Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-06 / 153. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 6. Vélemény És háttér 5- Ne az új miniszterek kompetenciája aggasszon, hanem a magad impotenciája (Peter Gossónyi karikatúrája Paradox módon azért illeti dicséret és köszönet, hogy rendesen tette a dolgát.. Volt elnökünk FIGYELŐ Akik gyilkosok áldozatai lettek A holokauszt áldozataira emlékeztek a szombathelyi deportálások 66. évfordulóján a vasi megyeszékhelyen vasárnap. A helyi zsidó hitközség imaházában tartott gyászmegemlékezésen, majd az egykori zsinagóga előtti emlékműnél tartott koszorúzáson részt vett Aliza Bin- Noun, Izrael magyarországi nagykövete és Hende Csaba honvédelmi miniszter is. A megemlékezésen az izraeli nagykövet arról szólt, hogy a magyar köznyelv a holokauszt áldozatait gyakran nevezi úgy: „akik nem jöttek vissza”, megkerülve annak a megfogalmazását, hogy gyilkosok áldozatai lettek. Aliza Bin-Noun hangsúlyozta, fel kell ismerni a kirekesztést, és fel kell lépni minden formájával szemben. Egyértelmű határt kell szabni a gyűlöletbeszéd és a szólás szabadsága között, ebben pedig komoly felelősségük van a közvéleményt formáló médiumoknak, a politikusoknak és a civil szervezeteknek egyaránt. Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség egyéni körzetben megválasztott fi- deszes országgyűlési képviselője a kormány nevében kijelentette: nem fogják eltűrni az ordas eszmék legkisebb megnyilvánulását sem, ez ellen minden területen fel fognak lépni a politika és a jog eszközeivel is. Nem szabad megengedni, hogy Magyar- ország egyetlen zsidó származású állampolgárának bármitől is félnie kelljen - hangoztatta. Ipkovich György, Szombathely szocialista polgár- mestere, országgyűlési képviselő a gyászszertartáson mondott beszédében felidézte, hogy a szombathelyi zsidóság deportálásával 4228 megbecsült polgárát, orvosokat, jogászokat, művészeket, iparosokat és kereskedőket veszített el a város, akkori lakosságának több mint tíz százalékát, (mti) __ TALLÓZÓ MAGYAR SZÓ A lapunk körkérdéseire adott válaszok összesítése három kiemelt tételt hangsúlyoz: a szerbnyelv-tanítás hatékonyabbá tételét, a szórványmagyarság megtartását és az ösztöndíjalap létrehozását. Az iskoláinkból kikerülő fiatalokjó szinten társalognak angolul, értik az angol nyelvű fümeket és szövegeket - viszont elakadnak, ha egy kiló húst kell kérni a többség nyelvén a hentesüzletben. A magyar többségű környezetek fiataljainak igen gyér a szerbtudása, ezt - ha a továbbtanulásnál szükséges - általában pótórákkal ellensúlyozzák. Holott egészen egyértelmű, hogy a többségi nemzet nyelvének elsajátítása alapvető feltétele az érvényesülésnek (meg a kisebbrendűségi érzés eloszlatásának is). Sólyom László elnökként autonóm, gondolkodó személyként viselkedett. Nem relativizálta a szabályokat politikai érdekek védelmében. KISS ÁDÁM A hatalmon lévőkkel szemben egyszemélyes ellenpólust képezett, aminek alapja a pártatlanság, a jogok és az alkotmány védelme volt. Mindeközben saját koherens világnézetét képviselte, amit össze tudott egyeztetni világnézetek felett álló tisztségével. Volt elnökünk. A magyar politikát (idáig) meghatározó erők hasonlítgatása lassan a húsvéti locsoláshoz hasonló népszokássá válik. Melyik a korruptabb, szakértőbb, hazafiasabb, ki lopott többet, ki ártott többet a hazának, a határon túli magyaroknak. Pedig van néhány alaptulajdonság, amiben nagy átlagban egyik tábor sem különbözik a másiktól. Önzés, gyávaság, kisstílűség, ami a politikai magatartást jellemezte eddig és úgy tűnik, továbbra is. Nem mintha az „összes politikus szemét tolvaj” című, szintén már néphagyománynak számító mondókát szeretném elkezdeni, de mindhárom alaptulajdonság jól megfigyelhető az elmúlt évek politikai működésén. Önzés, mert egyik „demokratikus erő” sem képes korlátozni magát abban, hogy ne akarjon mindenhez érteni, mindenbe beleszólni, mindent jobban tudni, és természetesen mindent irányítani, a saját emberei pozíciókba helyezésével. Gyávaság, mert szimbolikus bohóckodásokon, a Nyakó-Szijjár- tó-súlycsoport pankrációján kívül egy politikai erő sem képes kommunikálni. Képviselőik gyávák belső vitáikat felvállalni, inkább letagadják. Nem tudják a nyilvánosság, a sajtó felől érkező kritikákat érdemben kezelni, inkább hisztis primadonnaként megsértődnek, de sokszor még saját szavaikat is nehezükre esik vállalni. Kisstílűség, mert csak „mi” meg „ők” vannak, aki nincs velünk, az ellenünk, mindenki minket bánt, és nekünk amúgy is jogalapunk van, nekik pedig nincs, különben is hazudnak, úgyhogy nem tárgyalunk, és előbb ők tegyenek gesztusokat, és nem baj, ha tőlünk valaki nem ért hozzá, vagy kicsit lopott, mert „ezek” még annyira sem értenek hozzá, és sokkal többet loptak. Ez a komédia magas hatásfokkal termeli ki magából a különféle felelős posztokra a tehetség, vélemény, jellem, gerinc, szakértelem és hasonló extrák nélküli bólogatójánosokat, akik aztán a látható hatékonysággal kormá- nyozgatják országunkat. A rendszer azonban nem működik tökéletesen: vakságának köszönhetően a futószalagról néha olyanok kerülnek le, akik nem felelnek meg a fenti kritériumoknak. így kerülhetett székébe a Fidesz támogatásával Such György rádióelnök, aki közmédiumoknál ritkán tapasztalható módon képes volt hallgatóságot, hallgathatóságot és nyereséget produkálni, és így került a Sándor-palotába a leváltott köztársasági elnök, Sólyom László is. Sólyom Lászlót dicséret és köszönet illeti ötéves tevékenységéért. Paradox módon azonban azért illeti dicséret és köszönet, amiben valójában nincs semmi különös: hogy rendesen tette a dolgát. Sok különlegességet persze nem is csinálhatott volna abban a tisztségben, amit a magyar demokráciát alapító atyák nagyjából arra találtak ki, hogy tisztviselője végigkóstolja egzotikus országok protokollséfjeinek a tudományát és díszsorfalak előtt lépdeljen, valamint ha éppen itthon van, aláírja, amit elé tesznek. Sólyom László azonban nemcsak hogy kitöltötte a rendelkezésére álló szűk kereteket, megpróbált életet lehelni a köztársasági elnöknek nevezett proto- kolldroidba. Felemelte a szavát belpolitikai ügyekben, hol az egyik, hol a másik politikai erőre szólva rá. Védelmébe vette a hatalmi erőszak vagy a randalírozó szélsőségesek áldozatait. Nemcsak aláírta, hanem átgondolta, kritizálta, visszaküldte, vagy éppen az alkotmánybírósághoz továbbította az elé tett törvényeket. A határon túli magyarok mellett is kiállva a kötekedő szlovák és román politikával szemben is elment addig, amíg lehetett. Nem volt hiba nélküli, sokszor személye sem tűnt kifejezetten „elnökösnek”. Időnként sótlan, szerepében feszengő joghivatalnoknak látszott, máskor úgy tűnt, hogy legfőbb gondja kárókatonákat figyelni a Kis-Ba- laton nádasai közt. És zoknit vett fel a szandálhoz. Sólyom László összességében csupa olyan dolgot művelt, ami elméletileg a köztársasági elnöktől elvárható lenne. Csakhogy az elméletek a magyar demokrácia gyakorlatában eléggé halványan szoktak teljesíteni. Éppen azért, mert az önzés, gyávaság és kisstílűség tehetetlenségi ereje maga alá gyűri őket. Pedig lehetne máshogy is. Ezt nem csak az bizonyítja, hogy találkoztunk már olyan politikusokkal, akik maguk ismerték be a színfalak mögött, hogy a színpadon kabaré zajlik a saját pártjuk szereplésével. Sólyom László ötéves munkássága is erre bizonyíték. A leváltás hírére szerveződött mozgalom, a különféle oldali sajtó, értelmiségiek és egyéb szimpatizánsok támogatásával pedig azt mutatja, hogy igény is volna rá. Az pedig, hogy öt évvel ezelőtti megválasztója most egy sár- mőr jancsibohócra, ráadásul az előző rendszer egyik potentátjára cseréli Sólyom Lászlót, csak azt bizonyítja, hogy a magyar politika a közeljövőben is az önzés- gyávaság-kisstílűség tengely mentén formálódik majd. Úgyhogy szükség lesz Sólyom Lászlóra, és a hozzá hasonló gondolkodású, kiállású emberekre. Ha nem köztársasági elnökként, hát máshogy. A szerző a Hírszerző munkatársa KOMMENTÁR A szobrokat ledöntik, ugye? MÓZES SZABOLCS Vagy ha nem döntik is le, ugye helyére teszik az álnemzeti történelemszemlélet hazug mondavilága szülte fantazmagóriákat? Kérdezhetnénk egy meredek kormányváltás után bizakodó hangon, ha nem tudnánk már jó előre, hogy úgysem. Ahhoz ugyanis másvalamit kellene először ledönteni, pontosabban helyretenni. A fejekben kell rendet teremteni. Ez pedig egy négyéves kormányciklusnál jóval több időt vesz igénybe. A pozsonyi Szvatopluk- és a komáromi Cirill-Metód-szobor egy tőről fakad: a szlovák történelmi mítoszteremtés tövéről. Arról, amely dicső múltat akar kreálni a szlovák népnek, amely nem a múlt objektív feltárását tűzi ki céljául, hanem a szomszédos népek történelmét konkurenciaként kezelve azok túlszárnyalását tartja fő feladatának. Ez pedig csak hazugságokkal megy. Az említett szobrok a leköszönő kormányfő két és fél évvel ezelőtt meghirdetett úgynevezett pozitív történetszemléleti programjának eredményei. Félő, hogy mélyrehatóbb változások nélkül a következő évtizedekben ez visszatérő probléma lehet. S mi lehet ennek ellenszere? Az oktatás megreformálása, a kutatás támogatása. Ha nem szeretnénk, hogy városaink és falvaink közterületeit „ószlovák” történelmi nagyszerűségek bronzba öntött másai lepjék el, nem törvényeket kell átírni, de még csak nem is a közlekedésügyi - mint ismeretes, a komáromi szobor egy körforgalom közepén kapott helyet - vagy a kulturális miniszterhez kell folyamodni, a megoldást az oktatásügynek kell megtalálnia. A fejeket ugyanis már az iskolapadban „elrontják”, a Mikolaj-érában elkészített és jóváhagyott honismereti és történelemkönyvek pedig még nagyobb sötétséghez vezethetnek, mint ami eddig jellemző volt. Pedig az elmúlt években már készültek olyan tankönyvtervezetek, melyek a dogmatikus sztereotípiákkal szemben a megértésre és a véleményütköztetésre építenek, melyek más nézőpontokkal is meg akarják ismertetni a diákokat. Tankönyvek, melyek nem „okítanak”, hanem gondolkodtatnak. Ezek már az iskolákban lehetnének, ha azok szabadon választhatnánk a tankönyvek közül. Az új oktatásügyi miniszter egyik legfontosabb feladata éppen a tankönyvpiac liberalizációja és az oktatás, kutatás támogatása lesz. A mítoszok ledöntéséhez és nevetségessé válásához vezető út ugyanis a megismerésen keresztül vezet. Ezt az utat pedig a szlovákoknak saját maguknak kell végigjárniuk. JEGYZET arccal fordítanom, az idegenvezető viszont teljesen normálisnak tartotta ezt az állapotot. A helyi polgármester véletlenül jó ismerősöm, aznap este elmeséltem neki az esetet, de szegény csak a vállát vonogatta, mivel nem tehet semmit. A vár ugyanis valamiért a környezetvédelmi minisztérium fennhatósága alá tartozik, a fenntartónak pedig nincs pénze nyelveket beszélő alkalmazottakra, sőt idénymunkásokra sem. Nagy kár, üzenem a leendő miniszternek, államtitkárnak vagy bárkinek, aki tehet valamit ez ügyben. És hozzáteszem, hogy a legtöbb csoport Magyarországról érkezik, esetleg érdemes lenne összegereblyézni a pénzt egy történelem szakos magyar egyetemistára, aki jelképes összegért és kosztért-kvártélyért is vállalná a dolgot. Ugyanezzel a helyzettel szembesültünk a Selmecbányától öt kilométerre fekvő Szentantal (Svätý Anton) községben, ahol egy monumentális barokkklasszicista kastély áll, gyönyörű angolparkkal és a híres aranyszalonnal, amelyetMáriaTerézia adományozott nászajándékként lányának. Jelenleg az erdészeti, faipari és mezőgazdasági múzeum székhelye, fegyver- és trófeagyűjteménnyel. És valamiért a mezőgazdasági minisztérium tulaj dona. És persze itt sincs pénz idegen nyelvű idegenvezetésre, sőt a középiskolás kinézetű srác, aki végigterelt minketapazartermeken, saját anyanyelvén, szlovákul is csak alapszinten beszélt. Eztatörté- netet is ajánlom az új tárcavezető és emberei figyelmébe... „Idegen” forgalom JUHÁSZ KATALIN Selmecbánya a gyermekcipőben botladozó hazai turizmus egyik leglátványosabb példája. Amikor nemtudjuk kihasználni a helyi adottságainkat, bénázunk, ká-európaiskodunk, vagy vendégszeretet helyett a kényszere- dettség ordít rólunk. Olyan az egész, mint egy meseváros, meg sem próbálom elmesélni. Néznivaló van bőven, viszont sehol nem főznek igazán jól, arra pedig nem gondolnak, hogy külföldiek is elvetődhetnek az Óvárosba. Olyan apróságokon múlik az európaiság, hogy mondjuk a fagyisnál ki lehetne írni angolul is a kínálatot, hogy a focivébé alatt legyen egy tévé, amelyen a turisták nézhetik a meccseket, hogy apincérekbe- széljenek valamilyen világnyelvet. Bár nem is ők a legbosszantóbbak, hanem a tárlatvezetők, akik a látványosságokat hivatottak bemutatni a turistáknak, ezt viszont kizárólag szlovákul ké- pesekmegtenni. Az Óvárba látogató külföldi például csak egy döcögős angol nyelven írott, agyonszorongatott papírlapot kaphat a kezébe, amelyet távozáskor vissza kell adnia. Viszontvégigkell vonulnia a csoporttal, nem kószálhat felügyelet nélkül a várban, végig kell hallgatnia a szlovák idegen- vezetőt, pedig egy kukkot sem ért az elhangzottakból. Magyar- országi barátaim nehezményezték a dolgot, nekem kellett vörös
