Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-11 / 184. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 11. Kovácsoltvas kapuk tűntek el az elmúlt hetekben az ipolysági sírkertből - egy tettest elfogtak Fosztogatnak a temetőben Bodonyi András megdöbbenve látta, hogy több mint egy tucat sírról ellopták a kapukat (A szerző felvétele) Ipolyság. Sorozatban tűntek el a kovácsoltvas kapuk az ipolysági temetőből az utóbbi hetekben. A város lakosait mélyen felháborítja a tolvajok garázdálkodása. FORGÁCS MIKLÓS Bodonyi András nyugdíjas pedagógus barátja sírját kereste fel, amikor észrevette, hogy hiányzik a díszes kapu. Feltűnt neki, hogy a közelben szinte minden második sírt kifosztották. A tettesek egyszerűen leakasztották a könnyebben mozdítható kapukat. Az eltűnt kovácsoltvas tárgyak zömében a 20. század elejéről származnak. Egy-egy kapu áüagosan húsz-ötven kilót nyom. Ünnepek idején számtalan apróságot - virágot, mécsest, koszorút- lopnak el, de Bodonyi szerint az, ami most történik, megdöbbentő és felháborító. Az érintettek többsége nem jelentette a lopásokat, ami megnehezíti a helyzet pontos felmérését. Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, két esetről van tudomásuk, ezekben az ügyekben eljárás folyik. Egy tettest - egy 31 éves helyi lakost - már sikerűit elfogni. A kaput meg is találták az egyik hulladékvas- felvásárló telepen. A tulajdonos egyelőre nem helyezte vissza a sírkertbe. Mivel a kár összege nem haladja meg a megszabott határt, csak kihágásról lenne szó, de a tolvaj visszaeső, ezért kétéves büntetésre számíthat. A temetőt egy magánvállalkozás működteti. A terület őrzésére nincs pénz. A Simonyi Lajos festőművész sírját övező mintegy húsz méter hosszú, súlyos díszláncot kétszer is ellopták az évek során. Harmadszorra is elkészíttették, de azóta csak a megemlékezések idejére teszik ki. A városban nincs térfigyelő kamerarendszer, egyelőre nem sikerült költségvetési forrásokat találni erre a célra. Csikós Szabolcs mellett színpadra lép Palya Bea, Lajkó Félix, Boban Markovic és az Experidance is Összművészeti fesztivál a Széchenyi téren Palya Bea már 2007-ben is elbűvölte az esztergomi közönséget (Képarchívum) GULYÁS ZSUZSANNA Esztergom. Péntektől (augusz- *tus 13.) a főtéren bor- és népművészeti fesztivál, hétfőtől (augusztus 16.) a bazüika előtt szuperprodukciók várják azokat, akikellátogatnakakirályvárosba. A „Regulus” Bor és Népművészeti Fesztivál helyszíne a Széchenyi tér lesz. Az érdeklődők péntektől vasárnapig az Ister-Granum Eurorégió legjobb borait kóstolhatják meg Esztergom főterén. Pénteken 15 órától az Ars Musica kórus előadásában bordalok hangzanak el, amit az Esztergomi Klubszínpad előadása követ. Ők a Lónak vélt menyasszony című darabbal lépnek színpadra. 21 órakor kezdődik a Napra Zenekar lemezbemutató koncertje. Szombaton 16 órakor a kulturált borfogyasztást hirdető Vivát Bacchus! nevű formáció előadását élvezheti a közönség. 17 órától a Dobogó Színpad musicalparádéja szórakoztatja a jelenlevőket. Ezt követően Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj történetét láthatja a nagyérdemű a Ládafia Bábszínház tolmácsolásában. 20 órakor kezdődik a Vaijos együttes koncertje, amit táncház követ. Vasárnap 17 órakor Csikós Szabolcs, a Csillag születik tehetséges táncosa nyitja meg a programot. 18 órakor a Sze- redás együttes lép színpadra. 21 órától a népzenét és modem könnyűzenét ötvöző Kerekes Band húzza a talpalávalót. Az Esztergomi Nyár 2010 programsorozat része a hétfőn (augusztus 16.) kezdődő Szuperprodukciók a bazilika előtt című fesztivál is. Több neves előadóval és színvonalas színpadi produkcióval kecsegtet a műsor. Hétfon 21 órakor kezdődik Palya Bea, Lajkó Félix és Boban Markovic közös koncertje. Kedden 21 órától a bazilika tövében az Experidance társulat táncszínházi előadását élvezheti a közönség. Szerdán filmslágereket hallgathat a nagyérdemű a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában. A koncert 21 órakor kezdődikabazilika előtt. Igazi vadnyugati hangulatot ígérnek a szervezők - a tizenegy éve alakult vágfarkasdi lovasklub tagjai Lovasnapra várják az érdeklődőket szombaton Igazi vadnyugati hangulatra számíthatnak azok, akik szombaton ellátogatnak a vágfarkasdi Barkát arénába (Képarchívum) ÚJ SZÓ-ELŐZETES Vágfarkasd. Westemverse- nyekre, lovasbemutatókra várja a község határában található Barkát arénába szombaton az érdeklődőket a Farlov lovasklub. Az amatőr és profi lovasok szombat délelőtt tízig nevezhetnek be a versenyekre. Seres Zsanettól, a hároméves Farlov klub egyik alapító tagjától megtudtuk, az egyre népszerűbb lovassport kedveiőit szerették volna összefogni, ezért alakították meg a klubot. „Vág- farkasdon mindig hagyománya volt a lótartásnak, korábban a mezőgazdasági munkákhoz nyújtottak elengedhetetlen segítséget az igavonók. Az ötvenes-hatvanas években a helyi termelőszövetkezet lóversenyeket is szervezett. A falubeliek szeretik a lovakat, megmaradt a lótartás hagyománya, így jött a klub megalapításának ötlete” avatott be a kezdetekbe Seres Zsanett. A vágfarkasdi lovasklub tizenegy alapítójának hobbija a lovakkal való foglalkozás, így a lovasnap lehetőséget kínál a tapasztalatcserére, a környékbeli lovasokkal való találkozásra. A szervezők munkáját dicséri, hogy míg az első, két évvel ezelőtt szervezett versenyen csak tizenegyen indultak, tavaly már harminckilenc lovas mérte össze a tudását, idén legalább ugyanennyi versenyzőre számítanak. A lovasokat reggel kilenctől várják a község határában levő tanyára. A tíz órakor kezdődő megnyitó után indul az első a Pole Bending verseny, majd a hordókerülés, a Bareli Racing. Az érdeklődők napközben megismerkedhetnek a lótartás vágfarkasdi múltjával. Lesz díjugratás és fatönkhúzás is. Felnőttek és gyerekek egyaránt lóra pattanhatnak, de az arénában elhelyezett bikát is meglovagolhatják. A jó hangulatról egészen késő estig Varga Krisztián zenész gondoskodik. A Farlov lovasklub hamisítatlan vadnyugati hangulatot ígér azoknak, akik ellátogatnak szombaton a vágfarkasdi Barkát arénába, (jéem) Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója Régió 5 Hasba lőtte a felesége szeretőjét Nyolc évre ítélték a féltékeny férjet ÚJ SZÓ-HÍR Nyitra. Nyolc év szabadság- vesztésre ítélte a járásbíróság azt a férfit, aki februárban meglőtte felesége szeretőjét. A féltékeny félj a tárgyaláson többször is sírva fakadt, azt mondta, a feleségét is be kellene börtönözni, mert mindenről ő tehet. Az 52 éves Dušan Š. a Klokočina lakótelepen, az utcán sebesítette meg felesége szeretőjét. Követte a párt, majd amikor csókolózáson kapta őket, riválisára támadt, és veszekedés közben hasba lőtte. A 45 éves férfinak életveszélyes, maradandó sérüléseket okozott, vastagbelének egy részét el kellett távolítani, megsérült a mája és a gyomra is. Mivel kiderült, hogy készült a tettére és a revolvert engedély nélkül tartotta, Dušan Š. ellen gyilkossági kísérletért és engedély nélküli fegyvertartásért emeltek vádat. Tizenöt-húsz év börtönre is ítélhették volna, de mivel beismerte és őszintén megbánta tettét, a bíróság azzal az indoklással, hogy indulatból cselekedett, enyhítette a büntetését. A nyolc évet a legenyhébb őrizetben kell letöltenie, szabadulása után egy évig felügyelet alatt lesz. Az ítélet még nem jogerős, de senki nem fellebbezett. (vm) Dušan Š. a tárgyaláson azt mondta, a feleségét is be kellene börtönözni, mert mindenről ő tehet (Miriam Hojčušová felvétele) AJÁNLÓ Augusztus 11. (szerda) Komárom - 19.00: a XIII. Nemzetközi Mesterkurzus opera- és koncertének szekciójának záróhangversenye a Tiszti pavilon dísztermében. A koncerten a tanfolyam résztvevői mutatkoznak be. A mesterkurzus művészeti vezetője Török Ferenc volt. A belépés díjtalan, (vkm) Augusztus 12-14. (csütörtök-szombat) Galánta - XVI. Galántai vásár. Kultúrműsorok, koncertek, kiállítások, borkóstoló, kézműves bemutatók, sport- és gasztronómiai rendezvények a vásár egész ideje alatt a neogótikus kastély udvarán és a sportcsarnok környékén, (jm) Augusztus 13-14. (péntek-szombat) Komárom - 19.00: a XIII. Nemzetközi Mesterkurzus hegedű, cselló, fuvola és zongora tanfolyama résztvevőinek koncertje a Tiszti pavilon dísztermében. A belépés díjtalan, (vkm) Augusztus 13-14. (péntek-szombat) Csilizradvány-XII. falunap. Péntek - 17.00: labdarúgómérkőzés; 18.00: ökumenikus istentisztelet, koszorúzás a temetőben. Szombat - 9.30: futóverseny, kispályás foci gyerekeknek; 17.00: futballmérkőzés, kézműves-foglalkozások, előadás Csilizpatak természet- védelméről; 18.30: történelmi íjászbemutató; 19.15: kultúrműsor, fellépők: Milkovics Mónika, a Budapesti Utcaszínház, a Csilizke, a Kismegyer és a Me- gyer néptáncegyüttes, a VaLA- Kik tánccsoport, Vadkerti Imre és Derzsi György; 23.00: retro disco, (vkm) Augusztus 14. (szombat) Magyarbél - 20.00: a Crux együttes koncertje a kultúr- ház parkjában, a belépés ingyenes. (jm)