 Műlovaglás. Nemzetek Kupája, Dublin, Írország 21.15 Golf 22.40 Vitorlázás